Észak-Magyarország, 1977. március (33. évfolyam, 50-75. szám)

1977-03-01 / 50. szám

ÉSZAK-MAG YAfcORSZAG 2 1977. március 1., kedd Értekezlet a Parlamentben fara Ferenc OlaszorszóÉan Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjá­nak, az országgyűlés elnöké­nek vezetésével hétfőn érte­kezletet tartották az ország- gyűlés állandó bizottságai­nak elnökei, a képviselőcso­portok vezetői, s a parlament tisztségviselői. A tanácskozá­son — amelyen részt vett Péter János és Inolcai János, az országgyűlés alelnökei — elsőként Apró Antal tájékoz­tatta a képviselőket az or­szággyűlés soron következő, tavaszi ülésszakának tenni­valóiról, előkészületeiről. ij Kpfii a MAV-nál •Szép kezdeményezés pre­mierje van ma, március .1- én a MÁV Miskolci Igazga- tóságának forgalmi osztá­lyán. Olyan mozgalom in­dult útjára, amely minden vonaton közlekedő érdekét, testi épségének megóvását szolgálja, nagymértékben elősegítheti a vasúti balese­tek és sérülések csökkenté­sét — természetesen az uta­sok közreműködésével, se­gítségével és megértésével párosulva. Az elmúlt évben 30 halá­los és súlyos sérüléses bal­eset fordult elő a M'ÁV Miskolci Igazgatóságához tartozó vonalakon, illetve ál­lomásokon. Az ok elsősorban a mozgó vonatra való felug­rás, a mozgásban levő vonat ajtajainak nyitva hagyása volt. Emellett 29-en azért sérültek meg, mert olyan helyen közlekedtek, amely az utasok számára tiltott, vagv az átjáróknál nem tartották be a „vasúti KRES&” szabá­lyait. Az adatok — bár ked­vezőbbek a korábbi évekénél — elszomorítóak, figyelme­sebb és gondosablS utazással, közlekedéssel elkerülhetők vagy legalábbis csökkenthe­tők lettek volna. Ez a felismerés és törek­vés indította arra az igaz­gatóság „Haladás” szocialis­ta brigádját, hogy az utasok érdekében mozgalmat indít­sanak'. csökkentsék a MÁV vonalain előforduló balese­teket. Felhívásukhoz szóban és írásban 238 brigád, • 2380 dolgozó csatlakozott. Beje­lentették részvételüket a mozgalomba a Debreceni és a Budapesti Igazgatósághoz tartozó kollektívák is, így a kezdeményezés máris He­gyeshalomtól Záhonyig ter­jed, a későbbiekben pedig minden bizonnyal országos méretűvé válik. Ami a premiert illeti: ma a Miskolci Igazgatósághoz tartozó valamennyi vonaton, és szám szerint 44 állomá­son ott lesznek a szocialista brigádok képviselői is. Fel­adatuk egyszerűnek tűnik, mégis sok tapintatot, figyel­met igényel. Felhívják majd az utasok figyelmét a biz­tonságosabb utazás-közleke­dés szabályaira, ellenőrzik: megfelelően működnek-e az állomások utastájékoztató be­rendezései. nem utolsósorban pedig a szerelvényeken való állandó „cirkálással” bezár­ják a legtöbb baleset forrá­sát jelentő ajtókat. Bizonyára előfordul majd. hogy útjuk közben megszív­lelendő tanácsokat adnak a vonatokon. közlekedőkneK, túlságosan siető, vagy fele­dékeny utasoknak. Ne ve­gyék, ne vegyük zokon, ne ki­oktatásként tekintsük. Moz­galmuk valamennyiünk biz­tonságosabb utazását, hazaté­résünket segíti elő. Littó-tárgynyeremények A Sportfogadási és Lottóigaz- gatóság áltai megtartott. 1977. évi 5. lottó játékhét szelvényeinek tárgynyeremény sorsolásáról. 6 132 023 5000 Ft-os vás. ut„ ti 152 322 9000 Ft-OS ki mit Vál„ ti 159 810 szilles tv. 6 101 6-16 10 000 Ft-os vás. ut., o 182 252 hűtőgép, 6 182 580 9000 Ft-os ki mit vál„ 6 184 055 3000 Ft-os textil ut., 6 185 003 5000 Ft-OS vás. ut., 6 186 161 hűtőgép, 6 188 276 7000 Ft-OS tetőtől talpig, 6 196 993 9000 Ft-os ki mit vél., 6 197 832 5000 Ft-os vás. ut., 6 200 673 televízió, 6 202 251 10 000 Ft-OS Vas. ut„ 6 219 214 otthon lakbér. ut. 6 220 240 10 000 Ft-os vas. ut., 6 224 444 3000 Ft-os textil Ut.. 6 239 964 5000 Ft-os vás. utalv., 6 243 658 4000 Ft-os konyhafclsz. ut„ 6 295 144 7000 Ft-OS tetőtől talp., 6 300 097 4000 Ft-os kony­hatelsz., 6 310 444 7000 Ft-OS tető­től talp., 6 31 612 4000 Ft-os kony­haiéi»?.., 6 321 525 9000 Ft-os ki mit vál. ut.., 6 326 735 4000 Ft-os konyhafelsz. ut.. 6 327'561 10 000 Ft-os vás. ut., 6 335 072 7000 Ft-os tetőtől talp., 6 376 289 5000 Ft-OS vás. ut.. 6 407 744 5000. Ft-os vás. Ut.,6 409 704 9000 Ft-OS ki mit Vál., 6 411 599 7000 Ft-OS tetőtől talp., 6 415 846 háztal-t. félsz., 6 416 412 50 000 Ft-OS ötlet Ut., 6 418 219 3000 Ft-OS • textilut.., 6 418 829 5000 Ft-OS Vás. ut.., 6 431 715 4000 Ft-os konyhafelsz. ut.. 6 433 947 színes tv. 6 441 922 10 000 Ft-os vás. ut., 6 445 016 1(1 000 Ft-os vá­sári. ut.. 6 480 168 3000 Ft-os tex­tilut.. 6 494 251 3000 Ft-os textil­ét.. 6 501 242 10 000 Ft-os vás. ut. 6 507 205 3000 ’ Ft-os textilül., 6 511 094 zenesarok ut.. 6 517 499 7000 Ft-os tetőtől-talpig ut., 6 530 841 7000 Ft-os tetőtől-talpig Ut., 6 533 4119 hűtőgép, 6 536 577 hűtőgép, 6 536 614 9000 Ft-os ki mit. vál. Ut., 6 540 602 7000 Ft-OS tetőtől-talpig ut., 6 550 143 televí­zió. 6 550 389 zenesarok ut., fi 558 853 4000 Ft-os konyhafelsz. tű., 6 567 413 3000 Ft-OS textilut.. 6 568 441 televízió, 6 571 63(1 9000 Ft-os lei mit vál. ut.. 6 614 355 háztart. félsz.. 6 634 024 zenesarok ut., 6 838 955 10 000 Ft-os Vás. Ut,, 6 643 477 10 000 Ft-os vás. Ut., 6 666 990 10 000 Ft-OS vás. ut., 6 672 652 4000 Ft-os konyhafelsz. ut., 6 687 567 4000 Ft-os konyha­felsz. ut.. 6 602 757 7000 Ft-OS te­tőtől-talpig Ut., 6 693 531 7000 Ft-OS tetőtől-talpig ut„ fi 713 689 4000 Ft-os konyhafelsz. ut., 6 723 952 táskarádió, '6 733 245 televízió, 6 741 486 7000 Ft-os tetőtől-lolpig ut., 6 769 886 táskarádió. 6 804 548 zenesarok ut., 6 808 810 otthon lakbér, ut.. 6 813 14! 5000 Ft-os Vás. Ut., 6 814 796 5000 Ft-OS Vás. ut., 6 818 319 3000 Ft-os textilut., 6 810 576 10 000 Ft-OS vás. ut., 6 843 010 900(1 Ft-os ki mit vál. ut., 6 847 847 9000 Ft-os ki mit Vál. ut., 6 862 617 zenesarok ut.. 6 878 145 7000 Ft-os tetőtől talp., 6 880 530 10 000 Ft-os Vás. Ut., 6 888 311 5000 Ft-OS vás. ut.. • 6 888 277 te­levízió, 6 883 679 színes tv, 6 891 665 10 000 Ft-os vás. ut., fi 895 209 10 000 Ft-os vás. ut.. 6 906 431 «000 Ft-os konyhafelsz. ut„ 6 909 826 7000 Ft-OS tetötől-talpig ut., 6 917 079 4000 Ft-os konj'ha- felsü. ut.. 6 022 035 7000 Ft-os te­tötől-talpig ut.. 6 924 890 9000 Ft-os ki mit vál. ut.. 0 930 230 10 000 Ft-os vas. ut., 6 946 697 4000 Ft-os konyhaíelsz. ut., 6 955 399 7000 Ft-os tetötöl-taipig ut.. 6 858 810 3000 Ft-os textilut., 6 074 253 7000 Ft-OS tetőtől-talpig ut.. 6 980 117 háztartási félsz., 6 984 295 4000 Ft-os konyhaíelsz. ut., 6 984 346 3000 Fl-OS textilül., 44 526 655 3000 Ft-OS textilut.. 