Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-11 / 87. szám

SPORT ♦ SPO,Ml ♦ SPORT * SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT Me liiiii § Slliiiiiif Több mint öthónapos szü­net után ma ismét felzúgnak a motorok a népkerti pályán, kezdődik az idei országos 1. osztályú egyéni salakmotoros- bajnokság. A hagyományok­hoz hűen az első fordulót Miskolcon rendezik. A Borsodi Volán háza táján sikeresnek ítélik, a felkészü­lést . Április 1-től Miskolcon edzőtáhorozott a magyar vá­logatott a lengyel edző, Robert Navrocki irányításá­val. A keretnek hat miskolci motoros a tagja. A két Szi- ráczky. Szőke, Mészáros, Ja­kab és Oszkó igyekeztek hasznosítani a gyakorlatban a tanultakat. Navrocki egyébként „újí­tást” vezetett be- A betonke­mény pályára 6—8 centimé­ter vastagságban salakot ho­zatott, s így a megszokottól eltérő módon kellett edzeniük a magyaroknak. Erre azért volt szükség, mert napjaink­ban szerte a világon puha pályán motoroznak. A mieink számára a külföldi versenye­ken mindig gondot okozott az alkalmazkodás. Mire meg­szokták volna, befejeződött a .verseny és általában a közép­mezőnyben végeztek. Ezért volt szükség a népkerti pá­lya „puhítására”. Az edzőtábor .hasznosnak bizonyult. Akadtak kellemet­len bukások, például Szirá- czky Istváné, aki a későbbiek során elbizonytalanodott, ' Kérdés, a mai nyitányon mi­re lesz képes, mennyire be­folyásolja szereplését a saj­nálatos esemény. Az előjelek egyébként nagy harcot ígérnek. Szőke és Ja­kab jó formában vannak, de Mészáros is beleszólhat az el-j sőség kérdésébe. És nem sza- : bad „leírni” a tavalyi magyar ' bajnok Sziráczky Istvánt sem.1 A verseny délelőtt 10 óra­kor kezdődik. Labdarúgás Üllői út, 20 ezer néző. Vezette: Palotai. FTC: Hajdú — Martos, Bálint, Kab, Megyesi — Nyilasi, Ebcdli, Mucha — Pusztai, Kelemen, Magyar. Edző: Dalnoki Jenő. DVTK: Veréb —- Szűcs, Salamon, Váradi. Martis — Oláh, Makróczi (Fükő 62. perc), Görgei — Borostyán, Kiss, Fekete (Horváth A. 62. perc). Edző Szabó Géza. Hűvös, szeles időben kez­dődött a játék. Az első perc­ben Mucha szögletét libedii kapásból fölé vágta. Egy perc múlva Magyart gólve­szélyes helyzetben szerelte Salamon. Ezután Nyilasi elöl Váradi szabadított fel. A 9. percben Mucha négy. diós­győrit kicselezett, leadását Váradi szögletre rúgta. Ebed- li távoli lövését hárította Ve­réb, majd Kelemen . fejesét fogta mellre. A Ferencváros támadott többet a diósgyő­riek , lassították a játékot, szervezetten védekeztek. A 16. percben Mucha nagy lövése kerülte el a kaput, majd Pusztai kezezett a diós­győri ötösön. A 21. percben Nyilasi fejese került kapu mellé- Ellentámadásnál Mak­róczi lőtt kapura. Görgei csa­vart szöglete érintés nélkül szállt keresztbe Hajdú kapuja előtt. A 25. percben az FTC megszerezte a vezetést. Oláh, a ferencvárosi térfélen elvesz, tette a labdát, Nyilasihoz kerüli, aki végigvezette a pályán. Nem támadták, a bal­összekötő helyén tanyázó Magvar elé adott, aki 12 mé­terről a bal alsó sarokba lőtt 1:0. A 82. percben Görgei lö­vése adott munkát Hajdú­nak. A 35. percben nagy tö­mörülés támadt a diósgyőri kapu előtt, végül Veréb tisz­tázott. Két perc múlva Oláh 20 méterről leadott ballábas bombája alig kerülte el a jobb felső sarkot. Ferencvárosi támadások vezették be a II. félidőt, nagy nyomás nehezedett Ve­réb kapujára. Az 52. perc­ben Görgei egy váratlan el­lentámadás végén fölé bom­bázott. Egy perccel később Kelemen vezette a labdát Salamonra, egy csellel ki­mozdította, aztán 18 méter­ről gyatrán mellé lőtt. Ez­után Ebedli lövése kerülte el a kaput, majd Fekete erő­sen belőtt labdáját rúgta ki Mucha. Az 57. percben Ke­lemen lövése az oldalháló­ban akadt el. A 66. percben Nyilasi esetlen-botlott a di­ósgyőri 16-oson belül, végül mellé lőtt. Lagymatag játék folyt a pályán, a színvonal sem érte el a közepest. A 75. percben Horváth 22 méteres szabadrúgásé került fölé, az ellentámadásnál Rab nagy lövését hárította Ve­réb. A 75. percben Veréb másodszorra fogta Kelemen lövését, egy perccel később Nyilasi négy lécesről emelt fölé. Az utolsó percekben igen ellaposodott a játék. Meglepetésre a DVTK nem állt be védekezni. Igyekeztek lassítani’ a ferencvárosiak játékát, nonlos adogatások­kal széttördelték a folvama- los FTC-akciókat. Jellemző, hogy a nézőtéren az első 25 percig csend honolt. Később azonban feltűnt a diósgyőri­ek bátorsága és túlságosan biztonságos játéka. A II. fél­időben többször hozták za­varba a meglepően gyenge napot kifogó hazai védőket, a kapuralövéssel azonban adósak maradtak. A DVTK-ból Veréb, Sala­mon, Váradi, Oláh és Görgei érdemelnek dicséretet, de a többiek is derekasan harcol­tak. Doros László © A forduló további eredményei: Vasas—MTK VM 4:1 (2:1) Bu­dapest. Góllövök: Kovács (3) I/.só, illetve Borsó. Zalaegerszeg —U. Dózsa 2:1 (l:l). Zalaegerszeg. Góllövők: Rácz, Mihalcc/., illői­vé Bíró. SBTC—Bp. Honvéd 0:0. Salgótarján. Videoton—Kába ETO 3:0 (1:0). Székesfehérvár. Góliü­vök: Szalniási, Karsai. Nagy II. Békéscsaba—SZEOL 2:1 (0:0). Szeged. Góllövök: Bánáti. Alber­ti, illetve llangai. Csepel—Kapos­vár l:l (0:0). Csepel. Góllövők: Tural, illetve Karalyos. Haladás —Tatabánya 2:1 (2:0). Tatabá­nya. Góllövők: Farkas, Hauzcr, illetve Halász. © Az NB I. állása után: a 2 1. forduló 1. FTC 21 15 5 1 43-17 35 2. Videoton 21 13 5 3 45-17 31 3. Bp. Honvéd 21 11 7 3 39-21 29 4. Ü, Dózsa 21 12 4 5 45-30 28 ő. Haladás 21 10 5 fi 29-25 25 fi. Vasas 21 8 4 9 37-30 20 7. SBTC i 8. DVTK 21 6 8 7 31-36 20 21 fi 8 7 17-2* 20 9. MTK VM 21 8 2 11 32-29 18 10. /TE 21 fi fi 9 32-33 18 it. Kaposvár 21 4 9 S 28-3S 17 12. Tatabánya 21 7 3 íi 28-39 17 13. Rába ETO 21 4 8 n 22-31 16 H. Békéscsaba 21 5 fi í 15-31 16 15. Csepel 21 4 7 10 22-38 V* Ifi. SZEOL 21 3 5 13 17-43 11 Sportműsor Rákóczi Kupa ' Nagyrozvágyon a termelő­szövetkezeti sportkör Rákó- ’ czi Kupáért folyó labdarúgó- tornát írt ki. Négy község csapatai vetélkedtek a végső győzelemért, s a hazai szur­kolók legnagyobb örömére Nagyrozvágy együttese lett az első. A második helyet Kar­osa. a harmadikat Cigánd, a negyediket pedig Riese sze­rezte meg. VASÁRNAP Asztalitenisz. Az SZMT íelsza- badtilási emlékversenye üzemi dolgozók részére. Miskolc, vá­rosi sportcsarnok. 8 óra. Birkózás. Megyei ifjúsági kö­tött és szabadfogású verseny. Kazincbarcika. 10 óra. Sakk. OB. II. csapatbajnokság: DVTK—Ipari Műszergyár. Miskolc III. kér., tanácsterme, o óra. Salakmotor. Országos Bajnok­ság I. fordulója. Miskolc, Nép­kerti sporttelep, 10 óra. Teke. Megyei felnőtt bajnok­ság. Ózd. í) óra. Természetjárás. A TI. Rákóczi Ferenc emlékűi rasorozat 4. tú­rája Vajára. Utazás Miskolc Ti­szai pu.-ról a 6 órakor in.luló vonattal. Torna. Területi fiú seregszem­le. Diósgyőr, stadion, 10 óra. llitmikus spor;gimnasztika. Or­szágos vidék bajnokság. Ka­zincbarcika. !) óra. Vívás. Területi ifjúsági és ser­dülő bajnokság. Ózd. 10 óra. Labdarúgás. NB III.: RaKa- maz—Egri Vasas. Miskolc. MVSC pálya. 13 óra 30. Lenért. MVSC —Záhony. Miskolc. MVSC-pa- lya, lő óra 30, Pálvölgyi. Hajdú Vasas—Borsodi Bányász. Téglás, 15 óra 30. Király. Salgótarjáni Kohász— Sátoraljaújhelyi Sparta­cus MEDOSZ MAY. Salgótarján. 15 óra 30. Szendrö. Özd—Lcnin- város, Özd. lő óra 30. Fehér II. Kazincbarcika—Hcjöcsaba. Ka­zincbarcika lő óra 30. Kozsla. Gyöngyös—Borsodi Volán. Gyön­gyös. 15 óra 30. Bártfai. Egri Dózsa—Rudabanya, Eger, 15 óra 30. Geiger. Megyei 1. o.: H. Papp 3. SE— Mák völgyi Bányász. Edelény — MEMTE, szuhavölgy—H. Tren- csényi SE. MEAFC—Borsodna- dasd, Felsőzsolca—Királd. SÜM- SE—Sajóbábony. Sárospatak— Saj ókaza, Pál h áz a—Tally a. Megyei B. osztály. M. Üvcg- gy a r—For ró. En es—B ü k k a b rá n y, Szerencs—Nyék. Mád—Me/.öcsát. Srirmabescnyö—Hollóháza. Ónod —Ormosbánya. Csokvaom a r. y — —Mezőkeresztes. Putnok—Tiszá­idé. Borsodbota—Tokaj. Röplabda. NB 11.; MVSC— Nyíregyházi VS.C női. Miskolc, MVSC-pálya. 11 óra 30. Féiidö az NB l-ben Sűrített, programmal véget ért az NB I-es női kosárlab­da-bajnokság tavaszi fordu­lója. A bajnoki táblázat ked­vező képet mulat, hiszen a DVTK nő.i csapata öt fővá­rosi együttes után, a hatodik helyet foglalja el. A tavaszi fordulóban tehát a DVTK várakozáson felüli ered­ményt ért el, hiszen a baj­noki idény elején a 8. he­lyet célozták meg. Amikor a teljesítményt ér­tékeltük Molnár Miklóssal, a DVTK edzőjével, kétélű választ kaptunk. — Az elért eredménnyel elégedett vagyok, de ez a csapat többre is képes. Ezt a csapat végletes teljesítmé­nye is alátámasztja. A kiemel­kedően szép teljesítményeket, kisiklások követték. Ez volt a jellemzője a tavaszi idény­nek, de a mérkőzések egy- egy fázisának is. Korszerű, eredményes játék mellett, bosszantó hibák, kihagyások. Voltak időszakok a mérkő­zéseken, amikor percekig nem dobtunk kosarat. Kelle­metlen és meglepő volt szá­momra a szekszárdiaktól ha­zai pályán elszenvedett, még ma is érthetetlen vereség. Kellemes volt viszont, hogy a bajnokságban vezető Bp. Sipartacust csak mi tudtuk megszorítani. Ilyen közel még nem állt senki ahhoz, hogy megverje a fővárosi együttest. Vég-ül is két pont­tal maradtunk alul a „ko­sárpárbajban’ De nyerhet­tünk volna a KSI ellen is! Persze voltak kellemes per­ceink is, Főleg az, hogy a nagy megterhelést jelentő mérkőzéssorozatot jól bírták erővel. — Az eredmény is igazol­ja, hogy sikerült előbbre­lépnünk, de még sok a javí­tanivaló a csapatjátékban. Az utolsó mérkőzés eredmé­nye is szemlélteti, hogy a csapat, érdeke azt kívánja, az dobja a (kosarat, akinek a mérkőzés folyamán látha­tóan megy a dobás. A játé­kosok egyik-másika hajlamos arra, hogy irigyelje társa eredményességét. — örülök annak, hogy a Winter, Medgyesi, Áronná, Jászka, Vízkeletíné kezdő ötös ma már ütőképes együt­tes. de felnő a feladatokhoz Nagyné, Hegedűs, és Spisák is. Winter formája mindig befolyással van a csapat eredményességére. Jó átlug- lormáju, kitűnő irányító és dobókészsége nagy értéke az együttesnek. A másik válo­gatott játékosunk Medgyesi igen tehetséges, fegyelmezet­tebb játékkal állandósíthatná helyét a magyar válogatott­ban is. Érdekes, hogy sok személyi hibát kövét el a támadó palánk alatt, holott természetesebb a védöjáték- ban elkövetett hiba. — A táblázat kosáraránya rámulat arra, hogy legkeve­sebbet dobásban javult a csapat, de ez a legnehezebb is. Sok mérkőzésen kima­radtak a legjobb „ziccer- helyzetek". Az idény elején hármas célt jelöltem meg ez előrelépés érdekében: dobó­készségben, gyors indítások­ban és védekezésben kell javulnia a csapatnak. Ez a követelmény ma is változat­lan, következetes feladat. A repertoár bővítése, a tuda­tos játék váltsa fel az ösz­tönöset, ez is a jövő felada­ta. — Valamit szeretnénk hal­lani a közeli tervekről? — Május elején az NB I- es csapatok is bekapcsolód­nak az MNK küzdelmeibe — mondotta Molnár Miklós. — Nekünk terveink vannak, szeretnénk beiutni a leg­jobb hat közé. Kél játéko­sunk, Medgyesi és Winter a válogatott csapatban a pári­zsi EB-re készülnek. Utána készülődés a bajnokság má­sodik félidejére. ahol sze­retnénk valóra váltani cél­kitűzéseinket. a/. első 8 csapat között végezni! Nciues Fctcr üapfár 1976. április 11.. vasárnap A nap keile 5.03, nyugta 18.28 órakor A hold kelte 14.52, nyugta 3.03 órakor Névnap: Leó 1976. április 12.. hétfő A nap kellé 5.01, nyugta 18.23 órakor A hold kelte 16.11, nyugla 3.36 órakor Névnap: Gyula Évforduló Egy évvel ezelőtt, 1975. április 11-én halt meg — és Ti) eve, 1906 júniusában született — Josephine Baker, az amerikai származású világhírű francia énekes-táncos színésznő. * Tizenöt évvel ezelőtt, 1961. április 12-én halt meg — 40 éves korúban — Sarkadi Imre Kossuth-díjas író, újságíró. Wéiarás -—----­V árható időjárás ma estig: általában kevés felhő, napos, száraz idő. A többféle erős. időnként viharos lökésekkel kí­sért északi, északkeleti szél lassan mérséklődik. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 15 fok körül. — DETVAY GYULA, a Szo­eialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa 1976. április 6-án, 73 eves korában el­hunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Az MSZMP Miskolc városi Bizottsága — A Minisztertanács Klézl Róbertét, valamint "Urban Lajost — MÁV vezérigazgatói •tisztségének meghagyása mel­lett. — közlekedés- és posta- ügyi miniszterhelyettesekké. Szigeti Istvánt munkaügyi miniszterhelyettessé kinevez­te. A Minisztertanács dr. Ha­lász Tibort nehézipari minisz­terhelyettesi tisztsége alól felmentette, és dr. Kapolyi Lászlói nehézipari miniszter- helyettessé kinevezte. — 666 ezer dollár értékű tő­kés importot takarítottak meg tavaly a TVK-ban. Eb­ből 400 ezer dollár értéket tettek ki a szocialista orszá­gokból származó, 266 ezret, pedig a hazai előállítású anyagok. — Ebben az esztendőben több mint 40 millió forint értékű társadalmi munkára számítanak Miskolcon. Az eddigi jelentkezések és fel­ajánlások alapján ebből 25 millió forint érték a kerüle­tekben. 15 millió pedig vá­rosi szinten kerül megvaló­sításra. — Oktatási és kulturális fel­adatok megoldására ebben az évben több mint 33 mil­lió forintot fordít a Kazinc­barcikai városi Tanács. Ez az összeg a tervidőszakra előirányzottnak 28,8 száza­léka. Rutára várók, figyelem! Lapzártáig az alábbi sorszámo­kig elégítették ki a gépkocsiigc- uyeket (illetve értesítették a ko­csik megérkezéséről a leendő tu­lajdonosokat) : Trabant Limousine (Bp.) 2 648 Trabant Limousine (Győr) 1 8*>:i Trabant Special (Bp.) 4 393 Trabant Special (Győr) 3 569 Trabant Combi l" 520 Trabant Hykomat 4 298 Wartburg Tourist 253 Wartburg de Luxe 1 314 Wartburg Limousine l 214 Wartburg de Luxe tolótetős 441 Skoda S—100 73 494 Skoda S—100—L (Bp.) 7 843 Skoda s—mo—L (Győr) :s 200 Skoda S—110—L (Bp.) 5 471 Skoda S—110—L (Győr) 1 585 rolski FIAT 1500 10 640 Polski FIAT 126 138 Zaporozsee 23 301 Zsiguli (Bp.) 75 129 Zsiguli (Debrecen) 33 499 Zsiguli Combi 7 340 Zsiguli 2103 3 108 Zsiguli 2111 (Bp.) 182 Zsiguli 2111 (Debrecen) 428 Dacia 7 433 — Mély felháborodás! váltott ki Kubában az Egyesült Ál­lamokban székelő ellenforra­dalmi csoportok újabb fegy­veres támadása a kubai ha­lászhajók ellen. A banditata- madás következtében Bienve- nido Muriz meghalt, egy má­sik halasz súlyosan megsebe­sült. A halászok — társuk holttestével és a súlyos sebe­sülttel együtt — két napig bolyongtak a tengeren. — Április 10-i lapszámunk­ban a TVK reklámcikkének emblémája alá sajnálatos té­vedés miatt. Leninváros he­lyett Tiszaszederkény felirat . kerül(v- .. . ..... — Az öfödik ötéves tervben tovább bővítik a miskolci fürdőket. • Előreláthatólag 1977 végére befejezik a Sza­badság fürdő átépítését, s még a tervidőszakban sor kerül egy új, 25 méteres tan­medence építésére is, való­színűleg Diósgyőrben. — MEGKEZDŐDÖTT a Mis­kolci Pamutlonóban a fűtési berendezések rekonstrukció­ja. A korszerűtlen kazánhá­zat földgáz hasznosítású be­rendezésekkel látják el. Az új fűtési mód a környezet­védelmi szempontokat is tel­jes mértékben kielégíti. — Doktor úr, nagyon hár. lás vagyok önnek, hogy ki- dyógyitott a kleptománid- b ól. — Én is nagyon örülök, de ha netán visszaesne a betegségébe, hozhatna ne­kem egy szép zsebrádiót. — Üj finisekért, aszfaltbe­dolgozó gépet vásárolt a Közúti Építő Vállalat. A négymillió forint értékű geo óránként 40 tonna aszfaltot terít szét 'és dolgoz be. A géplánc tteljes értéke eléri a 20 millió forintot. — Az országos átlagot meg­haladó fejlődést éri el az el­múlt tervidőszakban a B1K. Az áruértékesítési tervüket 63 százalékkal teljesítették túl. Ez a dinamikus fejlődés főként a szocialista munka- verseny részvevőinek kö­szönhető. i ✓ ülaforvos! ügyelet Ügyeletes állatorvos Miskolc m. város területen 1976. április 10-én (szombaton) 12 órától 7976, április 12-ón (hétfőn) reggel 6 óráig: dr. Nagy Pál. Miskolc 1L, Vörös Hadsereg útja 17 sz Telefon: 16-605. Bejelentés: 8—o és 13—14 óra között. t FTC—DVTK 1:0 (1:011 A vidék legjobbja a DVTK

Next

/
Oldalképek
Tartalom