Észak-Magyarország, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-26 / 21. szám

! Szerepek és színészei-C HÓNAPOK óla folyik a vita: szükségcs-e, hogy ma­gyar filmekben külföldi szí­nészeket szerepeltessenek, nincs-e ez ártalmára a ma­gyar színészek foglalkoztatá­sának? A vita eleinte színé­szek körében folyt, majd Avar István színművész, aki egyben országgyűlési képvi­selő is, országos fórumon adott hangot aggodalmának, s ezzel újabb lendületet adott a vitának. Azóta több fóru­mon szerepelt, foglalkozott vele a Filmművész Szövet­ség közgyűlése is, az egyik országos hetilap meg nyilvá­nos vitát szervezett az állás­pontok tisztázására. A vitákban — úgy tűnik —: szubjektív megérzések és személyes indulatok is mun­kálnak, nem szükségtelen hát itt, Miskolcon, ahol ugyan­csak nagy művészi állomá­nyú színház van, néhány gondolatot feljegyezni a szí­nészek filmszerepléseivel kapcsolatban. . Az ellentétes álláspontok akörül alakultak ki, vajon nem lehetne-e filmrendezők­nek minden szerepet magyar színészekre osztani, különös tekintettel a vidéki színhá­zak tagjaira, ahelyett hogy külföldi művészt szerződtet­nének egyes főbb szerepek­re. Nem haszontalan e kér­dés megválaszolása előtt né­hány tényt figyelembe ven­ni. Például -azt, hogy ha­zánkban a színházak 1949- ben történt államosítása óta a színészi létszám érdemben alig változott, semmiképpen sem növekedett a színházi igényeknek megfelelően. Bu­dapesten négy színház, illet­ve színház jellegű intézmény működik, amelyiknek saját társulata minimális, szerep­lőket csak egyes műsoraira szerződtet más színházaktól. Ilyen a Radnóti Miklós Szín­pad, a Mikroszkóp Színpad, a Huszonötödik Színház, a Bartók Színpad. A SZÍNÉSZI létszám vál­tozatlansága mellett időköz­ben a filmgyártás megötszö­röződött, az akkori egy mű­sor helyett három műsoron sugároz a rádió, húsz éve je­lentkezett a szinkrongyár a maga éjjel-nappali üzemé­vel. Mindezek az intézmé­nyek színészigényüket döntő többségben a színházak állo­mányából elégítik ki. Már amennyire tudják. Közis­mert egyes színészek haj- szoltsága a színházi próba, a rádió, a tévéstúdió, a szink- rongyár, az esti előadás és az éjszakai filmezés körfor­gásában. Sokkal hamarabb kopnak is így, megfáradnak, előbb-utóbb művészi teljesít­ményük sínyli meg. A vidé­ki színészeket szívesen fog­lalkoztatják, vagy foglalkoz­tatnák, de náluk a fővárosi­ak nehézségei úgy jelentkez­nek, hogy nem annyiféle helyre kell járniok, viszont a vidéki színház és a film­forgatás helye közötti utaz­tatásuk költséges és fárasztó. Tagadhatatlan, hogy itt van­nak még tartalékok, amelyek a színészegyeztetés, a vidéki színházak nem kevés állo­mányi gondja miatt teszik nehézzé, de talán a jelenle­gi gyakorlatnál jobban áthi­dalhatóvá a hazai színészek foglalkoztatását a helyi szín­ház és a filmgyár közti jobb egyeztetéssel. Miskolcról pél­dául országosan ismert film- főszerepekből Gyöngyössy Ka­talin, c[0 a kisebb-nagyobb film- és tévészerepekben is rendszeresen látunk miskol­ciakat — Paláncz Ferencet, Simon Györgyöt, Máthé Évát, Fehér Tibori, Demeter Hed­viget, Csapó Jánost, másokat — igaz, kevesebbszer, mint szívesen látnánk. Elsősorban a színészegyez- telési gondok és az azokból eredő többletköltségek indo­kolják a külföldiek foglal­koztatását. (Meg persze né­ha a rendezői exlremitás is, de az a ritkább eset). A kül­földi színész kizárólag a vál­lalt szerepért van nálunk, vele nincsenek egyeztetési gondok. Ugyanakkor a ven­dégek új arcokat, friss színe­ket is jelentenek a filmvász­non, vagy a képernyőn. Gon­doljunk csak a korábbi gya­korlatra, az „ügyeletes zse­nik”, meg más művészek szériáira, amikor a néző már mindig Iksz és Ipszilon mű­vészt látta és nem az ábrá­zolt figurát. A vidéki és kül­földi színészek bevonásával színesebb lett a választék, frissebb a szereplőgárda. (Kü­lön kellene szólni a magya­rok külföldi szerepléseiről is.) LEGYEN filmjeinkben több vidéki színész, s nem zavar a ritka külföldi arc, a ha­zaiaknak teremtsenek meg­felelőbb egyeztetési lehető­ségeket. Agyon nyúzás és agyonszerepeltetés nélkül. Addig is, amíg a külön film­es tévészínész-ellátás valaha megoldódik. (benedek) Tegnap Sárospatakon, a városi pártbizottság székhá­zában ülést tartott az 1977. évi sárospataki diáknapok operatív bizottsága. A tanács, hozáson részt vettek Buda­pest, Hajdú-Bihar, Szabolcs és Borsod megye KlSZ-bizoll- Ságainak munkatársai, Sáros­patak állami és tömegszerve, zeli vezetői. A bizottság megvitatta és elfogadta az április 29-től május 2-ig tartó rendezvény, sorozat programtervezetét. Hangsúlyozták: a KISZ Köz­ponti Bizottságának útmuta­tását követve, az idei diák­napok rendezvénysorozatán tovább kell erősíteni a feszti, vál jelleget, s továbbra is a szerkesztett programok ke­rülnek előtérbe. Kialakították a programtervezetet is. Ezek szerint április 29-én, pénte­ken délután 3 órakor a Pe­tőfi Sándor Általános Iskolá. ban kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, ahol egyben az iparművészeti és az „Alkotó If júság” pályázat kiállítását is megrendezik. A diákok min­den nap reggeli kocogóver­sennyel kezdik a programot — Sárospatak utcáin. Város­nézés, bodrogközi kirándu­lások is szerepelnek a prog­ramban. A KISZ Borsod megyei Bi. zottsága Beke Sándort, a Mis­kolci Nemzeti Színház ren­dezőjét kérte fel a diáknapok „főrendezőjének”, aki való. ságos „forgószínpaddá” sze­retné a négy nap során ala­kítani az ősi diákvárost, s elképzelései szerint a város lakosságát is bevonnák a programokba. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat i felvételt hirdet Az ALÁBBI MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉRE: 1 fő hegesztő; 2 fő lakatos; 5 fő segédmunkás 4 fő festő Jelentkezés helye: Miskolci Vendéglátóipari Vállalat karbantartó részlege, Miskolc, Kőris K. u. 4. Á Volán 3. sz. Vá AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZETNÉL TÉRÍTÉSMENTES. „D” KATEGÓRIÁS (AUTÓBUSZ­VEZETŐI) TANFOLYAMOT SZERVEZ. A TANFOLYAM'IDŐTARTAMA: KB. 1. HÓNAP: Felvételi követelmények: — betöltött 21 éves életkor; — 8 általános iskolai végzettség; — „C” kategóriára érvényes vezetői engedély / és kétévi hivatásos (munkakönyvben igazolt) tehergépjármű-vezetői gyakorlat; — büntetlen előélet; — letöltött katonai szolgálat. ■ Jelentkezés időpontja: 1977. jcinuár 24—29-ig a Volán 3. sz. Vállalat oktatási osztályán (Miskolc. József Attila u. 70. irodaház, III. emelet 312. sz. iroda. Bejárat a Szondi utcai személykapu felől.) A tanfolyam befejezése után (lakóhely figyelembevé­telével) az alábbi szolgálati helyeken tudja biztosítani a vállalat a foglalkoztatást. — Miskolc, személyforgalmi üzem; — 1. sz. üzemegység, Kazincbarcika; — mezőkövesdi főnökség; — leninvárosi főnökség. Dolgozókat alkalmaznak A Tokaj-hcgyaljai Egyesült Mgtsz, Tárcái, felvételre keres növényvédő mérnököt, üzemgaz­dászt, szölész-agronómust, nö­vénytermesztési agronómust. Fel­tétel: beosztásnak megfelelő végzettség (főisk. lechn.). Fia­talok előnyben. Munkadíjazás a (19/1975. VI. 18.) Mt. sz. rendelet (II. kategória) alapján. Jelent­kezés személyesen, vagy írás­ban a tsz elnökénél és személy­zeti vezetőjénél. A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 18. sz. íőépítésvezetösé- ge felvesz egy fő elektromérnö­köt — clckrótcclinikust. — To­vábbá könnyű- és nehézgép­kezelő, lakatos, hegesztő, ács, vasbetonszerelő, és kőműves szakmunkásokat, valamint se­gédmunkásokat kazincbarcikai és bélapátfalvai munkahelyé­re. Jelentkezés: 31. sz. AEV 18. sz. főép. munkaügyi csoportjá­nál. (Bcrente, pvc-gyár mögött). A Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei Tanács Egyesített Tüdőkór­ház Gondozóintézet II. sz. Intéz­ménye, Edelény, pályázatot hir­det E 308 kulcsszámú előadó I. munkakörre. Az állás elnyerésé­hez érettségi és gyors-gépírói ké_ pcsítés szükséges. Bérezés: a 18/1971. EÜ. M. — MŰM. SZ. egy ütés utasítás szerint, a gya­korlattól függően. A Csőszerelőipari Vállalat fel­vételre keres Borsod megyei munkahelyekre szellőzőbercnde- zések szereléséhez lakatos, beta­nított munkás és segédmunkáso­kat. Bérezés: a vállalati koPektiv szerződés szerint. Jelentkezni le­het: Miskolc III., Vászonfehérítő u. 62. sz. alatti CSŐSZER iroda- helyiségünkben. Gyásziiírek HALÁLOZÁS Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy Madarász István nyu­galmazott határőr százados, a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrend tulajdonosa, 49. életévében, váratlanul elhunyt. Temetése 1977. január 27-én, 15 órakor, a putnoki temetőben lesz. A Határőrség Miskolci Kc- rülctparancsnoksága, és a gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, és édesanya. Gallyas Andrásné- Itusz Johanna, életének 66. évében, hosszú szenvedés után meghalt. Temetése január 27-én, 15 órakor, a szikszói kát. te­metőben. Szerető férje és gyer­mekei. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Drolár Istvánná. Má­té Anna, rövid szenvedés után, január 22-én elhunyt. Temetése január 27-én, 14 órakor a váro­si új köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. Fleischer Lászlóné Loy Jolán, a Cement­ipari Gépjavító nyugdíjasa, 60 évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1977. január 28-án, 13 órakor lesz a Mind­szenti temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a soha el nem felejthető férj. édesapa, após és nagy­apa, Gyürky Antal. DIGÉP- nyugdíjas, okt. oszt. vcz., hosz- szú szenvedés után. január 23- án, 66 éves korában elhunyt. Temetése január 27-én, csütör­tökön, de. 11 órakor lesz a di- ósgyőr-vasgyári temető ravata­lozójából. A gyászoló család. Fájdalommal és megtört szív­vel tudatjuk, hogy a drága, jó feleség, anya, anyós, nagyma­ma, dédmama, testvér és jó rokon, Dargai Jánosné. szül. Tóth Julianna, életének 66. évé­ben, január 24-én elhunyt. Te­metése január 28-án, pénteken délelőtt 10 órakor lesz, a tör- külyösi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy a szeretett féfj, édesapa és nagyapa, Papp Vin­ce, 78 éves korában, rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése 1077. január 28-án. pénteken, délután 3 órakor lesz a Szent Anna -temető kápolnájából. A gyászoló család. ■* A gyászoló család nevében értesítem azokat, akik ismer­ték, hogy Papp Sándor, arany okleveles építészmérnök, a Ze­nepalota, az Erdőigazgatóság, a városi strandfürdő és több más épület építője, 84 éves korában Budapesten elhunyt. Dr. Papp László, arany okleveles jogász. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, jó édesapa, nagyapa. testvér és rokon, Szupkai János, életének 72. évében elhunyt. Temetése ja­nuár 26-án. 12 órakor, a diós­győri temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy fe­lejthetetlen feleségem, édes­anyánk. nagymamánk, testvé­rünk, Dudás Elckné, sz. Répási Rebeka, 1977. január 23-án, hir­telen elhunyt. Temetése f. hő 26-án, szerdán, 11 órakor a harsány! római katolikus te­metőben. Gyászoló családja. köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik Káplár Károlync- Bariba Erzsé­bet temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot hoztak. Gyászoló • családja. Mindazoknak, akik Mikola András temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, hálás szívvel köszöne­tét mondunk. A gyászoló csa­lád. Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. — 3.57: Zenés képes­könyv. — 9.12: Titkon innen — titkon túl. — 9.42: Monteverdi: Sestina. — 10.05: „Nyilnikék” — Kisiskolások műsora. 10.24: Ze­nekari muzsika. — közben : 11.04 : Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Üj falusi krónika. — 13.40: Nép­dalok. — 14.01: Modern indiai írók és költők műveiből. — 14.31: Fáklyavivők —■ IV. r. 15.10: Mesz- sziről messzire. — 16.10: Bemu­tatjuk új felvételeinket. — 16.52: Részletek Rodgers filmzenéiéből. 17.07: a magunk érdekében, a magunk védelmében. — 17.32: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének néoi zenekara játszik. — 19.15: ,,lrt a török, hosszú, festett, leveleket...” — 20.03: Debussy: g-moll szonáta. — 20.16: Négvfelvonásos opera.— közben: 21.08: Kis magyar néo- N rajz. — 22.20: Tíz perc külooli- tika. — 22.30: Az operaközvetítés folytatása. — közben: 23.11: Mo­dern írók oortréi. — 23.32: Az operaközvetítés folytatása. PETŐFI RÁDIÓ ság. Szovjet film 2. rész. -» 15.15: Iskolatévé. — 15.55: Poli­tikai ökonómia. — 16.45: Nyugat- szlovákiai híradó. — 17.10: ifiül szemmel. — 17.55: Autó-motor re! vü. — 18.25: Publicisztikai műsori — 1R.40: Esti mese. — in.oo: tv- híradó. — 19.30: Tóth Maca. Mik- rokomédia. — 20.15: Műkorcsolya} EB. Páros verseny. Kiáll Étás ­u Miskolci Galéria: Korniss Pé-j v tér fotóművész kiállítása. Nyitva) 5l délelőtt 10 órától este 6 óráig. | ^ Miskolci Képtár: Tornyai já-j ]) nos festő- és Medgyessy Ferenc $ szobrászművész kiállítása. Nyit- va délelőtt 10 órától este 6 órá-j ö Tenkaes Tibor festőművész ki­állítása a tolvaji művelődési ott- u honban. Nyitva délután 2 órától íj este 6 óráig. i I ^ r Rendezvény !, Jc A Los Pachungos együttes mu- $ sora az ózdi Kun Béla Művelő­dési Házban délután 5 órakor, j a 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.33: Daljátékokból. — 9.33: Fúvószene. — 10.00: A zene hullámhosszán.— 11.33: A Szabó család. 12.33: Ope- raegyüttesek. — 13.30: Hírek. — 13.33: Farkas Ferenc és Kadosa Pál gyermekmuzsikájából. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Je­ges tej. — 18.10: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 18.33: Daloló, muzsikáló tájak. — Csongrád. — 18.«59: 3x3. — 19.36: Operettfelvételekből. — 20.00: Ez is, az is . . . — 22.00: Miskolci Csó­ka Béla népi zenekara játszik. — 22.33: Szimfonikus könnyűzene.,— 23.30: Részletek Schmidt zenes já­tékából. 3. MŰSOR 14.05: Boccherini: E -dúr vonós­ötöse. — 14.28: Móricz Űri murija nyomában (isin.) — 14.48: Száza­dunk mestermüveiböl. — 16.03: Bölcső és bagoly. — 17.00: Ope­rarészletek. — 18.00: A világgaz­daság hírei. — 18.05: Zenekari mu­zsika. — 19.15: A Deller ének- együttes két Morlcy-madrigált énekel. — 19.40: Kapcsoljuk a Ma­gyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét (élő). — köz­ben: kb. 20.25: Külföldi tudósoké a szó. — kb. 20.40: Emléktábla. — kb. 21.25: A rock-jazz kedve­lőinek. — 2^.18: Magyar zene­szerzők. A MAGYAR RÁDIÓ miskolci stúdiójának műsorából (A 189 m-es középhullámon, 17.00—18.30 óráig) 17.00: Műsorismertetés, hírek 17.05: Nagyüzemi mezőgazdaságunk: Tél a mezőgazdaságban . . . 17.13: Dalok — Hegyaljáról..; 17.25: Női dolgok, női gondok: Egy szakszervezeti nőbizottság tervei. — Egy példamutató óvoda 17.33: Sanzonok 17.5b: A megye sportéletéből 18.00: Borsodi tükör — a stúdió krónikaműsora 18.15: Előadó: a szerző! 18.25: Hírösszefoglaló, időjárásjelentés, műsorismertetés Televízió BUDAPEST, 1. 7.59: Idősebbek is elkezdhetik (színes 1) — Tévétorna.' (ism.) — 8.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) — 8.25: Birgit Nil- son. NSZK zenés film (ism.) — 9.30: Delta. Tudományos híradó, (ism.) — 9.55: A felügyelő. Mb. NSZK filmsorozat (ism.) — 11.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetél­kedőműsor (ism.) — 11.30: Az Aisi-együttes műsora. Intervízió átvétel a Szovjet Televízió mű­sorából. — 13.05: Iskolatévé: Orosz nyelv, (ism.) — 14.30: Min­denki iskolája. 5. Földrajz (ism.) — 15.05: 6. Földrajz, (ism.) 15.35: 6. Biológia, (ism.) — 16.43: Hírek. — 16.50: Iskolatévé. Építsük fel a matematikát! — 17.40: Rövid­film a szovjet konyhaművészet­ről (színes!) — 17.50: Sport és honvédelem (színes!) (ism.) — 18.20: „Ezért a következő intéz­kedést javasoljuk” (színes!) — 18.50: Szépen, jól magyarul... — 19.00: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. — 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (színes!) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik (színes!) — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: And­rej Kuznyecov: Esős nyár (szí­nes!). — Tv-játék 21.30: Közve­títés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — 22.10: Tv-hír­adó 3. — 22.20: Műkorcsolya EB (színes!) Párosok versenye. Köz­vetítés Helsinkiből. 2. műsor 18.28: A Magyar Televízió Sza­badegyeteme (színes!) — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Hat húron pendülünk. Gitáriskola 13. rész. — 20.15: Cipőemlékmű (színes 1) — 20.45: Tv-híradó 2. — 21.05: Gise­la Wehle táncol. — 21.30: őszi tenger. Mb. bolgár rövidjűték- film. POZSONY 9.00: Iskolatévé. — 9.40: Kicsi­nyek műsora. — 10.00: Politikai ökonómia. — 10.30: Iskolatévé.— 10.50: Az a kedves szó — szabad­Óvodások hangversenye a mis*| kolci Ady Endre Művelődési Ház* ban délelőtt fél 11 órakor. Mozi BÉKE DE. SZERELMEK ÉS ELŐÍTÉLETEK Szí. csehszlovák film Kezdés: nio és nl2 órakor DU. A KARD Magyar film Kezdés: f4, hnö és 8 órakort KOSSUTH DE. A KARD Magyar film Kezdés: 9 és 11 órakor DU. SZERELMEK ES ELŐÍTÉLETEK Szí. csehszlovák film Kezdés: f3 órakor EGY LÁNY CHICAGÓBAN Szí. amerikai film Kezdés: hn5 és 7 órakor SÁGVARI OLCSÓ REGÉNY Mb. szí. olasz film 16 éven felülieknek! Kezdés: 5 és 7 órakor SZIRMA SZERELMEK ÉS ELŐÍTÉLETEK Mb. csehszlovák film Kezdés: í7 órakor Színház 26, szerda Monna Vanna Radnóti ifjúsági bérlet Este 7 órakor 27, csütörtök A garabonciás Bérletszünet Délután 3 órakor Ki mint veti ágyát • Schiller bérlet Este 7 órakor 28, péntek A garabonciás Bérletszünet Délután 3 órakor Ki mint veti ágyát > Vörösmarty bérlet Este 7 órakor 29, szombat Koinámasszony, hol a stukker? Arany János lfj. bérlet Délután 3 órakor Ki mint veti ágyát... Bcrletszünet Este 7 órakor 30, vasárnap A garabonciás Bérletszünet Délután 3 órakor Ki mint vefi ágyát • Goldoni bérlet Este 7 órakor A Volán 3. sz. Vállalat (Miskolc, József A. u. 70. sz„ bejárat a Tüzér u. felől) azonnali belépéssel felvesz autóbusz-vezetőket, tehergépjármű­vezetőket, autó-motor szerelőket, karosszéria­lakatosokat, autóbusz- kalauzokat, gyors- és gépírókat, szervi zmu nkásokat, segédmunkásokat gépkezelőnek, fűtőket (lehet nyugdíjas is), szállítómunkásokat, raktári munkásokat és takarítónőket. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon (III. em. 312-cs szoba) »ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom