Észak-Magyarország, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-15 / 39. szám
1976. február 15., vasárnap A mentálhigiéné új formája Lelkisegély- teleíonszolgálat Létjogosultsága vitathatatlan .ESZAK-MAGYAR0RSZAG7 Iparkodó emberek AZ EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGSZERVEZET egy korábbi becslése szerint a világon naponta körülbelül ezer ernbér veszti életét öngyilkosság következtében. Ezenkívül minden egyes halállal végződő öngyilkosságra legalább tíz öngyilkossági kísérlet esik. Szomorú tény, hogy hazánk hosszú évek óta — kisebb ingadozásokkal — az öngyilkossági „világranglista'’ élén áll. Az öngyilkossági cselekmények gyakorisága — sajnos — igen sok országban emelkedő tendenciát mutat. Így alakult ki és terjedt az a nézet, amely az emberek önmaguk elleni fordulását világproblémaként fogja föl. Az önpusztító« mint társadalmi jelenség, minden szervezett társadalomban deviáns — a normáktól eltérő — viselkedésmódnak számít ugyanúgy, mint a bűnözés, az alkoholizmus, vagy az elmebetegség —állapították meg az ezzel foglalkozó szakemberek. S mint ilyennek, a megelőzése, illetve gyógyítása és utógon- : dozásn társadalmi, közelebbről nézve lársadalom- j egészségügyi feladat. Ezt | már a század elején is felismerték, és alakultak olyan társaságok, amelyek felnda- j luknak tekintették a meg- ; előzést, illetve az öngyilkos- I sági cselekmények gyakoriságának csökkentését. Az egész világon a különböző' ij elnevezések alatt folyó lel - !j klssgély-tevékenység széles ■ mértékben különösen az ödes évektől kezdve terjedt, illetve terjed el gyorsan. Ma már szerte a világon, a szocialista országokban is — így Lengyelországban, i Csehszlovákiában és hazánkban — sok száz nagyvárosban működik,a lelkisegély-teleíonszolgálat, amelyet bárki, aki bajban érzi magát — más eitiberi támasz híján — e telefonvonalakon kérhet tanácsol, segítséget. HAZÁNKBAN az úttörő jellegű munkát a Debrece-. ni Városi Ideggondozó Intézet vezetője, dr. Szabó Pál főorvos kezdte meg 1970- ben alapos előtanulmányok, hely1 felmérések és tapasztalatok alapján. Azóta 1 oviiban megkezdte működését Budapesten, később pedig Pécsetl, s újabban — részlegesen — Győrött és Székes Icáié;'váron is hasonló intézmény. Dr. Szabó Pál főorvos lapunk munkatársának elmondotta. hogy az elmúlt több mint öt esztendő a gyakorlatában sikeresnek mondható; sok tapasztalatot nyújt, létjogosultsága ma már vitathatatlan. — Amikor több mint öt esztendővel ezelőtt egy telefonkészülék üzembe állításával, egy kis plusz munkára és többlet felelősségre vállalkozva, hozzákezdlünk ehhez a tevékenységünkhöz — mondotta a főorvos —, a hívások száma a már most kialakult átlagnál sokkal magasabb volt. Interur- bán kerestek minket külföldről. hazánk több városából, így Miskolcról, Borsód megyéből is, mint ahogy ezt naplónk rögzíti. Ezt a szolgálatot ugyanis az jellemzi, hogy egyrészt viszonylag gyorsan elérhető, másrészt pedig az, hogy névtelenül, teljes titoktartással hívhatja bárki, aki olyan személyes problémával küzd, amelyből saját erejével nem tudja megtalálni a kivezető utat. A lelkisegély-teleíonszolgálal- nak ilyen értelemben elsősorban az öngyilkosságok megelőzésében, megakadályozásában van nagy szelepe, de emellett más természetű konfliktusok esetében is segítséget tud nyújtani. Mindezt anélkül, cs ezt nem győzöm hangsúlyozni, hogy a bajban levő' ember kiszolgáltatná magát. Miután Debrecenben a lelki segély-telefonszolgálat á'Z ideggondozó intézetben működik, az életveszélyes érzelmi feszültségben vergődő embereknek nemcsak tanácsot tudnak adni, hanem ha szükségesnek tartják, azononal behívathatják szakorvosi ellátásra is. Jellemző, hogy igen sokan visszatérően megkeresik a szolgálatot speciális gondjaik, problémáik megoldását keresve. Hiszen itt azt tapasztalták, hogy a hívó felet türelmesen meghallgatják, konkrét tanácsokat adnak, szükség esetén a megfejelő intézményhez irányítják, de ha kell, személyesen is meghallgatják, esetleg lakásán is'felkeresik; életveszély esetén mozgósítják a mentőszolgálatot, kérik a rendőrség segítségét. A főorvos elmondotta azt is, hogy szolgálatukat ' levélben is sokan felkeresik, amelyekre természetesen felelősségük teljes tudatában válaszolnak, vagy amelyek alapján intézkednek. — Egyre inkább azt tapasztaljuk — mondotta a főorvos —, hogy manapság a szabvány gyógyít ásón kívül emberi szóra, őszinte megnyilatkozásokra ds szüksége van az embereknek. Az öngyilkosság kérdésével foglalkozó szociográfiai és szociológiai tanulmányokban szerepelnek olyan adatok is, amelyek kimutatják, hogy népgazdasági téren milyen „károkkal” jár az önpusztitás viszonylag nagy száma. Emellett nagyjából pontosan kimutatható az is, hogy egy-egy öngyilkossági aktus körülbelül félszáz hozzátartozót — családtagot, rokont, munkatársat, ismerőst — tesz esetleg hetekig idegbeteggé. A mentálhigiéné — a lelki egészségtan, a lelki folyamatok kóros elváltozásának megelőzésére törekvő orvostudományi ág — új formája tehát, a lelkisegély-lelefon- szolgálat nagy segítséget nyújthat a veszélyeztelett személyeknek a kiszűrésére. A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL kiadványa szerint Borsod megyében 1972-ben 188 férfi és 56 nő, 1973-ban 176 férfi és 65 nő, 1974-ben 194 férfi és 54 nő követelt cl halálos k i men e tel ü ön gy.i 1 kossá goi. Ugyanebben az időszakban — frissebb adataink erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre — Miskolcon így alakult a halálos kimenetelű öngyilkosságok száma: 1972-ben 35 férfi és 13 nő, 1973-ban 35 férfi és 27 nő, 1974-ben 39 férfi és 19 nő. Néni akarjuk azt, állítani'. hogy a lclkiscgély-teíe- íonSzolgálat valami csodaszer az öngyilkosságok, illetve gyakoriságuk megelőzését illetően. Azt is tudjuk, hogy nem jelentik az öngyilkossági cselekmények egyedüli és leghatékonyabb megelőzését, hiszen ehhez az egészségügy egészének társadalmi színien fokozottabban kell törődni ezzel a kérdéssel, A lelkisegély-te- lefonszolgálat létrehozása Miskolcon — véleményünk szerint — fontos küldetést szolgálna, azzal, hogy a lelkileg rászoruló, sérült vagy ' egyensúlyát vesztett, magányával. családi, házassági, szexuális és sok egyéb problémájával küzdő embertársának éjjel-nappal rendelkezésére állna a maga figyelmes, segítőkész, .vele érző emberségével, tudásával, leleményességével és törhetetlen, optimista életigenlésével — mint ahogy ezt dr. Hegedűs Imre, a budapesti íelkisegély-tele- fonszolgálat vezetője ezt a saját létesítményükkel kapcsolatban egy tanulmányában megállapította. Oruvcc János A rra kiváncsi, miért hagytam ott a bányát? Nem én hagytam ott :— a bánya hagyott ott engem. Egy szép napon — derült égből villámcsapás! — azt az utasítást kaptuk, kezdjük el a bánya kirablását. Főmérnökünk megmagyarázta, miről van szó: új energiahordozók léptek be. ez a rossz minőségű szén igen drága a népgazdaságnak. hiszen tonnájának önköltsége túl van a hatszáz forinton. Ugye, a parancs az parancs. Ami mozdítható volt, ki vele. Az idős vájárok nem rejtették véka alá véleményüket. Amikor még minden a legnagyobb rendben folyt, és én is azt hittem, onnan megyek nyugdíjba, főmérnökünk nemegyszer ránk szólt, mért tapossuk a sárba azt a bordafát — darabja 3 forint; 60 fillér! Kérdik gúnyosan: „Főmérnök elvtárs, ez is három hatvanba kerüli?!” Szegény majd elsírta magát, azt mondta, nem, emberek, ez háromszázhatvan millió — ennyire engedjük rá a vizet... Tudja, a lejtős akna kiképzése sok pénzt felemésztett, egy méter előrehaladás 10 ezer forintjába került a népgazdaságnak. Amikor mindent kihord- tunk, közölték velünk, kit hová helyeznek el. Én akkor még csak- huszonöt éves voltam. Mondták, menjek Dunántúlra. Nem megyek. Akkor itt a munkakönyvem. Hót jó. A vájár szakmunkás a föld alatt — segédmunkás a föld felett. Hát elmentem segédmunkásnak a vasgyárba. Kész helyem volt, hiszen két bátyám már korábbtól olt dolgozott, még a felvételt is ők intézték. A bányában jobban kerestem, kényelmes, olcsó munkásszállón laktam, de nem sírtam vissza. Az öregek másképp vannak ezzel, némelyiknek a könnye is kicsordult. Ha hiszi, ha nem, azt is meg lehet szeretni, ha sokáig csinálja az ember.'Énnekem nem volt időm „beleszeretni”. Húszesztendősen szereztem meg a vájár szakmunkás-bizonyítványt Perecesen. Néhány hónapot dolgoztam. bevitték katonának. Utána három év, és az aknát bezárják. Igazában meg se szokhattam. Hát ezért volt nekem könnyű foglalkozást változtatni. Tavaly én is kaptam egy „szívhez szóló” levelet, menjek vissza; ha már családot alapítottam (máimért ne alapítottam volna, csak nem maradok meg agglegénynek; család nélkül olyan az ember, mint a kivert kutya), igen. akkor lakásra is számíthatok, jó fizetés, biztos jövő. Megírtam. nem kérek belőle, jól megvagyok magamnak, munkahelyemen vntegbe- csülnek, különben is nem vagyok én vándormadár. M ajdnem kilenc év teli el azóta. Már nem huszonöt, hanem harmincnégy éves vagyok. Amikor kiadták az utam a bányából, hazamentem a falumba, ölven kilométerről jártam be Miskolcra. Mondhatom, nemigen ízlett. Járattam az eszem, hogyan lehelne változtatni. A cimborák egy része albérletbe vagy munkásszállóra húzódott. és miskolci lány után futkosott, igy talán hamarább talál otthonra a városban. Láttam, nem nagyon boldogulnak. A munkásszállósi elmulatozza a pénzéi, az albérlő a főbérlőnek keres. Nézegettem a lányokat a vonaton. Ha éjszakás voltam, gyakran összetalálkoztam l'onodásokkal. El voltunk gyötörve, kínlódtunk az álmossággal, de azért csak fiatalok voltunk, hamar szóba elegyedtünk. Egyet: kinéztem magamnak, aki nekem is tetszett és úgy éreztem, szívesen beszélget velem. Megismerkedtünk. Néhányszor elmentünk moziba. elvittem vendéglőbe, „ízlelgettük” egymás természetét,® összeillenénk-e — ugye, két éles kard nem fér meg egy hüvelyben. Az ember nem egy-két évre, egész életre választ, élettársat. Egyszer aztán meghívott magukhoz. Hát így esett, hogy huszonhat éves koromban megnősültem. Mi hatan vagyunk testvérek, ők ölen. A többiek már elmentek a háztól, a feleségem a legkisebb. Apósom agitált, ne verjem magam költségbe, ne, gondoljak saját házra, majd kifizetem a többi testvért, nem kérnek sokat, s maradhatok az, ő házukban. Azt mondtam, nem szeretnék én viszályt, a magaméban akarok lakni, attól meg ne féljenek, hogy öregségükben rájuk se nyitjuk az ajtót. Persze, mindent megbeszéltünk az asszonnyal, ö is benne voll. Az apósék nem kértek lölünk semmit, azt mondták, egy évig eltartanak, legfeljebb segítünk nekik nyáron kapálni, és takarmányt beszerezni a három tehénnek. Hát úgy is volt. Az asszony is. én is jól el voltunk látva ruhával, egy éven át nem költöttünk magunkra, hordtuk a pénzt az OTP- be. Másfél év alatt, sikerült félretenni ötvenezret. Az após öccsétöl — jutányosán — vettünk egy 450 öles telket, mindössze tízezerért. Az após kikerítette az ösz- szes gerendát. Az idősebbik bátyám kijárt nekem egy szanált házat lebontásra. Ott volt a két sógorom, húrom bátyám, az após megkapta a tsz teherautóját — hogy ne kellessen azért gs pénzt kiadni, munkaegységéből vonták le a fuvardíjat, de a kavicsot,' homokot is így szállították a portámra. Egyik évben megszereztem az anyagot, a másikban aztán nekiláttunk. Amikor a fundamentumot ástuk, annyian voltunk, alig fértünk egymástól. Mert egészen alápincéztük. sok földqt. kellett megmozgatni. Mit mondjak? Ment. mint a karikacsapás.' Az én családom se akart lemaradni. Amikor a falat húztuk, a bátyáim — nekik már volt házuk, mindegyiküknek segítettem — szabadságot vettek ki. A legidősebb bratyó kőműves. Az egyik szabad szombaton szemem-szám elállt — az egész brigáddal állított be az udvarra. „No. öcsém, most kieszünk a vagyonod- ból 1” Mondta is apósom: „Ugye. most jó, hogy nagv- családba pottyantott a gólya ...” A bátyám afféle ezermester, még az ácsmunkát is megcsinálta a házon. Ügy igaz, ahogy mondom, az én 40 ezrem meg az OTP-kölcsön — hatvanezer — elég volt. Az egyik sógorom villanyszerelő. a másik vízvezeték- szerelő. Megépítették nekem a derítőt, beépítettek a falba minden csövet. Lassan összeszedegettem a fürdőszobába valót, hidrofort. Hál persze, garázs is van alatta, meg egy égre nyíló konyha, hátrább még két helyiség, az egyik földes, krumplinak, zöldségnek, a1 masikbö a kazánt terveztem be. Egyelőre nem telik a központi fülesre, de ami késik, nem múlik. Nem igaz? A kőműves bátyámnak igencsak igaza volt, amikor azt javasolta, hogy a konyhától ne sajnáljam a területet: attól nem szabad elspórolni, mert a magyar család a konyhában szeret tanyázni. Hát úgy igaz, ott bújunk össze legszívesebben. Három szoba van a házamban. Két nagy meg egy kiesi. A kicsi a két lányé, az egyik nagyban mi lakunk, a harmadikat csak akkor fütjük be, ha vendég jön. A gyerekeknél, nálunk olajkályha, a konyhában télen asztattüzhelyen főzünk, nyáron gázzal. Maradt annyi szedett-ve- delt anyag, hogy felhúztunk egy ólat is. jókora padlással, hogy legyen hova rakni a szálas takarmányt. Az após ötlete volt. Azt mondta, ehhez a nagy házhoz — „palotának” is szokta nevezni — kevés lesz a keresetünk, a fürdőszoba-berendezés egy vagyonba kerül, no meg a garázs se állhat mindig üresen, a bútor se fog az égből hullni ennyi szobába. Amikor rendbe- hoztuk az ólat, egyszer arra megyek haza, hogy egy üsző áll benne. Az após lepett meg vele. Az asszony nevetve mondja: ..Megnősültél, kaptál egy tehenet...” Még nem volt az. de egy év múlva leborjazótl. Azóta már eladtam alóla két bikát meg egy vemhes üszőt — abból lett. a bútor meg a fürdőszoba. Jól tejel. Évente eladunk majdnem háromezer litert — jo zsíros a teje, szinte sorban állnak érte — és nekünk is jut. Igen jó fajta. Most is van egy bikám, megüti a hat mázsát, mire leadom. S izony, mondom én magának, semmire se mentem volna, ha nem ilyen a feleségem — senkinek se kívánok különbet. Baromfi a portán, disznót mindig hizlalunk magunknak, és a tehénnel is ő bajlódik. Hát, persze, amikor otthon vagyok, a poriára se engedem ki, pihenj csak, még a tyúkokat is megetetem. Az após mindig szem ez nekem is kaszálni- valól, neki is együtt kaszálunk. Az anyós is nyugdíjas, a két hold háztáji felét mindig nekünk adják, árpát, kukoricát termelünk rajta. A kertből kikerül mindenféle zöldség, újig mindig kitart. Az egyetértés a lényeg a házasságban. Hat évig gyermekgondozásin voll, s utána nem ment vissza. Keres ő otthon any- nyit, mint az üzemben — szegény már alig hallott, nem bírta azt a nagy zajt a gyűrűsfonóban. Beosztó az én asszonykám, de nem fukar. A kocsmába is eleresztene. de én nem kívánkozom oda. Higgye el, én úgy meg tudok ülni otthon, s hiába van mit csinálni a portán, reggel mindig pihenten ébredek. Már nem ötvenről. csak tizenöt kilométerről járok dolgozni. Azt még nem is mondtam, hogy már nem vagyok segédmunkás. Elvégeztem egy tanfolyamot, csak gombokat nyomogatok a hen- gerdében. Jól megvagyok no. jól vagyunk mind a négyen. Gulyás Mihály Lenkry Zoltán munkája i i
