Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-09 / 109. szám

J ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 "“»J 1976. május 9., vasárnap Két százharmincnégy gránitkocka Sorok egy emlékmű talapzatára Tavaly találkoztam vele, a győzelem harmincadik évfordulója előtt néhány nappal. Ritka szép tavasz köszöntött akkor a hős vá­rosra, Leningrádra. A si­rályok uralmát felváltották a galambok. Sütött a nap, de meleget még nem adott, csak fényt, csodálatosan sok, a Névétől _visszatük­r öződve megfényesített sok fényt. Szergej Boriszovics Szpe- ranszkij, a Szovjetunió ki­váló építésze Állami-dí­jas, a Leningrádi Képző- művészeti Akadémia pro­fesszora éppen akkor volt 60 esztendős. A város ha­tárában a kijevi és a moszkvai út találkozásánál létrehozott Győzelem/ té­ren, a monumentális em­lékmű építkezésének köze­lében beszélgettünk. A tér közepén a 234 gránitkocká- ból épült 48 méter magas obeliszk már állt. ragyog­tak rajta az aranyszínű számok: 1941—1945. Mel­lettünk magasodtak a vá­ros hős védőit szimbolizáló szoborcsoportok; a mun­kás, a katona, az anya a karján haldokló gyermeké­vel, az éhségtől elesett asszonyt és a sebesült ka­tonát támogató ápolónő. A szoborcsoport körül már kiépült a gyűrű, amely dél felé nyitva van, ezzel is szimbolizálva a blokád át­törését. A gyűrűn belül 14 óriás fáklya övezi a .mú­zeumot, amely a történe­lemben példátlan kilenc- , száz napos blokád áttöré­sének, a győzelem kivívá­sának relikviáit, emlékeit, dokumentumait őrzi. Szergej Boriszovics, a Nagy Honvédő Háború kezdetén az akadémia utol­só éves hallgatója, építész- . jelölt volt. önként jelent­kezett a frontra. 1941 de- : cember elején, a legnehe- . zebb időkben évfolyamtár- i saival visszarendelték a frontról diplomájukat meg­védeni. Diplomatémája a Szovjetunió Tudományos Akadémiája moszkvai könyvtárának terve volt. A diploma sikeres megvédése után ismét a front követ­kezett, ami pedig akkor csak néhány kilométerre volt tanulmányai színhelyé­től. Szergej Boriszovics Szpcranszkij — Emlékszem — mond. fa a professzor —. hogy mint egy páncélgépkocsi vezetője annak idején sok­szor jártam erre, ahol most állunk. I-tt akkoriban mező volt. Most pedig, mint lát­ja, egy egészen új város­rész koszorúzza Leningrad hős védőinek emlékmű­vét. Amikor itt harcol­tunk, tudtam, hogy ennek a hősiességnek lesz még gránitoszlopa. Akkoriban fogant meg bennem az egész emlékmű terve, csak még azt nem tudtam, hogy itt, ezen a helyen fogjuk megvalósítani. Szergej Boriszovics há­rom évig harcolt. És most már több mint harminc esztendeje épít. Szolgált a tüzérségnél is. Mikor ar­ról faggattam, hogy mit ér­zett akkor, ha szét kellett lőni egy épületet, hogy megsemmisítsék a benne fészkelő fasisztákat, hogy mit érzett akkor, mint épí­tész, ha szeme láttára dől­tek romba emberi alkotá­sok, homlokából föltolta az usankát — a szőrme­sapkát —, rágyújtott egy hosszú szopókás Kazbek cigarettára, és élénken til­takozott : — Mi ném romboltunk. Mi védtük a városunkat. Mi kiűztük a fasisztákat hazánk területéről. Mi fel­szabadítottuk a leigázolt népeket. Az elmúlt harminc esz­tendőben Szergej Boriszo­vics a lakóházak százai mellett számos középületet is tervezett. Olyan speciá­lis feladatokat valósított meg, mint a leningrádi metró, vagy a televíziós adótorony és a Néva-parti Leningrád-szálló tervezése, amelyért az Állami-díjat érdemelte ki. V. B. Pincsuk szobrászművésszel .együtt részese a moszkvai Kreml­ben levő Lenin-emlékmű megalkotásának is. Épíbész- és művésztársaival együtt nem véletlenül ő kapta a feladatot a leningrádi Győ­zelem emlékmű megterve­zésére is, amelyet éppen egy esztendeje, a győzelem harmincadik évfordulóján avattak fel. Szergej Boriszovics há­rom évig védte városát, s most már több mint har­minc esztendeje építi. Pro­fesszora annak az akadé­miának, amelynek hallga­tója volt, s ahol megvédte diplomatervét a blokád kezdeti, legnehezebb idő­szakában. Oravec János „Szemtől szemben” a rézkor emberével — 1 (szavaik Beszélgetés dr. Paíay Pál muzeológussal A tiszavalki művelődési ház előadóterme nemrégi­ben kiállítási teremmé vál­tozott. A tíz évvel ezelőtt kezdett ásatások során föl­tárt anyagból két napig tar­tó értékes kis kiállítást ren­deztek járási és helyi segít­séggel a kutatók. Asztalo­kon. vitrinekben, nagyított, falakra függesztett fotókon 1 a rézkor emberével, haszná­lati és díszítő tárgyaival is­merkedünk: csontvázak, fa­zekak, köcsögök, nyakékek, karperecek, kőből pattintott kések, még gyermekjátékok is. A kiállítás megrendezésé­nek jelentőségéről, újszerű­ségéről beszélgetünk dr. Patay Pállal, a Magyar Nemzeti Múzeum munka­társával. — Hogyan és miért ke­rült itt sor az ásatásokra? — A mezőkövesdi járás gazdag terület a régmúlt idők tárgyi és személyi ma­radványainak föltárására. Köztudott, hogy a Suba­lyukban a neander-völgyi ember koponyáját sikerült föllelni. 1926-ban Mezőke­resztesen szkíta leletekre bukkantak. Hogy a Tisza- valk—Négyes határában a föld alatt rejlő „kincsek” a felszínre kerülhettek, egy nem éppen szerencsés vé­letlennek, az 1966. évi szo­katlanul nagy árvíznek kö­szönhető. A talált tárgyakat előbb a miskolci Herman Ottó Múzeumnak küldték meg, ahol rézkori eredetet állapítottak meg, s a föltá­rások megindításába itteni „specialista” hiányában kapcsolódott be a Magyar Nemzeti Múzeum. 1966 jú­niusában kezdődtek az első módszeres ásatások, s 1967 nyár. végére szép számú új­kőkori, s főként rézkori anyagra sikerült bukkanni. Nem kevesebb, mint 57 sírt tártak fel. 1968-ban is foly­tattuk a munkát. Emberi csontvázakat éppúgy lel­tünk. mint használati tár­gyakat, főként edényeket, amint ezt a kiállítás anya­ga is mutatja. A „zsákmány” valóban gazdag volt: több háromtonnás gépkocsival szállítottunk el leleteket, zömmel a Nemzeti Múze­umba, de került az anyag­ból- a Herman Ottó Múze­umba is. Ami most itt a kiállításra visszakerült, el­enyészően kis hányada a begyűjtésnek. Késő bronz­kori leleteket éppúgy ta­láltunk. mint szarmata ere­detű tárgyakat, rituális ren­delte tésűeket éppúgy, mint használati tárgyakat. Az anyag egy jelentős része még mindig ládákba cso­magolva várja a módszeres feldolgozást. — Vonzza-e egyéb is c tájon még a kutatókat? — Hogyne. Az Ároktőtől induló Csörszárka eredet­kutatására a vezetésem alatt álló munkacsoport hasonló­képpen nem kevés energi­át fordít. Szemben a nép­hittel, a Tompa Mihály köl­tői feldolgozással, a való­ság az, hogy azt a római bi­rodalom kezdeményezésére a szarmaták építették ki, amolyan „Maginot-vonal”- ként a keletről induló nép­vándorlási hullám fölfogá­sára. Gyakorlatilag ez épp­úgy nem vált be. mint a „Maginot-vonal”, s a római birodalom bukását már nem akadályozhatta meg. — Munkánk, ha úgy néz­zük, szinte végtelen, mivel egy-egy kutatás ismét új mozzanatokat, s ezzel együtt feladatokat tár elénk. A Kenderföjd dűlőben vasko­ri eredetű tárgyakra buk­kantunk, majd meg Árpád­kori kunyhók nyomára. Ahogy összeszámoltam, nem kevesebb, mint 19 hetet töltöttem itt. Hogy még mennyit tölthetnék? — Mi volt a célja a ki­állítás megrendezésének ül, a járás talán legkisebb köz­ségében? — Programunkba tarto­zik, liogy a kiállításra érett leleteinket bemutassuk azoknak, akiknek földjén találtuk. Ilyen kiállítást rendeztünk már