Észak-Magyarország, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-15 / 38. szám
-p' A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam. 38. szám Ára: 80 fillér Kedd. 1077. február 15. Püja Frigyes Lengyelországba érkezett Pu;ia Frigyes külügyminiszter — Emil Wojtaszek lengyel külügyminiszter meghívására — hétfőn hivatalos, 'baráti látogatásra a Lengyel Népköztársaságba utazott. Hétfőn délelőtt, hivatalos látogatásra Varsóba érkezett a magyar külügyminiszter. Púja Frigyest a repülőtéren Emil Wojtaszek, lengyel külügyminiszter fogadta. Érkezését követően külügyminiszterünk megkoszorúzta az Ismeretlen katona sírját, fogadta’ a díszszázad tisztelgését, és beírta nevét az emlékkönyvbe. Még a délelőtt folyamán Púja Frigyes látogatást tett Emil Wojtaszek lengyel külügyminiszternél, majd a külügyminisztérium épületében megkezdődlek a plenáris tárgyalások. A megbeszélés kezdetén Emil Wojtaszek kifejezésre juttatta örömét, hogy személyesen találkozhat a magyar külügyminiszterrel, aki oly jelentősen hozzájárult a két ország és a két minisztérium kapcsolatainak továbbfejlesztéséhez. A magyar külügyminisztert hétfőn délután fogadta Piotr Jaroszewicz, a lengyel Minisztertanács elnöke. A beszélgetés folyamán Púja Frigyes elmondotta: igen hasznosnak tartja a kétoldalú külügyminiszteri szintű megbeszéléseket mind a két ország kapcsolatai, mind a nemzetközi helyzet megítélése szempontjából. A találkozó után, amelyen részt vett Németi József varsói magyar nagykövet is, folytatódtak a plenáris tárgyalások a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztéséről és mind a két felet érintő nemzetközi kérdésekről. Este Emil Wojtaszek lengyel külügyminiszter vacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére. Belkereskedelmi aktívaértekezlet — A minisztériumnak kötelessége az életszínvonal-politika szerves részeként az áruellátás és a vásárlási körülmények állandó javítása az áruforgalom megfelelő szervezésével, kellő irányítással, a vállalatok ösztönzésével és ellenőrzésével — hangsúlyozta dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter hétfőn a minisztérium aktívaértekezletén. A miniszter elmondotta, hogy a megfelelő árualap megteremtéséhez az ágazat minden területén vannak még tennivalók. Változatlan gond például mind meny- nyiségben és választékban, mind minőségben a cipőellátás. A számított igények kielégítéséhez még körülbelül félmillió férfiing beszerzésérő kell gondoskodni, és rendezni kell a mérettáblázat ügyét, hiszen az ezzel kapcsolatos várakozásoknak sem az ipar, sem a kereskedelem nem tudott megfelelni. Jóllehet a keményebb tél ellenére is megoldott a tüzelőellátás, a kellő biztonsághoz azonban a következő idényre nagyobb készletekre lesz szükség. A minisztériumnak más területeken is gondoskodnia kell a készletek finanszírozásáról, egyes vállalatoknál ugyanis súlyos problémákat okoznak, nem egyszer az ellátást is zavarják a készletezéssel járó terhek. Mai számiiitkisól Falzern és kertészet (3. oldal) A képernyő előtt (4. oldal) Rozsdásodó kincsek (5. oldal) Arafat megbeszélése A Reuter értesülése szerint guineai látogatását megrövidítve kedden Kairóba érkezik Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke, hogy az egyiptomi vezetőkkel a súlyosbodó Libanon helyzetéről tárgyaljon. Mint ismeretes, a napokban lövöldözések robbantak ki bejrúti palesztin menekülttáborok környékén és a nemzetközi repülőtér közelében. Az ösz- szeesapások során csupán pénteken tizen vesztették életüket. Az arabközi békefenntartó erők főparancsnoksága vasárnap este bejelentette, hogy a csütörtökön és pénteken elkövetett „bűnös cselekedetek” miatt Libanonban több személyt lgtartóztattak. A főparancsnokság közleménye szerint a békefenntartó erők egységeit a palesztin menekülttáborok környékén több esetben is támadások érték. Damaszkuszban közölték, hogy Hafez Asszad szíriai elnök kedden Nicolae Ceau- sescu meghívására kétnapos hivatalos látogatásra Romániába utazik. Ilj kormányfő kijelölése Veszelin Gyuranovicsot, a Crna Gora-i Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának elnökét jelölték a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökévé. a január 18-án re- pülőszerencsétlenség következtében elhunyt Dzsemal Bijedics kormányfő utódjává. Jugoszlávia államelnöksége hétfőn Igalóban tartott ülésén Tito elnök javaslatára, az ország köztársaságainak és tartományainak egyetértésével, egyhangúlag úgy határozott, hogy az 52 éves Crna Gora-i politikust, Ve-r szelin Gyuranovicsot javasolja a kormányfői tisztség betöltésére. Az indítvány végleges jóváhagyására a szövetségi képviselőház hivatott, A kivitelezők felelőssége UzMiariitás előtt a Tiszai Erőműben Elérhető közelségbe került az új Tiszai Erőmű első gépegységének üzembe helyezése — állapították meg azon az igazgatói szintű tanácskozáson, amelyet az Erőmű Beruházási Vállalat hívott egybe Leninvárosban. Mint ismeretes, január második fejében több ' hónapos előkészítő munka után begyújtottak az első kazánba, s ezzel kezdetét vette a berendezés lcifúvatása. A kazán által termelt gőzt ekkor még a berendezés tisztítására használták, hogy a benne levő szennyező anyagot eltávolítsák a rendszerből. Ezt a műveletet azóta sikerrel befejezték és megkezdték a helyreállítási munkákat. Az ERBE szakemberei időközben felmérték, melyek azok a munkaterületek, ahol a kivitelezőknek kisebb-nagyobb tennivalójuk van. Mint az a tanácskozáson kiderült, több kivitelező vállalat adós maradt bizonyos befejező jellegű munkákkal. Például a vegyivíz-előkészítő rendszernél több száz pontból álló hiányosságot rögzítettek. Ezeknek a felszámolása azonban rendkívül von. tátottán haladt. Ebben közrejátszott egyes kivitelezők felelőtlen munkája is. Ez. abban nyilvánult meg, hogy amit az egyik vállalat helyrehozott, azt az utánuk következők tönkretették. Így, kezdhették az egészet elölről. Pedig az idő sürget. Halasi Zoltán, az Erőmű Beruházási Vállalat igazgatója ezúttal is nyomatékosan hangsúlyozta, hogy február második felére mindenképpen meg kell teremteni a feltételeket az első blokk párhuzamos kapcsolásához. Tehát elérkezett az az időszak, 'amikor a legkisebb mulasztás is könnyen meghiúsíthatja az üzemindulással kapcsolatos elképzeléseket. Jól tudják ezt a kivitelezők is, akik ígéretet tettek arra, hogy a hátralevő néhány nap alatt felszámolják a beruházó által leltárt fogyatékosságokat. Több felszólaló, így Wirtz László, a Tiszai Erőmű Vállalat üzemi pártbizottságának titkára is a kivitelezők felelősségét húzta alá, amikor arról beszélt, hdgy mit jelent a népgazdaságnak a vil- lamosenergia-termelés határidőre való megkezdése. Bejelentette, hogy a beruházásban élen járó vállalatok dolgozóit, munkáskollektíváit — a rendelkezésre álló anyagi lehetőségekhez mérten — az első gépegység sikeres üzembe helyezését követően a pártbizottság javaslatára jutalomban részesítik. Szóba került a tanácskozáson a második és a harmadik blokk építésének és szerelésének helyzete is. Erre annál is inkább oda kell figyelni, mert a tervek szerint egy-két hónapon belül sor kerül a következő kazán és a hozzá tartozó csőrendszerek savazására. A beruházó szerint több szerelő vállalat, így például a Láng Gépgyár, a Ganz Villamos- sági Művek — a tőle megszokott pontossággal végzi munkáját. Nem így az építők, akik legtöbbször késve adják át a munkaterületet a szerelőknek. L. L. Érkeznek a tavaszi áruk Véget ért a téli vásár Az elmúlt héten, szombaton véget ért a ruházati kereskedelem téli vására. A két hétig tartó vásár ideje alatt harminc-negyven százalékkal olcsóbban árusították megyénkben is a ruházati boltok a vegyes téli árucikkeket. A kereskedelem már a tavaszi idényre készül: ezen a héten folyamatosan szállítják a boltokba a köny- nyebb, tavasszal viselhető ruhadarabokat. A Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat boltjai közel 40 millió forintos forgalmat értek el az árengedményes cikkek árusításából a téli vásár ideje alatt: nyolc százalékkal magasabbat, mint az elmúlt évben. Legtöbben a kötöttárut vásárolták, de élénk volt az érdeklődés a női konfekció iránt is. Az árengedményes cikkek mellett egyébként más árukból is szép forgalmat ért el a vállalat. Miskolcon, a 102-es Tünde Gyermekruhaház közel 500 ezer forint értékű árul adott el az idei téli vásáron. Igen sok bébi- és gyermekkabát talált gazdára, s sokan vásároltak bakfis télikabátot is. A boltba egyébként már megérkeztek a legújabb di- vatú tavaszi kabátok: bő választék várja a vásárlókat a gyermek- és lánykaballonokból. A bakfis átmeneti kabátok körülbelül 1500 forintos áron vásárolhatók. A tél végi vásár idején a Tulipán Divatház másfél millió forint értékű árut forgalmazott az árengedményes cikkekből. Élénk volt az érdeklődés a gyermek- és női kötöttáruk iránt. A boltba ezen a héten várják a tavaszi pulóvereket, blúzokat. Az Éva Cipőbollban az elmúlt két hét alatt a legtöbben női csizmát vásároltak, de sok pár „fogyott” a félcipőkből, körömcipőkből is. A boltban most már divatos szandálok várják a vásárlókat: fehér, drapp, sárga színekben kaphatók. 204 forinttól 350 forintos áron. A hét elején megérkeznek a könnyű tavaszi cipők is.