Észak-Magyarország, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-02 / 207. szám
Beet ho ven-e st a sportcsarnokban Nagy sikerű hangverseny színhelye volt hétfőn este a miskolci sportcsarnok, a Ko- bayashi Ken-Ichiro vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar műsorán Beethowen művei szerepeltek. A közönség szinte teljesen megtöltötte a sportcsarnokot (igazolván a rendezők várakozásait). lelkesen ünnepelte a karmestert és zenekart. Nem is érte be a meghirdetett műsorral, hanem még egy ráadásszámot is kikövetelt, sőt olykor még a tételszünetekbe is beletapsolt. Kétségtelen, hogy a fő vonzerő ezen az estén a japán karmester személyisége volt, aki az utóbbi években igen nagy népszerűséget/vívott ki magának nálunk, a televízió és a rádió révén pedig az egész ország megismerhette, megszerethette. Nem vitás, hogy ez afnépszerűség teljesen megérdemelt, ritkán látni olyan karmestert (különösen ilyen fiatalon), aki mesterségének minden fogását olyan jo! ismeri, mint Kobayashi Ken- Ichiro, s amellett, hogv a müveket fölényesen tudja, még átfogó művészi koncepcióval is rendelkezik, szug- geszlív egyénisége révén pedig a zenekart is képes magával ragadni. Vezényléise nagyvonalú, a lényeges részek kiemelésére koncentrál, s egyúttal látványos is (jó értelemben véve), biz'onsá- gos, és egyben kifejező (ritkán hallottuk a zenekart ilyen egységesein játszani). Különös érzéke van a lágy, finom hangulatok visszaadására (például a ráadásban hallhattuk), bár meg keli jegyfeni, hogy a sportcsarnok akusztikai viszonyai mellett ez veszélyes lehet. A színhely különben meglepetést jelentett számunkra, s tulajdonképpen rosszabbra számítottunk, bár túlzás lenne azt állítani, hogy a sportcsarnok ideális megoldás hangverseny céljaira, lévén túl vissz- hangos, de talán meg mindig jobb, mint a színház. Hasonló, nagy közönséget vonzó hangversenyre pillanatnyilag nincs jobb megoldás. A zenekarral igazán elégedettek lehetünk, jóval az • átlag lelett játszott. A karmester utasításait érzékenyen követte, s teljesítménye egész este egyenletesen jó volt, mindössze néhány helyen lehettek volna a fúvósok pontosabbak, a terem méreteihez viszonyítva a vonósok pianói pedig testesebbek. A Coriolanus előadásában elsősorban a kerekség, nagyvonalú drámai építkezés tetszett, jól érzékeltette zeneileg a római patrícius tragikus bukását. Nagyon szép és kifejező volt a hegedűkben a könyörgés dallama, s meglepően pontos és egységes volt színben az egész zenekar. A VIII. szimfónia 'nem tartozik Beethoven legnépszerűbb színfóniái közé, bár a zeneszerző maga nagyon szerelte ezt a művét. Ezúttal az első és harmadik tété; előadását éreztük a legmeggyőzőbbnek, itt különösen kiemelném a rézfúvók teljesítményét. Az. V. szimfónia volt az est tetőpontja, egészében véve végig magas színvonalon játszottak, aláhúznám itt a II. tétel poetikus hangulatú előadását, valamint a zárótétel hatásos felépítését, megemlíteném azonban a mély vonósok helyenkénti bizonytalanságát. A ráadás kiválasztása önmagában is finom művészi érzékről tanúskodik. Grieg II. Peer Gynt szvitjének II. tételét (Aase halála) hallottuk. A lágy, szomorú alaphangú tétel értő, kifejező előadása méltó befejezése volt a szép estének. Kinla Gábor Dslpzékat alkalmaznak A VASVILt, Kereskedelmi Vállalat Borsod megyei kirendeltsége (Miskolc, Vágóhíd u. 6.) felvesz szakképesítéssel rendelkező eladót, fiatalkorú futár-küldöncöt. Gimnáziumi érettségivel rendelkező adatrögzítőt, valamint takarítónőt. Jelentkezés: a munkaügyön. A Borsodi Erdő- cs Fafeldolgozó Gazdaság Lillafüred Állami Erdei Vasútüzeme felvételre keres l fő bányaipari technikust, mélyépítői művezető munkakörbe. Jelentkezés munkanapokon 7.30-tól 16.00-ig az üzem telephelyén, Miskolc, III., Erdész u. 24 A Borsodi Vcndéglátóipari Vállalat felvételre keres szakács szakmunkásokat jósvafő-aggtclc- ki munkahellyel, 1 fő műszaki ellenőrt (építés szakkéozettség) és 3 fő gyakorlott gépkocsi- vezetőt miskolci munkahellyel. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Miskolc, I., Szabadság tér 2. A Kilián György Gimnázium felvesz egy fő konyhai beszerzőt 4 órás elfoglaltsággal, valamim egy fő 4 órás fűtöt gázkazánhoz. Jelentkezés a gimnázium gazdasági vezetőjénél, személyesen. A Miskolci Asztalos Szövetkezet (La borfalvi ft. u. 16. sz.) felvételre keres segédmunkásokat, gépkocsirakodókat. Jelentkezés a szövetkezet műszaki vezetőjénél. Észak-magyarországi MÉH N.yersanyaghasznositó Vállalat, Miskolc, Sajó-part azonnali belépessél alkalmaz: ózdi telepre oxigénvágót, központi tmk-mú- hclybc lakatos és autószerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: az ózdi telcpigazgatónál, illetve a központi munkaügyön. A Dél-borsodi TÖVALL Miskolc, József Attila u. 38. (tel.: 14-004) azonnali belépéssel mélyépítésben jártas szakképzett művezetőket korcs felvételre. Jelentkezés a vállalkozás központ- iában. Fizetés megegyezés szerint, v A Tüzeléstechnikai Kutatóintézet pályázatot hirdet digitális rendszerek tervezésében jártas, gyakorlattal rendelkező, felsőfokú végzettségű szakemberek részére. Pályázatokat TÜKI 35 i 5, Miskolc-Egyctcmváros személyzeti osztály címre kérjük küldeni. A B.-A.-Z. megyei Talajerő- gazdálkodási Vállalat felvesz gépjárművezetőket, nehézgépkezelőt és a csatornaépítő részleghez betanított munkásokat, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Miskolc, Fonoda u. 2. sz. alatt a részlegvezetőnél. A Miskolci Vasipari Vállalat felvételre keres E-vizsgával rendelkező teher gépk öcsi - vezetőt, valamint nyugdíjas éjjeliőrt. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán (Miskolc, üteg u. 7.). Televízió BUDAPEST, 1. MŰSOR 17.13: Hírek. — 17.20; Songok, sanzonok, dalok. Zenes film. — 37.45: Irodalmi találkozó. Beszélgetés szovjet Írókkal és kellőkkel. — 18.15: Tolesport. — 18.40: Tarpáról szólva . . . Dokumentumfilm. — 10.05: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. révétor- na. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Nagy kalandom Északon (színes). Jack London müvei alapján készült mb. olasz levéfilrn- sorozat. VIT/3. rész. — 20.55*. Az Eufrátesz partjain — útifilm. — 21.50: Ki volt Angyal Bandi? Egy ballada nyomóban. — 22.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Vendégünk volt: Alc- kszandra Milcseva (ism.). — 20.30: A szabó (színes). Portrék az NDK-ból. Riportfilm. — 20.40: Tv-híradó 2. — 21.00: Az utolsó percben. Mb. olasz tévéfilmsorozat. „Vészkiáltás a íeci érzetről”. — 21.35: A zene öröme. I. Ricardo Odnoposzov hegedül. — 21.55: Az élet ára. Mb. csehszlovák film. POZSONY 17.20: Gyermekműsor. — 13.00: Tavaszi szél vizet áraszt ... — 10.40: Esti mese. — 19.00: Tv- híradó. — 20.00: Vénusz kosara. Film. T. rész. — 21.30: Látogatás a klubban. Közlemény l A Zrínyi Hona Gimnázium 1976. szeptember 6-án délután 15 órakor tartja tanévnyitó ünnepélyét az iskolában. * A MEOE Füzesabonyi Szervezete 1976. szeptember 26-án CAC német juhász fajta kutya kiállítást rendez. Érdeklődni lehet: Koppány Károly, 3390 Füzesabony, Arany János u. 9. Benevezési határidő: szeptember 25. Nézőtéri meditáció De hová tűni a háború? Ülök a mozi nézőterén tegnap — mert én elövetité- sen láttam a filmet —, s eszembe jut, hogy szeptember elseje a második világháború kitörésének, Lengyelország hadüzenet nélküli német megtámadásának napja. Gyászos emlékezetű évforduló. Harminchét esztendeje ennek. S nemsokára annak is harminc esztendeje, hogy •á német hordák Franciaországot is lerohanták. Ez utóbbit már az is felidézte emlékezetemben, hogy a vásznon feltűntek az új francia—olasz film, a Roben La- moureux rendezte De hová tűnt a 7. század? kezdő képsorai. A film 1940. késő tavaszán játszódik, amikor Franciaországból mind nagyobb darabokat száii meg a náci haderő, amikor német csizmák dübörögnek francia földön, német katonák fosztogatják ki a tanyákat, s viszik koncentrációs táborba a lakosságot. Ebben az időben az egyik francia ezred 7. százada — elsősorban parancsnokainak kétbalkezessé- ge miatt — német fogságba esik, három katonáját kivéve, akik figyelőállásban voltak, s rosszul álcázott telefonvezetékükkel valójában ők okozták társaik felfedezését és íoglyuiejtését. E három ember — egy katonaruhába bújtatott vágóhídi mészáros, egy falusi utcaseprő, meg egy rosszul menő vasbolt gazdája — született katonai antitalenlum, be van oltva a katonásdi ellen. Számos unalmas éji mulatságos kaland után egy hadnagy is csatlakozik hozzájuk. és szinte hőssé lesznek akaratukon kívül, még a fogoly századot is kiszabadítjuk A film első kétharmada meglehetősen unalmas, az utolsó harmadban jelentkezik va'a- mi frisseség, mozgás, élvezetesebb derű. Harminchét évvel a háború kitörése és harminceggyel a vége után valóban megengedhető, hogy a háborút vígjátéki megközelítésben ábrázoljuk, kinevessük ne csak az ellenséget, hanem a magunk gyengéit, fogyatékosságait is. Sok film tette már ezt, többek közölt a mi A tizedes, meg a többiek című vígjátékunk is. De ahhoz több és alaposabb humor keli, mint ebben a filmben volt; nem jó, ha vígjáték közben a néző unatkozik, mert — különősen a háború évlordulóján — óbatatlanul a/, jut eszébe. vajon jó-e ez így? Az 'só harmad viszont meg így megnézzük érte a Egynoronás románc címmel írt és rendezeti érzelemdús ifjúsági filmvígjátékot a csehszlovák Zbynek Brynych. Inkább gyermek, mintsem ifjú korú szerelmes- pár áll a történet előterében, két suta, magával és egymással kezdeni mit sem tudó fiatal. Az ö kis ügyetlen kettősük szolgál keretül prágai fiatalok szórakozásának bemutatására, sok-sok muzsikára, amelyet neves csehszlovák tánedalénekesek és együttesek produkálnak, hogy valami mégis legyen az oktalanig hosszadalmasnak tűnő filmben. A történetiké, s annak filmes eszközökkel való megjelenítése nem sok szót érdemel, de a zeneszámok esetleg közelebb kerülhetnek tinédzser korú mozilátogatóinkhoz. A filmbaráti körök hálózatában most jutott Miskolcra a Quebracho című argentin film, Ricardo Wulicher alkotása, amely 1914-től 1903- ig, több .szakaszra bontva kíséri nyomon az ország munkásmozgalmának jelentősebb állomásait, fejlődésének történetét, dokúmén tarista hitelességgel. a játékfilmek izgalmas eszközeivel. Az országos bemutatási programban szerepel még a Lány Hanoiból című vietnami film. azonban az a miskolci mozik műsorán ez idő szerint nem szerepei. A pre- miermozikban felújításban e héten látható még A Char- lot-k bejárják Spanyolországot című francia, a Fehér Agyar visszatér című olasz, és az ... És hamarosan a sötétség című angol film. <bm) # APRÓHIRDETÉSEK Keresek kútfúró cs ásó szakembert, ugyan- ott 2 db bukósisak eladó. Golhárd fényképész, Szentpéteri kapu 49. ___________________ K özépiskolai végzettséggel rendelkező fiatal, józan életű ipari szakmunkás elhelyezkedne, lehetőleg Miskolcon, vagy környéken. Ajánlatokat „29 860” jeligére a kiadóba.__________________ Eladó új i'olclágy, sürgősen. Érdeklődni a délutáni órákban. Győri kapu 8. sz. fszt. 6. Szép külsejű Trabant 600-as, friss vizsgával eladó. Tel.: iu- 153. Eladó óriás nagy leander, két fehér, egy piros. Kun Béla u. 136. sz.______________ M ost vizsgázott 350- es Vclorex eladó. Cím: Dovák Sándorné, 4455 Tiszadada.____________ IJ.I, még nem használt burkolt „Simson” típusú kismotor áron alul,' 250-es „TROPH” MZ motorkerékpár eladó. Érdeklődni »ehet: Bekecs. Kuh.vádi u. 3. Veszek mindenféle ágytollat, magas áron! Házhoz, megyek! Címfelvétel : 38-859. ________ J ogosítvány orvosilag bevonva, ezért eladó 350 köbcentis motorkerékpár oldalkocsival, pót,motorral és hozzávaló alkatrészekkel. Kaptáros méhekért cserélhető. Prügy, Bem J. u, 1. SZ.__ Ú jszerű csehszlovák gyermek sportkocsi eladó. Hejőcsaba, Világ u. 32. UI-s Zaporozsec eladó, vagy elcserélném 2—3 éves Polski FIAT- ra, Zsigulira. Muhar! Sándor, Tardona, Dó- zsa Gy. u. 4. Eladó ülőgarnitúra és antik szekrény. Fazekas u, 3 _____________ E lcserélném kétszobás, összkomfortos lakásomat kétszobás és egy egyszobás lakásra. Minden megoldás érdekel. Miskolc. Széchenyi u. 24. ísz. 1. Moszkvics 403-as személygépkocsi alkatrészként eladó. Cím: Pesti Barnabás u. 13. Telefon: 31-427. Eladó l db könyv- szekrény, i db mély gyermekkocsi, 2 db bundazsák. Érdeklődni mindennap 16 órától. Miskolc, Tizcshonvéd U. 22. SZ 10/6._______ Z D rendszámú Zsiguli Combi eladó. Érdeklődni: 16 óra után az 52-198-as telefonon. JVI—21-cs Volga eladó. vagy kisebbre cserélném. Tir. kér., Tizedik u. ll/l. Két és fél éyes fejőstehén, kéthónapos bikaborjúval eladó. Miskolc, ILL, Bartók B. u. 33.___________ I SI—24-cs Volga 4 hüvely, dugó, gyűrű el- adp. Márkus pecsenyesülő. Búza tér. _ B orpincéi bérbe vennék sürgősen. Értesítési: Gyón kapu 8. sz__frzt_K___________ E ladó 430 négyszögöl gyümülcsöstelek, több szobás lakással, melléképületekkel, garázzsal Alacska, Kossuth Lajos u. 49. szám alatt. Érdeklődni a helyszínen, bármikor. Kétszoba-loggiás szövetkezeti lakás eladó. Katowice u._7.__11/1. E gyszobás, vagy másfél szobás bérházi lakást bérbe vennék. „Egy évre előre fizetek 29 840” jeligére a kiadóba. Eladó új kétszemélyes rckamié, i db fotel. 4 db párnázott szék, darabonként is. III. kér.. Schönherz Z. _Stadionnál. t E ladó kétszobás szövetkezeti lakás. Érdeklődni*. Sátoraljaújhely, 735 telefon.__________ N y u gd í jas házaspár komfortos lakásban cgy-két gyermek felügyeletét 3—6 éves f elei őrs.jggelVál- líuj'a, napi 9—in órai időtartamra. Bővebb felvilágosítás: Róka Mátyás, T„ József At- tila u. 8 II/3. Gyermektelen házaspárnak szoba-konyha kiadó. Miskolc, 111., Martinász 4. A város központjában. új, modern bérházban, pedagógus családnál két diáklány szállást kaphat. Vü- rösmarty u. 4L fszt. i. Bútorozott szoba gyermektelen házaspárnak kiadó Ili., Bercsényi u. 20. 250 négyszögöl gyümölcsös nagy terméshozamú gyümölcsfákkal a Lyukóvölgy, Kis- kerekhegyen sürgősen eladó. Érdeklődni mindennap a Kilián-dé- len, Gagarin u. 22. 1/1. alatt lehet.______ K ülön bejáratú szoba két rendes férfinak kiadó. Árpád u 20. VII. cm. Tóth ne. Budapesti • lakásom hosszabb időre bérbe adom. „Vidéki” jeligére a kiadóba. Elcserélném kétszobás, összkomfortos házfelügyelői lakásomat megegyezéssel hasonló tanácsi bérlakásra. Érdeklődni: Középszer 94. sz. fszt J. lh._______________ B útorozott szoba 3 diáknak, vagy házaspárnak kiadj. Miskolc, Buzogány u. 31.__ A városközponthoz közel garázs kiadó. Miskolc, 111 „ Előhegy U. 24 Másfél szobás szövetkezeti lakás, esetleg garázzsal együtt, bekül tözli el őe n síi r g ő sen eladó a Győri kapuban. Megtekinthető mindennap 4 óra után. Miskolc, ITT., Ság vári u. 2. in ?. Muhi Tibor. Nyugdíjas asszony házasság céljából megismerkedne józan életű nyugdíjas férfival. ..Távfűtéses lakás van” jeligére a ki»dóba 55 éves asszony nyugdíj nélkül házas- társat keres. Lakás szükséges. „Nemdohányzó ii 723” jeligére a hirdetőbe. Rádió — KOSSUTH RÁDIÓ HE VÉS Y IVAN FILMKLUB QUEBRACHO Szí. argentin film Kezdés: f. 5 és í. 7 őrük or 8.25: Zenekari muzsika. — 10.05: Éneklő világ. — 10.23: Regi híres énekesek műsorából. — 11.00: Képzés, átképzés, tovabb- képzés. Riport. — ll.lö: Ungar Imre Chopin-müveket zongorázik. — 1.1.38: Epizódok Bolcslaw idus regényéből. XXX. (befejef ző) rész. — 12.35: Melódiákoktól. — Közben: 13.15: Házunk tája. — 13.30: A Melódiákoktól folytatása. — 14.00: Irodalmi évfordulónaptár. — 14.30: A Pasare- mos énekegyüttes felvételeiből. —■ 14.45: Népi zene. — 16.10: Millücker-mclódiák. — 15.27: Ezeregy délután. — 10.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Vietnami városok. Útijegyzet. — 36.35: Anna Mofío énekel. — 37.05: Új felismerések a színek világából. — 17.25: Falvai Sándor Liszt-műveket és átiratokat zongorázik. — 17.44; Népi zene. — 18.15: Kritikusok fóruma. — 18.25: U.j könyvek (ism.) — 19.15: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: kb: 20.00: Mai vietnami költők versei. — Kb. 20.20: A hangver- senv-közvetílés folytatása. — 21.00: Négy-öt magyar összehajol. — 22.20: starker János és Menahem Pressler hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. — 23.26: Népi együttesek műsorából. — 0.10: Régi francia kórusmuzsika. BETŰIT RÁDIÓ 8.05: Csajkovszkij: Olasz v»P" riccio. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.33: Népdalok, néptáncok. — 9.09: László Anna novellája. — 9.33: Tánczene Varsóból. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.55: Gyermekek könyvespolca. — 12.00: Táncdalok. — 12.30: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Zenaida Pally és Cesarc Valetti énekel. — 13.25: Édes anyanyelvűnk — 13.33: Jugoszláv partizándalok. — 14.90: Kettőtől ötig — riporterek társaságában. — 17.00: Hires alma materek. — in.00: Harminc perc rock. — 10.33* Hétvégi panoráma. — 20.00: Népdalok. — 20.33: Kíváncsiak klubja. — 21.25: Operarészletek. — 22.21: Sanzonok. — 22.83: Tíz Dere külpolitika. — 22.43: Részletek Loesser zenés játékából. — 23.30: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 14.05: Haydn-lcmezeinkből. — 14.49: Operarészletek. ■— 15.41: A vietnami lira korszakai. — IV. r. — 16.03: Két versenymű. — 17.00: ötórai len. — 13.03: Versek világa. — 18.20: Sosztakovics-eiklus. — 11. rész. — líl.lO: összeállítás, elhangzott műsorokból. — 21.18: Dzsesszfelvétclckböl. — 21.36: Századunk zenéjéből. A MAGYAR RÁDIÓ miskolci stúdiójának műsorából (A 189 m-es középhullámon 17.00—18.30 óráig) 17.00: Műsorismertetés* hírek 17.05: Ifjúsági körkép: A' tanév kezdete előtt . . . 17.20: Beat-kedvclőkncki 17.35: Emberek a gépek mellett: Gyógyászati berendezéseket szerelnek a miskolci gyermekkorházban . . . 17.45: Szívesen hallgattuk 10.00: Borsodi tükör — a stúdió krónikaműsora 18.1 ü: Részletek zenés játékokból 18.25: Hírösszefogla 1 ó. időjárás j elen- tés. műsorismertetés Katowicéi képzőművészek kiállítása a miskolci Kossuth Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Népművészeti kiállítás a mezőkövesdi művelődési központ- bpn. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráié. Lengyel plakátkiállítás a Vasas Művelődési Központban. Megtekinthető egész nuo. lesidezvénv-----< H áztuznezp — a Dervne Színház előadása a kazincbarcikai művelődési központban este 7 órakor. BEKÉ DE. DE HOVA TUNT A 7. SZAZAD? Mb. szí. francia—olasz film Kezdés: n.* 10 és n. 12 órakor DU. DE HOVA TU NT A 7. SZAZAD? Mb. szí. francia—olasz film Kezdés: í. 4, hn. 6 és 8 órakor KOSSUTH DE. ...ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG! Szí. angol film 16 éven felülieknek! Kezdés: 9 és 11 órakor DU. EGYKORONÁS ROMÁNC Szí. csehszlovák film Kezdés; f. 3 órakor FEHÉR AGYAR VISSZATÉR Szí. olasz film Másfél helyár! Kezdés: hn. 5 és 7 órakor FÁKLYA FÖLDI SZERELEM Mb. szí. szovjet film Kezdés: f. 5 és f. 7 órakor PETŐFI A NYOMORULTAK T—11. Mb. szí. NDK—francia film Dupla helyár! Kezdés: tí órakor SZIKRA RENDET CSINÁLOK Amerikában ES VISSZATÉREK Mb. szí. olasz film Kezdés: 5 és 7 órakor TÁNCSICS JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL 1—11. Szí. svéd film Dupla helyár! éven felülieknek! Kezdés: f. 5 órakor TAPOLCA-KERT ÉN ES A TÁBORNOK Angol film Kezdés, f. 3 órakor STADION-MOZI ÁRVÁCSKA Szí. magyar film Kezdés: 7 órakor HÁMOR VIGYÁZAT. VADNYUGAT! Olasz—francia film Kezdés: 6 órakor PERECES TAI,PÚK ALATT FÜTYÜL A SZÉL Szí. magyar film Kezdés.* 5 és 7 órakor Oysszhírck HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik isméitek és szerették, hogy Munllik István JLKM-nyugdíjas 66 eves korában augusztus 3ü- án elhunyt. Temetése szeptember 3-án de. 11 órakor lesz a Deszka-temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa. nagyapa Oberländer Imre 67 eves kólában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése szepternoer 2-án a Kazinczy utcai templom udvarában lesz du. 14 órakor. A gyászoló család. Fájdalommal értesítjük kedves ismerőseinket, hogy Kos Annim* szül. Landgraf Erzsébet életének 85. éveben váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 3-án a Szent Anna temető kápolnájából déli 1 órakor lesz. Landgráf család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, testvér, nagymama cs rokon Török Józsefit ó sz. Fizcr Margit 65 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 3-án délután 4 órakor lesz a Mindszenti temető . kápolnájából. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, szomszédoknak, ismerősöknek, valamint a Villamos- encrgla-ipari Technikum tanárainak és dolgozóinak, akik a drága jo férjet, édesapát, apóst, nagyapát, testvért, Pollik Sándort utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, akik felejthetetlen férjemet, drága jó édesapánkat, id. Nádkúti Józsefet utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot, koszorúi helyezlek és ezzel fájdalmunkat. enyhíteni igyekeznek. Külön köszönetét mondunk a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat önzetlen segítségéért és a LAéV dolgozóinak, hogy mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét az ismerősöknek, szomszédoknak. barátoknak és mindazoknak. akik felejthetetlen férjem, Elek Mihály temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. / A gyászol« család, felesége cs gyermekei. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik özv. Szabó La.iosnc temetésén részvétükkel fájdalmunkban osztoztak és sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét! mindazoknak, akik szerető férjem és édesapánk, Tövis Imre temetésén részt vettek. részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Miskolci Műanyag feldolgozó Vállalat vezetőségének cs dolgozóinak együttérző támogatásukért. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak. óvodai dolgozóknak. akik felejthetetlen halottunk. özv. Nagy Gyulám* temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. A gyászoló család.