Kiskörén. Ez a második. Ennek „gya­korlati” célja? História est magistra vitae. Jelenünk megfelelő értékelése, s az igazi hazaszeretet nem le­hetséges a történelmi múlt. megismerése nélkül. Ez az alapgondolat vezetett a két­napos kiállítás megszerve­zésében, melyet a járási szervek úgy rendeztek meg. hogy Tiszavalk lakóin kívül megismerkedhettek azzal a járás történelem-földrajz­szakos tanárai is, akiknek szokásos továbbképzését ez­úttal ide szervezték. Megköszönve a tájékozta­tást. s bocsánatot kérve, hogy a szedőgép ördögének tréfájából neve Pátzav Pál­ra cserélődött át — épp az Észalr-Magyarország hasáb­jain —, továfobi jó munkát kívánva búcsúzunk dr. Pa­tay Páltól. Kiss Gyula a „királyt Hit in;iii négy leh<?tett­íJispBtis* amikor felriadt. Volt még idő a nyújtózko­dáshoz. Szeme hozzászokott a sötéthez, amíg átbotorkált a fiához. Csendben élesztette, lábu.ijhegyen ment ki a szo­bából. — Jól van, nincs szél — nyugtázta dörmögve. A Bodrog-parton megállt. A mozdulatlan csendben messze hangzott a gyufa ser- cenése. A tenyérbe rejtett láng fölé borostás arc hajolt. Az izzó cigarettaparázs hal­ványan világította meg a táskás szemhéjat, a szájszeg­let mély árkait. Szeme a fiút követte, aki a varsákat emel­te a parthoz kötött ladikok­ba. A nedves, holt avaron csúszott le a „sajkához”. Egy mozdulattal akasztotta ki, és lépett át a hosszú, keskeny, ladik peremén. Halkan csob­bant az evező, vitte magával a hangot a víz. — Gyerünk az ártérre... A házhoz hét óra tájt ér­kezett vissza Tóth József, a halász. Feltámadt a szél, ke­resztben hajtotta, korbácsol­ta maga előtt a folyó vizét. Egy-egy magasabb hullám — úgy tűnt — átbukik a la­dik alaqsony peremén. A töl­tés védelmébe érve kis csi­kordulással futott, a rézsűnek a folyó felé. — Zavaros, de A halász bosszús volt, gyors, már levonulóban van. A hal ideges / mozdulattal rángatta fejivel gondolkodunk. Maga a partra a ladikot, az evezőt mit tesz télen, ha csípi a hű vös északi szél? Menedéket keres; ugye? A potykánakis Tudom is én — vonta megvan a magához valója... Az ár olvadt hólevet hoz, a hal fázik, a zavaros vízben nem lát, a nagy sodrásban állandóan' úsznia kell, in­kább elmenekül. És hova tud? Csak az ártérre, a pan- góbb vizekre, a rekettyések, bokrok tövébe. Ügy rakjuk le a verséket, hogy mindig iürkeszett, nem ugratom-e, szemközt találja magát ve- vegül megnyugodott. iük. a folyásoknál, ahol a — Maga varsának ismeri, víz a mederből kilép, befelé, Tokajtól lefelé is annak ha apad fordítva. Így bele­mondják — magyarázta, az- kényszerül, az „ördöglakat- tán mesélt tovább. — Az ár- ból” pedig kiúszni nem tud. térre eveztünk, újakat rak­a földre vágta. — A fia? meg a vállát. — Az ő verséi fentebb vannak. Majd jön. — Verséi? Dühösen meredt rám. De a kíváncsiságot, értetlenke­dést látva, lassan lecsillapo­dott. Színehagyott, siltes sap­kája alól sokáig kétkedőén tunk le, amit meg előző este kint hagytunk, abból kiszed­Ujjí ami számolta, mire figyel oda a ha­tük a halakat. Közben fúni lász, amikor a varsák közt kezdett a szél, így a mai válogat, a nagy folyó köze- napnak lőttek. — Fáradtan pén a kis ladikban. Kezével ült le a nyárfatönkre. A Iá- méri sodrát, melegét, megfi- bát elcsigázott mozdulattal gyeli színét, tiszta, szőke, húzta maga alá beljebb, az vagy zavaros. Utána vissza- arca fájdalmasan elfintoro- pergeti az elmúlt éveket, dott: — Egész elzsibbadtam, merre, hová evezzen. Ma-holnap van a dolog sű- A halakra terelődött a rűje. Nekünk az áradás ál- szó, és a folyóra. Mivel a dás. Ilyenkor jön a nagy ha- kettő összefügg egymással, szón, a sok zsákmány. Miért? Ha az „anya”, a szőke Tisza