Észak-Magyarország, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-11 / 8. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1977. január 11.,, kedd A képernyő előtt Némi adósságtörlesztés Némi adósságtörlesztéssel kellene az új esztendő első heté­ről szóló tévékritikai jegyzetet kezdeni. A szilveszteri műsor­ról szóló eszmefuttatás az elmúlt héten a teljes jegyzetet kitöltötte, pedig volt néhány említésre érdemes műsor, így kis késéssel, és rövidebben visszatekintünk az előző hét há­rom kiemelkedő adására, mielőtt a most zárult hetet méltat­nánk. # Két tévéfilm, meg egy portré feltétlenül említést kíván. Galgóczi Erzsébet írta a Tizenegy több, mint három című tévéfilmet — korábban elbeszélés változatban ismerhettük —, amelyet Nemere László rendezett, s a második műsor sugár­zott december 29-én. (Az első csatornán január 28-án ismét­lik.) A Címben olvasható állítás matematikai igazsága vitat­hatatlan, adott esetben mégis emberi, lelkiismereti gondokat támaszthat, etikai kérdéseket vethet fel, fegyelmi eljárást idézhet elő e matematikai igazság alkalmazása. Például, ami­kor a bányamentőnek pillanatok alatt arról kell döntenie, hogy a tűz mögé rekedt kél bányászcsoport közül melyiket mentse, illetve áldozza jel. Az egyikben tizenegy bányász van, a másikban három. Mindkettőt lehetetlen megmenteni. S mert tizenegy több, mint három, a nagyobb létszámú cso­portot menti, a másik három elpusztul. E három halott között van a legénye raber bányamentő kedvesének a férje is. Nehéz megharcolni a közszájon forgó gyanúsítással, kivédeni a vádat, hogy ezért kellett ennek a háromnak meghalnia. A té­véfilm sem tudja hősét megvédeni, csak addig jut el, hogy az özvegyet ne vegye feleségül. De vajon mi lett volna, ha a három marad életben és tizenegy nem? Élő etikai kérdés, de megválaszolatlan. Koltai Róbert játéka emlékezetes. Krúdy Gyulát idézte a képernyőre Zsurzs Éva az Őszi ver­senyek tévéfilmre-fogalmazásával. Az éhező, elcsapott zsoké álomszerűi egyszeri, hihetetlennek tűnő szerelmi kalandjában érzékletesen tükröződött Krúdy világának néhány szereplője, egy-két jó íze, s e lebegő, félig való, félig álom világban kitűnő alakítást nyújtott Caras Dezső, Somogy vári Rudolf, Csákány: László és a nagyon szép Szegedi Erika. & Mesterházi Lajos portréfilmjét sem hagyhatjuk feljegyzés nélkül. Jovanovics Miklós, az-íróbarát, riporteri szerepe tapin­tatos, háttérbe vonuló volt, csaknem monológszerűen bonta­kozott ki Mesterházi önvallomásában a tudatosan kommunis­tává lett értelmiségi, az író életútja, ars poeticája, meg nem alkuvó elkötelezettsége, sajnálatos egészségügyi körülményei között is harcos tettvágya. A Művészeti Magazin utolsó tavalyi adása némi csalódást okozott. A maga magas szintjén jelentkező műsorba most még szinte kereskedelmi reklámjellegű vonulatok is beleszö­vődtek a Hilton körüli hozsannázásban. Érdemes itt megem­líteni, hog.y a minap, január 9-én kezdődött és ígéretesen szép sorozatban — „Csak a derű óráit számolom” — Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész a budai várról és hotel­ről szólva miként fogalmazott: ..tudomásul veszem, de jobban szeretném a várat Hilton nélkül”. És ezzel el is értünk a most zárult héthez. A legkiemelkedőbb művészi műsor a Miért? avagy a tévé­sek elmeinek volt. Erről első bemutatásakor részletesen szól­tunk. örülünk, hogy az első műsor nagyobb nyilvánosságával újabb nézők élményévé lehetett, ö-os számú kórterem címmel láttuk Csehov elbeszélésének változatát Dömölky János ren­dezésében. kitűnően idézve meg Ragin doktor és betege, Gromov kapcsolatában a múlt századi orosz kisvárosi kiút­talanságot. A másik játék Lincoln Ábrahám álmai címmel sajátos nyelven adott érdekes képet az USA 1865-ben meg­gyilkolt elnökéről. A kialakuló kép vázlatos, kicsengésében vitatható, még ha eredeti dokumentumok felhasználásával is készült — írta Bíró Zsuzsa —. megjelenítésében viszont 'a rendező Szász Péter olyan televíziós eszközökkel élt. amelyek vonzóvá, érdekessé, nem mindennapi televíziós élménnyé tették ezt a játékot. Nem mindennapi vállalkozás volt Réz Áriám műsora G. B. Shaw-ról. „A szerző persze örült” című, Ádárn Olló rendezte összeállításban nemcsak a nagy ír íróról kaptunk élvezetes képet, hanem Huszti Péter és Piros Ildikó sokszínű játékát is,örömmel nézhettük,-ff­Veres Péter 80. születésnapján a Nyitott könyv emlékezett meg a hetedik éve halott íróról. Műveinek jó válogatása, a részletek kitűnő tolmácsolása méltó volt az íróhoz, érzékle­tesen idézte őt a ma nézőjének otthonába. Benedek Miklós KISTERMELŐK! MALAC, SÜLDŐ, HÍZOTT SERTÉSSEL törles/.thctő VEMHES KOCASÜLDQT helyez ki folyamatosan az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Törlesztési idő: másfel cv, — kötelező tenyésztésben tartás: három év, — a kihelyezéstől számítva. Részletes felvilágosítást adnak a vallalat járási kiren­deltségei és területi felvásárlói. AHV, Miskolc Klubok — kapcsolatok A Rékassy Csaba rézkarca • • üzemi séta Hagyomány már a sáros­pataki Ruházati Szövetke­zetben, hogy évente legalább egyszer látogatóba hívják nyugdíjas tagjaikat. Ez idén ' kétszeres örömmel tettek en­nek a kedves szokásnak ele­get, hiszen 25 éve. hogy megalakult a jelenleg 570 dolgozót foglalkoztató szö­vetkezet. másrészt a jubileu­mi alkalomra bővült, kor­szerűsödött, kívül-belül meg­szépült. új gépekkel „népe­sült be” a nagy múltú vá­rosnak ez a jellegzetesed „női” üzeme. Az eltelt negyedszázad alatt 46-an mentek nyugdíj­ba a szövetkezetből, s most elégedetten keresték fel egy­kori munkahelyeiket, ahol bizony nyoma sem volt már a régi szűkös körülmények­nek. Túrái András, a szövet­kezet elnöke, aki a ma is dolgozó Szabó Ferenccel együtt az alapító'tagok közé tartozik, szeretettel köszön­tötte a nyugdíjas varrónőket és tájékoztatta őket az utób­bi időkben végbement fejlő­désről. Kilenc szalag, kor­szerű vasalók. különböző textilipari gépek és berende­zések segítik a termelést és teszik könnyebbé a szövetke­zeti dolgozók munkáját. A szövetkezeti nyugdíja­sok sorra látogatták a szép, tágas, világos termeket, ame­lyekben százezer-számra ké­szülnek a blúzok, szoknyák. Dolgozókat attiiznk A [lionokl „Kossuth Lajos” Mgtsz azonnali felvételre keres víllamoslparl leeliniknsi képzett­séggel rendelkező energetikust cs tchergepkocsi-vczetői enge­déllyel rendelkező anyagbeszer­zőt. Jelentkezni leltet a tsz sze­mélyzeti vezetőjénél, csütörtök kivételével, munkanapokon 8—16 óráig. Az Egyetértés Mg. Termelő- szövetkezet Putnok, felvételre keres beruházási-fejlesztési cso­portjába kivitelezői gyakorlattal és tervezői jogosultsággal ren­delkező építészmérnököt, vagy építésztechnikust. Jelentkezés írásban, vagy személyesen, a termelőszövetkezet elnökénél. Miskolc 1. Megyei Postahiva­tal munkavállalókat keres az alábbi munkakörbe: -I órás reg* Keli lurlapkczbcsltö (másodállás­ban is), 8 órás éjszakai túrlapki- osztó (csak férfi). Jelentkezés; Postahivatal. Miskolc 1. Városi hítiaposztály. Kazinczy út 16. A Borsod'* sörgyár felvételre keres 1 fő — legalább ötéves gyakorlattal rendelkező — ma­róst, 1 fő clelctrikust, vagy gyakorlattal rendelkező vil­lanyszerelőt. továbbá 3 lő híi- tőgépészt. vagy kompresszorke­zelői. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. kötények. női farmeröltö­nyök, s örömmel tapasztal­ták, mennyi fiatal lány és asszony lépett a nyomdokuk­ba, Nem győztek betelni az­zal a változással, amely az üzem életében az ő nyugdíj­ba vonulásuk óta bekövetke­zett, s ezt valamennyien, de különösen a „legrégibb” nyugdíjas tagok, például dr. Bánya Lajosné, Budaházi Ferencné. Farkas Béláné, Szopkó Bertalanná. Stumpf Bálintné megilletödött sza­vakkal kifejezésre' is juttat­ták. A felejthetetlen jubileumi „üzemi séta” után a szövet­kezet vezetősége fehér asz­talnál látta vendégül a ked­ves nyugdíjasokat. Diósgyőri Vasas Műve­lődési Központ mun­kájában az elmúlt években egyre erőteljesebb helyet kapuit a klubmozga­lom. Nem véletlenül, hiszen a közművelődésben is mind nagyobb szerepet szánnak a kiscsoportos művelődő kö­zösségeknek. s a művelődési központ jellegéből is adódik, hogy sokirányú feladatainak a klubok erősítésével tud eleget tenni. Ezek segítségé­vel foghatja át teljesebben az üzemi kollektívák mel­lett. a területén levő iskolá­kat és az itt élő embere­ket is. Mindebből már kitűnik, hogy a művelődési központ tevékenységét vizsgálva ko­rántsem elegendő, a műve­lődési ház falain belül vizs­gálódni. A művelődési köz­pont kapcsolatai ugyancsak' megerősödtek az elmúlt években, s nemcsak jelzés­ként, hanem valóságos ered­ményként számíthatjuk, hogy a ' két nagyüzem ifjúsági .klubja — az LKM és a Dl- GÉP ifjúsági klubja — mel­lett a 116-os önálló szak­munkásképző kollégiummal, sőt a Kilián Gimnáziummal is jó együttműködést sike­rült kialakítaniuk ezen a té­ren. Különösen jelentős a szak­munkásképző intézettel való együttműködésük. Az évek óta tartó kapcsolat eredmé­nye, hogy egy igen jól mű­ködő, változatos program­mal bíró és színvonalas pin­ceklub működik a kollégium­ban, melynek a szakmunkás- tanulók nevelésében is egv- re jelentősebb szerepe van. Elég például az e havi programra utalni — a prog­ram kialakításában a műve­lődési központ és a kollégi­um közösen dönt — amely­ben játékos vetélkedők csak­úgy lielyet kaplak, mint a családi életre felkészítő és a középiskolai oktatási-neve­lési programban egyre erő­teljesebb szerepet játszó is­meretterjesztő előadások, s a különböző zenei programok. Ez utóbbi különösen figyel­met érdemel: a könnyűzene mellett Ugyanis a komoly zene is erőteljesen jelen van: nemcsak disc-jockey prog­ramban lehet részük a szak­munkástanulóknak. hanem a zenetörténeti sorozat kereté­ben például a nagy zenetör­téneti korszakokkal és mes­terekkel is megismerkedhet­nek. Sőt:, egy olyan zenei so­rozat is van a klubban, amely a zene „nyelvével” is­merteti meg az érdeklődő­ket, s amelyben különböző zenei fogalmak tisztázására is sor kerül. A komplexitás érvényesül a művelődési központ más klubjainak programjában. A DIGÉP ifjúsági klubjában például szakmai jellegű elő­adás és jogi problémákat fe­szegető témák egyaránt elő­fordulnak. Sőt, januárban pszichológiai témájú sorozat is kezdődik. Érdemes meg­említeni azt is, hogy a nyug­díjas klub programjának összeállításúban is a nagy­arányú változatosságra, moz­galmasságra törekszenek, így kaphatott helyet az úti­beszámolók mellett zenei, képzőművészeti témájú is­meretterjesztő előadás is. Egyébként az utóbbi időben kétségkívül erősödött a zenei ismeretterjesztés: ezt a Le­nin Kohászati Müvek mun­kásszállóján működő zenei klub igen gazdag programja is igazolni látszik. A művelődési központ munkáját persze nem­csak a klubok jelentik. Sokrétű a tevékenysége a különböző szakköröknek, ön­tevékeny művészeti csopor­toknak is. De a klubmozga­lom támogatására jelentős energiákat fordítanak, s két­ségkívül igen erős kapcsola­tok épülhetnek ki rajtuk, ke­resztül. S ez önmagában olyan tény, amely — a köz- művelődési törvény szelle­mét idézve — mindenképp figyelmet érdemel. (es. a.) A TŰZHELYEK SZTÁRJA! Fehér zománcozott kivitelben készül, felhajtható dísztetövel! A tűzhelyben szabályzó van, amely sütéshez, vagy főzéshez megfelelő helyzetbe állítható. TÜZELŐANYAGOK: TŰZIFA, HÁZTARTÁSI SZÉN, BRIKETT. KOKSZ NEM ALKALMAZHATÓ KAPHATÓ A MEGYE VALAMENNYI IPARCIKK ES ÁFÉSZ SZAKBOLTJÁBAN. FORGALOMBA HOZZA: fül ¥ Hifiit KEBESNEBELM! • UB18T

Next

/
Oldalképek
Tartalom