Észak-Magyarország, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-25 / 47. szám

1977. február 25., pentefc

, ESZAK-MAGYARQRSZAG 3

Utolsó óv a hengereiében

Az apa erős, mustráló pillantásokkal mérte végig. Láthatólag elégedett volt. A le- gényke jól megtermett, erős, izmos fiú volt.

— Megyünk a gyárba! — közölte az apa rövid töprengés után. — Hengerész leszel.

Ő természetesnek vette a döntést. A Sebestyén család élete ezer szállal van a diósgyőri vasgyárhoz kötve. Nagyapa a lövegműhelyben dolgozott, apa a durvahen- gerdébe jár műszakokra, s neki is jó lesz ott kezdeni.

Így került 1936. augusztus 1-én Sebestyén János hengerész-tanulóként, akkori nevén a diósgyőri Ó-gyárba. Az első (napokban a gépkolosszusok, a roppant zaj, a kígyózó, izzó acélszálak riadalommal töltötték el, de hamar megszokta, és igen megszerette ezt a különös mesterséget.

Négy év múlva szabadult, egy ideig legénykedelt, aztán 1943-ban őt is elkapta a háború, s két évet kiszakított az életéből.

A durvahengermű akkor még őrizte háborús sebeit, elég rossz állapotban volt, sokat kellett tódozni-fódozni az üzemet. Sebestyén János szívvel-lélekkel, a többivel együtt éhezve, küzdve vetette be magát az újjáépítésbe. A ranglistán előrehaladt: elő- hengerész lett. Bekapcsolódott a munkásmozgalomba; 1949-ben ő lett a párttitkár, s az üzemvezető helyettese.

A jól megtermett erős, izmos, szimpatikus embert — aki akkor is igen népszerű volt a dolgozók körében — egy időben nagyobb funkciókba helyezték. Dolgozott a gyár ÜB elnökeként, munkálkodott a vasasszakszervezet központjában. A mozgalmi feladatokat is odaadással végezte, de a szíve csak visz- szahúzta a hengerdébe. Végül is e vágya teljesült. 1954- ben került vissza a durvahengerműbe, s azóta van a szak-, mailag nehéz, s emberségben sok megértést kívánó üzemvezetői poszton.

Krónikásként magam is sűrűn találkoztam ott Sebestyén. Jánossal. Úgy láttam, hogy népszerű, a dolgozók becsülik, ő becsüli a munkásokat, s ami fő, ő mindig nyugodt, arca derűs, szeme csupa biztatás. Ö maga igyekszik ezt megcáfolni. Azt mondja, hogy szókimondó, mindenkinek őszintén megmondja a véleményét, néha ki-kirobban.

Sok kitűnő hengerész, elő- hengerész, forrasztár, nevelődött ki irányítása alatt. Egyikük, Kádas Imre, a blokksor előhengerésze, így jellemzi az üzemvezetőt.

— Igazi munkásvezetőt ismertünk meg benne. Az üzem a kisujjában van. Érző szíve van, az embereknek bármilyen gondja, baja van, hozzáfordulnak, s ő mindig a segítség maximumát adja.

— Nagyon szeretem a hengerész életet — mondja az üzemvezető. — Ezt a szakmai szeretetet nem lehet elmondani, leírni, azt csak érezni lehet. Csodálatosan szép és jó érzés, amikor jól be van állítva a henger, az ember az alaktalan, izzó anyagból szép sínt, tartót, idomot formálhat. Az alkotómunka örömét adja, s azt a jóleső érzést, hogy ez a termék is az ország életét, fejlődését segíti, és valahol nagy szükség van rá. Gyakran felmegyek Pestre. Az utazás közben jóleső érzés tölt el mindig: ez a mi sínünk, a kocsi tengely ének, kerekének anyagát a mi üzemünkben hengerelték, mielőtt a kovácsoló üzembe került.

— Ig'az, mindennap a soroknál vagyok. Látom, hogy a szelvény jó, vagy hibás, a fülem érzékeli, hogy jól dolgozik-e a hengersor. S jólesik mondani „no fiúk, így kell ezt csinálni”, „látom jól dolgoztok”, „ugye, lehet szépen is dolgozni”. Aztán ki öregnek, ki főnöknek, ki apám neve után, Zsiga bácsinak szólít. Jólesik érezni, hogy bizalommal fordulnak hozzám, még családi jellegű ügyekben is, mint igaz baráttól kérnek tanácsot.

Szívesen beszél róla, hogy valaha, több évtizede, együtt

kezdte a pályát Novák István, Kassai László előhen- gerésszel, Soltész István főkormányossal, Tasnádi Ernő forrasztárral. Jólesik látni az egykorúak, a gyerekkori barátok arcát. A szavakból halványan kicsendül, nosztalgiával beszél róla, hogy többen már elmentek, nyugdíjban vannak. És most 41 kemény, küzdelmes év után ő is az ehnenés, az élet nagy pillanatának gondolatával, et nyugdíjba menéssel foglalko-- zik.

