Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-13 / 37. szám
ISP [ Ölven percig álltak a villamosok TELEX FELSÉGSÉRTÉS Minden út járható Borsodban Tegnap délután X óra 50 perctől, fél 3-ig szünetelt a villamosforgalom Miskolcon, a Tiszai pályaudvar és a Marx tér között. Az MKV menetirányítójától megtudtuk, egy, a megengedettnél magasabb rakománnyal közlekedő — vasanyagot szállító — teherautó a selyemréti aluljáróban áthaladva leszakította az elektromos vezetéket. A platóról kimagasodó vasrúd 3 tápvezeték-felfr g- gesatést letépett, így mintegy 150 méter hosszúságban új vezetéket kellett kiépíteni. Az MKV szakemberei azonnal hozzákezdtek a hiba elhárításához, ám a helyre- állítás, a leszakadt vezeték pótlása így is csaknem 50 percet vett igénybe. Ez idő alatt az MKV autóbuszok beállításával biztosította a forgalom zavartalanságát. Annak ellenere, hogy a meghibásodás csak a Marx térig' éreztette hatását, a vállalat a pótautóbuszokat a Tiszai pályaudvartól a végállomásig, tehát Diósgyőrig közlekedtette. így a „csúcsidőben” sem volt nagyobb fennakadás a közlekedésben. Szerdán estétől a tegnap hajnali órákig havazás volt megyénk egész területén. A megyeszékhely körzetében mindössze 2—3 centiméternyi, az északabbra felevő^ területeken 4—5 centiméter hó hullott. Szerencsére nagyobb légmozgás sehol sem volt, így újabb hótorlaszok nem képződtek. Az éjszaka lehullott hó nem okozott különösebb fennakadást sem a megye, sem a megyeszékhely közlekedésében. A KPM hóügye- lete szerint már a havazás kezdetekor 50 sószóró gépet indítottak útnak a főútvonalakra — ezek már a reggeli közlekedési csúcs idejére megtisztították a fontosabb fő- és összekötő utakat. A további havazásra számítva, a KPM készenléti szolgálatot tart; szükség esetén 150 gépet. egy- és kétszárnyú hóekét. valamint hómarókat indítanak a megye és Miskolc útjainak a megtisztítására. Az Országos Meteorológiai Intézet „riasztó” jelzésére az említett gépek azonnal munkához látnak, illetve a kijelölt útszakaszra indulnak. Az iráni hatóságok hétórás kihallgatásnak vetették alá, majd kiutasították Norman Marsh brit elektrotechnikai szakembert, amiért a kedvenc macskáját „Sahnak” nevezte el. A felségsértés számba menő tett híre gyorsan eljutott az iráni titkosrendőrséghez, mely akcióba lépett és másfél nap alatt ..felgöngyölítette” az ügyet. GYERMEKGYILKOS Chicagóban megkezdődött egy líl éves fiatalember pere, akit azzal vádolnak, hogy 12. emeleti lakásából az utcára dobta nyolchónapos unokahúgát. A vádlott azzal védekezik, hogy a csecsemő „maga volt az ördög, és úgy éreztem, hatalmába akar keríteni”. A bűntény idején a szobában alvó családtagok közül senki sem ébredt fel. FÖLDRENGÉS Új primőr a boltokban It ellátást ígér az BliZl Az e heti zöldáruválasztékot 52 vagonos szállítással biztosította az AGROKON- ZUM. Jó kínálat van a különböző burgonyafajtákból és almából. Nem mondható el ugyanez a savanyú és fejes- káposzta értékesítésében. To- vábbra is teljes választékot és ellátást nyújtott a csaknem hatvagonos sárgarépa, gyökér, zeller és karalábé mennyisége. Elegendő meny- nyiség áll a háziasszonyok rendelkezésére vöröshagymából is. A hideggel dacolva e héten is érkezett primőr. Salátából 7 ezer fej, uborkából 120 kilogramm, zöldpaprikából 4 ezer darab, sőt ez évben először megjelent a piros hónapos retek, melyből 2 ezer csomó érkezett. Földlökést észlellek Guatemalában tegnapra virradó éjjel. Mérések szerint a múlt szerdai katasztrofális méretű rengés óta mintegy 700 esetben mozdult meg a föld, ezek közül a tegnapi volt a legerősebb. A legújabb adatok szerint csaknem 20 ezer a múlt heti földrengés halálos áldozatainak száma. A mentőosztagoknak még mindig nem sikerült néhány távoli települést elérniük. LESZÁMOLT Otthagyta állását Susan Ford, az amerikai elnök 18 esztendős leánya, hogy teljes idejét apja választási kampányának szentelhesse. Ford kisasszony eddig az AP sajtóügynökség alkalmazásában állt, mint szerződéses importer. A Mezőtúri Fazekasok Népművészeti Háziipari Szövetkezete az idén ünnepli negyedszázados évfordulóját. Alakuláskor csak 14 főt számláltak és mindössze 130 ezer forint értékű árut termeltek. Az elmúlt 25 év alatt jelentős fejlődést érlek cl. Napjainkban a mezőtúriak 1000 féle használati és dísztárgyat készítenek. Termékeik 40 százalékát tőkés exportra szállítják. Szőnyeg Kuvaitba Érdekes exportszállításra vállalkozott a Soproni Szö- nyeggyár. A szőnyeg ősi hazájába, Kuvaitba szállít 20 000 négyzetméter kettős velúr — klasszikus mintázatú szőnyeget. Szlávik Jó- zsefné, a gyár iparművésze tervezi a piaci szőnyeget. ZöfSlíGZ Vetélkedtek a kohászok A hernádvécsei Búzakalász Termelőszövetkezet építőrészlege eredményesen zárta az 1975-ös esztendőit. Az elmúlt évben sikerült befejezni a novajidrányi Vörös Csillag Termelőszövetkezetnél létesített 'üzemanyagtároló építését. Elkészült a húsprogram céljait szolgáló 150 férőhelyes nyáni szállás és — Hernádpetriben — egy 100 férőhelyes tehónistálló átalakítása. Ez utóbbiban a gazdaság tehénállománya nyer elhelyezést. Eredményes munkát végzett az ácsbrigád, amely a Jegelőkön levő nyári szállások befedését ég a meglevő tetőszerkezet javítását végezték, valamint a kőművesbrigád, amely Hernádvé- ose községben a községi tanács által építtetett ikerlakás kőművesmunkáit fejezte be. Az elmúlt napokban rendezték meg a vállalati munÉpül a szennyvíztisztító télén Miskolcon jelenleg nincs szennj'vízitisztító telep. Azt, ami 1913-ban épült, 1944-ben bombatalálat érte, s - azóta most kerül rá sor, hogy korszerű, a város növekvő igényeinek megfelelő telep készüljön. Az új szennyvíztisztító telep mechanikai ülepítő része remélhetőleg ez év végén üzembe fog lépni. Teljes befejezése ebben az ötéves tervben várható. kavédelmi vetélkedőt a Lenin Kohászati Művekben. A majd egy évig tartó előversengések- ben — az üzemi gyáregységi döntőkön — több mint 13 ezer szocialista brigádtag vett részt. A vállalati versenyre 16 brigád harcolta ki a részvétel jogát. Az öttagú csapatok 2 fordulóban, tesztlapokon bizonyították be felkészültségüket, tudásukat a szakmai és általános óvó rendszabályok ismeretéből. A tét kétszeresen is nagy volt. Egyrészt, a győztes csapat részt vehet az SZMT szervezésében megrendezésre kerülő megyei vetélkedőn, másrészt, az első hat helyezett brigádot és a legjobb teljesítményt nyújtó egyéni versenyzőket a sorrend alapján díjazzák, a vetélkedőre biztosított 20 ezer forintból. Jellemző c vetél kedősorozalon részt vevői aktivitására, hogy mindexe1 felül a nagyüzemi KISZ-bi zottság különdíjat ajánló! fel a legsikeresebben szerep lő KISZ-fiatalnak és a tó jobb 30 éven aluli átlagélet korú kollektívának. A tesztkérdésekre adó' feleletek, és az értékelés ütő megszületett az eredmény. ‘ csapatversenyt — s ezzel február 16-i megyei döntőt1 a részvételi jogot — a du< vahengerdei Kandó Kálinú szocialista brigád nyert« Teljesítményüket növeli, hoí az egyéni verseny eh 5 helyén is e kollektíva taí jai végeztek. A legjobb M zülük Sóra Ede, a brigád v«' zetője volt. A KISZ-bizOF ság különdíját a közlekedj gyáregység ifjúsági szódatfa brigádja és Grizák Gyidf az energia gyáregység dől»1* zója nyerték. lelt a lialaíeiii véileíí íerölefe Az Országos Természetvédelmi Hivatal közeli évekre kidolgozott terve szerint a jelenlegi, alig több mint 4 ezerről csaknem 15 ezer hektárra bővül a Balaton-kör- nyéki védett terület. A jövő esztendőben tervezik a balatonfüredi cserszömörce erdő védetté nyilvánítását. A maga nemében egyedüláj' karsztbokor-erdő ősszel véK pirossá váló leveleivel fest? színfoltként díszíti a körn.Vcj két. A programban főnk’ feladat a Tihanyi-félszigete' a Kis-Balaton védettségén6' további szigorítása, illetve l«1' terjesztése. 1060 vaiQB szén A Borsodi Hőerőmű Válla latnál az elmúlt évben az egyik legfontosabb feladatnak tekintették a helyes energia- gazdálkodást. az anyagtakarékosságot. Célszerű intézkedésekkel elérték, hogy a kazánok begyújtásához szükséges folyékony szénhidrogén éves mennyiségét 1000 tonna alá szorították le, a korábbi 1400—1500 tonnával szemben. A fajlagos hőfogyasztás az eddigi legjobb: 3230 kalória. A tervezetthez viszonyított 20 kalóriás javulás 1000 vagon szén megtakarítását tette lehetővé. Éles József bükkaranyos! Jakos közlekedési vétség miatt került a vádlottak padjára. A baleset, amelyet figyelmetlensége okozott. — és amely után megállás nélkül továbbhajtott —, azonban végződhetett volna kevésbé szerencsésen is. Az elmúlt év júniusában az ÉPFU-nál állt alkalmazásban, mint gépkocsivezető. Az egyik reggelen a tehergépkocsijával a miskolci Besenyői úton, a József Attila utca kereszteződése felé haladt, ahol útját nagy iv ben, balra kanyarodással akarta folytatni. Az útkereszteződésnél csak a bal oldal felől érkező jármüvekre figyelt és nem ellenőrizte a jobb oldal forgalmát. A József Attila utcára való fordulása közben nekiütközött ,j harminc kilométeres sebesség^ — az egyik jobbról közeié0, személygépkocsinak. A váciig annak ellenére, hogy észlelte balesetet, megállás nélkül vábbhajtott. A Miskolci Járásbíróság fig. lembe véve hogy közlekedő bűncselekmények miatt többször volt elítélve, Éles >1° I zselét háromhónapi, börtönbe1'! letöltendő szabadságvesztési ítélte, továbbá hat hónapra c\ tiltotta a járművezetéstől. ^ ítélet nem jogerős. ÉSZAK-MAGYARORSZÄG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.