Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-11 / 87. szám
nr n i szz \f I tLtX TÜNTETÉS Ma Tokajnál tetőzik a Tisza A hidegre fordult időjárás következtében gyors apadásnak indult a Felső-Tisza. Míg péntek reggel nyolc órakor Tiszabecsnél 290, addig tegnap reggel már csak 188 centimétert mutatott a vízmérce, ami azt jelenti, hogy 24 óra alatt a íolyó vizszinl- je több mint egy métert apadt. A Tisza tegnap délben Záhony térségében tetőzött, ettől délre viszont áradt. A Bodrogközi szakaszon Tokajnál ma várják az árhullám tetőzéséi, amit lassú apadás követ majd. Ennek megfelelően a Tiszán az országhatártól Űjlőrincfalváig másodfokú készültségben vigyázzák, illetve védik a gátakat. A Bodrog vízszintje Felsö- bereckinél tegnap délután két órakor 665 centiméter magas volt, ami azt jelenti, hogy az idén itt mért 697 centiméteres vízszint az ezt megelőző 48 órában 82 centimétert apadt, A Bodrogon az országhatár és Sárospatak között továbbra is harmadfokú. Sárospatak és Zalkod között másodfokú árvízvédelmi készültséget tartanak. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság területén tegnap 660 vízügyi dolgozó, csaknem félszáz gépjármű és hat földmunkagép vett részt a hullámverés elleni védművek telepítésében, illetve a védelmi anyagok - homok, homokzsák — szállításában. A hidegre fordult időjárás és az erős, sokszor viharos erejű szél nagyon megnehezíti a vízügyi dolgozók munkáját. A figyelőszolgálat 12 órás, a védelmi munkálatokban részt vevők 16 órás munkanapot tartanak azokon a szakaszokon, ahol harmadfokú készültség van érvényben. O. J. Húsvétra készül a MÁV és a Volán Traminitől az aezáeszenciéig A kisgyermek kinyitott tenyerét összezárja, kinyitja, össze» zárja: kér valamit. Mulatja, mert beszélni még nem tud• A hatalmas szerelőcsarnok zörgésében egyik munkás mutatóujja ki-be hajlítasával, vagy karja lengetésóvei hívja társáli mert a beszédet nem érteni. A hirtelen pácba került ember a Jeje búbját vakarja, s környezete rögtön tudomásul veszi3 valami baj van... Mozdulatok, az ember életét észrevétlenül, vagy tudatosait végigkísérő mozdulatok. Örömünk, bánatunk, keservünk, szomorúságunk, jókedvünk kifejezői. Mozdulatok, amelyele anélkül, hogy tudnánk róla, sok mindent elárulnák rólunk... A íöbbantómester szakértelmével.,. A Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet modernül berendezett, mégis hangulatos Rákóczi-kastélyában idén kilencedik alkalommal mérték össze „erejüket” a borverseny keretében Borsod megye legjobb borai. — „Valamennyi szőlésznek, borásznak megdobogtatja a szívét az a tudat, hogy hazánk legrangosabb bortermelő megyéjének borbemutatóján, versenyén részt vehet” — mondta Katona József, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet főigazgatója, a versenybizottság elnöke. Lipcsey Attilának, a megyei tanács -mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezető-helyettesének megnyitója után a szakemberekből álló zsűri 3 bizottságban megkezdte a versenyre benevezett borok vizsgálatát. A tokaj- hegyaljai borokat két kategóriába — aszúborok, valamint édes és száraz borok kategóriájába — sorolták, és külön bizottság' mondott véleményt megyénk legfiatalabb borvidékének, a bükkaljai borvidéknek borairól. Hogy ez utóbbi borvidék jelentősége mennyire fokozódik, azt az egyre növekvő hírnév, valamint - a versenyen elért eredmények mellett egy szakvéleménnyel is alátámasztjuk. Kerbolt Gyula, a verseny egyik főszervezője a következőket mondotta: — A bükkaljai borok a tokaji borok után országos viszonylatban is legjobban „hozzák” az íz- és illatanyagot. A verseny során a zsűri 94 megyei bort értékelt, az érzékszervi bírálat során ennyiről mondott véleményt. A bizottság elé került olasz- rizling, piros tramini, sau- vignon, semillon, furmint, hárslevelű, száraz és édes szamorodni, különböző put- tonyszámú aszú és aszúeszencia. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés, 33 aranyérmes Borsod megyei borról számolt be. A Borsod megyei Tanács nagydíját a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát 1964-es évjáratú aszúeszenciája nyente. Ugyancsak a Borkombinál/ nyerte a szamorodni kategória különdí- ját 1964-es évjáratú édes szamorodnijával, valamint a furmint-hárslevelű kategória díját 1972-es évjáratú borával. A legkiválóbb aszú címet a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet larcali telepének 1964-es ötputtonyos aszúja nyerte. A legkiválóbb bükk- aljai bor címet az Eger— Gyöngyös vidéki Pincegazdaság Bükkalján termelt 1973- as olaszrizlingje érdemelte ki. Különéli jut kapott még a bekecsi Hegyalja Tsz és a Tokaji Szakszövetkezet 1972- es 3 puttonyos aszúi, valamint a sályi Búkkal ja Tsz. A versenybizottság az eredmények alapján úgy döntött, hogy az országos borversenyre 25 tokaj-hegyaljai és 10 bükkaljai bort nevez be. (ha) A MÁV és a Volán minden előkészületet megtett a húsvéti csúcsforgalom lebonyolítására. A hagyományoknak megfelelő. gondossággal állították össze az ünnepi mentesítő „programot”, a menetrenden kívül közlekedő szerelvények, járatok rendjét. A húsvét előtti napokon pótpénztárakat is nyitnak. A MÁV gondoskodott a várhatóan nagy utazási igények kielégítéséről. Az ünnepi forgalomban a menetrendben is meghirdetett mentesítő járatokon kívül 125 kisegítő szerelvény üzembeállításáról intézkedtek. A szabad szombatokra számítva már pénteken indítanak 14 kisegítő vonatot, szombaton .30 mentesítő szerelvény közlekedik, húsvét hétfőn 12, s még keddre is 10 kisegítő vonatot terveznek. Az ünnepi forgalomban Miskolc és Budapest között 55, Budapest—Debrecen között 50, a nagykanizsai, a békéscsabai, a szombathelyi és a pécsi vonalon pedig 18—23 szerelvény szállítja majd az utasokat. A Volán a tavalyinál nagyobb igénnyel számol, mintegy 120 ezer többlet- utast vár a húsvéti ünnepeken. Zavartalan elszállításukra országszerte 2300 kisegítőjárat közlekedik. Megyénk területén még folynak az előkészületek a helyi járatok beállítására. A Volán és a MÁV mindent megtesz a következő napokban azért, hogy Borsod lakossága zavartalanul eljuthasson úticéljához. Több mint kétezer személy tüntetett pénteken este Barcelonában. A tüntető tömeg — mely előzőleg részt vett a segovai börtönből megszökött politikai foglyok és a rendőrség közötti tűzharcban megölt Auriol Sole emlékére tartott gyászszertartáson — a politikai foglyoknak kegyelmet és szabadságot követelt, a rendőröket gyilkosoknak nevezte. A tömeget karhatalmi erők oszlatták szét. POKOEGÉ1* Nagy erejű pokolgép robbant pénteken 'este Madridban egy munkásotthonban, jelentette az AFP és ■az AP hírügynökség. A robbanás nyomán tűz ütött ki, személyi sérülés nem Történt. Az eddigi megállapítások szerint az anyagi károk jelentősek. BEMONDÁS A több hónapja tartó pénzügyi nehézségek miatti tiltakozásul pénteken lemondott Paoló Grassi, a világhírű milánói Scala igazgatója. Döntése két héttel azt követően született, hogy az olasz kormány az általános anyagi gondok miatt nem engedélyezte a Scala tervezett Egyesült Államok-beli turnéját. A leghíresebb olasz operaház a jelek szerint most teljesen az államra van utalva, mert a pénzhiány nemcsak a mintegy 300 alkalmazott bérének kifizetését kérdőjelezi meg. de a műsortervezést is nagy mértékben megnehezíti. Mádon, a helyi Rákóczi Szakszövetkezet úgynevezett őszhegyi területén mintegy 120 hektáron megkezdődtek a szőlőtelepítés előkészítő mun. kái. A hegyoldalra vezető út — amely állami támogatással, épül — már a nyár elejére átadásra kerül. Most 3,5—4 millió forint költséggel a telepítendő terület tereprendezési munkái folynak. Nyáron ezt a munkát az Öszhegy for. gatása követi, maid ez év őszén a szakszövetkezet tagjai megkezdik az oltványszőlők telepítését. Az új telepítéssel jelentősen megnő az eddig is elsősorban szőlőtermeléssel foglalkozó gazdaság szőlőültetvény-területe. Koccannak a kisautók, pörög a hinta, magasra röpítik a „csészealjak” a gyerekeket, sikongatnak a fiatalok a hullámvasúton. Arrébb vattacukrot, törökmézet árulnak. Naponta száz és száz anyuka viszi gyermeket kézenfogva a régen várt szórakozásra. Miskolcon, a Búza téren a Francia Vidám Farkban csak a szél za 'arja időnként a vidámságot. Mint arról többször beszámoltunk a tavaszi szárazságban az emberi felelőtlenség több mint tízmillió forintos erdőtűz-károkat okozott. A hót derekán lehullott csapadék csak egy-két napra csökkentette a veszélyt, ugyanis a péntekre megélénkült szél felszántotta a nedvességet. Fokozottan fennáll tehát az erdőtüzek veszélye, hiszen az erős légáramlat serkenti az égést. Az erdőgazdaság által szervezett tűzvédelmi járőr- szolgálat ezért a hét végén fokozott figyelemmel 'teljesíti feladatát. Ma is hat körzetben, 17 erdészet területé'.'járják az ügyeleti gépkocsikkal. Rajtuk kívül a társadalmi szogálaí é-G a turisták önkéntes aktívái is vigyázzák az erdőket, nehogy újabb károk keletkezhessenek a kirándulók, parlagégetők miatt. Az illetékes szervek ismételten felhívják a figyelmet, hogy a MÉM és a tűzoltóság közös rendelkezését mindenütt tartsák be. Lehetőleg ne folytassanak olyan tevékenységet, amelyből erdőtűz keletkezhet. Ha a hétvégi kirándulás közben valaki tűzről szerez értesülést, azonnal riassza a legközelebbi tűzoltóságot. a tanácsokat, a rendőrséget, vagy az erdészeteket, s vegyen részt az oltásban. Ilyenkor ugyanis minden perc sokat számít minden ember munkája, segítsége többszázezer forintos értéket menthet meg. A föld alatti bányász fáradtság-pihen telő eigarellaszünctd- ben Egy egész cicire emlékezve Fotó: Laczó J. [ ESSCAK-MAGYAUOR.SZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságánál-: lapja. Főszerkesztő: WIRTtJ LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 13. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 3b-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság; 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovati 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc Bajcsy-Zsilinszkv u 15 Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u, 15—17. Telefon: '6-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25655, Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTlAN. „Itparifa Rákéczi-kastélvlsai) Szőlölelepftés előkészítése időn