Nem látja? — bökött ujjával megváltozik/ átalakul, éltető medre, sodrása új fajtáknak ad „bölcsőt”, léthelyet. — Amióta a tiszalöki duz­zasztómű megépült, tóvá sze­lídült a Tisza. A régi kes­keny, sekély mederben vág­tató folyó erős sodrásában más halak éltek. És micso­da halak! A szálka nélküli, ízes húsú kecsege, a dévér, az orsóhal, a márna. A ja­nuári „kenyér”, a menyhal az egyedüli tiszai fajta, amely télen ívott és akkor halász­tuk. Az ínyenceknek való, szálkás balinl a tükörhálózás tizedelte meg. Ez a szinte felszínen élő hal is „menekü­lőben” van. A mederfenék eliszaposodott, a partokon már sás nő, elszaporodtak a tavat kedvelő potykák, sül­lők, harcsák. Ezeket már ne­hezebb megfogni, lent a mélyben élnek, és a tuskés mederfenék néha úgy meg- , fogja a hálót, hogy csak kés­sel tudjuk kiszabadítani. Hal_ lőtt már a fütyülős halról? Nem? A „királyt”, a lesőhar- csát becézzük így. Tíz éve még horoggal lehetett fogni, manapság annyi a fenéken a folyami és a kecskerák, hogy fütyül a horogra. Velem történt m<jg — nevetett rám a halász sze­me. — Nem a múlt század­ban, alig pár éve. Puttyo- gatni mentünk a két sógorral fel a Tiszán. Megegyeztünk, melyik kanyarban pihenünk, ott szunyókálunk egyet,, haj­nal felé -visszacsorgunk. Én eveztem elöl, meleg májusi este volt, a telihold úgy 'vi­lágított, mintha nappal lett volna. Hátranézve látom, hogy a sógor a partnak tart. Átkiabáltam, nem itt pihe­nünk. Ahogy jobban nézem, hát az evezőt a mellénél tartja. A csónak meg úszik kifele. Megyek közelebb, a sógor szeme ki van dülledve, tátog, de nem jön belőle a szó, nézi a ladik elejét. Ak_ kor csúszott ki alóla az árny. Legalább öt méter hosszú volt, ahogy lomhán, lebegve arrébb úszott. Ügyet se ve­tett ránk. A sógorban a vér meghűlt, ahogy az óriás har­csa a hajót „hátára vette”. Legalább két mázsa lehetett. Ezeket a vén betyárokat semmiféle szerszámmal nem lehet megfogni. Azért nőttek ekkorára, mert hat ember­nek való eszük van. — A halász lemondóan legyintett. Elgondolkozott, majd kacag­va folytatta: — Elmondom magának a legviccesebb történetet, ami velem megesett. Két fiam­mal megint puttyogatni in­dultunk, vihar előtti szél­csendben, nagy hőségben, úgy alkonyaikor. Ilyenkor a harcsa rablási hangját utá­nozzuk, a puttyogtatóval üt­jük a vizet. Lent a mélyben erre a „király” megmozdul, azt hiszi, a társa zsákmányol odafönt. Csorogtunk lefele, a víz vitte a horgot is, amikor a rántást éreztem. Hűha! Szo­katlan volt a mozgása, rög­tön ordítottam a fiaimra, evezzetek, hogy a zsinórt el ne szakítsa. Megkezdődött a verseny. Irány a lapos, visz- sza a mélyparthoz, már a szemünk káprázott. A gye­rekekről csurgóit a víz. Mondja a nagyobbik: —Apu. milyen? — Tudja a fene. Dühös voltam, majd kicsa­varta a karomat. Megint a lapos . .. Véeül érzem, fárad. Hogy ne szaporítsam a szót, sikerült a ladik mellé húzni. A gyerek a kezembe adta a vágóhorgot, én már hajítani akartam, amikor látom: nem a feje van fönt, hanem a farka, Nagy kínnal megfor. dítoltu! és a horgot a pofá­jába vágtam. Az meg teke- redett et»vet, kitépte a mar­kolatot a kezemből, majd be­lefordultunk, s vitte. Ami­kor megcsendesedett, kihúz­tuk a fejénél fogva a ladik peremére. De berángatni nem tudtuk, mert a hosszú testivel átnyúlt a sajka alatt, szinte rátekeredett. Így még nem jártam hallal. Végül si­került beemelni. A parton megmért—c, 182 centis „lété­re” csak 41 kiló volt. KliyltAii a fiú is megér­int!/.EMII kezett A kalász felállt, a kezét sietősen nyúj­totta. — Visszük leadni a hala­kat, várják már a piacon ... Kármán István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom