Észak-Magyarország, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-23 / 19. szám
I I .ESZAK-MAGYARORSZAG&■............... .. — 1 977. Január 23., vasárnap Egy nap Erdőbényén A nyári, őszi munkák zaja hallgatásba öltözött a tájon. A termő élet, a termésért szorgoskodó emberek sokszínű, sokhangú serege régen pihenőre tért. Másfajta, látni, érezni való szépség üli körül most ezt a hegyek katlanában található községet, Erdőbényét. A településről, az itt élt embe- rek életéről már 1404-től írásos feljegyzések is tudósítanak. (Ebben a nagy csendben, az erdők, hegyek, dombok hóval borított szép némaságában mintha jobban éreznénk a múltat. A letűnt évek, századok halkan megszólító szava tisztábban, jobban hallatszik. Talán a tél a múltra jó ... Talán az öregkor az emlékezésekre... A Mulatódomb oldalában hóval fedetten barna szomorúságot üzenő kőoszlop áll, hírt ad egy régmúltú hagy csapásról. Közel háromszázan haltak meg itt elődök, ősök, erdőbényei lakosok 1831-ben, kolera- járványban. Alig száz évvel korábban, 1739-ben az itt élők felét magával ragad.- ta egy másik vész: a pestis... És tudósítás hangja állít meg töprengésre más pusztulás emlékeit őrizve. A tűzvészeké. Itt is, mint máshol. És ugyanúgy, itt is. mint máshol, az élet újrakezdése, a remény, az érdemesre szült hit kezdett építkezni. Ha nem így lett volna, hogyan is állhatnánk most itt, élettel találkozón. Hiszen 1853-ban leégett az egész település.-És újraépült. Aztán újabb tűzvész következett, már ebben a században. Erre sokan emlékeznek az öregek közül is, akik most napjaikat kiváltani a magányosságból, együtt vannak nap mint nap. Ügy neveztük ezt el: üregek napközi otthona. És így is van. Huszonötén járnak ide, ebben az otthonba, itt Erdőbényén. Tudják történetét az 1903-as tűzvésznek is, amikor egy csűrben a vasalás közben kipattanó szikrák szalmától, széltől, zsuptetőtől felhatalmasodva tűzzé mérgesedtek, a község fele leégett, még a templomharang is . megolvadt. Felparázslanak senkinek nem ártón persze, a negy- ven-ötven évvel ezelőtti emlékek, a fiatalkor emlékszikrái lobbannak, régi-régi téli esték emlékei. Elmúlt idők, szép emlékek... — veti közbe olykor valaki a- hatvan-hetven-nyolcvan évesek közül, csillapításul az emléktűznek. Mert hát úgy van az, hogy sorjára- szabadjána engedve elhatalmasodik a senkit ki nem kerülő lobogás... az im- már-volt-fiatalságé ... Csa- náltilolás, vászonkészítés... tollfosztás és. tengerihántás, szőlőkötözés, szüret és a b:'ok, szilvamagolás és a mindig közös ösz- szetalálkozások. Legények és lányok „összemesélései”, hajdani csóklopások. És bálok ... a bodnárbál, a ká- dái'tánc, a kapásbál, a szüreti bál ..., és a ritmusok is régi lendülettel telítődnek .. ., mert ezt húzta csak a zenekar, ami most is ide- hallik: tá-ürari-tá, tirarira- tá ... Idehallik, behallik a kinti hófödte csendből. Már nem szeretik azért annyira a telet, mint régen. Innen hazatérve nap mint nap, most már csak egy lehetőség marad. Az, amit egyikük így summázott feledhetetlenné: tüzelünk, hogy ne fázzunk ...) A tanácselnök szobájában nem vetkőztet a meleg. Igaz, nincs hideg sem. A kályha, mint pontosan szabályozott műszer „mondja a magáét”. Balázs Ferenc tizenhatodik éve lakója, egyben gazdája is ennek a községnek. Múltról, jelenről és a tervekről szóivá ő sem ragadtatja magát_ a végletek hőfokára. Bár nem „idevalósi”, a község régmúltját jól ismeri. Doku- .................... m entumokat mutat, régi híradásokat. ldetartozóan, büszkén említi, hogy több más anyaggal együtt a levéltárnak adták át „Erdő- bénye város képviselőtestületének” egyik 1770-es évekből való jegyzőkönyvét is. A bényeiek egyébként is büszkék múltjukra, történelmükre. Meg az is tény, hogy azért az utóbbi évtizedben, ha alig számottevően is, csökken az itt lakók száma. Most két és fél ezren vannak. A fiatalok azonban messzebbre kacsintgatnak. Pedig, itt a községben ma is bárkinek tudnának munkát találni. A mezőgazdasági és ipari üzemek, vállalatok nemcsak „Uumaradtak”, hanem állandóan bővülő munkalehetőséget is kínálnak, korszerűbb munkafeltételeket teremtenek. Hatvan asz- szonyt és lányt foglalkoztat egy pesti vállalat idetelepített labdaüzeme. A mezőgazdasági szakszövetkezet az elmúlt évben kilábalt ■ a hullámvölgyből, ez megnyugtató hatással van a tagokra. A község és az üzemek, vállalatok kapcsolata, mint a tanácselnök ki- ' emeli, túlnő persze ezen az alapon, kölcsönösen sajátjuknak érzik egymás problémáit, örömeit. Kölcsönösen dolgoznak is ezért. A legutóbbi és egyben a legszebb példája ennek a két hónapja átadott rtapközi otthon, amelyben 84 általános iskolás tanuló talál nyugodt körülményeket, korszerű eszközöket és szakmai segítséget a tanuláshoz. A másfél millió forintos felújítás, épületbővítés anyagi terheinek döntő többségét a vállalatok vették magukra. Az összefogásra az idei tennivalókban is szükség lesz. Ez évben, mint Balázs Ferenc tanácselnök elmondta, a Tokaj és Vidéke Áfész megkezdi a • községben egy 450 négyzetméter alapterületű szolgáltatóház építését. Szeretnék végre befejezni a művelődési ház felújítását, a községi tanács épületében pedig új házasságkötő- és tanácstermet alakítanak ki. És itt van gondként még az utak felújítása, gyalogjárdák építése. Mindez nemcsak küllemében szépítené a községet . (Jókedvű, tréfás emberek éltek itt Erdőbényén. Egy mai, játékos kedvű lakos bizonyára most is könnyen megtréfálhatná az először erre járót. Az utcáról pincék nyílnak itt is, ott is. Ugyancsak várakozhatna a vendég, ha házigazdája bemenne egy pinceajtón. Itt a föld alatt is el lehet jutni egyik utcából a másikba ... Szép ez a község, szép télen is, levegője van romos falainak, dombra fel, dombról le utcáinak, egész környezetének. Délben, harangszó táján alig találkozni valakivel is. Csak az iskola környékén gyerekekkel, ők még a télnek is tudnak örülni. Nem fáznak, őket még a jövő is melengeti. Szén hagyományú község örökösei. A jövő tervei rájuk várnak, megvalósulásra. Hogy milyen lesz Er- dőbénye ötven év múlva? Amikor majd a mai gyerekek mesélik, emlegetik egymásnak a múltat? Ki tudhatja? A 84 éves Mariska néni, az örege' napközi otthonában szóba hozta, hogy annak idején esténként felolvasások is voltak. Nekik a Tolnai Világlap járt, édesanviának abból olvasgatott. Még akkoriban írták, hogy a Duna alatt alagutat terveznek. „Nohát, ilyen bolondokat tervezni, hiszen a víz úgyis elmossa az egészet” — gondolta akkor hitetlenül egy fiatal lány. Ma azt mondja, hát tessék; ezt is megértük. Ezt is megcsinálták...). Ténagy József AKÁC ISTVÁN: Egyre nehezebb Ügy vergődünk a súlyos cg alatt, mint a vízpartra kivetett halak. Mert hol vannak már az idő szöge által átlyuggatott kezek, s a segítő kezek? — Nehéz a hűség, egyre nehezebb... JUHÁSZ JÓZSEF: Felmérem Felmerem kél gondolat közét: ell'ér-e ott illetéktelen ítéletnapig a sötét? Neki vetem arcom a fénynek, mert akik fölfelé néznek: soha sem félnek. Megtámasztom hátam a hegynek, bazalt esücskéi tőlem még erősebbek. Téti zöl Pontosabban: örökzöldek mivel úgy tűnik, hogy a té- li hónapokban is megvannak és maradnak a maguk állandóságai, nemigen hervadó, makacs következetességgel kitartó dolgai. Nem a fenyők, nem a fagyban, hóban is csodás, élő lombo* kát tartó növények, ámbár a téli örökzöldekről szólva mégsem kerülhetők ki ezek sem. De mindenekelőtt a fűtés, a fűtési szezon. Mert ez a tálkezaet sem múlt el anél- mii, hogy ne íródtak volna panaszlevelek a fűtés hiányosságai miatt. Hol az egyikj hol a másik miskolci városrészből. Megszülettek ezekre a válaszok is, ha nem is valami meleg hangon, nem is valami gyorsan, de megszülettek. A meleg? Az talán még lassabban. De akkctr már másik örökzöld-, de! foglalkoztunk, a fenyővel. A karácsonyfával. Lesz- e elég, milyen lesz, hol lesz? Hozták a fenyőket, hozták most is, de valahogy még" is nehezebben lehetett hozzájuk férni, mint a legutóbbi években. Megvolt a íe" nyő, megvolt, de kicsit több veszekedéssel, tülekedéssel, nem éppen a békesség ün~ népéhez illő megjegyzésekkel. A szaloncukor pedig közvetlen az ünnep előtt Miskolcon a hiánycikkek listájára került. Főként azok az újdonságok, melyeket leginkább most is ígéretként kaptunk, együtt azokkal a különleges tonyőígéretekkel, melyek még a panelházakban is kitartanak néhány napig. Dehát az új. szaloncukrok, a tartós fenyők szintén az örökzöldek közé tartoznak. Mint ígéretek. Mindettől persze már messze vagyunk, azóta már hó is hullott. Hogy, hogy nem, de hullott, méghozzá becsületes mennyiséggel, sőt nem \ árt nagy mennyiséggel amint az a hullást követő napokban kiderült. Az úttisztítás nehézségeiből. Ehhez, mindenesetre tegyük hozzá, hogy a megye útjai hihetetlen gyorsasággal járhatóvá váltak, örökzöld témaként ez esetben inkább csak Miskolc maradt meg. De — korábban már szóltunk róla — a hóeltakarítás technika és munkaerő kérdése. Miskolcon is. Készülünk, készülgetünk a hóeltakarításra, de, hogy menynyire sikerül, azt csupán a hóeltakarítás üteme mutatja meg. Azt pedig tapasztalhattuk, milyen. A házfelügyelők nem söpörték el a járdáról a havat. Örök mondat ez is, ugyanígy hangozhatott el évekkel ezelőtt, meg most is, persze kiegészítve azzal, hogy a házfelügyelők egy része, vagy nagyobb része nem söpörte el. Most inkább a nagyobb része az érvényes. Azt is tudjuk, hogy kötelességük elsöpörni, ha nem teszik, büntetés jár érte, csak éppen arról nem érkezett meg soha egyetlen hír sem, hogy lcaotak-e büntetést. A hó első hulláma viszont megolvadt, ami persze szintén elég baj. Mert, ha megolvad, víz lesz belőle, a víz valahová folyni akar, rendszerint a mélyedéseket keresi, és már ott is van az utak rengeteg gödrében, kátyújában és persze ott van a Bajcsy-Zs. út vasúti hídja alatt. Jó ideig ott is marad, mivel a csatorna nem tudja elvezetni. Ez a csatorna valahogy, nem alkalmas az elvezetésre, télen ugyanúgy nem, mint a nyári záporok idején. Mint a korcsolyapályák hiányát. Mennyi szó volt, ugye, ezekről is minden télen! Miért nincs? Hogy lehet az, hogy az ország második városa, stb. Itt-ott néhány iskolaudvart elárasztanak -ízzel, ha megfagy, jó, ha nem, mit lehet tenni. Igazi pálya? Műjég? Miből? Jászberényben, vagv másütt? Azoknak is kell kapniuk valamit, nem kell tőlük irigyelni. Az Alföldön viszont nincsenek hegyek. No, ugye! Szóval akadnak, akadnak zöldjeink, téli örökzöldjeink, de azért velük együtt is csak megvagyunk. Valójában nem is olyan nagy zöldek ezek, inkább csak amolyan zöldecskék. Túlzás lenne akt mondani, hogy hiányoznának is, ha nem lenné, nek, mert azért olyan nagyon nem hiányoznának. Egyet s mást tehetnénk is, hogy ne legyenek. A mai technikával például már az utak állapotát is rendbe lehetne hozni, a lakásokat lehet fűteni, az ’-’edig semmibe sem kerül, ha nem ígérünk meg, ne... reklámozunk árucikkeket, melyekből csak mutatóba jut valamicske a boltokba. Nem olyan nehéz ezeket a téli zöldeket eltüntetni, csökkenteni. Érdemes