44 837 593 televízió, 44 030 086 7600 Ft-os tetőtől-talpig ut.. 44 843 985 hűtőgép. 44 844 468 3000 Ft-os tex­tilül. ' 55 525 448 7000 Ft-os tetőtől-talp., 55 526 347 hűtőgép. 55 520 233 ház- tart. telsz... 55 80.3 409 4000 Ft-OS konyhaíelsz., 55 820 819 5000 Ft-os vés ut.. 55 826 509 3006 Ft-Os lex- tilut.. 55 829 768 5000 Ft-os vás. ut.. 55 835 358 ' 4000 Fl-os konyhai., 55 835 571 10 000 Ft-OS vás. Ut., 55 842 416 10 000 Ft-os vás. ut.. 64 003 750 zenesarok ut.. 64 023 563 5000 Ft-os vás. ut.. 64 025 972 3000 Ft-os textilül.. 64 041 137 7000 Ft- os tetőtől talpig, 64 041 924 zene­sarok, 64 050 924 tv. 64 069 909 10 000 Ft-os vás. ut., 64 06! 234 táskará­dió. 64 062 052 9000 Ft-os ki mit vál.. 64 005 170 7000 Ft-os tetőtől- talpig. 64 068 355 3000 Ft-os textil­ül.. 64 107 699 3009 Fl-os textilut.. 64 130 805 7000 Ft-os tetőtől-talpig, 64 187 052 7000 Ft-os tetőtől-talpig, 64 135 908 3000 Ft-os textilut., 64 142 709 10 000 Fl-os vásári, ut., 64 143 705 7000 Ft-os tetőtől-talpig. 64 153 278 hűtőgép. 64 164 268 7000 Ft-os tetötől-talni". 64 171 321 7000 Ft-os vás. ut.. 64 195 176 ázfnes Ív. 64 227 242 4000 Ft-os konvha félsz.. 64 229 552 tv, 64 233 074 4000 Ft-OS konyhaíelsz., 64 234 962 7009 Ft-os tetőtől-talpig, 64 238 455 9009 Ft-os lei mit vál., 64 251 448 4000 Ft-os konyhaíelsz., 64 260 080 4000 Ft-os konyhaíelsz.. 64 280 068 táskarádió. 64 288 079 9090 Ft-os ki mit váj., 64 31.8 732 10 000 Ft-os vás. Ut.. 64 346 915 3000 Ft-os textilut., 64 3t7 359 4059 Ft-os konyhaíelsz., 64 357 432 9090 Ft-OS ki mit vál.. 63 365 390 5000 Ft-os yás. Ut.. 64 375 036 háztartási lelsz., 64 391 876 9000 Ft-os ki mit vál.. 64 413 818 5000 Ft-os vás. ut., 64 414 979 4000 Fi-os konyhaíelsz., G4 421 616 3900 Ft-os texilut., 64 447 690 10 000 Ft-os Vás. Ut,., 64 452 082 5000 Ft-os Vás. ut., 64 455 167 5000 M-os vás. ut:., 64 457 364 10 000 Ft-os vás. Ut., 64 491 609 3000 Ft-os textilut., 64 408 365 50 000 Ft-OS ötlet., 64 509 070 5000 F't-OS Vás. ut., 64 510 509 5000 Ft-OS vás. ut., 64 520 768 J0 000 Ft-os vás. Ut., 64 523 89R 5000 F't-OS vas. Ut.. 64 531 200 hűtőgép, 64 540 123 4000 Ft-os konyhaíelsz., 64 540 6.33 4000 Ft-os konyhaíelsz., 64 545 520 9000 F't-OS ki mit váh, 64 545 789 7000 F't-OS tetőtől-talpig. 64 367 479 hű­tőgép. A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem válla­lunk. Havasi Ferenc, a Minisz­tertanács elnökhelyettese hétfőn hivatalos látogatásra Rómába érkezett. A ciamni- nói repülőtéren az ólasz kormány részéről Antonio Bisaglia. az állami vállala­tok minisztere fogadta, aki­nek meghívására a látoga­tás sorra kerül. Jelen volt Palotás Rezső római ma­gyar és Mario Franzi buda- nesti olasz nagykövet. Havasi Ferenc. Nagy Já­nos küblip vminiszter-helvet- tes és Török István külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes a látogatás során talál­kozik. az olasz kormány több tagjával: Antonio Bisaglián kívül Ossola külkereskedel­mi. Marcora földművelés- ügyi valamint Forlani kül­ügyminiszterrel és fogadja őket Giulio Andreotti olasz miniszterelnök. Találkozni lógnak olasz állami és ma­gán nagyvállalatok vezetői­vel is. A látogatás lő célia a magyar—olasz kereskedel­mi és gazdasági kapcsolatok előmozdítása. Héttőn reggel magyar if­júsági delegáció érkezeti Bu­karestbe dr. Marólhy Lászlónak, az MSZMP Poli­tikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának vezetésével. A küldöttség a Román Kommunista Ifjúsági Szövetség (UTC) Központi Bizottsága meghívásának tesz eleget. Bukarest Északi pályaud­varán a magyar delegációt Ion Traian Stefanescu, az RKP KB tagja, az UTC első titkára, Luca Cristina, Nico- lae Croitoru, Enache Radu, az UTC titkárai, valamint az UTC KB több tagja fogadta. Megjelent a fogadtatáson dr. Biczó György, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete is. Az UTC KB székházéban- hétfőn délelőtt megkezdőd­tek a hivatalos tárgyalások a dr. Maróthy László vezette magyar és az Ion Traian Stefanescu vezette román delegációk között. A meg­beszélések középpontjában a két ifjúsági szervezet közötti kapcsolatok fejlesztésének ,és elmélyítésének kérdései áll­nak. Heves EtarcÉ Béi-LfeiiÉan Vasárnap este é,s hétfő hajnalban folytatódtak a he­ves harcok Dél-Libanon Iz­raellel határos körzetében. Az izraeli támogatást élvező konzervatív erők továbbra is lövik a palesztinok és a baloldal kezén levő Bint Dzsbeilt. amelyről szomba­ton olyan hírek érkeztek, hogy a jobboldalnak sike­rült bevennie. A mintegy 20 ezer lakosú várost vasárnap óta újból frontról támadlak a keresztény erők: Bejrutba érkezett hírek szerint a pa­lesztinok és a baloldal utol­só állását ebben a térség­ben. a csütörtökön megkez­dett támadás óta a lakók 98 százaléka elhagyta. Szemta­núk arról számolnak be, hogy mindkét részről nehéz tüzérséget és . páncélozott járműveket vetettek be az elkeseredett harcba. A bejrúti lapok vasárnapi jelentése szerint Eliasz Szárki sz kormánva azt ter­vezi,, hogy az ENSZ-rhez for­dul. küldjön csapatokat a térségbe a harc megfékezé­sére és az izraeli határsértés megállítására. Február 27-én. vasárnap tartotta küldöttközgyűlését a Kazi ncbarcikai Takarékszö­vetkezet. A szövetkezet a múlt év szeptemberében kezdte meg tevékenységét, s ma már 23Ó0 tagot számlál. A részjegyalap összege . pe­dig 1 millió 875 ezer forint. Az ötezer és tízezer forintos gépkocsi nyereménybetét­könyvek száma is csaknem száz. Elhangzott a küldött­közgyűlésen: a jövőben új'abb tagokat kívánnak megnyerni, hogy növelni le­hessen a közös alapot, amely a kölcsön előfeltétele. A szövetkezet tagjai közül so­kan várakoznak kölcsönökre, ezért meglehetősen sokat, csaknem egy hónapot keli várniuk rá. A kölcsönjagyek meggyorsítása érdekében vál­lalták a küldöttközgyűlés résztvevői, hogy ebben az évben újabb tagokat szervez­nek. A hitelek zömét bá­nyászok igénylik, akik város környéki kiskertjeikben zöld­ségtermesztéssel foglalkoz­nak. A hitelt a zöldségter­mesztés korszerűsítésére for­dítják, mert nemcsak saját célra, hanem főként értéke­sítésre termelnek. T. A. Aktívaértekezletet tartot­tak tegnap a Miskolci Pos­taigazgatóság dolgozói. Kocz- ka Antal igazgató számolt be az elmúlt évben vészeli munkáról, valamint az idei feladatokról. ­Az igazgatóság elmúlt évi munkáját a beszámoló sze­rint egyértelműen jónak le­het értékelni. Az V. ötéves tervidőszak első évének leg­fontosabb tevékenységeit a fegyelmezettebb gazdálkodás és a hatékonyság jellemez­te. Növekedett a termelé­kenység és emellett a bér- színvonal is megfelelően ala­kult. Az igazgatóság fenn­tartási tervét 64 millió 79 ezer forinttal szemben több mint 67 és fél millió forint­ra teljesítetté. Az elért ered­mények elsősorban a válla­latnál működő szocialista brigádoknak köszönhetők. Az igazgatóságnál tavalv csaknem háromszáz szocia­lista, brigád működött. Szin­tén jelentős eredményként értékelhető, hosv a hálózat­építési munkálatok értéke az 1971-es 35 millió forint­ról 1976-ra 75 millió forint­ra növekedett, Az idei feladatokról szól­va Koczka Antal elmondta, hogv az igazgatóságnál to­vább kell javítani a munka­fegyelmet, gondoskodni kell a munkaidő tel les mértékű Kihasználásáról valamint. — a termelékeny sé« javítása érdekében — tovább kell fo­kozni a gének és szállító- eszközök célszerű felhasz­nálását is. Érettségizett szakmunkások számára egyetemi-főiskolai előkészítő tanfolyamok indításáról A Minisztertanács 2026. 1973. (VIII. 8.)-i és 1065/1974. (XII. 31.)-i határozatainak végrehajtására a munkáméi, letti tanulással érettségizett szakmunkások részére egye­temi-főiskolai felvételt előse­gítő tanfolyamok alakultak. Az előkészítő tanfolyamo­kat műszaki szakterületen: a Budapesti Műszaki Egyetem; közgazdasági szakterületen a Marx Károly Közgazdaságiu- domán.yi Egyetem; agrár szakterületen: a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem és jo­gi szakterületen az Eötvös Lóránd - Tudományegyetem szervezi. A határozatok szerint: „az előkészítő tanfolyamra csak ol yan szalahunkásbizonyíl- vánnyal. . . rendelkező vehe­tő fel, aki szakmájában — fizikai munkakörben — ki­Az érettségizett szakmunká­sok egyetemi és főiskolai fel. vételeket előkészítő tanfolya­mára (továbbiakban ÉSZÉT). Azok a szakmunkások, akik agrár, műszaki, közgazdasági vagy jogászképző felsőoktatá­si intézményben kívánnak tanulmányokat folytatni, pá- . lyázatot nyújthatnak be az ÉSZET-re. Azok pályázhatnak, akik: — nem töltötték be 30. életévüket, — szakmunkásképesítéssel rendelkeznek, — katonai szolgálatukat már letöltötték vagy katonai szolgálatra alkalmatlanok, — érettségi bizonyítványu­kat (gimnáziumi, szakközép­iskolai, technikumi) munka melletti tanulással (esti vagy levelező tagozaton) szerezték meg, — fizikai munkakörben ki. emelkedőén dolgoznak (a szakmunkás bizonyítvány megszerzésétől számított leg­alább 5 év vagy az érettségi bizonyítvány megszerzésétől számított legalább 2 év óta.), — példamutató közösségi magatartást tanúsítanak. Néhány speciális adottság, képesség szükségessége szak­területenként: jogi és köz- gazdasági szakterületen: hu­mán érdeklődés, átlagnál na­gyobb intelligencia, memória, beszédkészség, logika; agrár szakterületen: természeltucjo. mányos érdeklődés, gyakor­lati és szervezőkészség, em­beri kapcsolatok teremtésére való hajlam: műszaki szak­területen : térszemlélet, arány, érzék, kézügyesség, bizonyos fokú rajzkészség. Az ÉSZET-en tanított tár­gyak szakterületenként meg­egyeznek a választott felső- oktatási intézmény felvételi tárgyaival. Ezeket a „Magyar felsőoktatási intézmények 1977. tájékoztató” című kiad. vány tartalmazza. Az É.SZET-nek két szaka­sza van: — előkészítő, levelező, kivá­lasztó szakasz, — egész napos, intenzív tan­folyami szakasz. A kiválasztó szakaszon mindazok a pályázók vehet­nek részt, akiket a vállalat vezetősége — a felvételi kö­vetelmények figyelembevéte­lével — (párt, gazdasági, szakszervezeti, KISZ-vezetés együttes döntése alapián) to­vábbtanulásra javasol. emelkedőm jól dolgozik, kö­zösségi magatartása példa­mutató és részére a munkál­tató a tanfolyami, majd az ezt követő felsőfokú tanul­mányok időtartamára a hatá­rozatok alapján járó kedvez­mények biztosítását vállalja’’ továbbá megfelelnek a pályá­zati felhívásban szereplő kö­vetelményeknek. Az érettségi nélküli szak­munkások jelentkezése és felsőfokú iskoláztatása ked­vező. Ám a munka melletti tanulással érettségizett szak­munkások jelentkezése — fő­ként a jogi szakterületen —• nem éri el a kívánt mértéket. Ezért tesszük közzé a szak­munkások felsőfokú oktatá­sával foglalkozó szakmunká­sok előkészítő tanfolyam (SZÉT) operatív oktatási bi­zottságának pályázati felhí­vását Az egész napos intenzív (bentlakásos) tanfolyami sza­kaszon azok vehetnek to­vábbra is részt, akik sike­resen szerepeltek az előké­szítő szakasz beszámolóin, teljesítették az ott előírt ta­nulmányi feltételeket. Az ÉSZET-et sikerrel el­végzők részt vesznek a vá­lasztott egyetem, főiskola fel­vételi vizsgáján, majd — a felvétel esetén — vállalatuk­kal tanulmányi szerződést kötnek. E szerint tanulmányuk ide. je alatt munkaviszonyuk szü­netel, de ez az idő a kedvezmé­nyek szempontjából munká­ban eltöltött időnek számit, amelyre a hallgató pénzbeli támogatást kap. Ez a következőkből all: — keresettérítésből, mely a korábbi átlagkereset 80 szá­zaléka : — tanulmányi támogatás­ból, mely a tanulmányi ered­ményektől függően 0—20 szá­zalék; — szociális támogatásból, mely a gyermekek számától függően 5—10 százalék. A hallgatónak tanulmányai befejezése után a végzettsé­gének megfelelő szakterüle­ten legalább annyi időt kell dolgoznia, amennyi időre a támogatást kapta. Azok a szakmunkások, akik pályázni kívánnak az ÉSZET-re, jelentkezzenek vállalatuk személyzeti-okta- tési osztályán 1977. március 30-ig. A személyzeti osztá­lyok pályázati lapokat és fel­vételi tájékoztatót a Szak­munkások előkészítő tanfo­lyama 1521. Budapest Pf. 112. címen igényelhetnek. Az igényléseket április 15-ig a pályázni kívánók számának megjelölésével juttassák el. A pályázatokat a vállalat ve. zetőjének és társadalmi szer­vei titkárainak ajánlásával — érettségi és szakmunkásbizo­nyítvány melléklésével 1977. április 30-ig küldjék meg ahhoz az egyetemhez, ahová a szakmunkás felvételét kéri. A pályázó): 1977. Vili. 15-ig értesítést kapnak a felvétel­ről, kedvező döntés esetén az oktatás szeptemberben kez­dődik. A határidők értelemszerű­en vonatkoznak a követke­ző évekre is. Budapest, 1977. február hó. .ÉSZET operatív bizottság Értekezletre gyűltek össze Becsben a kőolajexportáló orszá­gok szervezete, az OPEC pénzügyminiszterei. A képen (bal­ról) a konferencia algériai elnöke, Abdel-Malik Témám. Pályázati felhívás

Next

/
Oldalképek
Tartalom