Észak-Magyarország, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-21 / 69. szám
- ESZAK-MAGYARORSZÄG 4 * 1976. március 21., vasárnap HÁROM NŐVÉR Csehov-bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban Tellinger István munkája. Szakszervezeti forrásanyagok és kutatások vezésében és lebonyolilásá- ban. Fontos tervpont a meg' K osztolányi Dezső, aki-, nek remekmívű fordításában szólal meg e \ darab a Miskolci Nemzeti Színházban, 1922 őszén, midőn a Vígszínházban megtekintette a Három növér-t, a nagy és halhatatlan drámaíró e darabjának lényegét így foglalta össze: „Hálóm moszkvai lány, három tábornok-árva története, ki vidékre kerül, egy helyőrségi városba, ott csöndesen elszárad, kiábrándul, megöregszik. És? Olga tanárnő, aztán igazgatónő. Mása, egy gimnáziumi tanár felesége, beleszeret az őszülő ezredesbe, kit áthelyeznek. Irinának, a postáskisasszonynak párbajban megölik vőlegényét. És? A katonák, kikkel csókolóztak, gitároztak, ozsonnáztak, elmennek. És ? Az élet is elmegy, a fiatalság. Minden elmúlik, változik, semmi sem oldódik meg”. Kosztolányi annyira csak a saját hangulatát és kora Csehov-szemléletét (melynek nyomai ma is felbukkanhatnak!) vetítette, érezte bele a műbe és a Vígszínház hajdani előadásába, hogy a maga fordította szöveg legszebb, leghangsúlyosabb mondatairól megfeledkezett. Azokról, melyek Ver- sinyin alezredes, Tuzenbach hadnagy, a „báró”, de a nővérek ajkán is fakadnak, ám amelyekben mégis maga Csehou szól a munka értelméről és értékéről, a tisztább, tartalmasabb, szebb emberi élet iránti vágyról, a fejlődésbe, a tettek erejébe vetett hitéről, arról a meggyőződéséről, hogy „nincs és nem is lehet olyan unalmas és szomorú város, melyben az okos, képzett ember felesleges volna ...” Mindez már a mi világunk cs világnézetünk irányába mutató és tapogatózó, az igazi Csehov ... Mert a Három nővér: pályazáró, alkotó korszakának érett termése, utolsó előtti színműve (1901), melyet mór csak a Cseresznyéskert és az író korai halála követett (1904-ben; — mindössze 44 évet élt). Ebben az időszakban, az első oroszországi forradalmat megelőző években, mint egy kortársa megjegyzi, „Csehov már nem a régi Csehov volt... A felcsapó viharos orosz hullám felkapta és magával sodorta” őt is. Ő mondja Tuzen- baehhal: „Itt van az ideje, már közeledik, egészséges, hatalmas görgeteg támad, már úton van, nemsokára ideér és lesöpri társadalmunkról a tunyaságot, a közömbösséget, a munka iránti előítéletet, a rothadt unalmat ... Huszonöt-harminc év múlva minden ember dolgozni fog. Minden ember!” Ez a Csehov, aki változatlanul „a legnemesebb realizmus bűvös eszközeivel” él, immár nem csupán a megbocsátó ember szer etet, hanem a könyörtelen emberismeret . írója is. Nemcsak a boldogtalanságot, a múlandóságot, az érzékeny emberek életének szomorúságát fejezi ki, hanem a tettekre képtelen, önáltató, üres lelkek komikumát is. A meddő ábrándozást megérti, de elítéli, és felmutatja, sejteti a változás, a fejlődés erejét, a munkával megalapozandó „új, boldog- élet” bekövetkezését ... . — A Miskolci Nemzeti Színház együttesének és tóként lllcs István igen alapos rendezésének műsorpolitikai és közönségnevelő szép tette, nagy érdeme, hogy vállalkoztak a zajos sikerrel eleve aligha kecsegtető Csehov újabb színreho- zatalára, és a Cseresznyés- kert, meg a Sirály után a talán legnehezebb feladatot jelentő Három nővér-rel is megkísérelték felidézni a kivételesen magas szintű színházművészeti alkotás varázslatai. A méltánylandó fölöttébb nemes törekvés .— legalábbis a bemutatóelö- adáson még — mintha nem érlelődött volna meg teljesen. Igaz ugyan, hogy az értelmezés egészében hűséges volt Csehovhoz; az előadás a csehovi megértést és elutasítást, a tragikumot és a komikumot egyaránt kibontotta. — Mégis: olykor valami merevgörcsöt éreztünk a játékban, az izgalom és az igyekezet gátlásait, a íelol- dódottság hiányát. (Közrejátszhatott a meghűléses, influenzás megbetegedések időszaka és a írontátvonu- lásos nap is.) És akadtak olyan zavaró, bosszantó apróságok is, melyeket köny- nyen el lehetett volna kerülni. így például: a halk színpadi beszéd. Hozzátartozik ez a Csehov-drámák légköréhez, de még a karzaton is hallható halk beszédnek kell. lennie. (Alulírott, szomszédaival együtt, a földszint harmadik sorában sem mindig tudta követni az oly fontos szöveget, néha még az egyébként zengő orgánumú férfiszínészét sem.) Aztán: cári tisztek, a századforduló tájának tanárai nem viselhették a mai fiatalok nagyon hosszú haját. (A külső reális hitelessége: még nem „naturalizmus” !) „Kordivat”, (tehát: múlékony séma), hogy a közönséget függöny nélküli, díszletezett, bútorozott, nyitott színpad fogadja, de Csehovhoz — éppen Csehovhoz! — nem illik... „Maradiak”: az „írócentrikus” színház hívei vagyunk. S ezért: lehetségesnek tartjuk néhány nem lényeges mondat törlését klasszikus darabokból, de megtoldásukat nem. A Három nővér, a színmű azzal kezdődik, hogy csak Olga, Mása és Irina vah a színen; az előadásban az összes szereplőt panoptikumi viaszfiguraként felvonultató némajelenet előjátéka: illetéktelen „megíejelése” a darabnak, a bizalom hiánya mind Csehov, mind a közönség iránt. Enélkül is megértjük és tisztán értjük a mondanivalót, sőt a rendezői szándékot is! És végül: a vendégrendező, Fehér Miklós a befejező jelenetek helyszínét is — riiiként az előzőkét — megalkothatta volna az író kívánalmaival pontosan megegyezőnek. A három nővér valóban együtt van a társulatban, és Gyöngyössy Katalin, Mcszléry Judit, Jan- csó Sarolta.; nagy szeretettel, önmaguk iránti igényességgel keltették' életre őket. Gyöngyössy Katalin Olga fáradtsága mögött a „tanárnős” modorba rejtett jóságot, Jancsó Sarolta pedig Irina fejlődésének ívét (a főváros utáni sóhajtozástól a gyártelepi iskolában tanítónői munka örömmel vállalásáig) érzékeltette tökéletesen. Meszléry Judit mintha megtagadta volna Másától azt a kevés könnyedséget, csillogó vibrálást is, amelyet az író adott neki, de a fő vonásait, keserűségét, kitünően „hozta”. A Három nővér valamennyi szerepe: „nagy szerep”, tökéletes alakítást kíván. Ezt leginkább Blaskó Péternek a szövegnél is többet, árnyallabbat életre keltő, mélyen emberi Andrejé- ben és Verebes István mé- fisztói Szoljonijában láttuk. Utóbbi mintha a forradalom jövendő esküdt ellenségét, a fehér tisztet is sejtette volna, csakúgy, mint Pala,néz Ferenc nyílt szívű, egyenes jellemű Versinyinje a később vörös tábornokká fejlődhető hivatásos tisztet. Maszlag István darabos, nem meggyőző Tuzenbach ja: alighanem szereposztási tévedés vagy téves szerepfelfogás következménye. Várda.y Zoltán Mása férjét rokonszenvesebbé, okosabbá hangolta, hogysem eléggé indokolta volna asszonya csalódott ingerültségét. Fehér Tibor a műveletlen, egykori szaktudását is elfelejtő, részeges öreg katonaorvos alakját ugyan jóízléssel, de túlságosan is „visszafogta” olykor: belelopolt valami olyan „lírát”, melyet Csehov megtagadott tőle, s okkal. Kisebb szerepükben — két népi öreget játszottak — Csapó János és Márffy Vera hibátlanul idéztek fel teljes jellemképet és emberi sorsot, az olcsó, de hálás túlzás csábításának ellenállva. Nagy Mari viszont ezúttal túlzott harsánysággal, csupán külsődleges eszközökkel formálta meg a nővérek sógornőjét, ellentétes típusát. 1 Két fiatal tiszt szerepében kissé gyerekes Somló István és kiváltképpen Szikra József. Hruby Mária jelmezei választékosak, korhüek, ízlésesek; nem csupán az ember- alakok tulajdonságait, hanem az idő — mintegy 2—3 esztendő — múlását is jelzik. Legtalálóbban a fivér: Andrej — Blaskó Péter — öltönyeivel... A z első, a bemutató előadásról kell véleményt mondania a „hátrányos helyzetű” nézőnek, a színikritikusnak. Meggyőződése azonban, hogy a későbbi előadások közönsége, fel- szabadultabb játék tanújaként, nála kedvezőbben nyilatkozhat. A Szakszervezetek Országos Tanácsának titkársága 1974 januárjában hozott határozatot a Szakszervezetek Központi Levéltára megszervezésére, feladataira, halas- körére. Nem sokkal a határozat megszületése, illetve az új intézmény munkájának megkezdése után, 1074 májusában bemutattuk a Szak- szervezetek Központi Levéltárát, mit akar végezni, milyen eszközökkel akarja a. társadalomtörténeti szempontból is rendkívül érdekes Uatanyagol feldolgozni, a: szakszervezetek történetének kutatásához felhasználhatóvá tenni. A SZOT határozata hosszú, kitartó munkát követel k Szakszervezetek Központi Levéltárától, mint országos hatáskörű szaklevéltártól. Mindenekelőtt nehézséget jelent az, hogy nincs múltja, irattári előzménye, nem megfelelő módon csoportosított, gondozott anyaggal kell dolgoznia. Dr. Karsai Elek, az ismert történész lett a kezdetektől e központi levéltár vezetője, s irányításával megkezdődött az ömlesztett iratanyagok rendezése, feldolgozása. Vele tekintettük át a Szakszervezetek Küzponti Levéltárának elmúlt évben végzett munkáját. €> Az alapvető célkitűzésük volt kialakítani az intézmény sajátos munkavégzésének módját, és a szakszervezeti szervekkel, amelyeknél az iratok születnek, olyan kapcsolatot kiépíteni, hogy azok munkája jó alapul szolgálhasson a központi levéltári anyag majdani kezeléséhez, rendezéséhez. A megalakulástól a közelmúlt napokig folytatott helyszíni megbeszélésekkel, ellenőrzésekkel sikerült némi szemléletbeli változást elérni, a Szakszervezetek Központi Levéltára létezéséi a szakszervezeti szerveic. tudatába átvinni és azoknál az iratkezelésben változtatást elérni. Az elmúlt esztendőben is a hozzájuk került iratanyag rendezését tartották elsőrendű feladatnak. Ugyancsak feladataik közé tartozik a levéltári anyag tudományos feldolgozása, elsősorban a szakszervezetek története területén. 1975. utolsó negyedében megkezdték « szak- szervezetek szervezeti felépítésére, hatáskörére irányuló kutatásokat. Nagyarányú anyagtól tárást végeztek a SZOT különböző osztályainak. egyes ágazati szakszervezetek központi szerveinek, különböző, időközben megszűnt, szervezeteknek és kiemelkedő szakszervezeti személyiségeknek iratanyagában, valamint különböző kutatásokat teljesítettek, részben a SZOT, részben az ágazati szakszervezeti központok es a Szakszervezetek Elme- Jeti Kutató Intézete részere. Figyelmet érdemel az anyagrendezéssel kapcsolatos munka. Összességében a központi szervektől és az agazali szakszervezetektől összesen 7481 dossziéra való iratanyagot rendeztek, ami nagyon szerény becslés szerint is legalább SO ezer forrásanyagot jelent. Az elmúlt évben. öl megye, köztük Borsod szakszervezeti tanácsának iratkezelését és több ágazati szakszervezet munkáját vizsgálták, és szervézettörténeli kutatásokat végezlek a SZOT elnökségének, titkárságának, valamint több ágazati szak- szervezetnek irataiban. Egyéb munkájuk mellett a Szak- szervezetek Elméleti Kutató Intézetének irányítása alatt részt vettek a helyi szakszervezet-történeti kutatások megszervezésében két megyében. Ezek közül az egyik Borsod, ahol mint arról a munka kezdetén beszámoltunk, tucatnál több kutató látott hozzá, hogy részben a helyben fellelhető, részben peclig a Szakszervezetek Központi Levéltára által rendelkezésre bocsátott forrásanyag segítségével a különböző ágazati szakszervezetek borsod- miskolci történetét feldolgozza, s összességében kialakuljon a' megye szakszervezeti története. © A semmiképpen sem látványos, de társadalomtörténeti- lég igen fontos munka éves számadásának adatai tatán száraznak hatnak, de nem feledhető, hogy a szakszervezetek levéltári anyaga a tükre a szervezett ipari és mezőgazdasági munkásság életének, tehát az ország lakossága döntő többségét magába foglaló szervezetek tevékenységének, s mint Ilyen, sem a munkásmozgalom, sem a teljes nemzeti történelem hitele szempontjából nem nélkülözhető. Az idei munka is lényegében az előző évek fő célkitűzéseit, éspedig a dosszié-szintű irat- rendezést és érzékelést, vaia- mint az új iratkezelési rendszer gyakorlatban való kipróbálását folytatja. Ugyancsak folytatja a levéltár a már rendezett anyagban a szerve- zetlörténeti kutatásokat, részt vesz a szakszervezeti mozgalom történetének feltárásában és monografikus feldolgozásában, valamint a visszaemlékezés-gyűjtés megszeríelelő tárolási feltételek biztosítása után a fotó-, fono- és filmtár felállítása. A tervek szerint átveszik a levéltár gyűjtéskörébe tartozó szakszervezeti szervelv levéltárivá érett anyagait es azok rendezését végzik el. Több megyében nyújtanak segítséget. a megfelelő iratkezelési gyakorlat kialakításához, folytatják a szervezettörténeti anyagok gyűjtését és az év végéig elkészítik a magyar szakszervezeti mozgalom történetének monográfiáját a felszabadulástól 1945. decemberéig, a Szakszervezetek XIII. kongreszusáig. © Természetesen, mind a számvetés, mind pedig a tervek bemutatásánál csak kiragadott gondolatokat jegyeztünk fel a fentiekben. A Szakszervezetek Köznonti Levéltára — talán banálisán hangzik, ha itt hangsúlyosan i feljegyezzük — nem óncélú i iratgyűjtő szerv. Már a fentiekben is utáltunk társadalom történeti fontosságára. t> nem téveszthető szem elől a SZOT titkárságának állásfog' | lalása, amely szerint „az ira- j j tok történelmi értékűek, ha j | elintézték az ügyet is”, mert j t még itt-ott meg kell küzdeni az iratokat feleslégesnek minősítő elavult szemlélettel, S ! ezért hangsúlyozza a SZOT- , titkárság határozata n történelmi dokumentumjelleget és fontosságot a szakszervezeti munka során keletkezett, ; meghatározott körű iratok' ' nál ; A Szakszervezetek Központi Levéltárának munkájával I foglalkozott legutóbb a Szak- < szervezeti Szemle című el' méleli-lársadalompolitikai lo- t lyóirat is. Ebben már szó \ esik arról, hogy a Szakszer' vezetek Elméleti Kutató intézete keretében létre Kellene hozni egy modern szak- szervezeti tudományos lóim- ( mentációs központot, amely- . nek feladata lenne a magyar szakszervezeti mozgalom mm' 1 den, e területét érintő isé- ! nyelnek kielégítése, és „nap- t ra kész” adataival a SZOT, 1 az ágazati szakszervezetek, a szakszervezetek megyei tanú' I csai ideológiai, politikai man- i Icáját lenne hivatva segíteni■ s A Szakszervezetek Központi Levéltára a maga szerény ' eszközeivel e feladatok és cél- t kitűzések megvalósulását i óhajtja előmozdítani és eb' , ben a munkában segít majd az a szakszervezet-történeti . kutatás és történetírás is. amelyet Borsodban is foly- , tatnak. Benedek Miklós Gyárfás Imre Rckassy Csaba munkája
