Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-22 / 45. szám

A Minőségi Cipőgyár tiszakcszi üzemegységében félezren dolgoznak, s gyártanak főleg exportra. cipőt, csizmát Tolcsván jártunk a minap. Kemény, fagyos hideg csípte pirosra az arcunkat, de a dél­nyugati égen, nem messze a Bodrog fölött fényesen sütött a nap. Gyönyörű szép téli kép volt. Annál bántóbb ellentét­ként hatott, hogy a patinás hegyaljai község utcáin égtek a villanylámpák. Bármerre mentünk, a legkisebb sikátor­ban, a pincékhez vezető kap­tatókon is bágyadtan pislog­tak az oszlopokon a parányi lángocskák. Érthető vojt a ba- gyadtságuk, hiszen a napfény — még ha téli is — elhalvá­nyította őket. Node, a tolcs- vai eset tulajdonképpen csak ürügy a mondandónkhoz. Ne­vezetesen ahhoz, hogy falun, városon, városi negyedekben gyakran előfordul, hogy reg­gel „égve” felejtik a közvi­lágítási lámpákat. Nem tud­juk, kire tartozik a napkelte utáni „lámpaoltás”, de nem ártana, ha gondosabban vé­geznék. Ugyanis sok szó esik az utóbbi időkben nálunk, de az egész világon is az ener­giával való takarékoskodás fontosságáról. A tudomány és technika fejlődésével egyre több szénre, szénhidrogénre, olajra, villamos energiára van szükségünk. Jobban kellene tehát takarékoskodnunk az utcai kis és nagy lámpák vilá­gításával is. Mert sok kicsi sokra megy — még cnérgiában is ... (—1) Síinek kedvez Fortuna? Az Országos Takarékpénz­tár február 25-én és 26-án, az OTP V. kerületi Münnich Ferenc utca 16. szám alatti központjában rendezi meg a gépkocsi-nyereménybetét- könyvek idei első, sorrend­ben 59. sorsolását. A sorso­láson az 1975. október 31-ig váltott és 1976. január 31-én még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos nyeremény­betétkönyvek vesznek részt. A húzás első részét, a Bu­dapesten váltott betétköny­vek sorsolását szerda dél­után 4 órakor, a vidékén vallottakét csütörtök délután 4 órakor tartják. A kétna­pos sorsoláson öszsesen 712 személygépkocsi talál gazdá­ra. Az 5000 forintos betét­könyvekre 502 darab, a 10 ezer forintosokra 210 autó jut. A Budapesten váltott nyereménybetétkönyvek kö­zött összesen 296-ot, a vidé­kiek közül pedig 416-ot sor­solnak ki. Tavaszi vásár Hétfőtől, február 23-tól március 13-ig tavaszi vásárt rendez az OFOTÉRT Válla- lat. A vásár keretében az arra kijelölt különböző fo­tócikkek árát 20 százalékkal olcsóbban kínálják. Az en­gedményes áron forgalomba kerülő cikkek összes készle­te több mint 30 millió forint, ez körülbelül 6 millió forint megtakarítást jelent a la­kosságnak. A tavaszi vásár­ban fényképezőgépek, dia­és filmvetítők, nagyítógépek, távcsövek és egyebek között motorszem üvegek várják a vásárlókat. A gazdag vá­lasztékban az olcsó Certo— SL 110 típusú, gyorskazettás fényképezőgép éppúgy meg­található, mint az igénye­sebb, nagy teljesítményű fényképezőgépek, mint pél­dául a Practica különböző típusai. A vásár egyik sláge­re várhatóan a Rusz-Duál normál filmvetítőgép lesz. Fotó: K. Pál János A Miskolci Járásbíróság íté­letei közül az alábbiakban ket­tőt ismertetünk. Neumann István munkájával elégedettek voltak az Avas­szálló éttermének vezetői. A jel­lemzés szerint magatartása a vendégekhez és pincértársaihoz is megfelelő, udvarias volt. Egy meggondolatlan cselekedete azon­ban az elmúlt év augusztusá­ban közmegbotránkoztatást,'majd tömegverekedést eredményezett. K. András és P. Kálmán sér­tettek I97íí augusztusában este tíz óra körüli időben tértek be az Avas-szálló kerthelyiségébe. A táncparketthez közel levő ász- talnál foglaltak helyet és vár­tak a kiszolgálásra. Időközben elrendelték a zárórát. Neumann István igen udvariatlanul, min­den figyelmeztetés nélkül le­rántotta asztalterítőjüket — a vendégek szemüvege és ciga­rettáin a földre esett. Előbb du­lakodás, majd tömegverekedés alakult ki, amelybe a többi pincér és a kerthelviség ven­dégei is beavatkoztak. Az ítélet megállapítása szerint K. András néhány percen belül a földre került, de bántalmazá­sa még így is folytatódott. Több külső sérülése mellett envho agvrázkódást is szenvedett. Vé­gül a vendégek kísérték ki az, előtérre, ahonnan a mentők kór­házba szállították. A bíróság figyelembe véve az enyhítő körülményeket, Neu­mann Istvánt liathónani, bör­tönben letöltendő szabadságvesz­tésre ítélte, a verekedés többi „szereplőit” pénzbüntetés meg­fizetésére kötelezte. Az ítélet nem jogerős. Mankó László, nyckládházi la­kos folyamatos feltűnően kö­zösségellenes magatartasa már garázda bűncselekménynek mi­nősült. Majdani munkahelyét és annak dolgozóit mindenütt szi­dalmazta, lejáratta, sőt még at­tól sem riadt vissza, hogy ny U színen igaztalan vádjaival szé- gyenítse meg volt munkatársait. Az elmúlt év augusztusában felkereste az áfész iroclalielyi- ségét — ittas állapotban. Mi­vel mást nem talált, a keres­kedelmi osztályvezetőtől köve­telte a szövetkezet vezetőinek szabadságolási papírjait, közben feltűnően durva szavakkal illet­te őket. Előfordult olyan eset is. hogy a vádlott magatartása miatt dél- időben be kellett zárni a nyék- ládházi Kisvendéglőt, mert „ki- pyilatkozásai miatt.” a vende­gek nem tudták ebédüket el­fogyasztani. Egy másik alkalom­mal az áfész elárusító helyisé­gébe rontott be, ahol a pavilon eladójának feleségét szidalmaz­ta, sértegette. A bíróság ítéletének kiszabá­sánál Mankó László javára ér­tékelhető enyhítő körülményt nem talált, míg súlyosbító tény­ként vette figyelembe a vádlott büntetett előéletét. Ezért Mankó Lászlót (» hónapi szigorított bör­tönben letöltendő szabadság­vesztésre ítélte, továbbá egy év­re eltiltotta a közügyek gya­korlásától. Az ítélet nem jog­erős. (u) ül ABDO-csaül pp® Hazánkba — így megyénk be is — egyre több své gyártmányú számológépe importáltunk az adminiszlrä torok, bérelszámolók munka jának megkönnyítésére. Ha marosan jelentkezett azon ban az igény, a meghibáso cott szerkezetek javítását Miskolcon is, hiszen a leg gondosabb kezelés mellett előfordulhat) hogy üzemzaj var keletkezik. A VOLÁi Tröszt megvásárolta a své dektől a szervizjogot, s Mis kolcon, a Kossuth utcába létrehozott egy ADDO-szer vizt. A közelmúltban elvé gezték a megyét átfogó fel mérést, amelynek során meg állapították, hogy több min ötszáz ilyen berendezés va‘ jelenleg használatban a me gyében. Ez a szám azonbai a jövőben még emelkedn fog. De jelentkeznek szerviz igényekkel a környező me gyek is. TELEX ÖSSZEÜTKÖZÉS Vasúti szerelvénnyel üt­között össze egy autóbusz az észak-mexikói Hermo- sillo közelében. A roncsok alatt 18 ember holttestét találták meg,, vagy hetven­ötén megsebesültek. TERRORISTÁK Étterembe dobtak bom­bát észak-írországi terro­risták Belfastban. Tizen­hármán megsebesültek. A coalislandi rendőrség egy elhagyott teherautóban 250 kilós gyújtóbombát talált. A szerkezetet még időben sikerült hatástalanítani. PASOLINI-ÜGY Bizonyítékok hiányában a római bíróság szabadon bocsátott egy 16 éves ser­dülőt, aki korábban azt vallotta, hogy november 2- án Pino Pelosival együtt gyilkolta meg Pier Paolo Pasolini neves filmrende­zőt. A fiú vallomását a té­nyek nem támasztották alá, s ezért a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy korábbi kijelentései a fan­tázia szüleményei. ÉVI 3,5 SZÁZALÉK Évente 3,5 százalékkal növekszik Kenya lakossá­ga. A népesség száma je­lenleg 13 millió, s a század végére feltehetőleg eléri a 26 milliót. A kenyai la­kosság növekedése a nem­zetközi átlag kétszerese. KIÜRÍTÉS Az izraeli csapatok a szeptemberben megkötött második egyiptomi—izrae­li megállapodásnak meg­felelően, szombaton kiürí­tették a Sinai-félsziget ke­leti szektorát, s elhagyták a Mitla- és Giddi-hágókal. A 6180 négyzetkilométer nagyságú övezet hetven százalékát az ENSZ közel- keleti rendkívüli erői ve­szik ellenőrzésük alá. míg az egyiptomiak, csak egy vékony sáv fölött szerzik vissza teljes fennhatóságu­kat. isfejezifiefc a szaküMkásteniEék tanulmányi versenyei A KISZ KB és a MüM ál­tal meghirdetett „Szakma Ki­váló Tanulója” és a szak­munkástanulók tantárgyi ta­nulmányi versenyeinek me­gyei elődöntőit február 4-eés 20-a között rendezték meg. Az iskolák, legjobbjai 13 ipari szakmában és 10 tantárgyban mérték össze_ tudásukat. Az előző évekhez viszonyítva új vonása volt a versenyeknek, hogy a tantárgyi elődöntőkön a kereskedelmi és vendéglá­tóipari, valamint a mezőgaz­dasági szakmunkástanulók is indultak. A megyei versenyen a kö­vetkező tanulók értek el első helyezést; Miskolcról Gergely János víz- és gázvezetékszerelő, Ko­vács Tibor és Kocsis Sándor ács-állványozó. Lengyel Ist­ván és Szabó Attila kőműve­sek, Hajdú László szobafestő és mázoló. Kiss Károly (kő­műves, szakrajz) a 114. sz.; Tordai József karosszériala­katos, Spitzmüller János (vas­ipari szakrajz), a 101. sz.; Fintor Sándor (villamosipari szakrajz), Mikula András (munkavédelem), a 104. sz.; Pongó Barna géplakatos, Zap- reskó Lajos (magyar iroda­lom). 100. sz. Ipari Szakmun­kásképző Iskola tanulói. Ka­zincbarcikáról Bak József he­gesztő. Urbán András vas- és fémszerekezeti lakatos. Mol­nár András ács-állványozó, a 112. számú; Orosz László au­tószerelő, Fejes László vil­lanyszerelő, Orosz László (elektrotechnika), a 105. sz. Ipari Szakmunkásképző Inté­zet növendékei. Ózdról Dosz- poy István esztergályos, Ju­hász Judit női szabó, Görög Péter (magyar nyelv), a 102. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola tanulói. Első helyet ért el még No­vak János bútorasztalos a sze­rencsi 118. sz.; Szalay Gyula matematikából a sajószentpé- teri 103. számú Ipari Szak­munkásképző Intézet és He­ge Csaba történelemből a to­kaji Kereskedelmi Szakmun­kásképző Intézet tanulója. A megyei első helyezettek március 10—13-a között az országos versenyeken képvi­selik iskolájuk és megyénk színeit. Ma oíerm elé $ 4haúj k éren Az abaújkéri Ötéves Terv Termelőszövetkezet évek óta jelentős területen foglalkozik vetőmagvak előállításával. A gazdaság szerződéssel kapcso­latban áll a Vetőmagtermel­tető Vállalattal, s részükre ét­kezési borsó, bab, valamint takarmányrépa magot ter­mesztenek. Az abaújkéri ha­tárban az elmúlt évben 30 hektár területen vetettek bor­sót, 45 hektáron babot és je­lentős volt a répamagtermő terület is. Kérben a tavalyi terméseredményekkel elége­dettek, a borsó 31, a bab 22, a takarmányrépa mag pedig 20 mázsás átlagterméssel „fi­zetett” hektáronként. A Vető­magtermeltető Vállalatnak átadott vetőmag értéke 3 millió 938 ezer forint. Ez az összeg az abaújkéri tsz, nö­vénytermesztési árbevételé­nek mintegy 40 százalékát je­lenti. kertbarát szakkör Az edelényi Nagyközségi és Járási Könyvtár kertbarát szakkör megalakítását tervezi Edelény községben. A mező- gazdasági kör célja és egy­ben feladata lesz a kiskerttu­lajdonosok, szőlő- és gyü­mölcstermelők összefogása, termelést segítő tapasztalat­cserék, előadások, bemutatók szervezése. A klubszerű kert­barát szakkör rendezvényeit minden szerdán az esti órák­ban tartja a járási könyvtár­ban. A szakkör alakuló ülését február 25-én. szerdán 18 órai kezdettel rendezik, Edelény- ben. Pamutfonó — Miskolc. Előnyújló üzem. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok Központ: 36-132, 16-672. 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat- 16-067 Sportrovat 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Posta­cím. 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Maevar Posta Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom