Észak-Magyarország, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-21 / 276. szám
KSZAK-MAGYARORSZÄG 4 T9T6. november 21., vasárnap 0» Az ocsút nem kell megőrizni Közművelődési munkánk százezreket érintő ágazata a honismeret. Művelődési házal-e, tanintézetek, különböző társadalmi szervezetek, azok között is elsősorban a Hazafias Népfront különböző színtű bizottságai irányításával országszerte folyik ez a naciy tömegeket megmozgató és sokoldalúan hasznos tevékenység. Lelkes szakköri tagok, vagy önállóan kutató „nemes megszállottak” vallatják lakóhelyüket, környéküket, mind többel szeretnének. megtudni szükebb pátriájuk múltjából, fel szerelnének tárni olyan mozzanatokat, amelyek a nagyobb, átfogó történetírásoknál természetszerűen figyelmen kívül maradlak, de egy község, vagy kisebb tájegység múltbeli életére érdekes és értékes adalékokkal szolgálhatnak. Gyűlnek az értékes és kevésbé értékes tárgyi emlékek, feljegyzésre vagy hangszalagra kerülnek az emlékezések, közöttük a szájhagyományban élő mondák', regék egy-egy falu múltjából, egy-egy régi létesítmény vélt vagy valós történetéből. Ezt az átfogó gyűjtőmunkát nemcsak helyesli, hanem sokoldalúan támogatja is kulturális kormányzatunk, a múzeumok sok segítséget nyújtanak a maguk szakemberhálózatával, a művelődési házak a szakkörökkel, sokfelé jelenik meg helyi kiadásban publikáció is a végzett kutatásokról, és általában egyre több és több olyan adalék válik tudottá cs köz- kinccsé, amelyekből már a tudomány, a szakember hiteles következtetéseket is levonhat. A rendkívül sokrétű honismereti. helytörténeti kutatómunka — éppen mert igen széles társadalmi alapra épül, és mert a legkülönbözőbb felkészültségű, sőt világnézetileg sem mindig egyazon platformon álló emberek is végzik — meglehetősen sokféle hatás alá kerül és e sokféle hatás nem mindig képes a központi irányítást megfelelően ellensúlyozni. Életkorban is igen nagy különbségek adódnak a gyűjtők között. Általános iskolástól az idős korosztályig találhatók e lelkes társadalmi munkások között. Diplomások és pusztán csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők. Politikai munkások és egyházi emberek. És lehetne még sorolni, hányféle szóródás jelzi a honismereti, néprajzi gyűjtök nagy-nagy táborának heterogenitását. Ez persze azzal a veszéllyel is jár, hogy mind a tárgyi emlékek gyűjtésénél, mind pedig a szóbeli hagyományok megörökítésénél adódhatnak eltérések a megítélésben, nem egyforma mindenütt az értékmérő. Igen sokszor a legnagyobb jószándék is eredményezhet melléfogást, felesleges munkát!, • és .értéknek vélten begyűjtésre kerülhet sok-sok értéktelenség. Alaposan meg kell hát mindig rostálni a gyűjtőmunka eredményeit és csak az értékest érdemes megőrizni, ápolni, annak nyomán továbbkutatni, s azzal múltbeli ismereteinket kiegészíteni, az így nyert ismereteket a korábbi helytörténeti, honismereti képünkbe megfelelő helyre beilleszteni. Ami vem marad fenn a rostán, a haszontalan öcsií, nem érdemel törődést, azt nem kell megőrizni, sőt, hogy zavart se okozzon, legjobb azonnal félredobni. Vannak területek, ahol nehéz az ocsút különválasztani. Különösen nehéz a gyüj- 'őmunka lázában, elsősorban a fiatal iskoláskorú gyűjtőknél. akik életkori sajátosságaiknál fogva eleve örülnek minden eredménynek, nem udnak még különbséget tenni az igazi érték, a csökkentett érték, vagy éppen az Mékfelcnsés között. Ezért fordítandó fokozott figyelem az iskolai gyűjtőmunkára, és ezért illeti az ilyen szakköröket vezető, vagy éppen személyesen is honismereti, helytörténeti gyűjtést végző pedugógust fokozott felelősség. Mint említettük, a jószándék is járhat eredménytelensegge!, vagy éppen nagyon is negativ eredménnyel. Hallottunk olyan esetről, hogy egy lakóterület múltjának jobb megismerése végett az általános iskolás gyermekeikkel a 30-as évek elején kiadott füzetből kívánta a pedagógus megismertetni a hajdan azon a területen állítólag szájhagyományként ismert mondákat, regéket, hellyel-közzel legendákat. A könyvecskét 1934-ben a helybeli cserkészcsapat-parancsnok szerkesztette, ö irta Hozzá az előszót, és talán már ez is felkeltheti a ma emberének gyanakvását, vajon egyáltalán nem lűzbevaló-e inkább az ilyen kiadvány, mintsem mai gyermekek forrásmunkaként használják (?!). A cserkészniozga- lomról nem árt tudni, hogy Magyarországon a két világháború között, de különösen a 30-as években és a 4U-es évek elején, a felszabadulásig, nem egyszerűen az az önállóságra nevelő, természetet mcgkeciveltetö, tábo- roztató, embertársaink segítésére serkentő szervezet volt, aminek a század elején alapítói' szánták, hanem meglehetősen fasisztoid alakulat, amely egyre inkább a .fasizmus segítője, mondhatni egyik tartalékcsapata leli. Nos, ennek a szervezetnek a hagyatékából alighanem csalt ocsú kerülhet elő, és nem további termesztésre való tiszta mag. A füzet tartalmára talán kár is szót vesztegetni, primitív, vallásos babonáktól áthatott írások, amelyeken napjaink nyitott szemű 13 éves gyereke már csak nevetni tud, és nem fogja elhinni, hogy lakóhelyének történetéhez ilyesfajta históriák fűződhettek. (Nem is fűződtek, éppen az akkori fasisztoid nevelés szüleményei, vagy átfogalmazásai lehetnek.) Csak példaként említettük ezt a furcsa módon való hagyományápolást. Nincs okunk kétségbe vonni, hogy a pedagógus valóban jószándék- kal kutatja lakóhelye múltját, és ezt a cserkészcsapattól származó forrásanyagot is tovább ápolandó hagyománynak gondolta, tekintette. Nagy kár, hogy nem kezelte megfelelő kritikai gondossággal, ami minden pedagógustól, a honismereti és helytörténeti gyűjtőmunka minden kvalifikált ápolójától elvárható, mert ha marxista alapállásból nézi ezt a negyvenegvnehány esztendő előtti leletet — hiszen másképpen nem is nézheti —, feltétlen észre kellett volna vennie, hogy a szocialista közművelődésben, honismereti, helytörténeti munkában ennek keresnivalója nincs, ezt félre kell dobni. Honismereti gyűjtőmunkánkra — szerencsére — nem ez a jellemző. Kutatóink, legyenek a legkülönbözőbb korúak, és szakmai felkészültségűéi?, döntő többségben helyesen látják és értékelik munkaterületüket, a feladatokat, kritikus .szemmel nézik az eléjük kerülő tárgyi emlékeket és hagyományokat, a szakkörvezetők, pedagógusok nagy többsége jól különbözteti meg az értéket az ocsúlól. Igen sok helytörténeti gyűjtemény, ma már-már múzeumnak tekinthető kisebb-nagyobb közintézmény köszönheti létét ennek a munkának., őrzi az értékeket az utókor számára, tanulságokkal szolgál a ma és a holnap kutatóinak. Munkálkodni kell tovább, gyűjteni a honismereti és helytörténeti adatokat, emlékeket, de csak az értéket. Az öcsül nem kell megőrizni. Benedek Miklós Az önállóság első lépései (Lcnkcy Zoltán rajza) Fórum / " n 1" 3r ní a közmüveíodesrol A közelmúltban megjelent közművelődési törvény szellemében a Lenin Kohászati Művekben és a Diósgyőri Gépgyárban ezekben a napokban folyik a vállalati szintre lebontott közművelődési operatív intézkedési tervek kidolgozása. Ezek kiadását megelőzve rendezett a napokban fórumot a Diósgyőri Munkás szerkesztősége a két gyár, valamint az érdekellek bevonásával, hogy megvizsgálják: milyennek látják a törvény adta lehetőségeket, mi a vélemény a jövő útjáról, a jelenlegi állapotokról. Sajnálatos, hogy az LKM-ből meghívottak és az egyik legérintetlebb köz- művelődési intézmény, a Miskolci Nemzeti Színház képviselői nem jelentek meg a beszélgetésen. E két negatívum niellett azonban sikerült jó néhány komoly problémát, akadályozó tényezőt felszínre hozni, megszívlelendő javaslatot előadni. A megjelentek egyhangúan egyetértettek abban, hogy a művelődési igény felkeltését és az alapműveltség megszereztetését már az általános iskolákban kell megkezdeni. Többen elmondták, hogy ezt igen gátolja a jelenlegi oktatási rendszer szinte rapszodikusnak tűnő, folytonos változása. Többen beszéltek a gimnáziumok és a szakmunkásképző intézetek szerepéről is. Mint mondták, ezeknek nagy szerepe van a helyes felfogá- sol? kialakításában. A munkahelyi témák között elsőként szerepelt a kevés szabad idő, a rossz tájékoztatás. Kifogásolták a fórum résztvevői, hogy a lapok, a gyári hangoshíradó csak a rendezvények címeit közli, s így a dolgozóknak fogalmuk sincs arról, mit is láthatnak tulajdonképpen. Szóba került a műsorpólilika is. Szeretnék a munkások, ha több olyan színházi előadás, művelődési házban előadott műsor volna, amelyet a munkapadok mellől is megértenének, s emellett szórakozva tanulnának, nevelődnének általuk. Mert jelenleg az a gyakorlat, hogy — brigádvállalásként — ha megvan a bérlet, vagy a jegy, „el kell menni”. Ez viszont eleve rossz szájízt szül. nem pedig érdeklődést. Hangsúlyozták a munkások, hogy addig, amíg a közművelődést kipipálandó rubrikának, íróasztal mellől elintézhető ügynek tekintik, nem várható komoly változás. A diósgyőri nagyüzemek dolgozói részére szervezett közművelődési fórum több mint három órán keresztül tartott, számos kérdés nyitott is maradt. Egyben azonban megállapodtak a résztvevők : olyan lehetőségeket kell biztosítani a .jövőben, amelyek pozitívan hatnak vezetőre és kétkezi munkásra egyaránt. Meg kell „kóstoltatni” az emberekkel mindent, hogy legyenek igények. — vásárhelyi — ■■m■Minin Szakái Imre igazgatóhelyettesként. az egészségügyi szakközépiskolai osztályok ügyeit intézte a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium és Szakközépiskolában. így hát tapasztalata és gyakorlata volt bőségesen ahhoz, hogy az önállósult — s közben óvónői szakközépiskolai képzéssel is bővült — iskola életét, mindennapjait megszervezze. Persze, így sem volt könnyű az indulás, hiszen' június 1-től — akkor nevezték ki az űj oktatási intézmény igazgatójává — nem sok idő volt hátra a szeptemberi indulásig. Amikor az iskola termeit járva felelevenítettük a tanévindulás perceit, az igazgató mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a tantestület tagjai rengeteg segítséget adtak. (A régi tanárok jöttek át a szakközépiskolába, azok, akik a gimnáziummal közös években is a szakközépiskolásokat tanították,) Sokan a nyári szabadság napjaiban jöttek be, hogy segítsenek a két kinevezettnek: az igazgatónak és a helyettesének a szertárak elrendezésében, az osztálytermek kialakításában. A segítségre pedig nagy- szükség volt. Most már ugyan — hiszen túl vannak rajta — mosolyognak az akkori lázas készülődésen, amikor még azon izgultak, hogy megérkeznek-e idejében a táblák? Mert tábla nélkül bajos lett volna a tanítás megkezdése, ha viszont van tábla, akkor legalább írni lehet rá. Szerencsére — mondta Szakái Imre —, a TANÉRT megbízhatóan, folyamatosan szállította a berendezéseket, s szállítja még most is. így azután az alapvető felszereléseket meg tudták vásárolni a máskülönben elég szűkös egymillió-kilencszázezer forintos keretből. Ami gondot okozott, az az egészség- ügyi szakközépiskolai osztályok szakfelszerelése. Az Orvosi Műszerkereskedelmi Vállalat sajnos eléggé hiányosan szállított, és így bizony a tankórtérmekben mindössze két ágyon gyakorolhatnak csak az ideális hat helyett. Nagyon jól meg kell szervezni tehát a benti gyakorlati foglalkozásokat és az oktatást. A felsőbb évfolyamokon két-kél egészségügyi szakközépiskolai osztály tanul, az első évfolyamon viszont teljes a létszám: három egészségügyi és egy óvónői osztályt indítottak. (A harmadik egészségügyi osztályt Özdról irányították át Kazincbarcikára.) Az egészségügyisek a városi kórházzal tartanak fenn kapcsolatot, az óvónőjelölteknek pedig a közeli Béke téri óvodát jelölték ki gyakorló intézményül. A 20 fos tantestület — 13 beosztott pedagógus, 5 szakoktató, valamint az igazgató és Helyettese alkotja a tanári testületet — egyelőre elegendőnek bizonyul. Persze később, ha folyamatosan „feltöltődik” az iskola, a tanári létszám bővítésére is szükség lesz. Az sem mellékes, hogy a kazincbarcikai szakközépiskola ideális iskolaépületben kapott helyet. Az igazgató mesélte — lévén, hogy bőséges tér áll a diákok rendelkezésére a szünetekben, a csodaszép díszudvaron és a folyosókon egyaránt —: fegyelmezési gondjaik nincsenek. Igaz, most még vendégségben általános iskolai osztályokat is fogadnak, de később szaktantermi rendszert szeretnének kialakítani. Erre már azért is lehetőségük lesz, mert a tantermekhez kapcsolódnak a szertárak. S a tornatermüket bárki megirigyelhetné. Alakul már a könyvtár és a stúdió is. A könyvtár kialakításához a Kazincbarcikai városi Könyvtártól kaptak igen nagy segítséget: 1500 szép- irodalmi alkotást. S ha már a segítségnél tartónk, a vegyipari szakközépiskola szép gesztusát is meg kell említeni: a tanévkezdéshez, a különböző kísérletekhez vegyszereket adlak az új’ intézménynek. — A tanévkezdés elsősor-, ban azért volt nehéz, mert egy új intézményt kellett beindítani — mondotta az igazgató. Hozzátette még, hogy természetesen a tartalmi munkát egy pillanatra sem lehetett szem elől téveszteni. Az óvónői szakközépiskolai osztályok indításához Tokajban szereztek tapasztalatokat. Az iskolai élet megszervezésében pedig kezdettől támaszkodtak a KISZ-szervezétre, s jó kapcsolatokat alakítottál? ki a kollégiummal. Szinte a tanítás megkezdésével egvidőben kezdődtek meg a különböző közművelődési programok is, mint például a komoly zenei és a képzőművészeti előadássorozatok. S hogy diákjaik egységessé kovácsolód- tak az önálló intézményben, azt jól mulatja, hogy máris egy sor palronálást vállaltak. Csecsemőotthonba, óvodába járnak ki. Elvállalták egy idős. beteg asszony gondozását is. így azután a nehézségeken túljutva, most már iskolájuk saját „hagyományaira” is gondolhatnak. De a legfontosabb mégis az, hogy az önállósulással mindkét intézményben — a gimnáziumban is — nagyobb tér nyílik az oktató-nevelő munkára. Csutorás Annamária KÓRUSTALÁLKOZÓ Komlón szombaton megnyílt a szocialista városok III. kórustalálkozója. 1970-ben Ajka nyitotta a fesztivál- sorozatot, a másodiknak Dunaújváros adott otthont. A mostanit, a várossá nyilvánítás negyedszázados jubileuma alkalmából rendezték Komlón. Ajkát, Komlót, Le- ninvárost, Özdol, Dadragku- tat, Százhalombattát, Szolnokot, Tatabányát' és Várpalotát egy-egy kórus képviseli, összesen négyszáz dalossal. A fesztivál programját gazdagítja, hogy itt került sor az országos minősítő hangversenyre is. Négy együttes szereplését értékeli a zsűri és dönt arról., hogy eddig szerzett címeiket megvédik. vagy előbbre lépnek, A szocialista városok kórus- találkozóját legközelebb Le- ninvárosban tartják.
