Észak-Magyarország, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-11 / 267. szám

Nemes Dezső és Borisz Ponomarjov Lisszabonban csak a kommunisták, hanem minden demokrata. vala­mennyi dolgozó számára rendkívül fontos. Elsőrendű törekvésünk népünk és ha­zánk szolgálata” — mondot­ta. A PKP főtitkára ezután be­jelentette. hogy a kongrész- szuson jelentősen kibővítik a Központi Bizottságot, tekin­tettel arra. hogy a -t most szélesebb körben dolgozik, mint amikor illegalitásban működött. A Központi Bi-^ zoltság kibővítésével mod nyílik arra. hogy a párt ve­zetősége jobban megfelelten a követelményeknek — mon­dotta. A Portugál KP Központi Bizottságának meghívására szerdán Lisszabonba érkezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, hogy részt vegyen a PKP csütör­tökön megnyíló Vili. kong­resszusán. A delegációt Bo­risz Ponomarjov. az SZK P KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára vezeti Ponomarjov megérkezése­kor a repülőtéren rövid nyi­latkozatot tett a portugál és a nemzetközi sajtó képvise­lőinek. Kijelentette hogy az SZKP és a szovjet nép a le­hető legbarátibb kapcsolatok­ra törekszik Portugáliával politikai, gazdasági es kultu­rális téren egyaránt. A két nép közös feladatának ne­vezte béke megőrzését és a társadalmi haladás elömozdi tását. Hangoztatta, a Szovjet­unióban jól ismerik a PKP hősies harcát, amelyet a de­mokráciáért és a szabad­ságért folytatott több évtize­den át. Ma kezdi meg munkáját a Portugál KP kongna turális intézmény munkájá­ról. Elmondta, hogy a fiatal könyvtár máris 15 ezer olva­sót tart nyilván, és közel ne- F"edmillió kötettel rendelke­zik. Az évi kölcsönzési for­galma meghaladja a három­negyed millió kötetet. Ezek a számok azonban néni adnak teljes képet a megye és a vá­ros olvasottságáról, mert a megvei könyvtáron kívül a megyében még közel 400 könyvtári egység működik. A tájékoztató után Ben ke elvtársnő meglátogatta a könyvtár különböző részlege­it. ahol a könyvtárosok szak­mai információval szolgál­tak. Vendégünk nagy elisme­réssel nyilatkozott a látottak­ról. majd megköszönte a szi­ves fogadtatást és a részle-' les tájékoztatót. A városnézés során megte­kintette az új köntösbe öl­töztetett és átépített Hősök terét, a november 7-e alkal­mából avatott Felszabadulá­si Emlékművet. Ezt követően Benke Valéria és kísérete el­látogatott a megyei kórház­ba. ahol megszemlélte az ugyancsak november 7-e tisz­teletére átadott. 170 millió forintos költséggel épült. 40.3 ágyas gyermekegészségügyi központot. Itt dr. Schijner György főigazgató főorvos, dr. (Folytatás a 2. oldalon) flz arabközi alakulatok akcióba léptek Elutazott az SZMBT küldöttsége Szerdán elutazott Buda­pestről a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége, amely — Vaszilij Nyikolá- jevics Golubjev főszerkesz­tőnek. az SZKP Központi Revíziós Bizottsága tagjának, az SZMBT elnökségi tagjá­nak vezetésével — az MSZBT vendégeként részt veil, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 59. év­fordulójának ünnepségein. A küldöttségei a Ferihegyi re­pülőtéren Nagy Mária, az MSZBT főtitkára búcsúztat­ta. Az arabközi biztonsági erők sziriai ..zöldsisakosai” át­lépték a Bejruttól keletre Aley és Kahale között húzó­dó frontvonalakat, a konzer­vatív erők ellenőrizte térség­ben előrehaladva, eljuiott. Bejrut keleti elővárosába, az elnöki rezidencia, a Baabda- palota közelébe. Az arabközi alakulatok né­hány órával akciójuk meg­kezdése után teljesítették eevik elsőrendű feladatukat: ismét megnyitónak a Da­maszkusz és Bejrut közötti, március óta lezárt nemzetkö­zi közutat, és ezzel együtt az elnöki palotához vezető be­kötő utat is. Szerdán röviddel azután, hogy az arabközi biztonsági erők sziriai alakulatai bevo­nultak Bejrut jobboldaliak keleti peremváro­saiba. jobboldali fegyveresek heves tüzérségi tüzet zúdí­tottak a főváros baloldaliak nyugati szektorá­ra — jelentette a Reuter. Xxxii. évfolyam. 2(17. szám Ara: NO fillér Csiitörlök. 197(1. november II. Tegnap, szerdán, a délelőt­ti órákban kétnapos látoga­tásra megyénkbe érkezett Benke Valéria, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesz­tő bizottságának elnöke. Első útja a megyei pártbizottság székhazába vezetett, ahol ar. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja. a megyei pártbizottság első titkára. Deine László es Újhelyi Tibor, a megyei párt­bizottság titkárai, valamint dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke és Drótos László, a Miskolci városi Pártbizottság első titkára fo­gadták és üdvözölték me­gyénk vendégét. Ezt követően dr. Bodnár Ferenc részletes tájékoztatót adott a megye politikai, gaz­dasági és társadalmi helyze­téről. Részletesen szólott a megye párlszerveinek és pártszervezeteinek életéről munkájáról, a kommunisták tevékenységéről, helytállásá­ról. aktivitásáról. Majd szá­mol adott a párttagsági köny­vek cseréjének politikai elő­készítéséről és folyamatban levő lebonyolításáról, a párt­tagsággal történt egyéni be­szélgetések tapasztalatairól, a tanulságok hasznosításáról. Gazdasági kérdésekről szol­121 őa(1 ás a pártalitiván va elmondta, hogy az V. öl­éves terv első évét Bofsod megye ipari és mezőgazdasá­gi üzemei előreláthatólag 'ó eredménnyel zárják, a ter­veket szinte mindenütt telje­sítik. Végezetül a megyében folyó hat kiemelt beruházás eredményeiről és gondjairól adott részletes áttekintést. A program városnézéssel és intézmények látogatásával folytatódott. Benke Valéria és a kíséretében levő dr. Bodnár, Ferenc és Drótos László el­sőnek a megyei könyvtárat látogatta meg. Itt Berec Jó­zsef igazgató adott tájékozta­tót a korszerű, úgyszólván minden igényt kielégítő kul­Lálogaíás a megyei könyvtárban Közös nyilatkozatot írtak alá Szövgei—lengyel tárgyaláséit Leonvid Brezsnvev és Ed­ward Gierek szerdán délben aláírta a szovjet—lengyel kö­zös nyilatkozatot, amelj a két párt és a két ország kö­zötti együttműködés kérdései­vel. a szovjet és a lengyel nép barátságának további el­mélyítésével foglalkozik. Ezen az ünnepélyes aktuson jelen volt szovjet részről Podgor- nij államfő. Koszigin mi­niszterelnök. Gromiko kül­ügyminiszter. az SZKP Poli­tikai Bizottságának több más tagja és póttagja. a KB tit­kárai. a szovjet kormunv mi­niszterei. a parlament kama­ráinak vezetői. Lengyel rész­ről a tárgyalásokon és az alá­írási ünnepségen részt vett Piotr Jaroszewicz miniszter- elnök. Stefan Olszowski kül­ügyminiszter. valamint a LÉMP és a lengyel kormány több más magas rangú sze­mélyisége. Miután az eddigi ír állam­fő, O'Dalaigh lemondott, Patrick Hillcryt, a Fi.onna j Fail jelöltjét választás nél­kül az ír Köztársaság el­nökévé nyilvánították. A kepén: az új ír államfő Mai számMI Miskolc vízellátása (2. oldal) Hol ÉEpznak a gönciek? (3. oldal) Filmlevél (4. oldal) Sport (6. oldal) Lisszabonban csütörtökön megkezdi munkáját a Portu­gál Kommunista Párt VIII. kongresszusa. 1200 küldött 5000 meghívott vendég vesz részt rajta. A Központi Bi­zottság által meghívott kül­földi pártok közül eddig 57 kommunista és munkáspárt jelezte, hogv képviselteti ma­gát. Az MSZMP küldöttsége, amelyet Nemes Dezső, a Po­litikai Bizottság tagja vezet, hétfő óta a portugál főváros­ban tartózkodik. A lisszaboni 'nemzetközi vásár nagypavilonjában ösz- szeülő kongresszuson a haló­dik kongresszus óta eltelt 11 esztendő társadalmi változá­sait elemzik és meghatároz­zák a párt jövőben követen­dő politikáját. Két dokumen­tum kerül a kongresszusi küldöttek elé: a PKP KB ok­tóberben nyilvánosságra ho­zott tézistervezete, amelyben gazdasági .szükségintézkedése­ket is javasolnak, valamint a-z a 440 oldalas KB-beszá- moló, amely hétfőn Cunhal nevével megjelent a könyves­boltokban „A portugál forra­dalom múltja és jövője” címmel. Ez utóbbinak a lő mondanivalója az. hogy a „portugál forradalmat meg lehel védeni és folytatni is lehet, ha megvédik és meg­szilárdítják a szabadságjogo­kat”. . Alvaro Cunhal. a PKP főtit­kára. keddi sajtóérlek létén hangsúlyozta, hogy a pár' csütörtökön kezdődő Vili kongresszusa rendkívül je­lentőségű az oi-szág további politikai fejlődése szempont­jából. „Kongresszusunk nem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom