Észak-Magyarország, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-04 / 261. szám
A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGTE1 BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 201. szám Ara: 80 fillér Csütörtök, 1976. november 4. Felavatták a Dunamenti Hőerőművet és a Dunai Kőolajipari Vállalat létesítményeit A Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő év_ fordulója alkalmából szerdán Százhalombattán felavatták a Dunamenti Hőerőművet és a Dunai Kőolajipari Vállalat 11. beruházási szakaszban épült létesítményeket. A két beruházás ünnepélyes átadására Százhalombattára látogatott Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. Ott volt dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese. A vendégek megtekintették a DKV 11. beruházási szakaszában épült létesítményekéi, majd felkeresték a Dunamenti Hőerőművel. Ezt követően az erőmű tmk-esarnokában nagygyűlést tartottak, amelynek elnökségében helyet foglaltak az üzemlátogatáson részt Carter, a demokrata párt jelöltje került ki győztesen a november 2-i elnökválasztásokból. Ezt közölté a UPI hírügynökség, a szavazások ' eredményeit összegező, nem hivatalos adatokra hivatkozVél A DPA és a UPI hírügynökség legfrissebb jelenté- ! seben beszámol az amerikai* elnökválasztás nem hivatalos végeredményéről. A de- í mokratapárli James Carter ; összesen 297 elektor! szavazatot szerzett. 56-tal többet, mint versenytársa, a republikánus párti Gerald Ford. Carter 22 államban 297 eléktori szavazatot ' kapott, Ford 27 államban 241-et. Az új elnököt Atlantában, szülőállama, a déli Georgia fővárosban forró ünneplésben részesítették hívei magyar idő szerint délelőtt tíz, M SIÉlliiiltÉi Hisz éve alakúi!... (S. oldali (3. oldal) r iz Árvácska, ifi a bányászok (4. oldal) vett vendégek, továbbá Bon. dór József építésügyi és városfejlesztési miniszter Her. czeg Károly, a SZOT főtitkár-helyettese, Méhes Lajos, a vasasszakszervezet főtitkára. Deák Gábor, a KISZ Központi • Bizottságának lit- kára.. Ott volt dr. Vaclav Mora, vec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete, Ladislav Vod- raska csehszlovák kohó- és gépipari miniszterhelyettes, D. F. Novikov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének- gazdasági tanácsosa. Balázs Gézáné a Százhalombattai Pártbizottság első titkára nyitotta meg a nagygyűlést, majd Lázár György mondott ünnepi beSi;édet. Tolmácsolta . a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, s a Mihelyi idő szerint hajnali négy órakor amikor véglegessé vált győzelme Korddal szemben. Carter, aki január húszadikán veszi át az elnöki hivatalt, a munkanélküliség csökkentését Is elsőrendű feladatai közölt említette első nyilatkozatában, amelyben ,,a hazaíiság és a testvériség” nevében egységre szólította fel az Egyesült Államok népét. James Carter az Egyesült Államok új elnöke. A demokrata jelölt legyőzte Gerald Ford,' köztársasági párti elnököt a lcecjdi választáson. Ezzel nyolc év után ismét a másik nagy amerikai polgári párt kerül kormányra. A demokraták tervei nem jeleznek nagyobb változásokat az elmúlt évek külpoli— Túl vagyunk az őszi munkák csúcsán, de még nem ülhetünk ölbe leit kézzel — így összegezhetném azoknak a tsz-vezetőknek a véleményét, akiknél a hét derekán az őszi munkák állása felöl érdeklődtem. Minden őszi verőfényes napot jól kihasználva, a gazdaságok igyekeznek lerövidíteni a betakarítási időt, ugyanakkor gyorsítják azokat a munkákat is. amelyek már a jövő évi termés biztonságát alapozzák meg. Nézzük, mi a helyzet a megye különböző részein. A szőlőtermesztéséről híres hercegkúti Remény Tsz-ben Várhomoki Ambrus elnök örömmel újságolta, hogy a legfontosabb őszi munkát, a szüretet kedden sikerült befejezni. A termes mennyisége nagyon szép, a szóló átlagosan száz mázsával fizutelt hektáronként. Viszont a minőség —- elsősorban az éréi)! időben mutatkozó napnisztertanács szívélyes üdvözletét,és jókívánságait, köszöntötte a hőerőmű es a kőolajfinomító vezetőit, munkáskollektíváját, szocialista brigádjait, Százhalombatta lakosságát. Mint mondotta, a Dunamenti Hőerőmű építésének teljes befejezése és a Dunai Kőolajfinomító első két ütemének megvalósítása teljes befejezése és a Dunai Kőolajfino- míló első két ütemének megvalósítása méltó ahhoz a szép hagyományhoz, ahogyan dolgozó népünk nagy ünnepeire készül.’ Ez alkalommal is elmondhatjuk, hogy (Folytatás a 2. oldalon) fikájához képest. így valószínű a szovjet—amerikai tárgyalások, a közeledés politikájának f o 1 y t a t ó dús a. A Carter-kormány várhatóan elsőként belpolitikai kérdésekre összpontosítja majd figyelmét. A demokraták ezúttal is reformokkal kívánják orvosolni a tőkés társadalom gondjait. Cartert elsősorban a Wa- tergate-ügy botránya, és a gazdasági helyzet feletti elégedetlenség segítette győzelemre. Míg a leszavazottak többsége elutasította a Ni- xon-féle hatalmi visszaélésekkel azonosított Republikánus Pártot, a választásra jogosultaknak megközelítőleg a fele nem élt szavazati jogával, ami a kormányhatalom feletti csalódottság és a közöny világos jele. (Folytatás a 2. oldalon) att — alatta maradt a vártnak. Október 25-re valamennyi őszi kalászos magja a. földbe került, s befejezték a napraforgó betakarítását is. Ezekben a napokban lankadatlan erővel történik a kukorica kombájnolása, valamint az , őszi mélyszántás. Rába és DT vontatta ekék hasítják a barázdákat a hercegkúti határban, s a tervek szerint két. hét múlva, minden hektár felszántva várja a téli fagyokat. A fúlökéresi Úttörő Termelőszövetkezetben is elégedetten nyugtázzák az őszi vetések és az almaszüret befejezését. Néhány nap múlva ugyanezt mondhatják el a cukorrépával kapcsolatban is. A kalászosoknál meg ' kell jegyeznünk, hogy az Úttörő Tsz a terven felül 30 százalékkal több őszi gabonát, vetett. Itt is a kukorica1 betakarítását kell gyorsítani. Eddig A miskolci December 4. Drótmuvek munkáskollektívája, párt- és gazdasági vezetősége — a belügyminisz- ( tér engedélyével — csapatzászlót adományozott a BM miskolci Forradalmi Készenléti Rendőri Zászlóalj parancsnokságának és személyi állományának. A csapat- zászló ünnepélyes átadására tegnap délután Miskolcon, a Stromfeld-laklanya udvarán került sor. Az ünnepségen megjelent és az elnökségben foglalt helyet Henkel. Andreis belügyminiszter, dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke. Jelen voltak megyénk és Miskolc megyei város párt-, állami és társadalmi szervezeteinek, több nagyüzemének —- köztük a csapatzászlót adományozó December 4. Drótmüvek —• vezetői, képviselői: a miskolci társ fegyveres testületek parancsnokai és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport magas rangú képviselői. A belügyminiszter ünnepélyes fogadása és a Himnusz elhangzása után dr. Imrch a terület 40 százalékáról került szárítóra, illetve magtárba a termés. Szántanivaló erre i.k akad még bőven. A vetésből felszabadult erőgépekkel most az őszi mélyszántás menetén igyekeznek gyorsítani. A rakacai Üj Dolgozó Tsz fömezőgázdósza, Gass Ferenc elmondta, hogy az ősz folyamán 25 ezer mázsa istálló- trágyát hordtak■ ki a tápanyagban nem éppen bővelkedő rakacai határba. A? ősziek vetésével, a napraforgó betakarításával itt is ké- ; szén vannak. A kukorica- kombájnolás S0 százaléknál, ! az őszi mélyszántás 70 szá- í zaléknái tart. — A mezőkövesdi járás termelőszövetkezetei befejez- | ték az őszi kalászosok vetését — tudtuk meg Daragó Miklóstól, a járási hivatalnál. — Egyes gazdaságok a tervezettnél nagyobb teriile(Folytalás a 2. oldalon) ! Ferenc, a December 4. Drót- müvek igazgatója mondott beszedet. — Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójának előestéjén csapatzászlót adományozhatunk a BM Forradalmi Készenléti Rendőri Zászlóaljnak. Nagyra értékeljük a Belügyminisztérium dolgozóinak a város közrendje és közbiztonsága érdekében kifejtett tevékenységét, amely a mindennapi eredményes munka nélkülözhetetlen feltétele — mondotta, majd vázolta a December 4. Drótmüvek dolgozóinak eredményeit, amelynek alapián nemrég elnyerték a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlaját. — Legyenek mindig hűségesek e zászlóhoz, emlékeztesse a zászlóalj személyi állományút dicső elődei példájára, a munkásosztály és fegyveres testületéinek mega Szovjet—Magyar , Baráti Társaság küldöttsége Vaszi- lij Nyikolajevics Golub jev főszerkesztőnek, az SZKP Központi Revíziós Bizottsága tagjának, az SZMBT elnökségi .tagjának vezetésével. A delegációt, amely az MSZBT vendégeként részt vesz a bonthatatlan kapcsolatára — mondotta befejezésül, majd átnyújtotta a zászlót az egység parancsnokának. Ezután a zászlóaljparancs, nők mondott beszédet és köszönetét a zászlót adományozó gyár dolgozóinak, majd Pavlánszky Károlyné zászlóanya a csapatzászló iránti hűség jelentőségét méltatta. Ezt követően a zászlót adományozó vállalat nevében dr. Imrch Ferenc és Giirge- nyi József; a megyei és a városi pártbizottságok nevében clr. Bodnár Ferenc és Drótos László, a Munkásőrség neve. ben clr. Kállai László megyei munkásőrparancsnok helyezett el szalagot a csapatzászlón, amelyre szalagot kötött a szovjet .déli hadseregcsoport képviselője is. A zászlóátadási > ünnepség az Internacionáléval, illetőleg a zászlóalj tisztelgő dísz- menetével ért végei. I(esc) Fotó: Sz. Gy. Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójának ünnepségein, a Ferihegyi repülőtéren Magy Maria, az MSZBT főtitkára fogadta. Jelen volt I. V. Szalitnon tanácsos, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője. fényhiány és esötöbblet miCarter győzött Mé| bkpíss az őszi letér A zászlóalj díszei vonulása a csapatzászló előtt Szerdán hazánkba érkezett