Észak-Magyarország, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-27 / 151. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1976. június 27., vasárnap A szenzáció alig .1200 lakosú faluban: „már presszónk is lesz”. A vezetőség azzal az előlegezett kétkedéssel adta meg rá az engedélyt a gebines- nek — egy 30 év körüli, elvált asszonynak — hogy „ha meg tud belőle élni, csinálja". Esküdni mertek volna rá, hogy belebukik vállalkozásába.. A kocsmá- ros kézzel-lábt^al tiltakozott, megszokott forgalmát féltette a rivális cégtől. A gebines öt évre kibérelt egy üresen álló házat — számításai szerint az épület tatarozására, berendezésére fordított összeg ilyén idő alatt megtérül, ugyanakkor a haszon is meglesz. A két utcára néző szobát egybenyittatta. Az ízléssel megválasztott műanyag padló jól „vágott” a rózsaszínű falhoz, melyet olcsó, de hangulatos reprodukciókkal díszített. Meghagyta az eredeti ablakokat, ám földig érő függönnyel látta el. A vadonatúj bárpulton vadonatúj kávéfőző ragyogott. Coca- cola, pepsi-cola, traubisoda színes reklámképei fogadják a belépőt, csupa mosoly, önfeledt vidámság a fotóalanyok arcán. S mitől ez a derű? „A coca-cola a mi italunk!” „Igyál traubi- sodát, az az igazi!” Italkülönlegességek a polcokon, csábító elrendezésben. No, persze, sör is van, üveges sör, kimért röviditalok. A vitrinben krémes, bő választék tortából, süteményekből. A gebinesnek van kocsija, áruja mindig friss.' A kerek asztalok fekete üveglapja csillog a hangulatvilágításban. A fagylalt háromféle. Az első félév mérlege: havi 110 ezer forint. A kocsmárosé a szokásos: 80—90 ezer. AfZ_ újdonság nem átmeneti1 kasszasikert eredményez, a bolt egy év alatt beáll a havi 110—120 ezer forintos forgalomra. Á hölgy egyedül már nem boldogul, felvesz egy fiatal lányt. Szakképzetlen, de -hamar beletanul. A főnökasszony legfőbb instrukciója: itt minden a vendégért van, tessék mosolyogni ! Az egyik tanácstag interpellál a tanácsülésen: 110 ezer forintból ebben a faluban igen-igen jó házat lehet építeni. Évente 12 ilyen ház árát viszi ki a faluból ez a nő. Fiaink, lányaink alig csinálnak,valamit a ház körül, a présszóban ücsörögnek. Kérdés az interpelláló- hoz: látsz-e több részeget ott, mint a kocsmában? Nem lát. de' öt év alatt 60 ház árát... és micsoda házét... Kérdés: milyen házét? A presszópárti statisztikát közül: ma már csak elvétve épül ház, minden telket beépítettek. A kocsmába nő nem tes/i a lábát — a szokás hatalom! — bezzeg a presszóba még öregasszonyok is beülnek egy kis édességre, feketére, üdítő italra, fagyiról nem is szólva. Következésképp: a presz- szó egyenlőséget teremtett a nemek között. Az áíész anélkül zsebeli be a kocsma hasznát, hogy egy fillért költené rá. Télen füstöl a rozzant vaskályha, a padló bűzlik a rákent fáradtolajtól, a falakon csak tilalmi rendelkezések olvashatók: ..Padlóra köpni tilos!” ..Lármázni tilos!” „Viselkelj kulturáltan!” Csak pálinka van benne rogyásig, amitől aligha lehet kulturáltan viselkedni. A fiatal, városból ideszakadt főagronómus arra hívja fel a figyelmet, hogy a velük összevont két szomszédos kisközség felnőttel haragszomrádot esküdtek a ..gyarmattartó” falunak, tehát nekik. A fiatalok oldják fel a „blokádot”, hiába a szülői tiltás, a presz- szóba járnak szórakozni, keverednek, barátkoznak, szóváltásra még nem került sor közöttük ... És olyasmit kon esik az idősebbeknek: a szülök a fiatalokkal szemben csak követeléssel tudnak fellépni, otthon jó szót, mosolyt alig-alig kapnak, — nem egy szövetkezeti tagtárs is azért szokott a presszóba, mert ott a feketéhez jó szót, mosolyt is mellékelnek... Saját tapasztalatait se hevertette parlagon. Többen is meghívták magukhoz, férfiak, és látott, amit látott. A gazdaasszony olyan szemet meresztett ró, jó, hogy azt nem mondta: kívül tágasabb! Persze, a gondolatától is retteg, hogy a főag- ronómust nem illik a nyá- rikonyhában, vagy a szute- rénben leültetni, be kell vinni féltett szobájukba, behordja a piszkot, meg talán valamivel meg is kell kínálni. Hát ő is a presszóba megy barátkozni, ahol a saját pénzéért tisztességesen kiszolgálják, megkérdik, hogy szolgált az éjszakai nyugodalma reggel, és este jó éjszakát köszönnek neki. Az eladdig talán szófián nemzedéki ellentét is kifejeződött — a presszó a fiataloké, a kocsma az idősebbeké. A fiataloké, akik nem akarnak, de talán már nem is tudnak a szülök életmódja szerint létezni: otthonukat nem második munkahelyüknek, hanem a szórakozás (tv, rádió, esetleg olvasás) és pihenés hazahívó fészkének szeretnék tudni. Igaza lenne a főagronó- musnak: vendéget még csak-csak beengednek a módos házak szobáiba a tisztaságra kényes asszonyok, de férjet, gyereket csak a konyhába? A lakás berendezése új, életmódjuk azonban hagyományosan régi — a kettő átmeneti ellentéte megannyi viszály forrása lehet, s a mosoly „rövidzárlataira” mi más lehet férj, fiatal válasza? Indulás a presszóba, mely nem nézi ki őket, hívja, csalogatja szemnek is tetsző berendezésével, vendégnek kijáró „mosolyos” szolgálatkész- ségéveí. És itt józan maradhat az ember. Nincs erőszakos rálicitálás, ki-ki rendel a maga zsebére. Igen, itt leülhet az ember — a kocsma állásra kényszerít. A rozzant asztal, a csikorgó székekkel nem hat vendégmarasztalón. Több fiatal mondta nekem: ha nem lenne ez a presszó, megszökne otthonról. A tsz korunk modern szántóvetöit vesztené el velük: traktorosokat, motorszerelőket. mezőgazdasági szakmunkásokat. A presszó nagy népszerűsége valami hiánybetegségre enged következtetni a változások hullámverésében álló faluban. Az egybegyűlt fiatalság itt egymás között lehet. Három falu fiatalsága „csurog” össze szombatonként, hogy a közülük verbuválódott pengelős (gitár) zenekar nekünk, idősebbeknek lármás talpaláva- lójára ropja a táncot, ismerkedjék. Órökkc nem ezt teszik. A földeken sokszor nyújtott műszakban szántanak-vetnek, vagy a gépműhelyben szolgálnak rá arra, hogy itt elücsörögjenek esténként. Gulyás Mihály era szí ácson Az Üttörőszö vétség 30. születésnapját gazdag jubileumi programmal ünnepelték a mezőkövesdi járás pajtásai is. A programsorozat befejezéseként tegnap, június 26-án üsz- szevont szaktábor nyitotta meg kapuit a járás bogácsi úttörőtáborában. A legtehetségesebb rajzoló, sportoló, fotózó pajtások kaptak meghívást a táborba, ahová az irodalom barátok és a turisztikát kedvelő fiúkat és lányokat is meghívták. A hagyományos úttörőtábori programok mellett bőségesen jut majd idejük arra is, hogy hobbijuknak hódoljanak, bővítsék ismereteiket. Egyébként e Tábor keretein belül működik az immár hagyományos Ék Sándor rajzszaktábor is, melynek résztvevői a matyó néprajzi kultúra emlékeit keresik és őrzik kis munkáikkal. A mezőkövesdi járás úttörőinek bogácsi szaktáborában július 7-én tartják meg a záró tábortüzet. Lenkcy Zoltán munkája Jegyzetek a faluból Alku Valami baj lehet a rokkákkal, guzsalyokkal, köcsögökkel, rézmozsarakkal. Azokkal a népi értékeinkkel, melyekkel már hosszú évek óta kereskednek, ku- fárkodnak jó üzleti érzékkel bíró emberek. Hiszen ismeretes, hogy nemcsak azok őrzik-mentik a maguk közvetlen környezetébe e tárgyakat, akik ezernyi érzelmi szállal kötődnek hozzájuk, hanem sokan vannak azok is, akik divatból — vagy esetleg őszinte kedvtelésből, tetszésből — már kisebb fajta „múzeumot” rendeztek be maguknak. Üzleti szempontból persze teljesen mindegy is, hogy csupán a divat, vagy az őszinte tetszés sarkall- ja-e a megszerzést. Üzleti szempontból mindegy, mert így is, úgy is meg kell találni, össze kell gyűjteni a tárgyakat, ezeket tovább lehet adni, kereskedni lehet velük, ez pedig már üzlet. Színre léphetnek — léptek is — a felhajtok, a nepperek, akiket nyilvánvalóan sokkal inkább az üzlet érdekel, mintsem a népművészeti érték, vagy különösen az érzelmi szálak. Mégis, mintha valami baj lenne a piacon. A kínálatkereslet mérlege mintha a kínálat felé billenne. Logikátlanul persze, hiszen az ember inkább azt várhatná, hogy az évek óta tartó felhajtás, mindent összetar- hálás következményeként egvre ritkábban tudnak kínálni valamit, mert szép lassan kiürülnek a padlások. a pajták, a stobák faláról eltűnnek a tányérok, a konyhákból a rézmozsarak, a kamrákból a köpü- lők, a lakodalmas fazekak. Mivel magyarázható viszont, hogy csupán pár napja is megyénk egyik északi községében az utcán próbálta megvetetni e tárgyiak valamelyikét az idegennel egy ilyen „gyűjtögető”' ember? Cserépfazekat 70 forintért. Rokkát 400—500 forintért. Rézmozsarat 300 forintért. Nem. nem volt nála mindez, csak jelezte, hogy van. vagy be tudja szerezni. Magas árakkal kezdik persze, de ezekből az árakból nyilván lehet alkudni. A rézmozsár például a miskolci ócskapiacon már három évvel ezelőtt sem kelt el 300 forintért, sőt, pár nap múltán 150-ért sem. Szóval már nem a felhajtókat kell keresni, hanem ők keresik a vásárlókat? Lehetséges, hogy a nagyban gyűjtök már berendezték saját „múzeumaikat”. Lehetséges, hogy egyi- lcük-másikuk már cl is adogatja. ajándékozgatja' gyűjteményét. Lehetséges, hogy mégis csökkenőben már az utóbbi évek nagy gyűjtő- hulláma és népművészeti értékeink túlnyomó része mégiscsak a maga helyére kerül. Vagy ott marad. Túlzott következtetéseket persze kár lenne még levonni. Jelzésként azonban mindenképp felfogható az említett utcai alku. örvendetes jelzésként. (pl) Miskolcra készül a Magyar Állami ÍSépi Egy Hites A Magyar Állami Népi Együttes, amely az elmúlt évek során igen sok emlékezetes műsorral gazdagította a magyar folklór miskolci barátait, ismét ide készül. Július 22-én este az Ecseri lakodalmas című ének-, zene- és táncműsorát, másnap, 23-án pedig a Táncra, muzsikára című kétrészes folklórműsort mutatja be a városi sport- csarnokban. A várható nagy érdeklődésre tekintettel jó előre felhívjuk rá a figyelmet. ff V mfm w * 5zoz ev ifjúság A Kossuth utcai ház az új épületek közé tartozik Hétben. Lakói négy évvel ezelőtt költöztek be. Elöl a nagyház, kissé hátrább hozzáragasztva Sáfrán Mária szobája. özvegy Pogonyi Jánosné, született Sáfrán Mária századik születésnapjára készülődik. Nem mindennapi esemény tanúi lesznek a falu lakói e hónap 29-én. Legkisebb fiának, Gyulának a felesége leültet bennünket, amíg megnézi mit tesz-vesz a Mamika — ahogy ők nevezik egymás, között. Várunk jó tíz percet, beszélgetünk nyolc unokája közül egyiknek a feleségével, barátkozunk a kétéves- forma kisfiúval, amikor meglátjuk Mari nénit szobája ajtajában. Segítséggel ugyan/ de lejön a hét lépcsőn, aztán helyet csinál magának a fal mellé állított támlás, öreg széken. Mamika a szép öregasz- szonyok közé tartozik. Az idegen esetleg 80 évesnek nézné. Mélyen ülő szemei felé úgy futnak a ráncok, mint erecskék a víznyelő irányába. Ül a szobája ajtaja előtt fekete fejkendőben, kötényben, sötét ruhában. jobb kezével markolja a fényesre kopott botot, baljában fehér zsebkendőt szorongat. Vékony, madárcsipogáshoz hasonlatos hangjára erősen oda kell figyelni. Az életéről, a fiatalságáról, a múltba visszaszaladt évszázadról faggatjuk. Nehezen gombolyodik a beszélgetés fonala. — Hát én Sajókazán születtem a Tószögben. Apám gazdálkodott, meg az urasághoz járt dolgozni. Oda kerültünk mi is, mikor szerszámot ért a kezünk. Lánykoromban a cukorrépa-kapálásért 20. a kukoricáért 30, a szőlőért 40 krajcárt fizettek naponta. Dolgoztunk hétíőtől-szom- batig szorgalmatosán. így telt az idő, amíg eljött hozzánk Pogonyi József. Fél évig járt az apám házába, aztán elhozott ide asszonynak' Hétbe. Tizenkilenc éves voltam akkor. Jól emlékszem abban az esztendőben hétszer öntött ki a Sajó. Rövid gondolatfoszlányokból tárul elénk a 100 éves kis öregasszony élete. Az egyszerű paraszti munkával töltött múlt, a nehéz, de boldog élet, amelynek minden óráját a föld sze- retete, a napi megélhetés előteremtése töltötte be. — Három gyermekem nevelődött fel a föld hasznából. Jani fiam már 76 esztendős, s a legkisebb fiam Gyula is — ahol most élek — öj. Sorolja unokái, dédunokái nevét. Szám szerint nyolc unoka, tizennégy dédunoka, s egy ükunoka neve kerül a papírra. — Harmincnyolcban itthagyott az uram, eltemettük, azóta a gyermekeim gondoznak. Nézzük a százéves ember kezét. Bőrének sárgarézlemeze alatt vékony csatornák az erek, arca ráncos — díszesen is kedvességet, meleg emberséget sugároz. — Elüldögélek, dolgozgatok. Kimosom a holmimat, teszek-veszek. Nem gondolok én a régi időkre. Tegnap is az járt az eszemben, jó lenne még élni vagy 20 évig ... Visszaidézzük még a leányéveket, a fonók, loll- fosztások hangulatát. Kedvenc ételét a tejbedarát meg a zsámiskát. Aztán a legutóbbi öregek napjára tereljük észrevétlenül a szót. — Bizony akkor a Maminak húzta a cigány — szól közbe a menye. — Melyik nóta volt az — kérdezzük. Figyeljük, amint fogatlan szája, őszezüst hajjal koronázott homloka az emlékezetben kutat. Aztán halkan ennyit mond. — Hát a kék ibolya ... Helyben vagyunk —gondolom, s halkan, szépen, ahogy szerenádok idején szokták, eléneklem mindhárom versszakát. A körülöttem állók kicsit csodálkozva néznek, s csak akkor értenek meg kettőnket, amikor látják Sáfrán Mária arcát. Még illegeti is magát gondolatban, virágos szoknyásán, szája mosolyogva keresi a dallamot, a szép ifjúságot. Látni, hogy szinte hozzánk fiatalodik a ve- rőfényes időben. — Ez az, ez az, köszönöm — mondja, s megtöri! kicsit mélyen rejtőzködő szemét. — Jók hozzám a gyermekeim, megvan mindenem — folytatja, Bepillantunk a szobájába. A mennyezeti vitlany mellett petróleumlámpa a falon, s 100 évéhez öregedett kanapé, recsegő ajtajú szekrény, s a sarokban egy veteránnak nevezhető hűtőszekrény. A régi bútorok. ^ — A Gyula, hol van a Gyula? — kérdezi a körülötte álldogáló rokonodat. Mikor jön haza a fiam? Mamika százéves születésnapjának megünneplésére készülnek a községben. Tudnak róla a tanácsházán, tudnak a tsz-ben is. Zsémbeskedik is érte huncutgonoszkodva. — Száz év, száz év minek engem ünnepelni. Inkább adjátok ide a fiatalságom, hadd dolgozzam megint. Bcrcncsy Sándor I
