Észak-Magyarország, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-09 / 265. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 2 tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról) tása megfeszített, kemény munkát igényel az ország minden dolgozója részéről. A párt és a kormány vezetőit — mondotta — különösen megörvendeztették ebben az évben a mezőgazdaság dolgozói. akik új rekordokat értek el áldozatos munkájukkal és az egész szovjet nép támogatásával. * A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségek, események túlnyomó részéről lapunkban már beszámoltunk. Az említetteken kívül megyénk minden más városában, községében megemlékezlek november hetedikéről, ünnepségekkel, koszorúzásokkal, a lapunkban már eddig hírül adottakon kívül ugyancsak számos helyen adtak át különböző létesítményeket is. Az alábbiakban az évforduló alkalmából megrendezett ünnepségekről, eseményekről adunk megyei körképet. Özdon. a Kun Béla Művelődési Házban tartottak ünnepséget, melyen Vajda István, az MSZMP Ózd városi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Arlón ugyancsak az ünnep alkalmából avatták föl az új óvodát, mely eseményen dr. Vo- dila Barna, az Ózdi járási Hivatal elnöke tartott beszédet. Borsodnádasdon munkásmozgalmi történeti kiállítás nyílt Szentsimonban, Zádorfalván ifjúsági klubot avattak föl, Putnokon koszorúzási ünnepséget rendeztek. Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet november 11-én ünnepli fennállásának 75. évfordulóját: 1901. november 11-én nyitotta meg kapuit az intézet jogelődje, az Erzsébet-szana. tórium. Hétfőn a Magyar Sajtó Házában tartott sajtóértekezleten dr. Hutás Imre professzor, az intézet igazgató-főorvosa tájékoztatta az újságírókat a tbc elleni háromnegyed évszázados hazai küzdelem eredményeiről és a közeljövő feladatairól. A tuberkulózis 1901-ben fi! 484 halálos áldozatot követelt Magyarországon, s a betegek számát .420 ezerre becsülték. Ezzel ,szemben a múlt évben 1428-an haltak meg tuberkulózisban és ösz- szesen 55 ezer beteget tartottak nyilván. Míg a század elején a halálos áldozatoknak körülbelül fele 40 év alatti volt 1975-ben a férfiak átlagos életkora 65, a nőké 68 év volt. olyanok haltak tehát meg, akik húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt kanták meg a betegséget és többnyire nem is maga a tuberkulózis, hanem főleg a szív és keringési rendszerre gyakorolt káros következményei, szövődményéi voltak a halál okai. A nagv fordulatot a fel- szabadulás utáni idő hozta meg. amikor államunk jelentős anyagi áldozatokkal segítette a tbc elleni küzdelmet. 1950-ben még 46 ezer friss beteget fedeztek fel, 1975-ben már csak 6'300-at. Míg 1950-ben 878 tizennégy éven aluli halt meg tbc. ben 1975-ben mindössze kettő, és a korábbi 247 csecsemővel szemben egyetlenegy sem. A gyermekkori tbc lekfíz. íésében elért eredményeinkLeninvárosban megnyitották az MSZBT-hetet, melynek révén szovjet hanglemezekből, könyvekből rendeznek kiállítást, előadások hangzanak el a Szovjetunió népeinek életéből, történetéből. Programban szerepel a Szovjetunió című lap főszerkesztőjével is baráti találkozó. Szendrön Szovjet Hősi Emlékművet avattak föl, melyen ünnepi beszédet mondott Szaniszló Gyula, az MSZMP Edelényi járási Bizottságának első titkára is. Kazincbarcikán ugyancsak megkoszorúzták a Szovjet Hősi Emlékművet. Sátoraljaújhelyen ugyancsak emlékművet avattak: a Szovjet Hősi Emlékmű megkoszorúzása után több százan vettek részt a Tanácsköztársasági Emlékmű avatóünnepségén. majd a városi párt- bizottság székházában nagygyűlést tartottak. Sárospatakon, a Szovjet Hősi Emlékmű megkoszorúzása után a gimnázium .dísztermében tartottak emlékünnepséget. Ci- gándon ugyancsak több százan vettek részt az emlékünnepségen. Szerencsen megkoszorúzták a Szovjet Hősi Emlékművet, majd a Rákóczi-vár kultúrtermében tartották meg az ünnepséget, melyen dr. Pusztai Béla, a megyei tanács elnökhelyettese mondott beszédet. Tarcalon 75 gyerek befogadására alkalmas óvodát adtak át rendeltetésének. Mezőkövesden a koszorúzási ünnepség után nagygyűlést tartottak a művelődési házban. Mezőnagymihályon em. kel európai viszonylatban Is előkelő helyen állunk, csupán Hollandia. Dánia és Svédország dicsekedhetik hasonló eredménnyel. Igen nagy segítséget nyújtott az ernyőszűrés. 1975-ben 7,4 millió ernyőszürést végeztek, tehát a lakosságnak több mint 90 százaléka esett át szűrésen. Egyes külföldi, főleg amerikai példák meggyőzően bizonyítják, hogy ahol enyhítettek a tbc elleni küzdelem szigorú feltételein és a gondozási rendszeren, újból felszökött a megbetegedések száma. Ezért továbbra fs szükség van a szervezett küzdelemre, az ezt végző hálózatra. a feladatok azonban átalakulóban vannak. A tbc elleni küzdelem továbbra is elsődleges marad, de mellette fokozott figyelmet fordítanak egyéb, krónikus tüdőbetegségek, mint az idüll hörghurut, a tüdőasztma, a| porártalmak és főleg a tüdőrák kérdéseire, a korai felismerés jelentőségét bizo. nyitja, hogy az időben megoperált tüdőrákos betegek 40 százaléka túléli a műtét utáni öt évet, gyakorlatúig tehát gyógyultnak tekinthető. Az ernyőszjJ rések ezeknek a betegségeknek a kimutatására is alkalmasak, s ezért foglalkoznak az úgynevezett komplex szűrés bevezetésével. Ezt már több tízezer emberen végezték el az eredmények biztatóak. Lehetővé válik a tbc-n kívül különböző tüdő- és szívelváltozások észlelése, megmérik a vérnyomást, a vércukrot, a vizelet cukor, és esetleges vértartalmát, és gyanús esetekben egyéb vizsgálatokat is elvégeznek. Ez a komplex szűrés alapul szolgálhat a későbbiekben az általános egészségügyi szűréshez is. lékünnepséget tartottak, melyen Makó József, az MSZMP Mezőkövesdi járási Bizottságának első: titkára mondott beszédet. Cserépfalun több száz ember vett részt a megemlékezésen. Szentistvánban, Tibolddarócon, Szomolyán, Mezőkeresztesen. Egerlövön koszorúzási ünnepséget tar. tottak. Encsen, a Szovjet Hősi Emlékmű megkoszorúzása után, a járási művelődési központban rendeztek ünnepséget, melyen Nagyházi Gyula, az MSZMP Encsi járási Bizottságának titkára mindott be. szedet. Szikszón, Göncön, Aszalón. Baktakéken ugyancsak koszorúzási és emlékünnepségeket tartottak. Sajószentpéterre az ELZETT gyáregységhez az MSZBT- tagcsoport meghívására szovjet vendégek látogattak el. A felsőzsolcai Lenin Termelő- szövetkezet ugyancsak az MSZBT-tagcsoport meghívására szovjet vendégeket fogadott. A baráti találkozó után ünnepséget tartottak, melyen a Petőfi Sándor Úttörőcsapat hatodik osztályos raja felvette a Magyar— Szovjet Baráti Társaság Raj nevet. Ebből az alkalomból a tsz MSZBT-tagcsoporlja zászlót adományozott az úttörőknek. Az említetteken kívül megyénk minden más településén megmelékeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójáról, virágokat helyeztek el az emlék, művekre, a szovjet katonák sírjaira. Véleményt cseréli i Eanes tábornok, Portugália > köztársasági elnöke szombaton este fogadta Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt főtitkárát. A két politikus véleményt cserélt a belpolitikai helyzetről és a gazdasági-társadalmi nehézségek megszüntetésének módjáról. Elítélték Oláh Géza miskolci lakos, a Miskolci Építőipari Szállítási Vállalat gépkocsivezetője ez év nyarán Ózöra szállított anyagot, majd visszafelé menetben felvette gépkocsijára Szőke Andrást és Kovács Ferencet. Útközben észrevette, hogy gépjárművének fékje nem fog rendesen. ennek ellenére 50—60 kilométeres sebességgel ve. zette a tehergépkocsit. Put- nok térségében egy kerékpáros mögött haladt, mikor szembe jött vele egy autóbusz. Hogy a kerékpárost ne üsse el, a kormányt félrefordította, s áthaladt a menetirány szeriijti bal oldalra, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóbusznak. Az ütközés következtében Szőke András olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy sérülésébe a helyszínen belehall. Az autóbusz csaknem harminc utasa közül heten szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket. A Miskolci Járásbíróság gondatlanságból elkövetett, halálos és tömeges jíözúti baleset okozásában mondta ki bűnösnek Oláh Gézát s ezért háromévi szabadság- vesztésre ítélte, a gépiár- művezetéstől pedig két évre eltiltotta. Oláh Géza enyhítésért fellebbezett. II map Menes Halma f r K. 1976. november 9., kedd mmmmmmmammKísértetjárás az f$SZK-foan tagas teremben SS-indulókat játszik a zenekar. .KI AA lábak ritmusra dobognak, a megjelentek ajig tud- j [ nak ülve maradni, amikor ilyen zenét hallanak* Ezt a zenét menetelésre írták és ők a legszívesebben újra menetelnének. Nemcsak úgy egyszerűen az utcákon, legalábbis nemcsak és nem is elsősorban a nyugatnémet városok utcáin? Ha tőlük függne, újra keresztülmasíroznának a legázolt Európán. Sokan közülük öregecskék már, de tartásuk erősza-j kollan feszes. Kidüllesztik mellüket, hadd látszanak még I jobban a jól szabott zakókra biggyesztett hitlerista kitüntetések. Ha valaki belép a terembe, a karok előre- j lendülnek és zúg a „Héil Hitler!” Mi ez? A harmincas évek derekáról vagy a negyvenes esztendők elejéről szóló dokumentum-, netán játékfilm, amely felidézi a rettegés birodalmának ezerszer elátkozott légkörét? A mondat második fele igaz: ami itt látható, valóban felidézi a történelem legszörnyübb korsza- [ kát. Csak éppen nem filmkockákon, hanem a valóság- í ban. A színhely ezúttal a Majna mellelli Frankfurt, az i NSZK egyik legnagyobb városa. Az időpont pedig 1976. j november 8. Igen, Frankfurtban, teljes rendőri védelemmel, nagygyűlést tartottak a fasiszták, nem is akármilyen céllal* I Egy Peiper nevű SS-ezredes emlékére, aki annak idején képes volt vérengzéseinek színhelyén. Franciaország- I ban birtokot vásárolni és letelepedni, és aki a közeli ] múltban különös körülmények között meghalt. Peiper természetesen csak ürügy volt, a lényeg: ar.-i nak a demonstrálása, hogy több mint harminc esztendő-! vei a fasiszta barbárság összeomlása után is riasztanak,] léteznek a kísértetek. Legutóbb a nürnbergi ítélet évfordulóján hallattak] magukról: „kiáltványban” minősítették „jogtalannak” a népek ítéletét. Néhány nappal ezelőtt egy ismeret leni anyagi erőforrásokkal dolgozó cég horogkeresztes játé-i kokat hozott forgalomba; hadd tanuljanak a gyerekek. I Vannak, akik legyintenek: néhány ember komolytalan I akciója. Valóban az? De akkor micsoda a legfrissebb Bundeswehr-botrány? Krupinski tábornok, a légierő fő-] nöke engedélyt adott arra, hogy Rudel tábornok. Hitleri kedvenc pilótája a demokrácia ellen lazítson egy mai laktanyában, mai fiatalok előtt. Krupinskit ugyan nyug- ; állományba helyezték, de búcsúzóul még kijelentette} minderről Schmidt államtitkár, a hadügyminiszter helyettese is tudott... Mint ahogyan erről a frankfurti „emlékgyűlésről” is | tudniok kellett magas köröknek, hiszen másként hogy! került volna a felháborodott antifasiszták elé rendőri vé- i dőgyürű? Kísérteni sem lehet némi segítség nélkül. Pekingi jelentés A KKP elméleti folyóirata. a „Vörös Zászló” hétfőn felfedte, hogy Kínában az elmúlt években „kíméletlenül megfojtottak minden olyan művészeti alkotást”, amely nem volt összhangban Mao Ce-tung letartóztatásban levő özvegyének, Csiang Csingnek utasításaival. Ugyanez a Csiang Csing — mondja a Vörös Zászló — noha „a művészetekben valóban járatos .minősítést kapta’, a renegát és áruló Lin Piaótól, valójában mit. sem tudott a forradalmi művészetről és irodalomról”. Ami pedig az ugyancsak letartóztatott társakat, Vung Hung-vent. Csang Csun- csiaót és Jao Ven-juant illeti, a Vörös Zászló szerint ők. Csiang Csinggel együtt, szégyentelenül az irodalmi és a művészeti forradalom zászlóvivőiként magasztalták magukat, valójában azonban „veszettül ellenezték Mao elnök forradalmi vonalát”. Gázszivároás okozta a szolnoki rohanást Amint arról a sajtó korábban hírt adott, november 2-án Szolnokon a Tóth Ferenc utca 1—8. számú házban gázrobbanás történt. Ti. zenhárman vesztették életüket, a 13. áldozat Talmács Alajosné 63 éves nyugdíjas holttestét is megtalálták. A szerencsétlenség időpontjában a ház lakói közül eltűnt Balázs Feiencné., 64 éves nyugdíjas, akit a rendőrség keres. A romeltakarítási munkálatok befejeződtek, a tanácsi szervek hozzáláttak az újjáépítéssel kapcsolatos munkálatokhoz. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a robbanást a pincehelyiségben szivárgás következtében felgyülemlett földgáztelítettség okozta. A rendőrség a vizsgálat befejezéséről a lakosságot tájékoztatja. Előnyben Jimmy Carter az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke nyilatkozott az U. S. News And World Report című hetilapnak. A lap vasárnapi számában megjelent interjúban Carter elsősorban belpolitikai, illetve gazdasági kérdésekre tért részesíti ki. Külpolitikai elgondolá- ( sairól szólva kifejtette, 1 hogy előnyben kívánja lé- j szesíteni az Egyesült Államok hosszú távú célkitűzéseinek meghatározását. A megválasztott elnök kifejtette, hogy helyre szeretné állítani a „kétpárti külpolitikát”. Napsütésben - hófúvásró Készülődés á KPM Közúti Igazgatóságán Tegnap, héfőn délelőtt sütött a nap Miskolcon is: az utcán könnyedén suhantak a gépkocsik, autóbuszok, kabátot gomboló jó időben türelmesen várakoztak az utasok a megállókban, sétáltak az utcán. Eközben a KPM Miskolci Közúti Igazgatósága tanácstermében jegesedő utakról, hófúvásról, forgalomelzárásról, veszélyeztetett utakról hómaró és sószóró gépekről folyt a szó. A téma: a közutak üzemeltetési, forgalombiztonsági tennivalói a téli időszakban — volt. Évenként visszatérően megtartják ezt az úgynevezett „hóértekezletét”, itl voltak most is a megye közúti közlekedésében érdekelt társszervek, a nagyüzemek képviselői. Mi az, amit megtudhattunk a felkészülésről az írásos tájékoztatóból, a véleményt mondók szavaiból és nem utolsósorban Dávid Tivadartól, a Közúti Igazgatóság osztályvezetőiétől ? A téli időszakra történő előkészület során a gépek átállítása, a hóekék szóró- berendezések felszerelése, a más vállalatoktól igénybe veendő gépkocsik és gépek biztosítása megtörtént. E héten pénteKen gépszemle lesz. A megye főútvonalain, nagyobb forgalmat lebonyolító összekötő útjain, az ipari szempontból jelentős alsóbbrendű utakon — 1185 kilométer hosszúságban — az igazgatóság a síkosság elleni védekezést őrjáratos szolgálattal biztosítja. Az őrjáratos szolgálat gépei és kezelőszemélyzete a meghatározott útszakaszokon folyamatosan, a teljes burkolatszélesség szórásával csökkenti a síkosság veszélyét, ellenőrzi az útállapotot és információt szolgáltat. Emellett — 1330 kilométeres útszakaszon — úgynevezett „rayonos szolgúlát" dolgozik majd: saját útjaikon a meredek emelkedők veszélyes ívek, vasúti kereszteződések és közúti hidak környezetében biztosítják a síkosság elleni védekezést. Részletesen és pontosan kidolgozták a hófúvások esetén végzendő munkák tervét is. Legfontosabb feladatul 'azt jelölték meg, hogy a hófúvás okozta akadályokat legalább egy nyomvonalon eltávolítsák a forgalom óljából, a lehető legrövidebb időn belül. Ezen utak „felszabadítását” előre meghatározott sürgősségi sorrendben végzik majd. Előfordulhat, — elsősorban a nagy i forgalmú főúthálózaton —•, hogy hófúvások kezdetekor j a rendszeresen akadályozott I útszakaszokat lezárják. 1 Íven esetekben a forgalomelterelést vagy visszatartást a KRESZ előírásainak megfelelő jelzőtáblákkal, útlezáró | korlátokkal jelzik. A Közúti Igazgatóság megszervezte a téli ügyeletet, a Meteorológiai Intézettel is külön megállapodást kötöttek az időjárásjelzésre. A* \ őrszolgálat a helyszínről adja jelzéseit de nyilvánvalóan ] mások is segítik majd a't ] informálódást. A Mentőszolgálat és a Volán képviselője tegnap ugyancsak a t 1 együttműködésről, a kölcsönös tájékoztatásról, segítés- ] ről szólt. A terv a közutak téli üzemeltetésére világos és jő. Az igazgatóság teendői a lehetőségek reális számbavételével meghatározottak. \ Hogy milyen lesz a tél? M \ majd elválik. S az is kidé- I rül. hogyán szolgálja a fel- f készülés, a terv a (éli viszo- j nyok között, a közúti köz'e- kedés biztonságút, „zöld útját”. (t. n. j.)