Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-09 / 109. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 4

4 1976. május 9., vasárnap

Feledy Gyula SZOT-díjas

nyara eredendő osztályUi daFELEDY GYULÁRÓL már

igen sokszor írtam. Nem a közös szülőfalu, a gyermekkori élmények sokrendbeli azonossága volt az írások alapvető indítéka, hanem az az újságírói hivatásomból adódó nemes feladat is, hogy az ötvenes évek derekán Miskolcra települt grafikusművész munkáját, kibontakozását figyelemmel kísérhettem, fontosabb mozzanatait krónikásként követhettem. Amikor 1960-ban először tüntették ki Munkáesy- díjjal, természetesen írtam róla. Persze, addig is, több alkalommal, hiszen tevékeny és eredményekben gazdag volt alkotói útja már addig is. Aztán hat év múlva jött a második M^unkácsy-díj, 1975-ben meg egy újabb kitüntetés: megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze cimet. Minden kitüntetés egy-egy újabb cikket is jelentett.

Ezeket próbáltuk számba venni a minap, amikor azért ültünk le, hogy ismét elbeszélgessünk munkájáról. A beszélgetésre az alkalmat egy újabb kitüntetés adta: a Szakszervezetek Országos Tanácsa május elsején SZOT- díjjal honorálta eddigi munkásságát. Ezentúl így kellene mindig emlegetni: Feledy Gyula, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze, kétszeres Munkacsy-dí- jas, SZOT-díjas. Azt hiszem, ő berzenkedne legjobban e titulusok lel emlegetésé tői,

bár e legutóbbira alighanem büszke, ha nem is mondja.

A véletlen úgy hozta, ho'gy beszélgetés közben Go pen a Karancslejtös 1944 című, tavalyi salgótarjáni kiállításának plakátja alatt ültünk. Ennek a tárlatnak az anyagát előbb Budapesten, a Helikon Galériában állította ki, de mert a téma nógrádi, s Nógrádba meghívták, hát nagyon szívesen ment oda, a salgótarjáni karancsalji bányászok közé. Ugyancsak Salgótarjánban ez évben elnyerte a tavaszi tárlat nagydíját három litográfiájával, A karancsalji témák már jeleznek valamit Feledy Gyula és a munkásság kapcsolatából. A karancsalji bányászhősök emléke előtti tisztelgés nagyrészt a sajószentpé- teri bányász ősök és á környezet örök vonzásából is fakad.

— Értékes művészeti díjak birtokában kaptam meg most a SZOT-díjat, s ez számomra különösen fontos — mondja beszélgetés közben. — Értékes, mert mint megtudtam, a SZOT-díj odaítélését széles körű demokratikus véleménykutatás előzi meg, másrészt pedig ez a díj, amely tudvalévőén a munkások körében is ható tevékenységet honorálja, kifejezi a művészi érdemeken, eredmények értékelésén túl a legnemesebben értelmezett népművelési, a munkások körében végzett kulturális munka, a jó értelmű .tömeg- művelődési munkásság elismerését. Jelzi, hogy a munkámnak a munkások körében is van visszhangja.. .

Szóba kerül következetes ragaszkodása a munkástémákhoz és azokon belüt is a bányászok életéhez.

— A munkás-, illetve bá- nyásztémákhöz való ragaszkodás számomra nem tematikai kérdés. Bármiféle, olykor talán kilátástalannak is vett szakmai kísérletekbe fogok, a célom mindig az, hogy a művészetet jobban értők, a „beavatottak”, és a a művészetet kevéssé értő, de arra kíváncsi, éhes, az iránt érdeklődő munkások számára egyaránt érthetőt alkossak. Könnyebb lenne számomra egyszerűen tematikai kérdésként felfogni a munkásélet ábrázolását,,

munkástémákat megfogalmazni a grafika eszközeivel, de ón ezeket a témákat, a munkássággal, a munkásokkal kapcsolatos mondandómat nemcsak azzal az osztállyal akarom elfogadtatni, ahonnan indultam, ahonnan származom, nemcsak a bányászokhoz akarok szólni, hanem bizonyos szintézis megteremtésével, munkásokról való mondandómat az egyetemes művészet részévé szeretném tenni.

Néhány közös, ifjúkori, sa- jószentpéteri bányatelepi

emléket elevenítünk fel, majd Feledy így folytatja az előbbi gondolatsort:

— A bányásztéma számomra örök és változatlanul foglalkoztat. Persze, áttételes már ez is, hiszen gyermekkorom bányája már nem azonos a mai bányával, de az ember küzdelme a föld mélyében az anyaggal csak eszközeiben, technológiájában változott, a harc változatlan. A gyermekkori meghatározó élmények alapvetően nem változnak: a bányászok küzdelmes munkáját sem romantikus vonások, sem technikai eszközök visszamenőlegesen nem könnyíthetik, nem változtathatják. Természetesen a bányászokhoz való és igen indokolt ragaszkodás nem jelenti és nem is jelentheti a más munkáskategóriáktól való távolmaradásomat. De a bányászélet meghatározó számomra. Bizotom ösztönös reagalasa ez az örök vonzódás és érdeklődés, a munkás képzőművész körök munkája iránti érdeklődés. S külön örülök annak, hogy ezt a tevékenységemet, a munkásokhoz való ilyen művészi jellegű tartozást nem egyszerűen munkáskörnyezeti tárlatokból, hanem munkásságom egészéből, annak meghatározó vonásaiból vehették tudomásul mindazok, akik a megtisztelő SZOT-díjra javasoltak, s akik azt számomra megszavazták.

Mivel foglalkozik napjainkban?

— Most egy hétig zsűritag leszek a XVI. miskolci tévé- fesztiválon. Egyébként rézkarcokon dolgozom, s több kiállításra készülök. A különböző csoportos kiállításokon kívül kiemelendőnek tartom az év végén Budapesten megrendezendő két kiállítást, amelyen részt szeretnék venni: a grafikai és kisplasztikái kiállítást, valamint a volt népi kollégista képzőművészek tárlatát. Készülök ezenkívül önálló miskolci tárlatomra. Erre előreláthatóan 1977-ben kerül sor.

AZ UTÓBBI ÉVEKBEN irodalmi művek illusztrátoraként is megismerhettük. Elég talán a legutóbbi Héro és Leandrosz kötetre emlékeztetni.

— Ezt a munkát is szeretném folytatni — mondja — Móst Thomas Mann műve, A törvény foglalkoztat. Annak illusztráláséra készülök.

Örülök — s bizonyára nem egyedül —, hogy újra kitüntetés alkalmából írhattam Feledy Gyuláról.

Benedek Miklós

FECSKE CSABA:

i

i Zrínyi ■

Vért fog a penna, könnyel Már hallgatni se könnyebb Szívével törni fel. parlag Hazája fölé görnyed

I SALLAI FERENC:

i

i Tavasz

i

I Mozdul a föld

i Mutatja hátát

Nyitok rajta

i tollal barázdát

■

( s

AKÁC ISTVÁN:

Csodáknak rendje jön

Felbolydiilt érzékszerveim körül a Nap khúnyt; az ég kihűl. Csupán emléked melegít, amint a testemre terül. —

Es rendje jön a csodáknak..;

zász7'

H

olnaptól hat napon át ismét Miskolcra figyelnek szerte az országban a kisfilmek alkotói, barátai, nézői. Ez a tavasz* a televízió fesztiváljainak jegyében pereg. Nemrégen ért véget Kőszegen a televíziós gyermekfilmek és gyermekműsorok szemléje, a hónap utolsó hetében rendezik a televízió játékfilmjeinek mérlegelését, a VI. veszprémi tévétalálkozót, s itt van ' a közbeeső, a mienk, a XVI. miskolci iévefesz- tivál. A város sok pontján az ünnepi dekorációk, kirakatok, lobogó zászlók ezt a XVI. miskolci tévéíeszti- vált köszöntik.

Sokan talán felfigyelnek a fesztivál nevére cs sorszámúra. Valóban, tévéfesztivál még nem volt Miskolcon, miként lehet hát az első mindjárt a tizenhatodik. Ennek magyarázata, hogy a hagyományos miskolci filmfesztivál, amelyből tizennégyet úgy rendeztek meg, hogy azon a magyar kisfilmmüvészet teljes mezőnye, a mozihoz, vagy a televízióhoz való tartozástól függetlenül vett részt, az utóbbi két évben kettévált, s tavaly — XV. miskolci filmfesztivál névvel — kizárólag a mozibeli kisfilmek számadását rendezték meg, az idén pedig első alkalommal, de valójában a tizenhatodik fesztiválon kerül sor a tévéalkotások kizárólagos számvetésére. így hát a sorszám maradt és erre az évre a film szót a tévé váltotta fel, mivel nem kizárólag filmeket, hanem elektronikus tévéműsorokat. is láthatunk.

. A kisfilmek iránti érdeklődésről Miskolc már korábban többször is bizonyságot tett. Az. is tény, hogy a kisfilm fogalomkörébe tartozó művek többsége éppen a képernyőn jelentkezilí, illetve a közönség itt találkozik vele többször, mint a moziban, ahol részben kisebb számban kerülhet vászonra, részben a mozik rendje időnként el is sodorja az érdeklődök elől. Vitatható persze, hogy szél lehet-e választani a kisfilm-mü- vészclel az alkotók munkakönyvének őrzési helye szerint, s a néző aligha firtatja valaha is, hogy a képernyőn látott húszperces dokumenlumfilm alkotója hol van státuszban. A Ids film-művé szét egységes, még akkor is, ha egyik-másik tévéalkotásnak eltérő is a vetítési technikája a hagyományos mozitól. Most ennek az egységes művészeti ágazatnak egyik — a nagyobb —. fele tárulkozik fel a nézők előtt, részben vászonra vetítve, részben képernyőn.

S

okkal fontosabbnak tűnik azonban a fesztivál számadás jellege. Nem felejthetjük: a miskolci fesztivál nem elsődlegesen közönségszórakoztató rendezvény, nem ünnepi mozizás, hanem szakmai tanácskozás, számvetés. Ráadásul most három esztendő televíziós dokumentum-, riport-, híradó-, s egyéb kisfilmjeinek mérlegelése lesz, hiszen az

1974-ben elmaradt, majd

1975-ben televízió nélküli fesztivál miatt alaposan felgyülemlett a mérlegelni való. Mint hallottuk, a fesztiválra alapos válogatás, előzsürizés után kerültek a közönség előtt is látható versenyművek, így hihetőleg az adott időszak televíziós kisfilm-termésé- nek legjavával találkozhatunk, s ezek szolgálnak majd a szakmai viták alapjául is.

Örömmel regisztrálhatjuk, hogy a fesztivál vitafórum is lesz, s két nagyobb szabású ankét segíti majd a további munkát.

Tartalom és hatás címmel

— Máriássy Judit és Zsugán István vezetésével — a dokumentum és a riport műfaji problémáit vitatják meg az első ankélon, majd a második tanácskozáson Grósz Károlynak, az MSZMP Központi Bizottsága agit.-prop. osztálya vezetőjének, a zsűri elnökének előadása alapján, Napjaink politikája a képernyőn címmel tartanak ankétot. Mindkét előadás igen hasznosan mozdíthatja elő a televíziós kisfilm- művészetet feladatainak jobb megoldásában. Két vidéki városunkban — Úzdon és L aninvárosban

— lesznek kihelyezett vetítések, találkozók, s két találkozó várható Miskolcon is.

Miskolc évről évre visz- szalérő szép tavaszi művészeti eseménye, ünnepe a filmfesztivál. A közönség' amely már mindennapjaitól elválaszthatatlannak érzi a lakásában hetenként hat napon jelentkező tévé- filmeket, híradókat, riportokat, dokumentumalkotásokat, minden bizonnyal érdeklődve várja az elmúlt évek legjobbnak tartott alkotásaival való újratalál- kozást — még ha azt nem is otthon láthatja, a képernyőn, hanem — a fesztivál székhazában, a Rónai Sándor Művelődési Központban.

L

obognak a fesztivál i zászlók, hirdetik az ünnepet, a tévés kisfilmek miskolci ünnepét. Hisszük, nem hiábavaló, nem eltúlzott az ünnepi várakozás, s amikor majd -a zászlókat bevonják, a fesztivál mérlegének megvonásakor sem csökkenhet le várakozó lelkesedésünk. Köszöntjü'k városunkban a XVI. miskolci tévéfesztivált és szívesen ajánljuk olvasóink figyelmébe.

(benedek)

RAJ Z O IC

Van abban valami játékos kedvesség, ahogy a kiállítóterembe lépő látogató azonmód szembetalálja magát Reich Károly pénzpataki virágcsokraival. Ez a rendeződ ötlet valahol mélyen utal arra, ami e kiállítás lényege is, hogy a rajz, a néhány vonalból egésszé összeálló kép, a legtermészetesebb dolgok közül való. A Magyar Képzőművészek Észak-magyarországi Területi Szervezete és a Miskolci Galéria rendezésében immáron nyolcadszor megnyílt Rajzok című kiállítás talán éppen azért nőtt annyira a szívünkhöz az évek során, s azért figyeljük féltő szeretettel újbóli tárlatait, mert annyira természetes dolog, hogy rácsodálkozunk a legegyszerűbbre, amiben a dolgok mélyéig sűrűsödik össze minden. A miskolci grafikai bi- ennálé e kis testvére, miként néikünk, hisszük, hogy másnak sem okoz 'csalódást. Nemcsak azért nem, mert a Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezetéhez tartozó művészeken kívül a magyar rajz- és grafikusművészet legjelesebbjeinek lapjait láthatjuk a József Attila Klubkönyvtárban megrendezett tárlaton, hanem azért sem, mert érzésünk szerint valóban rangos, értékes, változatos gazdag anyagot láthatnak az érdeklődők. S mindjárt itt hadd említsük Czinke Ferenc három tusrajzát, a Chile-sorozatot, amely témaválasztásában, érzelmi- értelmd állásfoglalásában is egyedülálló a kiállításon.

Negyvenhét művész, 105 lapját állították ki, s ez a számszerűen is gazdag anyag az érzelmi-értelmi hatás széles skáláját biztosítja. Anélkül, hogy a felsorolás valami rangsort jelentene, szívesen említjük Feledy Gyula négy tusrajzát, melyek — hogy csak az Elhagyott tájat említsük — mélyre ásnak vissza érzelmeinkben. S ugyancsak ilyen „mélyre ásó” Csohány Kálmán _ öt- rajza is, amelyek a művésztől megszokott balladisz- tikus tömörségen kivüi. ezúttal mintha valamiféle nosztalgiát is hordoznának magukban. A gyermekkor nosztalgiáját keltik új életre Würlz Ádám szépmivű lapjai, melyek közül szívesen idézzük a Nagyanyám emlékére c.-t. Formavilága távoltartja egymástól Kass Jánost és Pető Jánost. Mégis' érzünk valami rokonságot közöttük abban, ahogy odaállítják a maguk emberkéit a néző elé, egy szál hegedűvel vagy egy íurcsán kunko- rodó kötéllel.

A teljesség igénye nélkül említjük még Banga Ferenc, Gacs Gábor, Bálványos Huba, Bognár Árpád, Lenkey Zoltán, Lukovszky László munkáit, amelyek emlékezetes élménynyel ajándékozzák meg a látogatót. És hadd mondjuk el nagy örömmel, hogy szép, értékes anyagot küldött be a tárlatra a fiatalabb nemzedék is, akiket Püspö'ky István, Mezey István, Máger Ágnes képvisel legszínvonalasabban. Mélyülő, gazdagodó művészi világról vallanak lapjaik.

Nincs mód e helyütt részleteiben, laponként elemezni e kiállítást. így inkább csak annak az örömünknek adunk hangot, hogy a nyolcadik Rajzokra értékes, szép anyag érkezett, be. Jóllehet túlnyomórészt tusrajzok, de rajzműfajának mégis szinte valamennyi ágát képviseli néhány alkotás. Így műfaji kitekintésre is lehetőség nyílik, ha szerény keretek között is.

Élvezetes, gazdagon szép élményben lesz része ,min- denkinek, aki megnézi ezt a tárlatot. S ezúttal helyénvaló, hogy külön szóljunk a rendező, Barczi Pál munkájáról. A lehetőségeken' belül

— hiszen az eredeti tervek szerint a Miskolci Galériában rendezték volna meg a tárlatot, és szinte csak az utolsó pillanatban került át a József Attila Klubkönyvtárba — a szükebb területtel is jól, okosan gazdálkodva, élvezhető, ízléses kiállítást rendezett. Az ő munkája a katalógus is, amely jó áttekintést ad a tárlat anyagáról.

Talán felesleges is külön ajánlani az érdeklődők, a képzőművészei barát miskolciak figyelmébe a Rajzok kiállítását. Tesszük mégis, mert úgy érezzük, hogy ez a visszatérő alkalom, ha úgy tetszik „seregszemle”, megérdemli a figyelmet, az őszinte érdeklődést. Miként a műfaj is megérdemli. Hiszen

— ahogy sokan nem túlzás nélkül állítják — szerénysége ellenére is alfája es ómegája a képzőművészetnek, kezdete és vége, amely benne gyökerezik valamennyiünkben, s mely fekete-fehér kontrasztjaival sohasem tűr semmiféle lazaságot. Hisz a vonal csak akkor kezd élni, csak akkor él, ha mélyen igaz érzéseket, gondolatokat adhat tovább.

Csutorás Annamária