Észak-Magyarország, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

I A Kassai, Közlekedési Vál­lalat és az MKV dolgozói­nak kapcsolata 18 éve fonó­dik egyre szorosabbá, s tá­gul egyre szélesebbé, sokré­tűbbé, A miskolciak képvi­seletében most 3G-an — több­ségben a szakszervezeti mun­ka élenjárói — élvezték két napig a kassaiak vendégsze­retetét, A két közlekedési vállalat munkájában és fej­lődésében igen sok a hason­latosság. Mint Kun László, az MKV szakszervezeti bizottságának titkára elmondta, a szakmai tapasztalatszerzés hasznossá­ga mellett sok-sok élményt hoztak haza magukkal, hi­szen a vendéglátók Kassa és környéke nevezetességeivel is megismertették a miskolcia­kat. E találkozások mind több személyes ismeretség, barát­ság szülői és ápolói, így ter­mészetes, hogy már a mos­tani találkozáson szóba kerül­tek a jövő évi tapasztalat­csere-látogatások, csereüdül­tetések lehetőségei és tervei is. A háziasszonyok érdekében A dolgozó háziasszonyok gondján igyekszik segíteni az LKM azzal, hogy az idén újra lehetőséget teremt a téli bur­gonya és vöröshagyma ked­vezményes áron való beszer­zéséhez. Tegnap, kedden tel­ték közzé a felhívást az üze­mi szakszervezeti bizottsá­gokon és a gyári hansoshír- adón keresztül. A gyár, az AGROKON- ZUM-mal kötött megállapo­dás alapján, jó minőségű, olcsó áruhoz juthatnak a ko­hászok, mivel az árusítást saját erőből oldják meg. Az 1. osztályú burgonya kilója 4.60 forint, a II. osztályúé pedig 4,20 lesz. Háromfajta burgonyából: rózsa, kisvár- dai és desiréböl választhat­nak. A vöröshagyma kilóját 5,40-ért vehetik meg. Borsod megye Tanácsa dí­szes kivitelű zászlót adomá­nyoz a megye új főis­kolájának, illetve főiskolai rangra emelt tanintézetének. A zászló elülső oldalán a há­rom nemzetiszínű sávon szé­pen munkált embléma és a Comenius Tanítóképző Főis­kola. Sárospatak hímzett fel­irat látható, a másik oldalon pedig vörös alapon a névadó tanítása — Alkotva válunk alkotókká — olvasható. A zászlót az ünnepélyes főiskolává avatás, egyben az új tanév nyitása napján — a jövő hét végén — dr. La­dányi József, a megyei ta­nács elnöke adja át a sáros­pataki* új főiskolának. A Notting SiiS!*í e$«ata Ötszáz ember megsebesült — köztük több mint három­száz rendőr — és hetven a rendőrségi fogdában töltötte az utolsó Notting Hill-1 kar­neváli éjszakát. London szí- nes’oőrű bevándoroltak lak­ta, nyugati, Notting Hill ke­rületét a nyugat-indiai fia­talok és a rendőrség valósá­gos utcai harcai után kedden reggel feltépett kövezet, üvegcserép és vél’ borította. A kirakatokat kifosztották, az ablakokat betörték a tün­tetők, akik szombaton és va­Száz darab Fletyher—Hus­ky önjáró biztosítóberende­zést készítenek év végéig a berentei bányagépjavítóban. Az üzemben angol műszaki leírás alapján gyártják a mechanikai fődarabokat, a hidraulikus részeket pedig a partner cég szállítja. Nyolc­van ember dolgozik a főda­rabok gyártásán, s egy gyárt­sárnap rezesbanda mellett, jelmezesen, békésen szóra­koztak, amíg csak hétfőn meg nem kezdődtek az ósszer csapások. A háromnapos karnevál szinte egy szempillantás alatt változott véres csatatérré. Ez akkor következett be. ami­kor a rendőrök letartóztat­tak egy zsebtolvajnak nézett fiatalt és megverték. A tö­meg a gyanúsított védelmére kelt. A rendőröket téglákkal, kövekkel, üvegpalackokkal dobálták. kooperációk mány előállítása hét-nyolc műszakot vesz igénybe. A tervek szerint - egyaránt ft- ven-ötven darab, kéttonnás, százhúsz tonna teherbírású önjáró biztosítóberendezést készítenek a harmadik és a negyedik negyedévben A bányagépeket Szeles-aknán helyezik üzembe. TELEX VESZÉLYES TANÉVNYITÁS Veszélyesnek ígérkezik a tanévnyitás Belgiumban: a kormánynak a tanügyi költségvetést csökkentő új rendelkezései miatt mind a pedagógusok, mind a diá­kok sztrájkkal fenyegetőz­nek. A szeptember elsejével életbe lépő intézkedések kö­zül a vita központjában most a tanító- és gyógype­dagógusképző intézetekben bevezetett felvételi korláto­zás áll, de több más kor­mányintézkedés is heves vi­ta tárgya. vVULKÁNKITÜRÉS Hétfőn újból hallatott magáról a több hete nyug­talankodó Guadeloupe-i Soufriéve vulkán. Tíz per­cig tartó ..dühöngés” során a vulkán közelében tartóz­kodó neves külföldi geoló­gusok közül néhányan — köztük Haroun Tazieíí bel­ga vulkánkutató — küny- nyebben megsérültek. A 70 ezer lélekszámú sziget la­kosságát már augusztus kö­zepén kitelepítették. MEGTALÁLT MŰKINCSEK Több millió dollár értékű ellopott műkincsgyüjtemény nyomára bukkant hétfőn az olasz rendőrség. A Rubens-, Tiziano-,. Velasquez-, Rafa- ello-művekből álló 21 gra­fikát még augusztus elején lopták el egy ólasz gyáros házából. A rendőrség nem közölte, hogyan jutott az eltűnt rajzok, vázlatok nyo­mára. DISZK VALIFIKÁLJÁK? A NOB Orvosi Szervezete Philip Grippaldi amerikai súlyemelőt ..bűnösnek” ta­lálta anaboiikus szteroidok használata miatt. Grippaldi félnehézsúlyban 4. volt Montrealban, és érdekes módon neve nem szerepelt azon a listán, amelyet egy héttel ezelőtt közzétettek. A második ellenőrzés azonban nála is pozitív volt. így va­lószínűleg diszkvalifikálják. Az érdéin két pusztító tűz okozta kár összege az első fél évben meghaladta a 11 millió forintot. A B.-A.-Z. megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés­ügyi -osztálya, valamint a B.-A.-Z. megyei Tűzoltó Pa­rancsnokság együttesen el­rendeli 1976. szeptember 1- iöl, meghatározatlan ideig a tűzgyújtási tilalmat erdolc­hen és azok környékén. Tilos tüzet rakni a tűzra­kásra kijelölt helyeken is, tilos a száraz fű és gaz ége­tése az erdőktől 200 méte­ren belül eső területen. Nagy gondossággal kell el­járni a tarlóégetésnél. Min­den esetben gondoskodni kell a védőszántásról és a felügyeletről. Az illetékesek felhívják a vasúton és közúti gépjár­műveken utazók figyelmét arra, hogy óvakodjanak az égő cigaretta, illetve gyufa ablakon való kidobásától. Már az első fél évben is többször adtunk közre tiltó rendeletet, figyelmeztetést, kérést: óvjuk értékeinket; a tűztől is! kosárhbda­lorna Hosszabb nyári „pangás” után péntektől ismét rangos nemzetközi eseménynek ad otthont a miskolci sportcsar­nok. Három napon keresztül itt kerül megrendezésre a MEAFC által felajánlott Egyetemi Kupáért folyó küz- delemsorozat. A rendezők alaposan fel­készültek, bőséges progra­mot állítottak össze. Az biz­tos. hogy Csehszlovákia. Ro­mánia és Magyarország férfi- válogatottja itt lesz Miskol­con. Pillanatnyilag még kér­déses a lengyelek részvétele. Amennyiben szerda estig nem válaszolnak a szövetség által állítólag elküldőt’, meg­hívásra. akkor Miskolc válo­gatottja néven a MEAFC NB I-es egvüttese „ugrik be” negyediknek. Elsőnek a magyar csapat érkezik városunkba. Balogh József edző tanítványai már ma délelőtt edzést is tarla- nak a sportcsarnokban. Dél­után újabb gyakorlásra ke­rül sor. A román válogatott holnap délben foglalja el he­lyét az egyetemen, a cseh­szlovákok és a lengyelek nem jelezték érkezésük ide­jét. Az ünnepélyes megnyitóra szeDtember 3-án. 17 ólakor kerül sor. maid kél mérkő­zéssel veszi kezdetéi a há­romnapos torna. A nyitó­mérkőzést 17.30 órai kezdet*- tel, a magyar együttes játsz- sza Lengyelországgal. Fgyéb- ként a televízió vasárnap 11 órakor helyszíni közvetít'<'t ad a Magyarország—Romá­nia összecsapásról. Érdemes megemlíteni, hogy a MEAFC- bérletek érvényesek a küz­delmekre. 1 *­Hejőcsabán, Miskolcon, a Nagy Ilona lakótelepen -és kör­nyékén megkezdték a gázvezetékek szerelését. A kivitelező a j Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat miskolci üzeme, mely 10 millió forint értékű külső munkát végez saját keretéből, va­lamint a MIK, mely a belső berendezésre 15 millió forintot fordít. A gázosítással egyidőben befejezik a város keleti és déli gázfogadóját összekötő távvezeték építését is. Bliszkó István cs Menyhért Zoltán szerelők már a lakások- • ban hegcsztik a gázcsöveket. A vídiaícjjel ellátott fúrót is erősen igénybe veszi a vastag salakblokkból készült fal. A munkásvédelmi előírásoknak megfelelően, nagy gondos­sággal szereli a Konvektor külső rácsát Marosi László. Kubikosok és hegesztők dolgoznak a keleti-déli összekötő távvezeték befejező szakaszánál, a Gyermekváros térségében. Fotó: Szabados György ESZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja.1 Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u 15. szám. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajciy-Zsilinszky u. 15. Posta­cím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc,. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom