Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-30 / 127. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 6 1976. május 30., vasárnap ! CSÍKÓ FEJ ES CITERA Munkahelye,, a fekete- i'völgyá akna. Körlete, az elővájási körlet, beosztása aknász. Két gépi és három kézi. elő- vájás munkájának összeío- gása tartozik a keze alá. Eddigi életútjáról a következőket mondja: A bányász szakmát Síben kezdtem ipari tanulóként. Farkaslyukon dolgoztam, s közjaen esti iskolában elvégeztem a technikumot. 57-ben érettségiztem, s egy évig még ott maradtam Farkaslyukon. Ezután Kurityánban szakoktató voltam egy fél évtizeden át, majd a felső- 50'árádi bánya következett, áhol már aknászként dolgoztam. Azóta itt vagyok a Szuhavölgyi Bányaüzemnél. Soha nem szerettem a tétlenséget. A körülöttem lévő világ, a természet már gyerekkorom óta érdekelt. Még kislegény voltam, amikor a kisebbeknek játékokat készítettünk, előbb a bodzafa beléből, majd a kukorica s a napraforgó Szárának puha fehér közepe volt az anyag. , Soha nem felejtem el, egy- ázer apámat megajándékozta a szomszéd pásztorember egy szép faragott bottal, meg egy pipával. Eredeti pásztorfaragás volt, a bot és a pipa is egyetlen darabból kifaragva. Amint megláttam, motoszkálni kezdett bennem, hogy én is megpróbáljam. Eleinte ci- garettaszipkákkal kísérleteztem. Nem is tudom, hányadik sikerült elfogadhatónak. Közben dolgoztam útépítésnél, bolgárkertésznél. j Az iparitanuló-idő alatt a repülőmodellezés következett. Később, hogy egyre több ismeretlen tudomány előtt nyílt meg számomra az ajtó, tanulás, s a munka szépsége és öröme feledtette velem a faragás mozdulatait. Amikor szakoktató voltam, a fotózás iránt éreztem vonzalmat. Fotószakkört is vezettem a gyerekeknek. I Nyugtalan vérű ember Vagyok. Soha nem tudok meglenni anélkül, hogy ne csináljak valamit. A tétlenség darabossá, merevvé teszi az embert. A fotózás után jött egy ötletem, hogy megtanulok festeni. Már a középiskolában jól állt a kezemben a ceruza. Sorra vettem a Városi könyvtárban a művészeti könyveket. Barcsay anatómiáját, s á többit, és készítettem is néhány képet. Az igazi hobbi, a fafaragás azonban ismét- kibújt belőlem. Amióta itt dolgozom aknászként, nem volt olyan esztendő, hogy ne faragtam volna valamit. Meg is mutatja néhány munkáját. Míves sótartók, tappjerek, dohányzókészletek. szalvétatartók népi motívumokkal. cseresznyefából. körtefából. — Mióta itt lakom Kazincbarcikán. legalább két csille fát elfaragtam. Hatvannégy óta vagyok bányamentő, s ha van ró idő, a szolgálatban is szoktam faragni. gondjuk neki, bizonyára b-zereti a természetet is. Regékben szonnyal a Bükkbe, Bánkúira, Szilvásváradra. Aztán vettünk egy motort, amelyet egy Trabant követett. Így már távolabbra is eljutottunk. Magyarország felfedezése még hátra van. Saját hazáját ismeri meg legkésőbb az ember. Az biztos, hogy az aggteleki, rtieg a trizsi erdőt kevesen ismerik úgy mint én. nemhiába születtem Szuhafőn. Negyvenéves leszek az idén. A nagylányom már második gimnáziumba jár. A feleségem a Habselyemben dolgozik, jól megvagyunk hárman. Azt sajnálhatja, hogy nem tudom megmutatni azt1 a két csikófejes citerát, amit nagy gonddal készítettem. Mind a kettőnek hamar gazdája akadt. Éjszakás műszak utáni pihenéséből költöttük fel, délután fél négy körül. Kér- deztük, mivel ment el a nap. — Mikor műszakból hazajöttem. még nem esett az eső. Jó alkalom kínálkozott, hogy rgndbetegyem a szőnyegeket. Utána kitakarítottam a lakást, majd faragtam egy órányit. Azután ült fám a fáradtság, s lepihentem. Ismét a faragásra terelődik a szó. — A szerszámokat is magam készítem, eltört fúróból, elkopott késpengékből. Régebben, amikor a lányom még a Pollack Mihály úti általános iskolába járt, sok szemléltető eszközt készítettem az iskolának. Többnyire épületekről, építészeti emlékekről. Elkészítettem fából a római Pantheon t, , a magyar jákj templom kicsinyített mását. Tavaly december 12-én még a tv-ben is viszontláthattam egy pillanatra néhány munkámat, az iskolai szemléltető eszközök kiállításából készült filmben. A szobában könyvek, festmények, a sarokban zongora, az ablaknál fóliával letakarva a kötőgép. A cselekvés, a szép szeretete láthatóan átragadt a család másik két tagjára is. Aztán a legújabb hobbiról van szó. — Két éve lesz nyáron, hogy vettünk 200 négyszögöl hétvégi telket. Most ez ad munkát tavasztól őszig. A bányász kívánja a levegőt! Tavasz idején néha mar viszket a bőröm, úgy akarja a napfényt, a levegőt. A lakásban se járt a tv- szerelőn kívül ipa rosem be,r. Mi festettük ki a szobát, de a kocsit is megjavítom. Ti a nincs nagyobb baja. Bent a munkahelyen is mindig van valami új dolog. Ha valami új masina érkezik az üzembe, akár számológép vagy valami más, biztos, hogy az elsők között kell kipróbálnom. Van tennivaló a brigádban is. A hetvenes évek elején alakult a körletben a Szőnyi Márton nevét viselő szocialista brigád, amelynek a patronálója vagyok. Hetvennégyben elértük a t vállalat kiváló brigádja címet. Eddig Kanalas Sándor volt a vezetője, most Paop Eleméi’. Ezzel a közösséggel is mindig van mit tenni. Érdemes mozgolódni. Két kiváló dolgozó jelvény, két oklevél is bizonyítja ezt. Féltem a szívlapáttól, amikor legényke voltam, talán azért is* lettem elő- vájáson aknász. De most, hogy egyre magasabb szintű a gépesítés, csábit a frontfejtés. Tanulni senkitől sem szégyen, s minden új dolgot előbb-utóbb hasznosítani tud az ember. r«nii(Sn^ nyugodt ott- cacmiL» hon becsülettel végzett munka, értelemmel eltöltött szabad idő, alkotó nyugtalanság. Ez jellemzi a legjobban Czene Jánost. Bcrcncsy Sándor Fotó: Kozák Péter Pontok az „i” betűn... Hozza a pincér a kért sört és a jaffát. Az előzmények rendben lezajlottak. Most azonban az italokkal együtt a számlát is az asztalra teszi, és vár. Meglepetésemben alig jut eszembe, hogy arra vár: fizessek. Megpróbálkozom egy szellemeskedéssel. hogy zavaromat leplezzem, de ez aligha sikerülhetett, mert jön a magyarázat: zűrös nap van, már ketten megléplek fizetés nélkül, nem akar többet így járni, és egyébként sem tehet kivételt: ha az egyik asztalnál fizettet, a másiknál is kénytelen, mert sértődés lesz belőle. Megnyugtatom, hogy semmi baj. Nem mondom el neki, hogy — ki tudja honnan — emlékezetem kicsap egy verssort: „egybesurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak”. A helyjegy eligazít és biztonságot nyújt. Nyugodtan keresem a kis kemény papíron levő szám mását az ülőhelyek fölött, mert piszkos, poros az ülés. Mintát veszek két ujjal. Más alkalmas törlő nem lévén nálam (zsebkendő?), egy táskából előkerült levél borítékával próbálkozom. Némi súrolás után a bőrhuzat „szemre tiszta” lesz, de a kezem piszkos. Bosszankodom, aztán eszembe jut. hogy az expresszen kézmosó is van. Elindulok — teljes a siker. Víz is van. papírtörülköző is. Még az arcom is felfrissíthetem. Szertefoszlanák az élőbbről maradt füstölgés felhői. Elégedetten megyek vissza a helyemre. Leülök, s elgondolkodom: mégiscsak „kézzel érezhető” a fejlődés... Ha az ember már túljutott a vonaton utazás előre nem látható bonyodalmain és ülőhelyhez jutott, nézi az ablakon át hátrafutó tájat. Ez az egyszerű dolog persze nem mindig zavartalanul élvezetes, mert az ablaküvegek többnyire piszkosak. Itt is egy' folyókanyargást utánzó piszkos esik, ott is. Jó évtizede láttam egy feliratot, amely az utasokat figyelmeztette: a szemét ott is szemét, ahol nem látszik. Ez. az illusztráló rajz alapján — emlékezetem szerint — azt jelentette volna, hogy né tüntessük el a hulladékot az ülések. várótermi padok alá. Igen bölcsnek, találónak találtam annak idején ezt a mondatot— ma is annak tartom . . . Viszem a cipőmet a javító klsz íel vevő-irodájába. Mulatom, hogy bizony levált a talpa, elereszkedett a felsőrésztől; de talán meg lehelne csinálni — teszem hozzá bizakodóan. A hölgy egy pillantásra eldönti jö- vőmet, jobban mondva a cipőét: el kell dobni. Eldobni? — árad szét bennem lassan az elképzelhetetlen, és csak állok tehetetlenül. Meg kell vallanom, hogy nagyon szerettem ezt a cipőt. Kéí év alatt sokfelé csatangoltunk együtt, tetszetős, könnyű és drága is volt. Kisipari termék. (Ezt csak a tényszerűségért mondom.) Szóval a ráfordított „kezeléshez” képest aránytalanul jól bírta a strapát. Megpróbálom még megemlíteni, ott az irodában, nekem úgy is megérné a javítás, ha bekalkulálnák azt is, hogy több baj van vele, mint az átlagos. A hölgy hajthatatlan. Dobjam el, nem lehet megcsinálni. Le-, .törten távozom. Elpanassolom ismerőseimnek a ...dolgot, egyikük fogja a cipőt és elviszi egy kisiparoshoz. A napokban kellett érte mennem. A cipő készen volt, A kérdés is: mit gondol, a klsz-ben miért nem vállalták a javítást? Mert sok munka van vele — kapom a választ. Nem tud' m: a kisiparosnak megéri... Én mindenesetre jól jártam. Vízmüvet avattak egyik községünkben. Ünnepélyes esemény voll, nagy előkészülettel. reprezentatív részvevőkkel. Ünnepi beszéd, szalagátvágás, átadás és átvétel kölcsönös köszöntésekkel. Rendben lezajlóit minden — van hát végre jó ivóvíz. Másnap a községi hangosbemondó felhívja a lakosság figyelmét... az utcai Rutákon megjelennek a táblák: nem ivóvíz — egyelőre nem. A város egyik nagy építőipari vállalata szocialista brigádvezetőinek tanácskozásán a jelenlevők csatlakoztak a felhíváshoz, amely az óvodépítések segítését szorgalmazta. A felajánlás után felállt. egV idős brigádvezető és elmondta: már 20 éve dolgozik a vállalatnál. ő és társai mindig — és most is — megtették — és megeszik — a dolgukat. Szeretné azonban megkérdezni. hogy a vállalati központban dolgozók, akik közvetlenül is érdekeltek a város óvodai gondjainak csökkentésében, szintén lélajan- lutták-e egynapi bérüket . .. Néhány pillanatra kínos csend ülte meg a termet. Majd felállt az egyik vállalati vezető és önkritikát gyakorolva, némi szégyenkezéssel bevallotta: hát bizony, grre nem. is gpndob. tak ... De köszönik az elv- társnak. hogy felhívta rá a figyelmüket. .. Tcnagy József A harmadik... — Gratulálok! — Köszönöm — feleli, s megszorítja feléje nyújtott kezemet. Nézi, tekintetével simogatja a kiváló dolgozó jelvényt. — Hányadik? — Az első. — Hallom, bronzérmet nyert... Felnéz. Behajtja a dobozka fedelét. — A GELKA országos szakmai versenyén lettem harmadik. A háztartási gépszerelő kategóriában ... — Azért az elismerés? — Nem hiszem — rázza a fejét. — Tíz éve dolgozom a szakmában. Számolgatok magamban. Próbálom kitalálni az életkorát. — Huszonnyolc múltam — segít ki. — A tanulóidőt nem is számolta... figyelmeztetem. — Azzal együtt tíz év. Előtte Miskolcon, a Kiliánba jártam. — Aztán kitanulta a műszerész szakmát... — Encsen. az 5()5-ös szervizben. Azóta is ott dolgozom. Csoportvezetőként... Felnyitja a dobozkát. Kedves számára a. látvány. — Tavaly novemberben alakítottunk szocialista brigádot. Olimpia ’7(j a neve. Látja rajiam. ízlelgetem a nem mindennapos elnevezést. — Az idei nyári olimpia miatt választottuk. Ügy akarunk dolgozni, hogy ne szidjanak majd a televízió- nézők — magyarázza. A brigádról faggatom. — Encsen és Hidasnémetiben az öregek napközi otthonát patronáljuk. A tanácsi rendezvények lebonyolításánál is segítünk. — Mennyi az átlagos életkor? — Úgy huszonnégy év lehet. Én. a brigádvezető vagyok a legidősebb. Észre vés zeni, hogy elkalandozunk. Mondom neki: róla akartunk beszélgetni. Nevet. Hallgat, — Milyen volt a verseny ? — Először öt elméleti kérdést kaptunk. Utána következeit a gyakorlati. Egy elromlott automata kézszárító hibáját kellett megállapítanom, s kijavítanom. Persze, időre. — Hogy sikerült? — Hót perc alatt befejeztem. Elismerően bólogatok. — Volt. aki hamarabb elkészült — jegyzi meg sze- 1 rényen. — A díj? — Oklevél és kétezer forint. — Szeret versenyezni? Az arca felderül. — Hozzászoktam a sportban. Fociztam, allétizáltam. kézilabdáztam. Eljutottam a járási válogatottságig. Tisztelettel nézem a fiatalembert. Univerzális tehetség, gondolom. — A szakmai verseny más... — ellenkezem. — Igaz — leleli. — Szerencsémre. most tettem le a különbözetit a villamosipari szakközépiskolában. Jobb kezének gvűrüsujján széles karikagyűrű. — A család mit szól a sikerhez? — A feleségem nagyon örült. Fiam és lányom még kicsik. — Elképzelései? — Egyelőre „csak” jól akarok dolgozni. Idővel talán még tanulok valamit. Tudja, az ember mindig többre vágyik... — Gratulálok! — lép oda valaki. Nem akarok tovább zavarni. — Viszontlátásra! — köszönök el Horváth Lászlótól. Kolaj László \