— A szívem idehúz, visz- szatart, de az eszem azt mondja: te már megtetted a társadalomért a magadét, pihenned kell. A szervezet is figyelmeztet, reggelenként a felkelésnél már érzem a fáradtságot, azt, hogy jó lenne kicsit tovább pihenni.

Sebestyén János egész életét a durvahengermű töltötte ki. Műszak után sem tud elszakadni tőle. Éjszakánként előfordul, hogy mély álmából a telefonberregés zavarja lel, ,;Zsiga bácsi, ez meg ez a baj”. A két sógora, és a lánya is a kohászatban dolgozik, így még a családi ösz- szejöveteleken is a gyári élet a fő téma. S a kedvenc, a kisunoka is gyakran azzal fogadja, ha haza tér „no, papi, minden rendben van az üzemben?” Sebestyén János, mint elmondja — úgy érzi, még keveset látott a világból. Sokat akar utazni, sokat akar látni még, s munka nélkül sem marad, mert lesz végre ideje a „birtokán” kertészkedni.

— A kitűnő emberek egész sora nevelkedett ki az üzemben. Szakmailag jól képzettek, vannak, akik már többet tudnak, mint én, hadd lépjenek előre, a helyemre. Ez a természetes, ez az élet rendje. Csak egy baj van a mi szakmánkban — fut át a nyugtalanság árnya az 55 éves férfi arcán — a hengerész szalonéban gyenge az utánpótlás. A fiatalok közül ma már kevesen vállalják ezt a nehéz, de csodálatosan szép szakmát.

Csorba Barnabás

Pályádat, hitel, haszon

Négy év alatt

51 Éli Isir Me! a Mii

A vállalatok, ipari üzemek exportképességének növekedését szolgálják azok a kormányintézkedések, amelyek a konvertálható export árualapok bővítése érdekében az elmúlt év során életbe léptek. A megye nagyüzemei közül a Tiszai Vegyikombinát is élt a lehetőséggel és pályázatot nyújtott be a Magyar Nemzeti Bankhoz. A Pályázat értelmében a kombinát oleíinüzemében keletkező nagy mennyiségű piro- lizis benzin további feldolgozását igyekeznek a vállalaton belül megoldani.

Ismeretes, hogy a kombihátban az etilénen és propilénen kívül évenként mintegy 200 ezer tonna piroben- zint állítanak elő. Ezt a terméket jelenleg a benzin keverésére szolgáló komponensként hasznosítja a magyar kőolajfeldolgozó ipar. Ennél viszont lényegesen gazdaságosabb lenne az a megoldás, ha a pirobenzint helyben dolgoznák fel.

— A termelés vertikumának bővítése egyébként is döntő fontosságú népgazdasági érdek — mondja Balázs Lajos, a kombinát beruházási igazgatóhelyettese. — A TVK igazgatósága ezért úgy határozott. hogy tovább bővíti az olefinüzemet. Vagyis olyan berendezéseket építünk, amelyekkel a pirobenzinből ki tudjuk választani az olyan fontos vegyipari alapanyagot, mint az izoprén és a benzol. Az izoprénről tudni kell, hogy a természetes kaucsuk minőségéhez legközelebb álló műgumi alapanyag, amit most még külföldről tudunk csak beszerezni. A TVK-ban majdan előállított izoprént a KGST-n belül hasznosítjuk. Hazánk és a Román Szocialista Köztársaság között ugyanis létrejött égy államközi egyezmény, amelyek értelmében a nálunk termelt izoprént Romániába szállítjuk, ahol feldolgozzák és cserébe kész műgumit kapunk érte.

— A pirolizis benzinből készült másik termék, a benzol egy részét belföldön, a Dunai. Kőolajipari Vállalatnál használják fel — folytatta az igazgatóhelyettes. — Ezen kívül bizonyos meny- nyiséget Romániába exportálunk, ugyanakkor évenként több mint 10 millió dollár

értékű benzolt tőkés piacon értékesítünk.

Balázs Lajos a továbbiakban elmondta; a Magyar Nemzeti Bank kedvező elbírálásban részesítette a TVK pályázatát. Így már az elmúlt évben sor került az olefinüzeni fejlesztésével kapcsolatos hitelszerződés aláírására. Eszerint a 420 millió forintos beruházás finanszírozásához a Magyar Nemzeti Bank 260 millió forinttal járul hozzá (a többit a vállalat saját fejlesztési alapjából biztosítja), amely a konvertálható export, árualapok hitelkeretét terheli.

•— Számításaink szerint az 1979 végére elkészülő új létesítmény (a beruházás két év alatt valósul meg — szerk.) nagy hasznot hoz a népgazdaságnak — újságolta az igazgatóhelyettes. Ugyanis —, mint arról már az előzőekben szó esett — 1980-tól

évenként 12 millió dollár értékű vegyipari alapanyagot exportálunk. Négy év alatt tehát összesen 50 millió dollár bevételhez jut a népgazdaság, amely kedvezően befolyásolja a tőkés külkereskedelmi mérleg alakulását.

U U

A borsodsziráki Bartók Béla Tsz központi telepének tapétaüzemében 18 féle mintán, 60 féle színárnyalatú hagyományos és mosható tapétát gyártanak. A mélynyomással készített tapétát főleg a házgyár részére szállítják. De ezenkívül még jelentős mennyiség kerül Debrecenbe, Szolnokra és Nyíregyházára. Képünkön Kaczvinszki János nyomómester látható a kettes gépnél.

A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa idén rendezi meg a' mezőgazdasági szövetkezetek szocialista brigádvezetőinek III. országos tanácskozását. Az országos seregszemlét valamennyi megyében megelőzik a helyi tanácskozások, értekezletek.

Megyénk mezőgazdasági üzemeiben január hónapban voltak az üzemi tanácskozások, amelyeken a szocialista brigádok helyi feladatait beszélték meg, valamint megválasztották a megyei tanácskozás küldötteit.

A Borsod-Abaúj-Zeníplén megyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szövetsége február 26-án, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel Miskolcon, az SZMT-székház VI. emeleti tanácstermében rendezi meg a megye mezőgazdasági szövetkezeteiben dolgozó szocialista brigádok vezetőinek tanácskozását. A résztvevőit 463 szocialista brigád 7246 tagját képviselik a megyei fórumon, ahol dr. Németh Pál, a TESZÖV megyei titkára értékeli a brigádmozgalom eredményeit, az idei esztendő feladatait.

Jegyzet egy zárszámadó közgyűlésről

A napokban több zárszám- adó-közgyűlésen vettem részt, ahol módom és lehetőségem volt találkozni, beszélgetni a változó, fejlődő falu paraszti társadalmának képviselőivel: kétkezi fizikai munkásokkal, szakmunkásokkal, mérnökökkel, közgazdászokkal, mezőgazdászokkal, alkalmazottakkal. Egy-egy közgyűlés szinte keresztmetszetét adta a sokszínű, ma még ellentmondásos átalakulásnak, amely állandó forrásban és mozgásban van. Most, ebben a jegyzetben nem a gazdasági élet fejlődéséről, annak üteméről akarok szólni, hanem az ezzel szorosan összefüggő tudati, magatartásbeli változásról, amelynek ugyancsak szemtanúi lehetünk. Arról a változásról, ami ma jellemzi a magyar falut, a magyar parasztságot. De erről sem a teljesség, a tudományosság igényével; hanem kisebb-na- gyobb villanások, mozaikok, személyes tapasztalatok alapján.

A bükkábrányi Béke Termelőszövetkezet zárszámadásán 17-en szólaltak fel. Bátran merem állítani, hogy közülük senki sem „előkészített, előre felkészített” hozzászóló volt. Nem is lehetett, mert valamennyien szép tájszólással, ízes magyarsággal, papír nélkül, keresetlen szavakkal mondták el érzésüket, gondolataikat, azt, ami éppen nyomta szívüket, ami kikívánkozott belőlük. Nem kerteltek, nem kerülgették a témát, „ami a szívemen, a számon”, alapon beszéltek, tették meg megjegyzéseiket. És hogy miről? A közösség gondjairól, közügyekről, olyan problémákról, amelyek megoldása jelentős mértékben viheti előre az ügyet, a szövetkezet fejlődését.

Egyetlen szó sem hangzott el egyéni sérelmekről, személyes gondokról, bántal- makról. Nem kértek, nem követellek, ehelyett javasollak, bíráltak, meggondoltan kritizáltak. Pedig nagyon nehéz évet hagytak maguk mögött. Mert néha-néha bizony a sző szoros értelmében magukra maradtak, szakirányítás nélkül dolgoztak, végezték mindennapi munkájukat. A szakvezetők egy része a munka helyett, az irányítás helyett az intrikát, a torzsalkodást, a rágalmazást, a saját egyéni, önös érdekeit helyezte előtérbe, ezt tekintette fő feladatának. Az. önös érdekelv kerültek előtérbe, vezetőségi üléseken és irodákban éppen úgy, mint az üzemegységekben, vagy az utcákon.

S mindez éppen a legnagyobb dologidőben zajlott. Akkor, amikor a legnagyobb szervezettségre, a legnagyobb körültekintésre lett volna szükség, amikor minden késlekedés jelentős veszteséget okozott. Nem célom most ezt a helyzetet elemezni, mérlegelni. Az sem célja ennek a jegyzetnek, hogy összegezzen és a tanulságokat levonja. Az erre hivatott megyei, járási és községi szervek ezt megtettélj* megfelelő intézkedéseket w hoztak. Csupán azért említem meg mégis, hogy valahogy érzékeltessem: a szövetkezeti parasztság öntudata, munkaszeretete, felelősségérzete milyen „csodákra” képes, milyen nehézségeken tudja átsegíteni a kollektív gazdaságot, a közösséget, a falu társadalmát.

Álljon itt tanulságképpen egy-két felszólalás. R. L.-né: „Eredményeink szépek, megnyugtatóak. Azonban a szárazság ellenére is még jobbak lehetnének, ha a szakvezetők jobban odafigyeltek volna a feladatokra, a tennivalókra. A jövőben óvakodni kell az olyan vezetőktől, akik csak átmeneti helynek tekintik a szövetkezetét és anyagi érdekből jönnek ide, a jobb keresetért, a magas prémium reményében, aztán, ha. nem sikerül, és jön az első nehézség, odébbállnak. Nagyjából így történt ez nálunk a múlt évben’’.

Sz. P.: „A gépeket a termelőszövetkezet a jövőben jobban használja ki. A javításra, a gépek karbantartására nagyobb gondot kell fordítani az eddigiektől. Nem elég csak befesteni, üzemképessé is kell tenni azokat. Mert nincs nagyobb bosszúság, mint amikor munka közben derül ki a javítás hiányossága. a felületesség, a nemtörődömség. Az ebből fakadó munkakiesés igen komoly károkat okozhat az egész szövetkezetnek. A gépek karbantartásának gondjai is abból adódtak, hogy a vezetők nem sokat törődtek ezzel a feladattal. Aztán arra hívta fel a vezetők figyelmét, hogy a jövőben löbbet legyenek a munkások, az emberek között, jobban támaszkodjanak azok véleményére, javaslataira”.

F.-né: „A vezetők torzsalkodása kétségtelenül zavart bennünket, a figyelmet elvonta a legfontosabb teendőkről, köszönetét érdemelnek azok, akik felül tudtak ezen emelkedni, idegileg nem merültek ki, és a személyeskedés ■ helyett a közösség ügyével foglalkoztak”.

R. B.-né: „Bizony, a múlt évben a szövetkezeti demokráciával baj volt nálunk. A tagság véleményét nem mindig vették figyelembe. A javaslatokra és észrevételekre nem reagáltak, nem tértek vissza. Pedig, ha jobban figyelembe veszik a tagság véleményét egyes vezetők, bizonyára az eredmények is jobbak lettek volna. Higgyék el, mi csak jót akarunk; és a jövőben is arra törekszünk, hogy jobban menjenek a dolgok.”

D. D.-né a bükkaranyos! határ gondjairól beszélt. Arról, hogy az erózió ellen sürgősen tenni kell valamit, mert egyes határrészeken a termőtalaj teljesen tönkremegy, lehordja a víz.

Sz. Z.: „A múlt év gondjai. bajai sok tapasztalattal gazdagítottak bennünket. A legfőbb tanulság az, hogy a bajokat meg kell előzni. És meg is lehet, csak azonnal szóvá kell lenni a rendellenességeket. Nem szabad hagyni, hogy ennyire elharapózzanak, mint ahogyan ez nálunk történt. Mi a bejelentésünket, észrevételeinket, amit eljuttattunk a felsőbb szervekhez a köz érdekében, valamennyiünk érdekében tettük, közérdekű bejelentés volt.”

Sorolhatnám még tovább azokat a felszólalásokat, amelyekben a tagok szépen csokorba kötötték, gondosan elemezték az elmúlt év eredményeit, gondjait, a mulasztások okait. Minden felszólaláson egyetlen gondolat vonult végig, a szeretet, a megbecsülés, az aggódás a közösért. a közösségért. A bükkábrányiak — úgy tűnik — lezártak egy nehéz szakaszt termelőszövetkezetük életében. A tanulságokat levonták: nerrv vádaskodnak, nem hánytorgatiák a múltat, a jövőbe néznek, a jövőt tervezik.

S ez így helyes, így van rendjén! Mert valameny- nyiüknek látniok kell: ahhoz, hogy a következő esztendőkben gazdaságuk egyenletesen fejlődjön, életszínvonaluk tovább javuljon, jobb összefogásra van szükség a vezetők és tagok között, és nem utolsósorban jobb együttműködésre, megértésre a vezetőknek egymás között.

W, L.