is lenne, mivel egyrészt jelenleg is télben járunk, másrészt pedig valószínű, hogy kábé egy év múlva szintén lesz tél. Priska Tibor Egy fekete mellett A borozóba — pincébe — 17 lépcsőfok vezet. Valamikor törzsvendégének számítottam, volt időm megjegyezni, talán abból a praktikus meggondolásból, egyszer hátha szükségem lehet a pontos terepismeretre (például áramszünet esetén, amikor vakon botorkál az ember, s az a rögeszméje, hogy a lépcsősor sosem ér véget, pedig tudván tudja, aminek kezdete van...). önkéntelenül számolgatom a fokokat, mintha létszámellenőrzést tartanék, megvan- e mindegyik, hiszen egy láthatatlan eró oly gyorsan változtatja környezetünket, az ember eleve gyanakvóvá válik. A pince fölött — hogy nagy szavakkal éljek — megállt az idő. Az elnagyolt falfestmény —freskó? — semmit sem vesztett erejéből. Meglehet, aktivitást szomjúhozó piktor álmodta ide. A puttonyos férfiakról szakad a veríték a tehertől és loholástól, de a sajtoló munkás még ezt a tempót is kevesellheti, mert száját harsány szó feszíti szét: ..kecmergünk ... „kecmer- günk, a sajtoló meg üres?!” Egy tűzrőlpattant menyecske - orcája érett szőlőszem — fürtöt csippent ujjai közé, aj Icáról az elégedettség mézédes mustja csurran: „láttatok már ilyen hatalmas fürtöt?!” A rejtett háttérvilágítás őszutót varázsol a helyiségbe. A nyers- színű tölgyasztalokon szakajtószerű szalmakosarak agyonsózott tepertős pogácsával és kiflivel, csaléteknek. — Mit parancsol? — Egy kávét. Beszédes fintor, érthető okokból. A személyzet ugyan kicserélődött, a fintor maradt: „egy fekete mellett fog itt ücsörögni, lefoglalva egv egész boxot.” — Felgőzöljem? — kérdi a kávéfőző lány. — Ne strapáid magad — hangzik az unott válasz, olyan hangosan, mintha én a világon se lennék a magam meghatározott, bizonynyal ellenszenves érzékenységével. Leteszi elém a tálcát, s már fordítaná is felém a hátát, amikor: — Én gőzölve szeretem. Ha szemmel karmolni lehetne ... Belém bújt az ördög. Kedvemre való a játék, s azon tűnődöm, hogyan feszíthetném tovább a húrt úgy, hogy nem hágom át a vendégjog határait. Megvan! Az alumínium lányérkán három kocka. Tehát: — Már megbocsásson, kisasszonv, de én néni szeretem a páratlan számot —■ hozna még egy kockát? A pultról felmarkolja az egész dobozzal. — Micsoda bőkezűség! —’ áradozom ártatlan képpel, s abban a reményben, ösz- szeharapott száját szólásra pattan tóm, két szemet teszek a kávé mellé. Bár észrevette a felszaporodott páratlanságot, szó nélkül fakáonél hagy. Időmből futja a tűnődésre. Ezek után aligha férkőzhetnék kegyeibe, piszok, kötekedő fráternek tart, pedig a napnál világosabb, hogy ő kezdte. Egyes-egye- dül vagyok a helyiségben, ráért volna „feltupíroztat- ni” feketémet, de nem, mert borozóban nem illik egy dupla mellett lopni az időt. Az emberek többsége nem szeret úgy távozni valahonnan, hogy rosszat hagyjon maga után. így vagyok ezzel én is, és menten elhatároztam, fizetéskor kiköszörülöm a csorbát, azaz megváltoztatom rólam alkotott véleményét. — Kifli, pogácsa nem volt? — kérdi elbiggyesztett szájjal. — Nem. — Nép- húsz. Fémtízest koppantok az asztalra, és mondom: — Tegye eh Szeme villámokat szór. Égy ötforintoshoz sebesen kiszemel mée nyolcvan fillért a tenyerébe markolt pénzcsomóból, és az asztalra csörrenti. Se szó. se beszéd, felkapja a tálcát, és elviharzik. Hallani, amint becsanódik egy ajtó. Kedvetlenül lépek ki a januári hidevi-0. már-már szomorúan. De ügy kell nekem. Ieazán beérhettem volna langyos, felgőzöletlen feketével is, és három kocka bőven elég egy duplába. * Talán még szellőztetne is utánam, ha volna a pincén ablak. Gulyás Mihály
