Észak-Magyarország, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-31 / 77. szám

Jobb üdítő ital Miskolcnak Itten január 1-től a Kis- várdai Szeszipari Vállalat Miskolci Likőrgyárához csa­tolták a Miskolci Ital- és Vegyicikkgyárat. Ezzel meg­teremtődött a lehetőség a nagyobb fejlesztésekre, ami azt jelenti, hogy javulni fog a megyeszékhely üdítőital­ellátása. A régi termékek közül áp­rilis 1-től megszüntetik a ve­gyiéi kkek gyártását, ezt egy másik üzem végzi majd. A Borsodi vizet viszont már most is a Bocsi Sörgyár pa­lackozza. Változatlanul Mis­kolcon készítik a szódavizet, a Tapolcai vizet és a na­rancs üdítőt. Létrehoztak az új területen a Sztár és Coca Cola fogadására —, amelyek Demecserböl érkeznek — egy tranzitraktárt is, ami je­lentősen javította az ellátást. A távolabbi tervekben sze­repel a jelenlegi üdítőital­palackozó teljesítményének négyszeresére való bővítése. Az új berendezéssel órán­ként 10 ezer üveget tölte­nek meg. A vállalat vezetői remélik, hogy az intézkedések és fej­lesztések jelentős mértékben javítják majd a megyeszék­hely üdítőital-ellátását. Ma nyílik Ozdon: ' liszak-inagyarországi képzőművészek kiállítása Az Ózdi Népművelési In­tézmények igazgatósága ren­dezésében ma délután 5 óra­kor nyílik meg Ózdon, a Liszt Ferenc Művelődési Központ kiállítási /termében az észak-magyarországi kép­zőművészek kiállítása, amely április 21-ig tekinthető meg. TELEX A BRITEK Különös, egyhangú éle­tet él az átlag angol, aki­nek kedvenc időtöltése szinte kizárólag a tv-né- zés. A brit állampolgárok többsége — egy statiszti­kai felmérés tanúsága szerint — naponta leg­alább egyfajta gyógyszert rendszeresen beszed, 92,5 százalékuk munka után megbűvölten ül a képer­nyő elé, 49,2 százalékuk a rádiót hallgatja és majd minden második „be-be- ugrik egy italra” a . sarki ivóba. A sportok hazája­ként ismert Albionban a sportok közül a szabadté­ri úszás áll az élen, ám még ez is csak a lakosság 5 százalékának jelent ked­venc időtöltést. KÍNAI HISZTÉRIA A kínai Kanton városá­ban néhány nap óta nagyméretű faliújságokon támadják Kanton tarto­mány oktatásért felelős köreinek „egyes szemé­lyeit”. A piros-sárga és fehér falragaszok — ta- cepaók — többsége egy „revizionista program fe­hér könyvének” nevezett dokumentumot bírál, amely szemben áll Mao Ce-tung elnök forradalmi irányvo­nalával, nevezetesen 1908. július 21 -i utasításaival, melyek a munkásegyete­mek működését szabályoz­zák. A Kantonban látható tacepaók egy része „Bírál­juk a három direktívát!” címet viseli és Teng Hsziau-ping miniszterel­nök-helyettest azzal vá­dolják, hogy nem tesz kü­lönbséget az osztályharc és a termelés, illetve stabili­tás fogalmai között. A tárlaton 24 művész mu­latja be félszáznál több al­kotását — festményeket, gra­fikákat, kisplasztikái mun­kákat. A kiállítást Tóth Já­nos, az Ózdi városi Pártbi­zottság munkatársa nyitja meg. Űj sör Bőcsről Elkészült a negyedik fajta sör is a Borsodi Sörgyárban. A világos, a Kinizsi és a barna sör mellett most jelent meg Rákóczi néven a gyár új terméke, melyből egyelő­re 1000 hektolitert készíte­nek. Bőcsön ebben az évben még 10 ezer hektoliter Rá­kóczi sört gyártanak. Az új sör a napokban jelenik meg a boltokban. A dolgozók középiskolái­ban — a napokban közzétett rendelkezés szerint — az 1975—76-os tanév osztály­vizsgáit május 22-ig be kell fejezni. Azok a tanulók, akik tovább kívánnak tanulni fel­sőoktatási intézményekben, május 24-től kezdődően vesz­nek részt a közös írásbeli érettségi felvételi vizsgákon. Az iskolai írásbeli érettségi vizsgák időpontja — mindig délután 2 órakor kezdődnek — a vizsgaszabályzatban meg van jelölve. A gimnázi­umban május 31-én magyar nyelv és irodalommal kez­denek, akárcsak a szakkö­zépiskolákban. A felsőokta­tási intézményben továbbta­nulni kívánók szóbeli érett­ségi vizsgáját — szükség esetén más osztályba való áthelyezéssel is — június 22- ig be kell fejezni. Brigádok a pult mögött var Jó hagyományokra, tapasz­talatokra épül a munkaver­seny-mozgalom a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalatnál. A vállalati terv­feladatok alapján, a szocia­lista brigádvezetők bevoná­sával dolgozták ki az elmúlt évben a gazdasági célok, s a társadalmi munka fel­adatainak megvalósítását A munkaverseny-mozga lom segítette a vállalat mun­káját, a jó forgalmi teljesí­tést, s a létrehozott nyeresé­get. Negyvennyolc brigád kapta meg a szocialista cí­met: a 95-ös számú bolt a vállalat kiváló brigádja lelt, a Kazinc Áruház Béke szo­cialista brigádja pedig arany- fokozatot ért el. Az elmúlt évben tovább javult a munkaverseny szín­vonala; több szocialista bri­gád végzett eredményes mun­kát a boltok felújításánál. A brigádoktól beérkezett tizen­kilenc újítási javaslat közül 14-et már bevezettek. A 77- es és a 101-es számú boltok szocialista brigádjai évek óta mintegy harminc kisgyere­ket patronálnak a Gyermek- városban, más brigádok rend­szeresen látogatják a szociá­lis otthonokban élő idős em­bereket. A vállalat hat bri­gádja részt vett — társa­dalmi munkavállalásként — a megye területén a mező- gazdasági termények betaka­rításában. A gyermekruházati cikkek ellátásának javítása érdeké­ben számos brigád szocialista szerződést kötött a szállító nagykereskedelmi vállala­tokkal. 'iunnepseo Körömben II. Rákóczi Ferenc születésé­nek 300. évfordulója alkalmából március 27-én, szombaton ün­nepséget tartottak a Sajchídvé- gi körzeti Altalanos Iskola út­törői is. Színhely a Köröm—Gi- rincs községek közötti rész volt, ahol a fejedelem és kísérete tá­borozott az ónodi országgyűlést megelőző napokban, mivel a Sajó áradása miatt Önodra nem tudtak átjutni. A ..Rákóczi-dom­bon” délelőtt lü órakor gyújtot­ták meg a tábortüzet, itt több mint 300 úttörő, valamint Sajö- híd vég—Köröm, Girincs—Kis­csécs párt- és tanácsi, a KISZ és a Hazafias Népfront küldöttei vettek részt. Ezt követően a kö­römi művelődési otthonban foly­tatódott az ünnepség, este pedig a sajóhídvégl körzeti Általános Iskolában KISZ-úttörök vetélke­désével fejeződött be a rendez­vénysorozat. Kerékgyártó János S; h\ & les 11c ás hö tji. ki; ive PU1 jjús Ha ri.­tl' 'Ul kit 5ic A pajtások azonnal ki is próbálták a rex asztalt. Fotó: Szabados György Kedves kis ünnepségre ke­rült sor tegnap délelőtt a Szuhogyi Általános Iskolá­ban. A Kincskereső c. ifjú­sági irodalmi folyóirat előfi­zetés-gyűjtőinek nemes ver­sengésében az iskola tanulói bizonyultak a legjobbaknak. Ebből az alkalomból'köszön­tötte őket Baka István költő, a Kincskereső szerkesztősé­gének munkatársa. — Őszin­te szívvel köszöntjük a szer­kesztőség nevében e kis isko­la nevelőit és tanulóit, azt a kis közösséget, akik a pe­dagógusokkal együtt sokat és eredményesen munkálkodtak az elmúlt időszakban lapunk érdekében. Mindenkit sajnos nem tudunk jutalmazni, ar­ra sincs lehetőség, hogy va­lamennyiüknek személyesen köszönjük meg azt, hogy sok-sok új előfizetővel gyá­ram'tolták a lap olvasótábo­rát. Mi. a lap dolgozói, ed­dig is és ezután is arra fo­gunk törekedni, hogy á most kialakult kapcsolatot tovább erősítsük, és úgy dolgozzunk, hogy a Kincskereső minden olvasója valóban megked­velje és megszeresse a la­pot — mondotta. A köszöntés után került sor az ünnepség „legizgalmasabb” részére melynek során Ko­vács László, a Csongrád me­gyei Lapkiadó Vállalat igaz­gatója adta át. az első helye­zettnek járó jutalmakat: az iskola legjobb 10 gyűjtője kéthetes „Kincskereső”-tá- borban vehet részt Zánkán; ezenkívül egy négyszemé­lyes sátor, futball- és kézi­labda, valamint egyéb játék is az iskola birtokába került. A játékokat pillanatokon be­lül kipróbálták a boldogság­tól sugárzó arcú gyermekek. Mi is gratulálunk az első helyezetteknek. Egyben kö- szöntjük rajtuk kívül azt a két iskolát: a tardi és az encsi Általános Iskolát is. amelynek tanulói ugyaneb­ben a versenyben második helyezést értek el. Végső so­ron tehát e sikeres kezde­ményezés során minden gyermek nyert és szellemi értékkel gazdagodott. V. M. A kulcsi „csodakút” rejtélye Az elmúlt héten érdekes hír terjedt el Fejér megyében: a Duna-parti Kulcs községben, a Deák Ferenc u. 9. sz. hétvégi ház öreg kútjából termálvíz tört fel. A kút valóban gőzöl­gőit és 90 fokos forró vizet húztak ki belőle. A kút ,,rejté­lye” néhány nap múlva megol­dódott. Kiderült, hogy a Dél­dunántúli Áramszolgáltató Vál­lalat szerelői házi vízellátó be­rendezést kötöttek a kúthoz, és tévedésből fordítva kapcsolták rá a vezetékeket a szivattyúra. A szabálytalanul bekötött veze­ték állandóan áram alá helyez­te a fémszerelvényeket, közte a kútba belógó vízvezetékcsövet. A kút vizén át tartós földzárlat keletkezett, ez forralta lel a vi­zet. Gyilkosság Misi Kedden délelőtt Miskol­con a Győri kapu 39. sz. ház lépcsőházában Perlaki Zoltán 33 éves mérnök, mis­kolci lakos — vita közben — több késszúrással meg­sebesítette Kiss Lajosné 34 éves statisztikus, miskolci lakost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszí­nen meghalt. A bűncselek­mény elkövetője elmene­kült, később azonban ön­ként jelentkezett a rendőr, ségen, ahol előzetes letar­tóztatásba helyezés mellett indult ellene eljárás. ■' ni Baleset a laboratóriumban Súlyos baleset történt a Budapesti Műszaki Egyete­men, a vegyészmérnöki kar műanyag- és gumiipari tan­székének laboratóriumában, Polgár Katalin 24 éves egyetemi hallgató, budapes­ti lakos metanol aceton kristályosítását végezte a laboratóriumban. A vegy­szert tartalmazó 4 literes lombik a villanyfőzőről va­ló leemelés közben eltörött, tartalma belobbant, minek következtében Polgár Ka­talin ruhája meggyulladt. A leányt életveszélyes, a segítségére siető dr. Doszlop Sándor docenst és dr. Zu- bonyi László adjunktust sú­lyos, nem életveszélyes sé­rüléssel szállították a men­tők kórházba. A baleset kö­rülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására a rendőrség szakértő bevo­násával folytatja a vizsgá­latot. „Ki lehetett, akit elütöttem”? "a Ol lül sz, tél a sz,­N *0 Ül 15; ép *ö í Pc Pi Vá ta bt su Zí t; h. I P, j «I cl t\ a a« h K’ 1; a 5‘ A. 1 1 1 1 1 l \ c t Előfordul, hogy néha a legki­sebb szabályszeges, vagy köny- nyclmüscg is balesethez vezet az országúton. Ha a gépjármű vezetője halmozza a szabályta­lanságokat, egyre-másra meg­szegi a tilalmakat, csaknem tör­vényszerűen bekövetkezik a bal­eset. Ez történt Petrik János miskolci teherkocsivczctövcl, aki a baleset után most előzetes le­tartóztatásban várja, hogy ügyé­ben ítéletet mondjon a bíróság. Esteledett Csinesetanyán, ami­kor néhány an iszogattak a kocsmában, köztük Petrik János gépkocsivezető is. Az a pár po­hár sör — gondolta — nem tesz kárt, -hiszen már csak hazáig kell menni a teherautóval. Igaz, hogy a kocsmai italozgatás már csak ráadás volt, hiszen előtte a délelőtti órákban is ivott. De ilyenkor ezt már nem érzi az ember. Egyszerre csak meggon­dolta magát Petrik János, hogy nem iszik tovább, hiszen ez a kis „kitérő’» nem szerepelt a menetlevélen, meg aztán későre is járt. Utasával, egy rokon gyerekkel, elindultak. Alig ka­nyarodtak ki Csincsctanyáról — még a fényszórót sem kapcsolta he — amikor hirtelen feltűnt előtte egy lovas kocsi. A sebes- ségmutató ötven-hatvan kilomé­tert jelzett, másodpercnyi idő sem ' maradt a cselekvésre. Hát még így, zsibbadt, elnehezült fejjel. Az ijedtség, a kétségbe­esés azonban villámként szaladt végig benne. Félrerántotta a kormányt és ez ahhoz elég volt, hogy nem rohant szembe a lo­vak közé a kocsival, de az üt­közést a szekérrel nem tudta el­kerülni. Tejcskannák repültek széjjel, csörömpölve a sötétben az úton, a lovas kocsi darabokra szakadt. A tompított fényben feltűnt lovak, a csattanás, csörömpölés egybeesett a fékcsikorgással. — Amikor felengedtem a fé­ket, jobb lábbal a gázpedálra tapostam. Irány, hazafelé. Beáll­tam az udvarra, ettem egy ke­veset és ágyba bújtam — mond­ja az előzetes letartóztatásban levő Petrik János. —1 A gyerek már aludt, az asszonyhoz nem szóltam. — El tudott aludni? — Nem. Ittas voltam, de las­san összeállt bennem a baleset minden mozzanata. A kocsmá­ban, Csinesetanyán együtt ittam az egyik fogatossal, és a gaz­daságban csak kettő van. Akkor ez csak Dorogi Jancsi lehetett, gondoltam, akivel együtt jár­tunk iskolába. Hátha többen is ültek a kocsin, de kik, és mi történt velük. Élnek? Ezek jár­tak a fejemben. A család aludt már, amikor kopogtak a rend­őrök. Ideges voltam, ellenáll­tam, csak amikor az UltlI-s kocsi is megérkezett, akkor láttam he, hogy minden hiá­ba. Akkor mondtam az asz- szonynak is, hogy ml történt. Ultink a rendőrségi szobában, a nagydarab gépkocsivezető a száját harapja, amikor a család­ról beszél. Tizenhat eve vezet jármüvet, és az elmúlt évek so­rán már több olyan <*sctc is volt, amit komoly figyelmezte­tésnek vehetett volna. Ittas ve­zetésért egyszer háromszáz fo­rintra büntették, többször is ja­vító-nevelő munkára ítélték* Ezek a „figyelmeztetések”, úgy tűnik, nem voltak eléggé neve­lő hatásúak. Előkerül a vcr-alkohpl vizsgá­lat eredménye: Petrik János ve­rében 3,51 ezrelék volt az alko­holszint mértéke. (Négyczrclékcs alkoholszint már halált okozó alkoholosságot Jelenthet.) A magabiztosságnak már nyo­ma sem látszik Petrik Jánoson. Dorogi János ült a lovas ko­csin, aki a balesetet könnyebb sérülésekkel úszta meg, mond­hatni a csodával határos mó­don. A szétszakadt szekérnek meg a vas tengelye is eltört. — Láttam Dorogit a folyosón* amikor meghallgatásra behívták a rendőrségre. Csak egy pilla­natra néztem rá, de az is elég volt. Ha nem ittam volna, ha világít a kocsi reflektora, ha a kanyarban kisebb sebességgel hajtok, ha nem vagyok fekete- úton . .. Mennyi, mennyi felté­teles módban kifejezett cselek­vés. Mindegyik közül az embe­rileg jobbat és a jog szerint kö­telezőt kellett volna választani* A cserbcnhngyásról már nem is szólva. A nem hivatalos út, az ittasság, az itallal dopoingolt magabiztosság, könnyelműség okozta baleset után magára hagyni valakit, aki hajba került* erre nincs magyarázat, sem az ijedtség, sem a felelem. Nagy József ESZAK-MAGYARORSZÁG sz. Postacím: 3501 16-450. Kultúrrovat cím: 3501 Miskolc, fizethető: a helyi postahivataloknál

Next

/
Oldalképek
Tartalom