Észak-Magyarország, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-23 / 19. szám
-ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A, 1977. január 23., vasárnap Csendes beszélgetés a művelődés forrásairól — Nem mondok újat, ha elégedetlenkedem a televízió műsorával. Nem ez lesz az első beszélgetés közöttünk erről a témáról. — Gondolom, -nem is az utolsó. — Hát, ha sokáig élünk, még bizonyára igen sokszor jogunk arról vitatkozni, menynyire elégíti ki a Magyar Televízió műsora az átlagember szórakozási igényeit. — Na. itt álljunk meg egy pillanatra! Nem vitatom a kérdése jogosságát, csak kibővítem: mennyire elégíti ki az átlagember szórakozási, művelődési és információs igényeit? Mert ez így hangzik teljességében. Ugyanis a televízió nem pusztán szórakoztató, valami házimozi-féle dolog, hanem az önművelés napjainkban egyik, legfontosabb forrása. és a rádióval együtt a friss információ vitathatatlanul utolérhetetlen hatású formája. — Tudom. És azt is tudom, hogy a televízió nevel, a televízió oktat, mostanában még többet is, mint kellene, de ne feledje el. hogy igen sokan, s nagyrészt jómagam is, elsősorban felüdítő szórakozást, értékes időtöltést keresünk akkor, amikor bekapcsoljuk kora este otthon a készüléket. És mielőtt még tovább gúnyolódna, vagy kioktatna, elmondom, hogy legalábbis a magam részéről szórakozásnak nein pusztán a krimiket, meg a könnyed játékokat tartom. De azt szeretném elérni, hogy a televízió többet nyújtson a számomra, jobban találkozzon a. sugárzott műsor az én igényeimmel. — A másik hét és fél miliő ember igénye magát nem kötelezi semmire? Mert a jelenlegi két és fél milliós előfizetői létszám mellett úgy hét és fél millió nézővel bátran le-, hét számolni. Még az állandó nézettség is hárommillió körül mozog. — Én csak a magam nevében beszélek, bár biztos vagyok benne, hogy igen sokan osztanák az én véleményemet. — Ezt nem vitatom. Hadd mondjam el, hogy van nekem egy ismeretlen beszélgető partnerem. Többször felhívott a szerkesztőségben, s kérve, hogy inkognitóját megőrizhesse, elmondta véleményét a televízió egyes műsorairól, a televízió műsorszerkesztéséről. Amikor azt mondtam neki, hogy nem kell minden műsort végignéznie, hiszen minden készüléknek, van egy kikapcsológombja is, azt válaszolta, hogy kis jövedelmű nyugdíjas pedagógus, aki kulturálódási igényeit a képernyő előtt kívánja kielégíteni. Most önnek is azt válaszolhatom, ami ennek a beszélgető partneremnek is szól. illetve neki már elmoridlam. — Na kíváncsi vagyok, most mit fog felhozni a tévéműsorok mentségére. — Kíváncsiságát nem tudom kielégíteni, mert semmit nem hozok fel a tévéműsorok mentségére. Az egy külön beszélgetés témája lehet, hogy a televízió konkrét műsorait, vagy magát a műsorszerkesztést megvitassuk. Most inkább azt hangsúlyoznám, hogy bár a televízió szórakoztató, művelődést nyújtó és információs forrásunk, de az önművelésnek megközelítőleg sem egyetlen lehetősége, és sajnálatos kortünet, hogy igen sokaknál azzá kezd válni. — Nézze, én becsülettel kifizetem havonta az 50 forintfelőfizetési díjat. Megvettem ezt a készüléket valami hétezer forintért. Egész nap dolgozom. Este szeretem, ha nemcsak a , vacsorát teszik elém, hanem a. képernyő segítségével beáramlik hozzám a külvilág. Nem bánom, necsalc szórakoztasson. Tanítson, okítson, neveljen, informáljon. De ha már megvan, engem szolgáljon. — Nem érzi, hogy így nem a televízió szolgálja magát, hanem maga válik a televízió szolgájává? Elturiyul. elkényelmesedik, önmaga műveléséért és szórakozásáért jóformán csak annyit tesz, hogy bekapcsolja délután 5 órakor’ a készülékét. Korábban olyan embernek ismertem, akinek magasabb igényei vannak .a szórakozásban, kulturált, érdeklődő természetű. — Én azt hiszem, nem változtam. — Nem? Színházban mikor volt utoljára? Hát moziban? A helybeli múzeum nagy, állandó kiállítását látta-e? Elvitte-e oda a gyerekeit? A Képtár változó kiállításain megismertette-e családjával a magyar festészet remekeit? Az élő képzőművészet. tárlatain mikor járt utoljára? Koncertem hány éve volt? Mikor sétált el családostól a diósgyőri várba, vagy mellette a Déryné-ház- ba? Mikor és mit olvasott utoljára? Kiket ismer az - élő magyar irodalomból? Mikor ült le utoljára jó baráti társaságban beszélgetni, jó nagyokat dumálni könyvélményekről, filmélményekről? — Amikor azzal kezdtem, hogy elégedetlen vagyok a televízió műsorával, nem gondoltam, hogy valami nagy számonkérésnek, vagy intelligencia-vizsgának nézek elébe. Ne vegye zokon, ha nem is válaszolok a kérdéseire, megkérem, maradjunk a televíziónál. — Nem lehet a televíziónál maradni. A XX. század utolsó negyedében élünk. Igen, a televízió is ennek a kornak a velejárója, de nem uniformizálhatja az emberi művelődést. Az emberi önművelésnek, amelybe a szórakozás is beletartozik, sokkal, de sokkal több forrása van. S ez napjainkban mindenki számára elérhető. Azt ne mondja, hogy drága a könyv, a mozi, vagy a színház. Csak a könyvért el kell menni a könyvtárba, vagy a könyvesboltba, a filmért, amit a televízió nem sugároz, a moziba, a drámáért a színházba, és így tovább. • — Máskor mag dicshimnuszokat olvasok magától arról, micsoda széles körű tudást nyújt a televízió, mennyit segít millióknak az önművelésben, mennyire megváltoztatta az emberek és a művelődés viszonyát. — Ezt nem is tagadom! De határozottan állítom, hogy a kizárólag képernyőről történő művelődés és szórakozás nemcsak egyszerűen egyoldalú, hanem igen sok esetben káros. Mert kiszakít a társadalomból, a közös művelődés és szórakozás keretei közül; mert megfoszt a színház, mozi, könyvtár, egyebek látogatásának kisebb-nagyobb szertartásaitól. örömétől, a művészetek közvetlen tapasztalásának gyönyörétől; mert egész gondolkodásomat ráállitja, hogy gépi közvetítés útján, kényelmesen, papucsban várjak és fogadjak be, nem ritkán szakemberektől és kommentátoroktól túlmagyarázottan, mindent. — Mondjuk, hogy meggyőzött. Elmegyek a színházba. Hallom, valami pikáns bohózatot játszanak, az a címe, hogy Ki mint veti ágyát... — Jó. Menjen. De műsoron van a Monna Vanna is. Ahhoz is váltson jegyet. Maradjunk ebben. Benedek Miklós Lépések bei //■ uorszagoan Móra Ferenc történeteiben olvastam valamikor a kisfiúról. aki a jégvirágos ablak üvegébe karcolta be kékre dermedő ujjacskáival a betűket. s aki az eső és hó áztatta. szól és nap szárította kijakult. az út mentén talált újságdarabról betűzte boldogan a szavakat. Idősebb emberek elbeszéléseiben kelt később új életre a történet: unokáiknak, a szomszéd kisfiának mondták el okulásul: „Hajh. nekünk nem volt könyvünk. szép iskolatáskánk. s iskolába, se jártunk télvíz idején — mert nem volt cipő, s meleg ruha a családban. s elolvastunk mindent, ami a kezünk ügyébe került...” Katica — amikor megkérdeztem tőle. hogy ismeri-e ezt a történetet — kicsit értetlenkedve nézett rám. és sürgősen közölte, hogy neki ugyan megvan Móra Ferenc meséskönyve, a Csicseri-lör- ténet, de ezt sem ő, sem az anyukája nem olvasta még benne, és hogy egyáltalán, miért, kellett az ablakon gyakorolnia a kisfiúnak? ' — Nekünk az isiben is több könyvünk van — s készségesen ki is nyitotta a táskáját, lássam: szép rendben ott sorakozik az olvasókönyv mellett a Gőgös Gúnár is. a kedvenc. — Már a végéről is olvastam. Tetszik akarni, hogy most is olvassak? Miután egyetértőén rábólintottam. Katka, akit teljes nevén Nagy Katalinnak hívnak. s az egyik miskolci lakótelepi általános iskola első osztályos tanulója, kiválasztotta a Szalma mesét, ami ugyan nem a könyv végén van, de először is nagyon tetszik neki, másodszor meg igen alkalmatos arra. hogy bebizonyítsa, már a kétbetűs hangok kiolvasásában is járatos. Amíg Katka olvasását hallgattam — gondolom a tanító nénije és szülei is sokszor megdicsérték már, szép, folyamatos olvasásáért, az egyik megyei iskolában szerzett emlékeim jutottak eszembe. Ott is olvastak a gyerekek; igaz. nem ilyen szépen, folyamatosan, mint kis barátnőm, néha bizony egyihük-másikuk bizonytalankodott a kibetüzésben. s olykor-olykor megakadtak a szótagolásban is, a tanító néni mégis boldogan hallgatta őket. És nem fukarkodott a dicsérő szavakkal sem. Abban az osztályban — cigány- gyerekek részére szervezték — lassabban haladtak előre —, de előrehaladtak. S a szemük ugyanúgy csillogott a dicséret hallatán, mint amilyen büszkén Katka nézett rám, amikor befejezte az olvasást. S nem lehet elfelejteni azt sem, hogy amikor a tanító néni — pihentetöül — egy kis szabad foglalkozást engedélyezett nekik, a gyerekek többsége nem az osztályteremben elhelyezett játékokért szaladt, hanem a könyvespolchoz igyekezett. Újságokat emeltek la — „Nagyon szerelik a képeskönyveket, -lapokat, meg meséskönyveket.” Az „osztály- könyvtár” köteteit — pedig igazán vigyáznak rá! — inKi mint'veti ágyát... Átdolgozott Feydeau-bohózat bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban Komáromy Éva, Varga Gyula, Csiszér András a játék egyik jelenetében (Éoló: Jármay) A Nyugat első nemzedékének kedves, okos és szép szavú költője, a'kiváló műfordító. Tóth Árpád, 15)05)—; 13-ig gyermek- és iskolás éveinek városában, Debrecenben volt újságíró. Feladatként kapta 15)10 januárjában -a szerkesztőtől, hogy tekintse meg a debreceni színházban Feydeau (11162— 1921) „Vigyázz a nőre!” című bohózatának bemutatóját, s írjon róla lapjának, a Debreceni Független Újságnak. Tóth Árpád emelkedett szempontokból mérlegelő, tömör, könnyed és színvonalas kritikáját írhatta volna akár az Észak-Magyarország 1977. január 23-i számába is, ha láthatta volna a Miskolci Nemzeti Színház-ban Feydeau egy másik bohózatának (méghozzá „pikáns bohózatának”!), a Ki mint veti ágyát... címűnek bemutató előadását, melyet Szűcs János fordítása alapján átdolgozott és rendezett is Verebes István,.. Tóth Árpád ugyanis — némi kihagyásokkal idézzük szavait — többek között arról szólt, kritikájában, hogy: „Vígjátékba is beillő, finoman és raffi- ' nállan perdülő párbeszédek nyomában groteszk és külvárosi ruhájú ötletek bukfenceznek, s a közönség nagyobb épülésére leplezetlen és hangos trágárságok járnak illetlen kánkánt............ .. A fin omabb pikantériák, s szellemes fordulatok helyére zsizony elkoptatják egy kicsit a tanév végére. — De hát — mondta a tanítónő — nem félteni kell a könyvet, hanem megszerettetni velük. — S hozzátette még: — Azt hiszem, egy tanítónőnek mindig az egyik legnagyobb sikerélménye, amikor a gyerekei már. tudnak olvasni ... ★ — Mit gondolsz Kati, miért kell megtanulni olvasni? _ ? — Te miért tanultál meg olvasni? — Az iskolában a tanító néni megtanított. És hogy elolvassam a meséket. Meg a könyveket. Az anyukám azt mondta, akkor magam is tudok olvasni, akkor is, ha ő nem ér rá. Meg a felnőttek is tudnak ... — Szeretsz olvasni? — Szeretek. Csak írni nem, mert azt sokat kell gyakorolni, és én vésem a papírt ... Anyu vett nekem egy otthoni füzetet is. hogy abba is írjak. És akkor majd lesz írásból is sok piros pontom .. ■ Abban a vidéki iskolában is megkérdeztem az egyik „gombszemű” kisfiút — ő olvasott a legeslegszebben —, ros malacságok s lehetetlenül összegabalyított helyzetek pöndörödnek..............A darab f ő jeleneteit mégis csak az ágyban és az ágy színvonalán játsszák. el.............A „csaka zért is” való bonyolítás any- nyira túlságba vili, hogy a közönség az egymásra zsúfolt mulatságos jelenetekbe végre is belefárad, s az újabb helyzetkombinációkra már nem képes reagálni.” — így történt ez a pénteki miskolci bemutatón is. Önfeledt derű, kacagás nem volt, csak olykor-olykor egy kis nevetgélés. És bár a bemutató előadás illedelmes közönsége a végén tapsolt, ez a taps nem volt az igazi. Nem jelzett valódi jókedvet és valódi sikert, nem tudta feledtetni a túlságosan zsíros malacságokat, az ágyban és az ágy színvonalán eljátszott, a jó ízlés határait szinte öncélúan túllépő, már- már kiábrándítóan drasztikus jeleneteket. Nem a levi- tézlett polgári ízlés jókedvű szatíráját kaptuk, hanem annak kiábrándult tanúi lehettünk, hogyan sodródott ennek az ízlésnek uszályába — feltételezve, hogy „ez kell a közönségnek” — a komikum igazi árnyalatai iránt máskor fogékonyabb rendező... A csikorgóan ismétlődő „pikáns” helyzeteken, elcsépelt fordulatokon az ő közismerten jó színpadi érzéke sem igen tudott segíteni — a szerkezet bizony döcögött. hogy szeret-e iskolába járni. — Igen — válaszolta. — Jó itt. — És miért jó? — Van /televízió, meséskönyv, tanulunk... ■~k A gyerekek — úgy nagy általánosságban■ — mindig ezt válaszolják. És bárki, bármelyik tanító néni elmondhatná: az iskola egyik csodálatos élménye, amikor a kisgyerek — igaz, nem lcöny- nyen —. de megtanulja leírni, elolvasni és összeolvasni a betűket, szavakat. A gyerekek szeretnek olvasni. De hogy megőrizzük ezt a szeretetet bennük, azért még sokat, nagyon sokat kell tennünk: valamennyiünknek. Az ismerkedés lelkesedésével szemben ugyanis van egy igen-igen elgondolkoztató, szociológiai felmérésre épülő számadat: az általános iskolából kikerülő gyerekek közel harminc százaléka nem érti, amit olvas. Azaz: egy adott szövegrészt ugyan elolvas, mart ismeri a betűket, de nem tudja összefoglalni, hogy mit olvasott. Többek között ebben léphet majd előbbre az új irodalomlaní- lási tanterv. Csulorás Annamária Kérdés: Mi végre, milyen művészi és társadalmi szándékkal kívánkozott ez a darab és éppen ebbeú 'az átdolgozásban a Miskolci Nemzeti Színház játékrendjébe?! Mi végre, milyen művészi és társadalmi szándékkal öltek bele ennyi fáradságot, vállalták a népes szereplőgárda csaknem felében a kettős szereposztást is?!... Játszani. komédiázni fentebb szinten is lehet. . . Kölcsey, az esztétikai szempontú és színvonalú kritika úttörője hazánkban, a jellemkomiku- mot „fenn-komikumnak”, a helyzetkomikumot „al-ko- mikumnak” nevezte. (Ma már tudjuk, hogy a kettő: egymásba fonódik.) A Ki mint veti ágyát... mostani formájában és előadásában nemhogy megnemesedelt volna az „al-komikum”, hanem még a Kölcsey szerinti „fenn-komikum” is többnyire az „al-komikum” szintjére szállt alá. ... S nem mentség erre — a nyilván eleve — mentegetőzésül vagy „be- csalogalóul” — a színlapra is ráírt „műfaji” megjelölés: „pikáns bohózat”, és a „111 éven alul nem ajánlott” óvintézkedés, mely általában csak filmek esetében szokásos ... A szereplők közül mindenekelőtt Rózsa Sándor ötletes karikírozású „természet- ellenes hajlamú” szállodaportását és Csiszér András ízlésesen szenvtelen rezonőr- jét emeljük ki. Máthé Eta, Komáromy Éva és Varga Gyula igyekezett átélten, valamelyest belülről is ábrázolni, emberivé tenni a lehetetlen helyzeteket. Bánó Pál komornyi áj a tökéletes és emlékezetes. A gyakrabban színen levők közül Paláncz Ferencnek egyéniségéhez nem illő túlzásaiért (nem is mindig érthető angolos kifejezéseiért), vaskos harsány- ságáért — az átdolgozó rendező is felelős. A máskor mértéktartóbb Somló István és Dariday Róbert alakítása karikatúrának is nagyon kül- sőséges volt. Kicsiny szerepükben egy-egy hiteles, jó pillanatot teremtettek még: Szili János. Nádassy Anna és Vass László ... Kele Judit díszletei és jelmezei könnyű kézzel és mégis „természet- elvű” hűséggel jelezték a XX. század elejét... Herédy Éva kísérőzenéje hangulatos. — E „pikáns boltozat” bemutató előadása után az a gondolat kristályosodott ki bennünk, hogyha a szórakoztató művészet átbillen a szórakoztató ipar irányába, akkor lényeges dolgokról sem beszél, és zavartalanul jó mulatságot sem nyújt!... Gyárfás Imre Úttörő filmnapok A tudomány és a technika hete jegyében úttörő filmnapok kezdődnek Miskolcon, január 24-én. Hétfőn, délután fél 3 órakor a miskolci Béke filmszínházban Szebeni Győző, a Miskolc városi Ül- törővezetői Tanács elnöke nyitja meg a filmnapokat, melynek során hat vetítési programban különböző kis- filmekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Hélfőn a Hajóraj a Mars felé összeállítás szerepe] a programban, de az elkövetkező időben több tudományos és ismeret- terjesztő jellegű kisfilm-ösz- szeállítást mutatnak majd be a gyerekeknek.
