Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-01 / 103. szám
T976. miSjifs i.~, szomBaf mrcKOífliws ESZÄK-MAGYARORSZÄG 9 8 Fagazdaságok Országos Központjához tartozó tizennyolc erdő- és fa- feldolgozó gazdaság fakitermelő brigádjainak országos versenyében egyedülálló és eddig példanélküli eredményt értek el a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság úgynevezett nehézgépes komplex brigádjai. Az országos iparági verseny első öt helyezettje a Bükk és a Zemplén öt fakitermelő kollektívája. Annak idején, 1973-ban ennél a gazdaságnál kísérletezték ki az új technikán alapuló új technológiát, a jobb munka- és üzemszervezést á fakitermelésben. A nagygépes komplex brigádok teljesítménye azóta több mint háromszorosára emelkedett, méghozzá úgy, hogy a kollektívák létszáma csak duplájára nőtt, lényegesen csökkent a fakitermelés önköltsége, ugyanakkor a fakitermelők megszabadultak a nehéz fizikai munka egy részétől is. Az országos versenyben értékelték a brigádok teljesítményét, baleseti helyzetét, az általános műveltség és a szakmai továbbképzés fejlesztésében elért eredményeiket, közéleti és a társadalmi munkában végzett tevékenységüket. Ennek alapján az országos versenyben az*első öt helyet Lévai László .Állami-díjas, Lopa.tovszki Pál (Lillafüredi Erdészet), Suták Sándor (Kemencepataki Erdészet), iíj. Váradi Károly (Lillafüredi Erdészet) és Szívós Béla (Répóshutai Erdészei) szocialista _ kollektívája érte el. A versenyben természetesen elsősorban a munkában nyújtott teljesítmény döntött. Ezért, mondta Lévai László brigádvezető, amikor Örnas- sa közelében, jelenlegi munkahelyükön, a Vereskőoldal völgyében felkerestük: — A,szabályzat szerint a fa döntésénél a géppel való fűrészelést mindig a motor teljes fordulatszámával kell végezni. Hót így dolgozunk mi, teljes fordulatszámmal. Es így is élünk ... A táborhely, ahol most dolgoznak, szomorú látvány. Nyolcvan éves, javakorabeli bükkállományt döntött ki, tört össze a jég a múlt év decemberében. Ritkán előforduló természeti katasztrófa történt ilt, amikor az ólmos eső vastagon ráfagyott a fákra, a fák nem bírták el a Bükkfa, májusfa & Csak teljes fordulatszámmal... hatalmas súlyt, kidőltek, ösz- szetörtek. — ötvenhét esztendős vagyok — mondotta a brigádvezető —, gyerekkorom óla az erdő ad kenyeret, de még ilyet nem tapasztaltam. Ömassán lakom. Amikor megláttam ezeket a kidőlt, derékbatört, sebeiktől fehérlő fákat, olyan érzés fogott el, mintha bomba csapott volna- a házam közelében, a gyümölcsöskertembe. Fáj az embernek a szíve... Tavasszal, a bükk fakaszt először levelet. Emlékszem rá, gyerekkoromban, legénykoromban ebből állítottunk májusfát. Most meg ezt a legszebb erdőt, amelyet földre döntött a jég, kivágjuk, feldaraboljuk. Ezek a fák most vannak legénykorukban. Élhettek volna még íélszáz esztendőt..., Az erdő, a földre döntött, összetört fák, a munkahely, a táborhely — tájkép csata után. A fakitermelők, mint értéket mentő katonák. A meredek Vereskőoldal aljában nehéz gépek talpa által vágott utak, mély keréknyomok a sárban, lelbúgó motorfűrészek, tehergépkocsik, daruk, nehéz-traktor, fejsze és bunftócsapások, ékektől hasadó fák recsegése, szemerkélő eső. Ilyen most az élet, a munka itt a Vereskő- oldalban. Rendkívüli körülmények, rendkívüli feladat és ehhez rendkívüli emberek. A döntés egyébként is a legnagyobb szakértelmet és elővigyázatosságot kívánó munkafolyamat. Ebben a jégtarolta, meredek hegyoldalban dupla munka és nagy elővigyázatosság szükségeltetik. A rendkívüli körülmények dacára is megközelítik a normát, méghozzá úgy, hogy a munka kezdete óta hóban, jégben és most sárban is egyforma teljesítményt „hoznak”. Most látszik ligazán, hogy Lévaiék megérdemelték az ország legjobb fakitermelő brigádjának kijáró címet és megtiszteltetést. Az esőben nehezen fog tüzet a nedves cjgaretla. Markunkkal kell védeni a parazsát. Amíg n cigarettát elszívtuk, a brigádról, az iparági versenyben elért előkelő helyük titkáról, okáról faggattam. A brigádvezető így beszélt: — Az erdő életközösség. Mindenféle növényekből, fákból, cserjékből, állatokból és talajból tevődik össze. Ilyen a mi brigádunk is. Egy jól szervezett, sokoldalú, igazi kollektíva. De mint ahogy az erdő életközösségének tagjai közül a fák dominálnak, Ugyanígy a brigádon belül is a kommunisták az élenjárók. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy minden erdőben sok fa van, és minden fában benne van, él, munkálkodik az erdő. Nem tettünk mi semmi különöÄffe';-■"> A Lévai-brigád táborhelye a Vereskőoldal Ifi M m. r '•< . k :ft • v:4:.: A Szív l’iildcskunylió crdőrcszbcn sebbel. Természetesen örülünk annak, hogy mi lettünk az elsők. A többi brigád, az ország számos fakitermelő kollektívája éppen úgy megérdemli a megbecsülést. Olyan ez, mint amikor távolról nézünk egy hegyvonulatot, amelynek alakját, hajlatait, formáját az erdő, a fák koronája rajzolja meg. A fák, mint az emberek, sokfélék. Azt szoktuk mondani, nincs két egyforma fa. Van, amelyik éppenhogy csak felemeli a fejét a földről, van olyan, amelyik a magasba tör. A látványon ez nem változtat, mert a többség, a derékhad • koronája „fogja” a rajzoló ceruzáját, „húzza meg” a hegyvonulat körvonalait, az óriási rajzlapon. Ha verseny van, nyilván vannak elsők és utolsók. De nem ez a lényeges, hanem az, hogy nincsenek vesztesek, csak nyertesek. Nekünk ez a véleményünk erről... A Földeskunyhó erdőrész Bükkszeníkereszt közelében, ahol Szívós Béla szocialista brigádja dolgozik, nyugalmas, csöndes vidék. Harminc éves, kamasz korukat élő fák birodalma. A nehéz-gépes komplex brigád most hagyományos eszközökkel nevelővágáson dolgozik itt. Az alap erőgép, amelyen annak idején kikísérletezték áz új technológiát, elsajátították az új szakmai ismereteket, már elhasználódott, most javításban van. — Cseszt práci! — hangzik a köszöntés, vagyis Tisztelet a munkának! Ez a kollektíva répáshutai, eredetileg szlovák ajkú erdei munkásokból áll. A köszöntés még szlovák nyelven hangzott el, az azt követő beszélgetés már magyarul folytatódik. Szívósék egyik legnagyobb érdeme az, hogy ugyan ők a répáshutai erdészethez tartoznak, de szívesen és viszonylag hosszú ideig segítettek a nehéz időszakokban a társerdészeteknek, elsősorban a jég óllal öszetört lillafüredi bükkállomány értékeinek megmentésében. A Szívós brigád két nyelvű emberekből áll. akik kitűnő szakmunkások, kétkezesek a munkában. A fakitermelésnél. a döntésnél sokszor van szükség arra, hogy az erdei munkás mindkét kezében, a jobb és a bal kezében egyformán jól szolgáljon a szerszám. A Szívós brigád ilyen emberekből áll. Nem panaszként, de elmondták, hogy ők is lehelnének akár elsők, ha jó gépet kapnának és gazdag erdőben dolgozhatnának. Most így, a gép hiányában, a hagyományos módon, kamasz- erdőben. gyérítéses elfoglaltságban nem nagy a teljesítmény és a pénz is kevés. Nem panaszkodtak, esak tudják, hogy hasznosabbak is lehetnének. Vasas János, a brigádvezelő-helyettes mond— Mivelünk gyerekkorunkban nem törődött az állam, mert nem a mi államunk volt. Úgy nőttünk bele az életbe, mint annak idején az erdő fái is. Most az állam a miénk, mert minden erdők is az államé. Itt van ez a ne- velövágás, a gyérítés, amiben most dolgozunk. Ügy neveljük az erdőt, mint a gyerekeket. Kevesebb a teljesítmény, és bizony kevesebb a pénz is. De mint ahogy a gyerek nevelése pénzbe kerül, úgy kell áldoznunk jövő erdeinkre is, mert ez lesz gyerekeink munkaadó kenyere. Vasas János fia az erdő- gazdaság ösztöndíjasa. Er. dész lesz belőle. a Kurtabércen van egy emlékmű. A faragott andezitkö viharban meghaj- ló fenyőfát szimbolizál. A márványláblán huszonhárom név sorakozik egymás alatt. Azok neve, akik az erdőgazdálkodásért végzett munka közben életüket vesztették. A Kurtabércen most csend van, csak a szél zúg. A Vereskőoldal jégtől földre sújtott fái jutnak eszembe, amelyeknek napfényre szakadt a gyökerük, és mégis kifakadt földön fekvő koronájukon a rügy. fényes, pelyhes levelet éltet bennük az élniakarás. Szöveg: Oravcc János Kép: Laczó József Szekutity Péter: Diplomás űspár A HIRDETÉST átfutva tudatom mélyéről váratlanul felmerült Gáspár alakja, s újból eltöltött a rossz érzés, amit négy esztendeje az irodájában éreztem, annak következtében, hogy a szerelők mérnök kartársnak szólították. A titulust kegyes leereszkedéssel fogadta. Később, amikor kérdőre vontam, fülig vörösödve magyarázkodott: nincs jelentősége, ez csak afféle formaság. Nem hagytam annyiban a dplgot, és barátságunkra hivatkozva kértem, mondja el őszintén, szaktechnikus létére miért kívánja meg a „mérnök” megszólítást. Harapófogóval kellett belőle kihúzni minden szót. Nagy nehezen mégis: kinvögte: „Ha diplomásnak hisznek, nagyobb a respektem”. Teljes meggvőz.ödéssel hangoztatta: telel ntélvnövelő, mun- köfppvelem-erös(1;ő „körülmény”. a diploma. Gáspárral beszélgetve és az élet fényeivel szembenézve el kellett ismernem: a diploma a köztudottban eleve növeli az ember tekintélyét. Ám a tisztelet végül is nem az embernek szól, hanem a diplomának. Ettől valamiféle szolgalelkűség oltán a köznapitól általában eltérőnek, minden tekintetben értékesebbnek hisszük magát a diplomást. Ami aztán azzal jár, hogy némelyik mérnök, orvos, közgazdász minden szempontból különbnek és többnek tartja magát, mint az átlagember. Ez az utóbbi típus abban a szent; meggyőződésben és tévedésben él, hogy van a „tömeg” és van az „elit”. Magasabb rendű- ségét főleg és szinte kizárólag külsőségekkel hangsúlyozza. Öltözködésében, viselkedésében, fellépésében, modorában kínosan ügyel a látszatra, arra például, hogy úri ember és semmi félreértés ne essék, valóban „úri ember”. Ez a diplomás dobogtatja meg a kispolgár szívét, hiszen egy felületen éppen a kispolgári embereszményt’ reprezentálja, azt, akire határtalan csodálattal fel lehet nézni, mindegy, hogy a ruha kit takar. Z. Aranka mérnöknő egyik üzemben középirány í tóként dolgozott, negyvenötén tartoztak hozzá. Negyvenöt ember, illetőleg szerinte negyvenöt név. Semmit nem tudóit beosztottairól, fogalma sein volt; arról: kiben milyen érték, érdeklődés, készség lakozik. Bognár bácsi, a segédmunkás, apja lehetett volna, ám neki csak Bognár volt. „Bognár reggel felül a gépkocsira és elmegy rakodni”. Kalmár, Ökrös, Kamrák ... Z. Aranka a szak- társ, a kartárs, az elvtárs kifejezést beosztottaival szemben nem ismerte. Keresztülnézett a fizikai dolgozókon, bezzeg elvárta, sőt megkövetelte, hogy kellő tiszteletet kapjon tőlük. Látszólag megkapta, .annak ellenére, hogy közönséges hangnemben trágárságokat vagdosott a munkások fejéhez, s szentül hitte: jól áll neki az aljabeszéd. Egyébként mint mérnök, kiválóan megállta a helyét, de emberként messze nem volt azon a magaslaton, ahol hitte magát. SOKFÉLE megnyilvánulása van a diploma-gőznek. A végeredmény azonban mindig ugyanaz. A diploma-gőz társadalomeiienes, mert kizárólag a hozzája hasonlót ismeri el egyenrangúnak. A mi rendünk megbecsüli a tudást, nagyra értékeli a magasan kvalifikált értelmiségi munkát. De a diploma önmagában setnmiféle kiváltságot nem jelent. A diplomások döntő többségére éppen az a jellemző, hogy kulturáltan illeszkednek környezetükhöz, értik és érzik helyüket, szerepüket a társadalomban, tisztelik, becsülik a munkásembert. M. János, a kiváló közgazdász ebből a nézőpontból tiszta emberséggel így fogalmazta meg saját világlátását: „Édesapám a felszabadulásig uradalmi cseléd volt. Jelenleg nyugdíjas tsz-tag. Én az ötvenes években egyetemi diplomát szereztem és öt,esz- tendővel ezelőtt megvédtem doktori értekezésemet. De nagyon jól tudom, hogy édesapám életismeretben, bölcsességben, tapasztalati tudásban magasan fölöttem áll. öcsém traktoros. Ismerjük egymást, és róla meg nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy igen-igen okos .ember. A szüléimét, a testvéreimet nézném le, ha nem tisztelném minden dolgozóban a valóságos értékeket.” Érdemes megfigyelni, hogy legtöbbször éppen azok hivalkodnak a diplomával, akiknek „alig van”. Ismertem az inszeminátort, aki állatorvosnak játszotta meg magát. Beszerezte az aranykeretes szemüveget, az egyéb kellékeket, felült a magas lóra, leereszkedő, vállveregetö hangon tárgyalt a gazdákkal, akik á régmúltból ereződő alázatból doktor úrnak titulálták. DE Hát ne feledkezzünk meg a hirdetésről. Újból elolvastam. de már figyelni- - sebben és határozottan mcsereztem: nem véletlen, hogy éppen Gáspárt juttatta eszembe. Ez a hirdetés azért adatott fel. mert egy házaspár kislánya mellé pótmamát keres. Nem akármilyen házaspár: diplomás házaspár. Mindent elképzelhetünk. Mindent, aminek ebben a hirdetésben helye volna. Lehelne ez a házaspár jórava- ló. jól kereső, elfoglalt, em- berbecsülő, betegeskedő, a pótmamakereséshez ezek a jelzők mindegyike elképzelhető. csak éppen a „diplomás” nagyképű és felesleges,
