Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-05 / 30. szám

Hozzászólás Olvasom Mihályi Gábor írását a Színház februári számában, a Színház és Icö- zönsóg rovatban. Don Quijote nyomában című írása töp­rengésekkel átszőtt útibeszá­moló egy művészegyüttes, a Huszonötödik Színház vidéki turnéjának két napjáról. Ho­gyan fogadták a színházat és előadását az egyik község­ben? Sok egyéb közül ezt a részletet olvasom el több­ször is. Megtudom ebből a cikkből, hogy az adott település mű­velődési háza többnyire mo­zinak használt, dísztelen, öreg épület, rozoga székso­rokkal. jobb napokat sosem látott kis színpaddal, rossz világítással, kicsavart égők­kel. Az intézmény vezetője nincs otthon. „A plakátokon húsz-huszonöt forintért hir­detik a jegyeket azért az előadásért, amit a falu in­gyen kap az államtól és a megyétől. (Vagyis a turné Icöltségeil az állam és a me­gye fedezi, a bevétel viszont a művelődési házé.)” Nem lehet tudni, eladták-e a je­gyeket vagy sem. lesz-e pub­likum este. A színészek to- borzó útra indulnak, a cikk­író meg az iskolaigazgatót keresi fel, aki hajdani ifjú­kora horgászélményeit idézi, amikor az ipar még nem szennyezte a vizeket, majd közölte: estére minden rend­ben lesz, a művelődési ház vezetője intézkedett, minden jegyet eladott, illetve kiosz­tott. A jegyek nagy részét elvitte a protokoll, és a biz­tonság kedvéért még egy szakasznyi kiskatonál is moz­gósítottak. Az előadáson ki­tűnt: a helybelieket felhábo­rította az előadás stílusa (a Zsugori arain.«.-at mutatták be), az iskolaigazgató fele­sége közölte is, hogy szá­mukra szokatlan az ilyen­fajta színház, itt összevissza jönnek be cs mennek, ki a színészek, az ember nem is tudja, hová. figyeljen”, mond­ta. az igazgató pedig a szü­netet be sem várva, szülői értekezletre sietett, a peda­gógusok el sem jöhettek, a kivezényelt kiskatonák is lassan kiszivárogtak fröcs- csözni. A cikk igen tárgyi­lagosan számol be a turné más előadásainak, az egy­azon előadás más települé­sen történt előadásának, va­lamint más produkciónak a másfajta fogadtatásáról, s az egész cikkből kitűnik, hogy a példabeli falu ellenére a turné sikeres, hasznos, érté­kes volt. Magunk is aláhúzhatjuk Mihályi Gábor megállapítá­sait. hiszen ismerjük a turné minden részletéi. Itt. Borsod­ban történt mindez, 1975 szeptemberében. A rossz pél­daként említett falu is a miénk. S ezért érdemes Mi­hályi Gábor cikkét figyel­mesen olvasnunk, tanulságait a magunk korábbi megálla­pításaival egybevetni, ki­egészíteni. Nem pellengérre akarjuk állítani az általunk meg nem nevezett, de a Színházban igen részletesen bemutatott falut, mert annak semmi ér­teimé. Nem is azt követel­jük, hogy. sikere legyen min­den vendégjátéknak. Erről szó sincs. De feltétlenül el­gondolkoztató. hogy nagy iparüzem vonzáskörzetében levő, kettős foglalkozású em­berektől lakott faluban a közművelődés adott területe ennyire gazdátlan legyen, s hogy értékes előadás így bukjék meg. Négyszázon fe­lüli férőhelyről esik szó a cikkben, s bizonyára boldog­talanok lettek volna az ille­tékes helybeliek, ha nem le­lik meg a nézőtér. Ezért hát „vattázlák” a széksorokat, hogy jobban mutassanak. Ki­osztották a protokollt, behoz­ták az egészen másfajta já­tékot váró tömeget, be vezé­nyeltek a kiskatonákal, hogy a statisztikában a telt ház szerepeljen. De njár az isko­laigazgató sem volt rá ki­váncsi, a nevelők nem vol­tak olt, hát miért ne mentek volna el a katonák fröcs- csözni. Akik ott voltak, nagy többségben nem értették, vagy félreértették, amit lát­lak. De a statisztikában az egész olyan jól mutatott. A kiváló együttes értékes bor­sodi turnéjának e sikerület­len darabja — sajnos— mü- vészeti-közmüvelödési hasz­nosságában messze elmaradt a többi szerepléstől. Mű és közönség nem talál­kozott. Az érdeklődéstől mentes valtapublikum előtti mindenféle művészi-közmű­velődési tevékenység igen erősen csökkent értékű és hatású. A legjobb mű befo­gadásához is jobb előkészítés kell. Erre int még hónapok t múltán is ez a — hihetőleg : múló — epizód, (benetlck) I Hangversenykrónika Erdélyi Miklós Hitkán fordul elő hangverse­nyen. hogy már a nyitány után megérkezik az első vastaps, s hogy a karmester, mielőtt elő­ször hajolna meg a közönség elöLL. felállítja a zenekart, ezzel is kifejezve a jó partner iránti nagyrabecsülését, hogy a siker­nek ők együtt részesei. Hétfőn este a Miskolci Szim­fonikus Zenekar játszott a Mil­lióiéi Nemzeti Színházban, Er­délyi Miklós, az Állami Operaház karnagya vezényelt. A másik vendégművész Torma Gabriella zongoraművész, az Országos Filharmónia szólistája volt'. A műsorban a 19. század két nagy mesterének, Schuberlnek és JBrahmsnak müvei csendültek fel. A miskolci szimfonikusok ezen a koncerten. Erdélyi Miklós ér­tő. érző, gondosan kimunkált vezetésével egy szimfonikus ze­nekar legjobb erényeit vonultat­lak fel. Először Schubert Ro- san í u n du-n y Hányát hallh attu k rendkívül árnyalt — színben, di­namikában és felépítésben egy­aránt szépen megvalósított — •szinte lebégöen könnyed játék­ban. Méltán volt nagy sikere. S ez a kezdés adta még a hang­verseny egész alaphangulatát. Schubert Vili. (befejezetlen) szimfóniája kövekezett a műsor­ban. Ha lehet valami hiányér­zetünk a koncert után, akkor csupán ennek a műnek néhol túl lassú, s emiatt kicsit széttörede­zett tolmácsolását említhetjük. A kicsit ,nagyvonalúbb vonalvezetés hiányzott. A műsor második fe­lében Brahms B-dúr zongora- versenye szólalt meg Torma Gab­riella zongoraművésznő crzclem­gazdag. tisztán értelmezett szó­lójátékával. a fiatal művésznő, aki városunkban először szere­pelt, magas technikai fokon,. nagyszerű muzikalitással tolmá­csolta a zongorairodalom talán legnehezebb versenyművel. (— Talán nemcsak az én, ha- ■. nem minden koncertező zongo- j rista véleménye, hogy ez a mű | a legnagyobb pianista számára szellemileg, technikailag és ér­zelmileg egyaránt. Érettséget és nagyfokú koncentráltságot kí­ván — mondotta a koncert után. — ' Most játszotta közönség elölt először a müvet. — Tíz évvel ezelőtt, amikor tizenhét évesen felvettek az Aka­démiára. már foglalkoztam vele, l de közönség előtt valóban csak ‘ most játszottam először. Nagy ajándék volt számomra, cgv álom teljesült. A felkészülésben Tatjána Nyikolajeva professzor- nő volt segítségemre, akinél je­lenleg a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban képzem to­vább magam.) ★ Brahms B-dúr zongoraversenye négytételes, szimfóniaszerü alko­tás. A négy tétel megszólaltatá­sa közül a harmadik volt a ze­nei csúcspont, ahol a szólista teljesen átadta magát a zenének, s ahol a zenekar-karmester-szó- 1 óm ü vész egysege legszebben énekelt. Feltétlenül meg kell még említeni Bianky Iván szép gordonkaszólóját. . . Varsányi Zsuzsa AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZUNK villanyszerelőket, betanított munkásokat, hőszigetelőket, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Miskolc, József A. u. 57. sz. Felhívás! A Borsod megyei Vízmüvek felhívja a működési terű. leien víz- és szennyvízbekötést igénylő ingatlantulaj­donosokat, hogy megrendelésüket a területileg illeté­kes üzemvezetőségeinkhez 1976. április 15-ig beerkezőleg szíveskedjenek megküldeni. Üzemvezetőségeink címe: 3981 Sátoraljaújhely Pf. 97. 3401 Mezőkövesd Pf. 31. 3861 Enes Pf. 2. 3910 Tokaj, Csokonai u. 2. 358! Leninváros Pf. 25., 3703 Kazincbarcika Pf. 310. 3601 Ózd Pf. 4. A jelzett időpont után érkező megrendeléseket csak 1977. évi kiviíclczcsLc tudjuk előjegyezni. B. m. Vízmüvek vezetősége Dolgozókat alkalmaznak A Miskolci Vasipari Szövetke­zet azonnali belépéssel alkal­maz: munkavédelmi cs baleset­védelmi előadót, követelmény; szakirányú képesítés cs erkölcsi bizonyítvány. .Jelentkezés: Mis­kolc, Partizán u. 7. sz., a sze­mélyzeti vezetőnél. Rekonstrukció alatt álló tex­tilüzemünkbe előnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésé­re 15 éven felüli női dolgozókat fonó-, szövőtanulónak felve­szünk, felvételre keresünk to­vábbá tervezésben is jártas mű­szaki rajzolót, épülctgépcsz- technikusi végzettséggel, eszter­gályos, lakatos, villanyszerelő, csőszerelő, asztalos, ács, bádo­gos, kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli női cs férfi segédmunkásokat. Cím: PTM Budai Gyára, munkacrő-gazdál- kodás, Budapest XI., Hausz- niaim Alajos u. 20. Leveleim: 1502. Bp. Pf. 43. Raktári kiadót, üzemanyagkút- kczclöt azonnali belépéssel fel­vesz az Építőipari Szállítási Vál­lalat lcninvárosí kirendeltségére. Jelentkezés: Leninváros, a ki- rcndcllscgvezctőnél. Mezőkövesdi konfckciós üze­münkbe export bérmunka var­rására. szakképzett és betanított varrónőket felveszünk. Jelent­kezés: Szabó Béláné csonortve- zetőnél. Mezőkövesd. Tanács- köztársaság ti. R. Általános Ru­házati Szövetkezet. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat műszaki ellenőrző osztá­lya azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező műszaki ellenőröket. 44 órás munkahét. Minden második heten szabad szombat. Jelentkezni lehet: mű­szaki ellenőrző osztály, Miskolc. Dózsa György u. 30. sz. Szövetkezeti Szállítási és Szol- gáltató Vállalat, Miskolc, Kun Béla u. 11. alá gépkocsivezető­ket azonnali belépéssel felvesz. Villanyszerelőt, lehetőleg tech­nikumi végzettséggel, karban­tartási és érintésvédelmi felada­tok ellátására felveszünk, le- lenl kezes: Miskolc, Afész, Hcr- nád tt. 8. sz. Az Eszak-magyarországi Áram­szolgáltató Vállalat Kazinebar- eikai Üzemigazgatósága felvesz villanyszerelőt és segédmunkáso­kat hálózatszerelői munkákra. Jelentkezés: Kazincbarcika. Di­mitrov út 4L, szerelési osztá­lyon. MHSZ-üdüIÖ, kerti munkára nyugdíjast keres. Jelentkezés: M.-Tapolca, Martos Flóra u. 37. alatt. „Tókörnyéke” Egyesült Mező­gazdasági Termelőszövetkezet, Szalonna, azonnali felvételre ju­hászt keres. Lakás biztosítva. Jelentkezés levélben vagy sze­mélyesen a tsz föállatlcnycsztö- jcnél. A Miskolci Vasipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz vil­lanyszerelő és lakatos szakmun­kásokat a felvonószerelő és kar­bantartó üzemrészhez; férfi és női segédmunkásokat a központi telephelyre, valamint egy fő esz­tergályos szakmunkást. Jelentke­zés: Miskolci Vasipari Vállalat, Miskolc, üteg u. 7., munkaügyi osztály. A Sajószögcdi Gépjavító esz- ! tergálvost keres. Bérezés meg- j egyezés szerint. Jelentkezni: mindennap 6—15 óráig a hely­színen. Cím: Sajószögcdi Gépja­vító, Sajószögcd. Az Országos Kutató és Fúró V á 11 a I a t. Észak - m agyam rs/.ágl Üzemvezetősége felvesz autóvil­lamossági szerelőket, valamint változó munkahelyre mélyfúró szak- és segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet: a munkaügyi csoportnál, Miskolc, József At­tila u. 59. alatt. A miskolci 1. sz. Általános Is­kola hivatalsegéd házaspárt ke­res. Házfelügyelői teendőkért összkomfortos szolgálati lakást adunk. Bérházi cserelakás szük­séges. Jelentkezés: Nagyváthy u. 5. szám. Felveszünk rakodógép-kezelőt, vontatóvezetőt. Jelentkezni lehet: Tiszántúli Talajjavító és Talaj- védelmi Vállalat, Területi Iroda, Füzesabony, Szihalmi út 19. KOSSUTH RADIO «.27: Harsan a kürtszó! — 0.57: Zenekari muzsika. — 10.05: Jskolaradió. — 10.30: Nyugalom. Riport. — 10.45: A Pikk Dáma. Részletek Csajkovszkij operájá­ból. — 11.34: Hét bagoly. Krú­dy Gyula regénye rádióra al­kalmazva. — III. rész.: A baiok folytatódnak. — 12.35: Melódiá­koktól. — Közben: 13.30: A me­lódiákoktól folytatása. — 14.00: Szabadpolc. Világirodalmi könyv­szemle. — 14.30: Hidas Fri­gyes—Gál Zsuzsa: Viharban, lényben — kórusszvit. — 14.43: Ruha Rudolf népi zenekara ját­szik. — 15.10: Franck: Szimfo­nikus változatok. — 15.2«: Ezer- egy délután. — 16.00: A világ- gazdaság hírei. — 16.05: Judus- ka Szaltikov—Scsedrln: A Ga- lavljov család című regénye rá­dióra alkalmazva (ism.). 16.52: Kóruspódium. — 17.05: Népképviselet Európában. — 17.25: Egy sárközi nótala: Dani Andrásné, Ifjú Éva. — 17.35: Mindenki zeneiskolája — III. rész. — 10.15: Kritikusok fóru­ma. — 19.15: Régi magyar tánc­muzsika. — 19.52: Kinek haj­nallik? Huszár Sándor írása rá­dióra alkalmazva. —■ 20.20: Gluck: Iphigenia Taurisban — négyfelvonásos opera. — Köz­ben: 21.01: Adottságok, lehető­ségek. — 21.21: Az operaközve­títés folytatása. —- Közben: 22.4?: Meditáció. — 22.57: A/, operaközvetítés folytatása. — 23.25: Népdalok, néptáncok. PETŐFI RÁDIÓ 0.05: Karel Golt énekel: — 0.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.33: Zala Tóth Erzsébet. Solti Károly és Szentendrei Klára énekel, Németh Jánca cimbalmozik. — 0.23: Délelőtti torna. — 9.33: Irodalmi évfor­dulónaptár. — 10.00: A zene hul­lámhosszán. — 11.55: Gyerme­kek könyvespolca. — 12.00: A szép Heléna. Részletek Offen­bach operettjéből. — 12.33: Mis­kolci stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Barokk muzsika. — 13.33: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. — 14.00: Georg Olsz-szal Magyarországon. — 14.35: Szó­rakoztató stúdió. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Könnyűzenei olimpia. Elődöntő. — IV. rész. — 18.33: Hétvégi pa­noráma. — 20.33: Munkásaka­démia. — 21.03: Slágermúzeum. — 21.57: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 22.33: Népi zenekarok műsorá­ból. — 23.05: Dzsesszfelvételck- böl. — 23.35: Sainl-Sacns: g­moll zongoraverseny. A MAGYAR RADIO miskolci stúdiójának műsorából (a 189 m-es hullámhosszon, 17.00—18.30 óráig) 17.00: Műsorismertetés — hírek. 17.05: Ifjúsági körkép: Fiatalok a Magyar Honvédelmi Szö­vetségben 17.20: Beatkcdvclöknck 17.35: Emberek a gépek mellett: Technikai eszközök és be­rendezések az üzemclclmc- zésben 17.45: Szívesen hallgattuk 18.00: Borsodi tükör — a stúdió krónikaműsora 18.15: Opcrarészletek 18.25: Hírösszefoglaló, időjárás- jelentés, műsorismertetés Televízió------— B UDAPEST, 1. MOSOK 8.00: Tévétorna (ism.). — 8.05: Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). — 9.00: Énekeljünk együtt 1 — 3 05: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.) — 10.05: Élővilág (ált. Isk. 5. oszt.). — 13.05: Földrajz (ism.). — 14.00: Énekeljünk együtt! — 14.05: Környezetismeret (ism.). 14.55: Élővilág (ism.). — 17.28: Hírek. — 17.35: A XII. té­li olimpiáról jelentjük: Férfi le­siklás. Közvetítés Innsbruckból (színes). — 18.35: Reklámmüsor. — 18.40: Papírsárkány. — i9.15: Esti mese (színes). — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Tévétorna. — 20.05: Az acélt megedzik. Mb. szovjet filmsorozat. III. rész: A hőstett (színéé). — 21.10: szín­házi Album. — 22.25: Tv-híradó 3. — 22.35: Reklámmüsor. — 22.40: A XIT. téli olimpiáról je­lentjük; Műkorcsolya páros, rö­vid kür. összefoglaló. Közvetí­tés Innsbruckból (színes). 2. MŰSOR 20.00: És most zene szól. 1. Intcrviziós átvétel az NDK Te­levízió szórakoztató műsorából. — 21.00: Veszély keresők. Ame­rikai rövidfilm. — 21.10: Tv­híradó 2. — 21.30: MOKÉP-rck- lám. — 21.35: Tisztes űriház. Mb. francia tévéfilmsorozat, vj. rész. Színház ___ 5, csütörtök A kaukázusi krétakör Schiller bérlet Este 7 órakor 6, péntek A kaukázusi krétakör Vörösmarty bérlet Este 7 órakor 7, szombat A kaukázusi krétakör Csehov ifjúsági bérlet Délután 3 órakor A kaukázusi krétakör Bérletszünet Este 7 órakor 8, vasárnap A kaukázusi krétakör Goldoni bérlet Este 7 órakor 9, hétfő Igor herceg A Csokonai Színház opera előadása Este 7 órakor BEKÉ DE. FOLYTASSA, COWBOY! Mb. színes angol film K: nlü, és nl2 óra kor DU. FOLYTASSA, COWBOY! Mb. színes angol film K: 14, hnC és « órakor KOSSUTH DE. A KIS M1KULA KAPITÁNY Mb. színes jugoszláv fűm K: 9 és ll órakor DU. A KIS MIKUL A KAPITÁNY Mb. színes jugoszláv film K: f3 orakor HA MEGJÖN JÓZSEF Színes magyar film 1« éven felülieknek! K; hn5 cs 7 órakor HEVESY I. FILMKLUB KO A SZÁJBAN Színes olasz film K; 15 és 17 órakor FÁKLYA LEGENDA A NYULPAPR1KASROL Színes magyar film K: f5 és 17 órakor PETŐFI l J TAN A M. G A Z F1 UKü K! Színes NDK iilm K: 15 és f7 orakór SZIKRA HELGA ÉS MICHAEL Mb. színes NSZK film 1« éven felülieknek l K: 5 és 7 órakor TÁNCSICS TŰZGÖMBÖK Magyar film K: jf> és í7 órakor TAPOLCA — ADY • nem ADOM A LÁNYOM! Mb. színes szovjet film K: 7 orakor * HÁMOR CSEMPÉSZEK N VOM AB AN Szovjet film K: 6 órakor PERECES AZ IDŐK KEZDETÉN Színes magyar film K: 5 es 7 órakor Gyászhírek HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy a szerető es szeretett jó férj, kedves édes­apa, testvér és rokon. Németh Béla nyugd. ginn», tanár, pél­damutatóan szolgáló életének 66. evében bökésen elhunyt. Temetése 1976. február 7-én, szombaton fel 4 órakor lesz az avasi templomból. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szerelő férj, édesapa, após, testvér és rokon, Zavudzky Béla volt LKM üzemvezető. 56 ^ éves korában elhunyt. Drága halottunk földi maradványait 1976. február fi-án. pénteken du. 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a vasa vári Fax­ból. A gyászoló csalód. Megrendüli szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább férj. édes­apa és nagyapa, Fürst Károlv . n.v. aranydiplomás erdöfömer- , nők, miniszteri biztos, türelem- . mel viselt, szenvedés után, el­hunyt. Temetése 1976. február . 5-én. csütörtökön délután egy órakor lesz a Mindszenti evan- . gélikus temetőben. A gyászoló ( család. j Fájdalomtól megtört szívvel ! tudatjuk, hogy a drága jó . férj, édesapa, nagyapa cs após. Mármarosi László 7t éves J korában, tövid szenvedés után ( elhunyt. Temetése 1976. febru- ^ ár 5-én du. 3 órakor tesz a hámori temetőben. Gyászoló j család. c Mély fájdalommal tudatjuk, [ hogy a szeretett anya, nagy- | mama, anyós és rokon, özv. j Kilót h Lászlóné Pólya Ilona j január 28-án, életének 70. évé- 1 ben, türelemmel viselt hosszú ^ betegség után, elhunyt. Tente- j lése február 7-én 12 órakor j lesz az evangélikus temetőben. , Gyászoló fia, menyei, unokái : és a kiterjedt rokonság. ^ KÖSZÖN ETN YIL V AN IT A S ] Hálás köszönetét mondunk ,, mindazoknak, akik felejt hetet- ^ len halottunk, Járó Palm* te- j, met ősén megjelentek, sírjára , virágot, koszorút helyezlek, j gyászunkban osztoztak. A gyű- ^ szoló család. ? r Hálás köszönetéi m »ndunk 3 édesanyánk, ö/.v.- Szalui Sáli- f dome halála alkalmával h’án- j lünk tanúsítóit részvétért, va- 1 larnini a sírjára hozott kos/o- ) »•ükért és virágokért. Külön 4 köszönjük a Duesai család j őszinte, szívből lövő tánioga- t tusát. Gyászoló leányai. < I Hálás szívvel mondunk kő- t- szünetet mindazoknak, akik r drága halottunk, Soltész József } MAV-nyugdíjas temetésén részt. { vettek, sírjára virágot hoztak. Köszönettel gyászoló felesége: r* cs a rokonság. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthet et- [] len halottunk, Kvaszt« Béla , temetésén meg jelenlek és sir- ; jára vi rácot hoztak. A gyá- t, szóló család. ______

Next

/
Oldalképek
Tartalom