Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
- ESZAK-MAGYARORSZÁG 4 I»! 1976. február 22., vasárnap Miskolci színházi bemutató SZIKLAFAL AMI AZ INDULÁS és az érkezés közölt van, az az életünk. Többé-kevésbé objektív és rajtunk kívül álló okok szabják meg, hogy honnan jövünk, de hogy hová és hogyan érkezünk meg, az már nem bízható csak az objektív környezetre, vagy a véletlenre, az már elsősorban rajtunk múlik; azon, hogy megtaláljuk-e a teljes élethez vezető utat, képesek vagyunk-e embermértékhez igazítanunk önmagunkat. Még pontosabban szólva, csak éljük-e életünket —jól vagy rosszul —, vagy adni is tudunk magunkból pem- csak az utánunk jövőknek, hanem azoknak is, akikkel találkozunk. Az értelmes emberi életet keresi, kutatja új színpadi művében Kertész Ákos, aki ugyan a Sziklafalban eddigi életművétől eltérő környezetben mozgatja hőseit, s ezzel talán szokatlanná teszi vállalkozását, de aki továbbra is változatlanul ugyanazokra a kérdésekre keresi a feleletet, mint meg_ előző műveiben, a Makrában és a Névnapban. így hát úgy is fölfoghatjuk a Sziklafalat, mint a drámaíró szüntelen kérdezésének újabb bizonyítékát. A másfajta közegben kérdezés csupán a válaszkeresés másfajta módját jelenti, lényegét tekintve azonban megerősíti mindazt, amit eddig is hittel vallott: csak teljes értékű emberi életet szabad élni, ha nem akarunk nekirohanni a ma. gunk sziklafalj ának. Mert érzésünk szerint kettős értelmű az a sziklafal, amelynek az ünnepelt, neves, de valójában egyre lejjebb csúszó színész, Kassai Kornél 140 kilométeres sebességgel — frontálisan ütközve — nekirohant. Szánt- szándékkal, vagy véletlenül — jóllehet folytonosan felmerül a kérdés, mintegy újból és újból a drámai önvizsgálat mozgatórugójaként, — lényegét tekintve teljesen mindegy. Mert a színész halála csak ürügy, jó alkalom arra, hogy Kertész Ákos az emberi kapcsolatokra építve, az emberi életre kérdezzen. Kassai Kornél halála négy asszonyt hoz egymás mellé, akik valamiképpen — a saját módjukon — szerették. Anyuska, Hanna az elvált színésznő feleség, Anna, a butikos ! üzletasszony, aki gyereket is szült Kassainak, s luxuséletet teremtett neki, és Róza a takarítónő családtagból lett szerető, más-más képet őriz a halottról. Jóllehet a dráma során saját-saját Kassai-portréjuk igazságát, hitelességét és valódiságát szeretnék bizonyítani, végeredményben önmaguk portréját rajzolják fel. Mint- ehogy természetes is, hiszen önmaguk életének igazolását keresik. EZ ADJA A DRÁMA alap- feszültségét, lényegi magvát, Kertész Ákos új művének erősségét. A Sziklafal, mely az írói életműben az első eredendően színpadra szánt alkotás — noha nem hibátlan, s olykor még kísért benne valami epikai töltés is — lényegében mégiscsak jelentős állomása drámaírói munkásságának. Bizonyítja, hogy folytonosan gyarapszik dramaturgiai felkészültsége, és színházi közegben képes gondolkodni. Ha valami felróható neki, akkor az az, hogy mégiscsak enged a saját maga által, saját magának felállított drámai feszültségből, s ha nem is hullik szét etűdsorokká a cselekmény, a sodrás lelassul, a szüntelen kérdezés feszültsége oldódik. S ez gyengíti valamelyest az emberi-asszo- nyi portrékat is, noha azokat alapjaiban nem érinti. Mint ahogy csak épphogy érinti a felrajzolt Kassaiportré hitelessége, erőssége, vagy gyengesége a négy asz- szony portréját. Mert nem tényként, nem a maga hitelességében izgató a színész egyénisége, hanem mint tükörkép. Anyuska a szeszé, lyesen ártatlan gyermeket őrzi magában, Hanna a művészi zsákutcába jutottat, Anna a híres embert, akit kényeztetni kell, Róza pedig azt, aki gyámolításra szorul. De hogy igazából milyen is volt ez a Kassai Kornél, arról majdhogynem természetszerűen keveset tudunk meg. Realista művész volt, aki sikereket ért el, kitüntetéseket is kapott, de aki önmagával nem tudott lépést tartani, s ezért egyre lejjebb és lejjebb került, ivott, részegen száguldozott autóján, pénzt kért és pénzt adott kölcsön, szerették az asszonyok. Ennél azért valamivel többet is megtudunk róla, hiszen az asszonyi vallomásokból nyilvánvalóan kiderül, ha nem is a válasz biztonságával, hogy Kassai valamiképpen legalábbis megkísérelte, hogy keresse önmagát. S ahogy egymást erősítik ebben a színpadon mozgó, egymással beszélgető, egymást, önmagukat vallató asszonyok, úgy lesz teljesebb a képünk nem Kassairól, hanem az ő életükről, az adok és kapok nagy kérdőjeles igazságáról. Az, hogy a portré végül is olyan erősen kirajzolódott, mint ahogy kirajzolódott, hogy a maguk emberi meg. valósításában vívott küzdelemben, képletesen szólva meztelenre vetkőznek Kertész asszonyai, abban rendkívül nagy érdeme van Illés István rendezői munkájának és a négy szereplő — Demeter Hedvig, Gyöngyössy Katalin, Meszléry Judit és Pécsi Ildikó — kiemelkedő, érett, s véleményünk szerint pályájukon is jelentős alakításának. Illés István szigorúan zárt, fegyelmezetten hangsúlyos rendezése épp visszafogottságával erősíti az írói mondanivalót, segíti annak teljesebb kibontását. Úgy épít a valósan meglevő, az önmarcangoló vallomásokból kibomló egyéni drámai etűdsorokra, hogy az alapművet többnyire átsegíti lassúbb sodrású részein. A majdnem állótablóvá merevedő képet csak időnként — s indokoltan — oldja fel némi mozgással, s ezzel mintegy kényszeríti is a szereplőket a belső építkezésre, mert nem hagy lehetőséget a gesztusokra. Mintahogyan azok szükségtelenek is. Más kérdés, hogy ezzel kamarajellegűvé válik az előadás, meghittebb közön- j séget kívánna. Ezzel együtt! valljuk azonban, hogy a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek jelentős vállalkozása a Sziklafal. EMLÍTETTÜK már, hogy az előadás, Kertész Ákos új drámájának erőssége nem kis mértékben a kitűnő színészi játéknak köszönhető. Bár a darab nem egyforma lehetőséget kínál — legalábbis szövegileg — a színészek számára egyenrangú játéklehetőséget teremt. Hiszen színpadon való jelenlétük egy pillanatra sem lehet passzív, beszélve, vagy hallgatva, de kényszeríti őket aktív részvételre. A viszonylag legtöbbet hallgatásra „ítélt” Demeter Hedvig belső meggyőző erővel rajzolta fel annak az asszonynak a portréját, aki már-már, a valóságtól menekülve — s egyben mintegy katalizátorként — a saját kiszolgáltatottságát sem akarja tudomásul venni. Gyöngyössy Katalin Hannája a belső színészi építkezés, a szerep a szerepből való kibontásának nagyon szép példája. Ö az, aki legbelsőbb rezdüléseiben is képes érzékeltetni, a rá- döbbenés teljessé tevő erejét, s ezzel hitelessé tenni egy teljesebb igényű életet. Meszléry Judit Annája sem nélkülözi a belső drámaisá- got, jóllehet csak szánni és nem sajnálni tudjuk ezt az asszonyt, aki a csak megszerzés embertelenségének, önmaga életelvének áldozata. A meghívott vendégként Róza szerepét eljátszó Pécsi Ildikó tiszta, egyszerű, s ép- 1 pen ezért mély művészi erő- 1 vei megformált játéka pályája ugyancsak jelentős állomása lehet. A Sziklafal díszleteit Gergely István tervezte, s ő is, akárcsak Poós Éva jelmezeivel a visszafógott, de egyszerűségében erőteljes rendezői koncepciót szolgálta. S ha nem is hibátlan Kertész Ákos Sziklafal-ja, a Miskolci Nemzeti Színház előadásában egy figyelemre méltó, új magyar drámát láthattunk. Csutorás Annamária Lenkey Zoltán munkája A szovjet íilmnapok keretében Szergej Bondarcsuk saj t ó iá jőkozíatója Tizenöt filmje, 17,5 millió néző élménye alapozta meg hazánkban a világhírű, állami és Lenin-díjas szovjet színész-rendező, Szergej Bondarcsuk hírnevét, aki.— az SZKP XXV. kongresszusa tiszteletére rendezendő szovjet filmnapok eseménysorozatára érkezett Budapestre. Szombaton a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában sajtótájékoztatón találkozott a filmkritikusokkal és szakírókkal. A meleg hangulatú eszmecserén részt vett Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára. A hírneves művészvendéget, aki 2,'i évvel ezelőtt járt először hazánkban dr. Gombár József, a MOKÉP igazgatója köszöntötte. Tankötelezettség és közművelődés májú előadással, egy értékes Borsod megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a közelmúlt napokban megvizsgálta a tankötelezettségről szóló törvényerejű rendelet megyei végrehajtását, s a helyzetfelmérés után határozatot hozott a jogszabály maradéktalan végrehajtásának biztosítására. A végrehajtó bizottság előtt szereplő jelentés igen sok eredményről ad számot, ugyanakkor néhány elgondolkoztató adatot is felszínre hoz. Igen jó eredmény, hogy az iskolára felkészítésben részesült elsőosztályosok aránya a negyedik ötéves terv időszaka alatt 69 százalékról 84,3 százalékra emelkedett, a körzetesítés eredményeként ma már a tanulóknak 98,3 százaléka részesül szakrendszerű oktatásban és 1200 tanulónak biztosított a diákotthoni elhelyezése. A pedagógiai erőfeszítések révén jelentősen lecsökkent az ösz- szes ismétlők aránya 6,35 százalékról 4,4 százalékra, a bukások aránya pedig 4,52 százalékról 2,76 százalékra. A vizsgálódások azt is kimutatták, hogy az osztályozat- lanul maradt tanulók, továbbá a tankötelezettségi idő alatt a 8. osztályt el nem végzettek aránya és az egy tanulóra eső mulasztások aránya az edelónyi, az encsi járásban, valamint Ózd városban a legnagyobb, az egy főre eső mulasztás pedig Kazincbarcikán és Miskolcon is jelentős. A megyében az összes szabálysértési ügyeknek 19,2 százalékát az iskolai mulasztások jelentik, és az effajta szabálysértés a tanácsoknál tartósan a második helyet foglalja el. O Bár a megyében igen nagy erőfeszítéseket tettek a tankötelezettségi törvény végrehajtására, a tanköteles koron belül az elmúlt tanévben mindössze a tanulók 73 százaléka végezte el a 8. általános iskolai osztályt, 27 százalékuk nem. Ez pedig rendkívül magas arányszám. Ebben a 27 százalékban nemcsak cigány tanulók vannak, bár nem elhanyagolható részvételük. Az elmúlt öt év alatt az összes tanulók aránya 3,3 százalékkal csökkent, de a cigány tanulóké ezenbelül 2,5 százalékkal gyarapodott, és kiemelkedően magas az arányuk az edelényi járás néhány községében, ahol még a 60—70 százalékot is meghaladja. A 8. osztályosoknak az elmúlt tanévben már csak öt százaléka volt cigány, mert közülük 82—83 százalék morzsolódik le a tanköteles koron belül az általános iskolából. Miskolcon a nyolc évvel korábban beírt első osztályosok létszámát figyelembe véve, megállapítható, hogy 92 százalékban végezték el sikerrel az általános _ iskolát, de a lemorzsolódóknak 79 százaléka nem cigány tanuló volt. © A megyei tanács végrehajtó bizottsága igen gondosan megvizsgálta a tankötelezettségi törvény végrehajtásának egyéb számadatait, mutatóit is, föltárta a hibákat, kereste a szükségletek és lehetőségek összhangját a további jobb előrelépéshez. A határozat pedig a konkrét pedagógiai intézkedéseken túl felkérte a megye társadalmi és tömegszervezeteit, hogy hathatós felvilágosító és mozgósító munkával segítsék Borsodban a tankötelezettségi törvény teljes végrehajtásának megvalósítását, e fontos és nehéz oktatási és társadalompolitikai kérdés megoldását. A tankötelezettségi törvény olyan jogszabály, amit végre kell hajtani. Az általános iskola elvégzése törvényszabta kötelesség. Túl azonban a jogszabályban rögzített kötelezettségen, az általános iskola elvégzése társadalmi szükségesség is. Amikor közművelődésről beszélünk és a közművelődési párthatározat végrehajtásáról szólunk, már eleve alap- feltételként tekintjük a nyolc általános iskolai végzettséget. Olyan alapnak, amelyre a korszerű általános műveltség megadásának már a legalsóbb foka is épül. Enélkiil az alapvégzettség, illetve képzettség nélkül el sem képzelhető például a szakmunkásképzés, nem képzel- ' hető el •—- természetszerűen — a felsőfokú oktatásban való részvétel és lehetetlen . a különböző, nem iskola- rendszerű képzési formák nyújtotta ismeretek befogadása. Igen gyakori gond napjainkban a különböző, művészetek és a befogadó tömegek közötti szakadék. A mozik vásznán, a televízió képernyőjén jelentkező filmeket a köztéren elhelyezett műalkotásokat mindenki látja, a rádióban elhangzott zenét, az egyéb helyről szóló muzsikát mindenki hallja, a legkülönbözőbb művészeti ágak értékes produktumai lépten-nyomon zuhognak a ma emberére. Közművelődési munkánk szélesedése eredményeként a művészetek eljutnak a bejáró munkások otthonaiba, falvaiba, a művelődés lehetőségei elébe mennek az embereknek a műhelycsarnokokhoz és az aknákhoz, sok esetben már a szántóföldekre is. De mit kezdjen egy csillagászati tézeneművcl, drámái előadással, vagy akárcsak egy bizonyos történelmi ismereteket feltételező tévéelőadással is az, akinek napjainkban hiányzik a nyolc általános iskolai végzettsége, tehát az az alapműveltség, amelyre minden egyéb művelődés, ■szakképzés, továbbképzés épülhet. Szerencsére a felnőttoktatásban már sokan részt vesznek és az általános iskolát a tankötelezettségi időn belül el nem végzett 27 százalékból is igen sokan viszonylag fiatalon kapcsolódnak be a felnőttoktatásba — sokszor a munkahelyi kényszer viszi őket erre a lépésre — mégis eléggé nem hangsúlyozható a tankötelezettségi időn belüli iskolavégzés szükségessége, hiszen a ma iskolába járó fiatalok már ifjúkorukat korszerű körülmények között, ugyancsak korszerű munkavégzéssel akarják élni. Közművelődési munkánk, apiely törvényt jelentő párt- határozatra épül, gyakorlati megvalósulásában' pedig helyi programokat, tervfclada- tokat követ, az egész társa- dalom ■számára kívánja az iskolán kívüli művelődés lehetőségét biztosítani. Az egész társadalomban pedig ez az általános iskolából lemorzsolódó 27 százalék is benne van. Ezért kap igen fontos - szerepet közművelődésünkben a hiányzó általános iskolai végzettség megszerzése, az alapvető tanulmányok pótlása. Erre törekszik, s erre igyekszik rábírni munka- vállalóit minden munkahely és látogatóit minden közművelődési intézmény. De nem lehet ez örökérvényű feladat, hiszen előbb-utóbb el kell érni, hogy közművelődésünk már eleve minden embernél a minimális iskolai végzettséggel számolhasson, ne pedig annak pótlása jelentse a közművelődés egyik fő feladatát, időt. energiát, anyagiakat vonva el a magasabb szintű, korszerű, szocialista műveltség nyújtásának lehetőségéitől. Ezért érdemelt különös figyelmet a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának minapi tanácskozása, őszinte diagnózisa és a helyzeten változtatni akaró, gyorsabb előrelépést célzó határozata, valamint a megye társadalmi és tömegszervezeteihez szóló felhívása, hogy segítsék a tankötelezettségi törvény maradéktalan végrehajtását, mert az nem kizárólag a közoktatás ügye, mégcsak nem is közművelődési, hanem össztársadalmi probléma és feladat. Benedek Miklós