Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-14 / 11. szám
SPORT . SPORT ♦ SPORT . SPORT . SPORT . SPORT • Évadnyitó találkozó ■I _ A ílrgaíiHszervezésről Az elmúlt cv végén alakult meg az lnlerpress Nemzetközi Autóklub magyar tagozatának borsodi csoportja, amelynek elnöke Barcsa Sándor, az Észak- Magyarország főszerkesztő-he- . lycttese, titkára Nagy József, az | Észak-Magyarország munkatár- ! sa, ügyintézője, Nyikcs Imre, a | Déli Hírlap munkatársa. A ma- í gyár tagozat országos vezetösé- ; gc az elmúlt ev decemberében, j az év utolsó napjaiban tartotta ! évzáró foglalkozását, közgyűlését a Magyar Sajtó Házában Budapesten. Ebből az alkalomból vetítették le a klub legutóbbi versenyén készült íilm- * felvételeket. Baráti Géza, a klub elnöke közölte, hogy 1976-ban is megrendezik az immár Euró- pa-szerte népszerű Tokaj Ral- lyt, és sor kerül a Tátra—Balaton nemzetközi, versenyre is. A nemzetközi autóklub megyei csoportja tegnap tartotta idei első klubfoglalkozását Miskolcon, a sajtóházban. A klubtagok; számára Tarnóczi Endre fohad■J________________ n agy, a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság forgalomszer- vezési szakembere tartott előadást az új KRESZ-szel kapcsolatos taDasztalatairól, valamint a megyeszékhely forgalmi, illetve gépjármüparkírozási gondjainak megoldásáról. Az autóklub tagjai kérdésekéit tettek fel a forgalomszervezési előadónak, többek között a villamos- és autó- bus/megállóhelyek kialakításával kapcsolatos feladatokról. Szóba kerültek a táblakihelyezési nehézségek is. Az illetékes útügyi ázervek igyekeznek megteremteni az új KRESZ szabályaiban megfogalmazott forgalmi feltételeket. A nemzetközi autóklub országos hírű versenyzői még a téli időszakban úgynevezett jeges vezetési bemutatót tartanak a Jtinó .előtti autóparkirozóban. Ennek azonban egy. a rendezők igyekezetén kívülálló; feltétele is van: igazi tél, hó. jég szükséges a bemutató megtartásához . .. Cselgáncs Az év első cselgáncsversenyét I junior és serdülő versenyzők J vészére az MVSC- rendezi vasár- I nap délelőtt lü órai kezdettel, J a vasutasok sportcsarnokában. J A versenynek rangot ad és színvonalat biztosít az a körülmény, hogy az EB-re és IBV-re ké- , szülő junior válogatott keret tagjainak indulása kötelező. Kö- , zöttük találjuk a legte»-~,',égc- se1'*' miskolci csclgánc kát. 7° s súlycsoportban Fafula, 80 kg-ban Juhász, 93 kg- ban Sálián és nehézsúlyban Tóth ívi. indul. De hasonlóan sok tehetséges fiatalt láthatunk majd a serdülök mezőnyében is. Az eddig beérkezett nevezések alapján az MVSC mellett a Bp. Honvéd, a Debreceni Dózsa, Békéscsaba és sok más egyesület cselgáncsozói indulnak majd az MVSC hétvégi országos cselgáncsversenyén. Labdarúgás Szombaton és vasárnap Egerben női labdarúgó teremtornára került sor. A kétnapos tornán a Miskolci Pamut fonó I. és 31. csapata mellett az Egrj Lendület és a Budapesti Taurus vett részt. A körmérkőzéses formában megrendezett torna mérkőzéseinek eredményei: Miskolci Pamwionó I.—Eger 3:3, Eger —Miskolci Pamutfonó 1T. 4:3, Eger—Bp. Taurus 3:0, Miskolci Pamutfonó i.—Miskolci Pamutfonó II. 4:3, Miskolci Pamutfonó II.—Bp. Taurus 3:0, Miskolci Pamutfonó I.—Bp. Taurus 19:1. A Miskolci Pamutfonó első csapata nagyszerű teljesítményével elnyerte a Heves megyei Sport- felügyelőség és a szakszervezeti bizottság vándorserlegét. A torna legjobb játékosának járó szép kejrámiavázát Major Erika, a tornagyőztes csapat gólerős középcsatára kapta meg. I kECsardi tanító Kácsárd-tanya 250 lelkes település Sárospatak és Sátoraljaújhely közölt, távol mindkét várostól. Megosztottan élnek c település lakói, mert a tanya egyik fele Sárospatakhoz, a másik fele Sátoraljaújhelyhez tartozik közigazgatásilag. Csupán a sport és a kácsárdi tanító, Váradi László az, á'tni ösz- szefogja Kácsárd-tanya lakóit. Kisméretű sportpályájuk is mintegy kilométer távolságra van a műút melleit, mert a tanya a szőlőhegy köré települt. Amikor benyitottunk az iskola egyetlen tantermébe. 24 csodálkozó szem tekintett felénk. 12 gyermek tanul mindössze ebben az iskolában, valamennyien alsósok. Örömmel újságolta a tanító, hogy éppen a napokban kapott az iskola drága ajándékot: 3 szánkót, ugrószekrényt és tornaszőnyegeket. — Mindkét várostól, amelyekhez közigazgatásilag tartozunk, kilométerekre lakunk. Így1 teljesen magunkra hagyatva sportolunk. Pénzünk igen kevés, így rendszeres bajnokságban nem tudunk részt venni. De minden évben indulunk a Falusi Kupa küzdelmeiben. Tavaly is mi nyertük el a díszes vándorserleget. Ezenkívül rendszeresen indulunk a falusi spartakiád téli és nyári versenyein. ahol sikeresen helytállóink. Mi volt az eddigi legnagyobb sportsikerük? — Az 1960-as években a Sátoraljaújhelyi Spartacus- szal mérkőztünk a megyei bajnokságba jutásért osztályozó mérkőzést. Ök nyertek, de mi örültünk is ennek, mert költségekkel úgysem bírtuk volna a megyei bajnokságot. Így azóta is változatlan lelkesedéssel sportolnak fiataljaink, saját örömükre, csupán a sikerélményekért. Persze, olykor ér bennünket kellemetlen csalódás is. Tavaly néhány sportolónk jogot szerzett arra, hogy a sátoraljaújhelyi járás színeit képviselje a falusi spartakiád atlétikai versenyének megyei döntőjén. Versenyzőin kai nem akarták versenyezni engedni, mert történetesen Kácsárd-tanyának az a rtsze, ahol ők laknak, közigazgatásilag Sárospatakhoz tartozik. Hát ki a falusi sportoló? Ha nem a mieink? Egyébként Kácsárd sportoló fiatalsága igen le’kes. Télen sakkozunk az iskolában, a gyermekek élvezik a szánkózás örömeit, mert most van egy kis havunk is. Nyaranta a labdarúgás a ..sláger” nálunk is. 18—20 játékosunk önfeledten kergeti a labdát, ha jut rá ideje. Nemes fiatalok, I FIGYELEM! 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező FIATALOKAT FELVESZÜNK 1 1978/77. tanévre FONO, szüvö IPAKI TANULÓNAK 16 éves korig. Tanulási idő 2 év. Juttatásuk: Különélés! pótlék vidékieknek havi 31)0 Ft. Társadalmi ösztöndíj helybeli lakosoknak havi 250 Ft. Havi 90 Ft-ért reggeli, ebéd, vacsora, munkaszüneti napokon is. Ingyen tankönyv, munkaruha. Elhelyezés kollégiumban. Kezdő tanulóbér havonta 350 Ft, amely a tanulmányi eredménytől függően vállo- ! z.lk. Fiútanulóinkat a szakmunkásvizsga után segedmüveze- lővé, később művezetővé képezzük át. Továbbtanulási lehetőség fiúlt-lá- nyok számára egyaránt üzemi szak- középiskolánkban. Szakmunkásvizsga után a kereseti lehetőség havi 2200— 2000 Ft között van. Begyakorolt szakmunkásaink 3500 Fl- ot kereshetnek: Jelentkezni lehet szombat kivételével I bármely munkanapon 7 órától fél 1- I ig, személyesen, f Levélre is részletes tájékoztatást küldünk. A gyár elme: | PNVV Magyar Pamufipar személyzeti- oktatási osztály, 1046 Budapest, IV., Erkel u. 30. APRÓ Kedvező feltételekkel vei acló szétszed kelő. v4x2 alapterületű faház, szerszámoskam- ra, szerszámok, vases faoszlopok. Tel.: 37-873, 18 óra után. Wartburg Tourist, 5 éves, vizsgázott, eladó. Érdeklődni a 16- 376 telefonszámon lehel egész nap. Eladók 3 hónapos tacskók és Saratov »hűtőszekrény. Kőporos u. l/a, magánlakás. Olaj kályha hordóval eladó. Miskolc, Hl,* Szabadság 21. Eladó kétszemélyes rckamié. Miskolc, ITT. kér., Kuruc u. 35. fszt. 2. - ______ E ladó 2 db konyha- szekrény, 2 ruhás- szekrény, konyhaasztal, kályha. Tüzér u. 1. sz. 6. ajtó. 1 Wartburg Limousine eladó. Középszer u. 66.__VITI/3.____ Ö lajkáiylia bordók* kai eladó. Miskolc, Tátra u 6. Parkettgyártó censor eladó. Érdeklődni: 15-636 telefonon. 407-es Moszkvics eladó. Miskolc. József AtUla-lclep 4/7. LaPis.___________________ S zép gáztűzhely eladó. palackiról is használható. Salétrom u. 39. Győri kapu mögött.__ K ukám lók, fotelek, székek. szekrények, Pacsirta rádió eladó. Gál kárpitos, Széchenyi u. 111__ V ennék jó állapotban levő kariknhalós varrógépet. Cím: Miskolc, 1T. kér., Nagyszalonta 0. sz. HIRDETESEK Bcat-cgyüttcs felszerelés darabonként is kapható. (Erősítők, mikrofonok, visszhang.) III.. Szinyci M. P. 11. Barna. Gáztűzhely, 3 lapos gázpalackkal eladó. Tel.: 15-083.___________ Karambolos IH-s FIAT 850-es eladó. Motor kifogástalan. Érdeklődni 5 óra után a 13-94P-es telefonom_______2__________ V eszek mindenfele ágytollal, magas áron! Hívásra házhoz megyek f «78-359._________ 3 2 regiszteres elektromos orgona lábzen- getővel eladó. Érdeklődni: 16 órától. Pásztor János, Sajóvámos, Ságvárl u. 7._________ E ladók: férfi ször- mebunda. öltönyök, cipők, egyéb holmik, kis méretű sín vas. Rc- giposta u. 13. (volt 1 )ebrecenyl). lí)r»8-as Jaguár tip. szegk. hobby-autónak, vagy munkagépnek eladó. 3000 Ft. Ugyanitt Munkácsy tv. garanciális zeneszek- rcny és asztali fúrógép eladó. Miskolc, Zalka Máté 13. Szö- vérfl._________________ E ladó jó állapotban levő mély gyermek- kocsi. Kun Béla u. 135. __________________ I lálószobabútor, mosogatás konyhabútor, két-, háromajtós festett szekrény, csillár, fotelok, tükör, ágyak, villanysütő, centrifuga. fekete r>o-es női kabát, kosztüm eladó. Széchenyi u. 109. 1/4. Bérbe vérinek piani- nót. Érd.: 36-332-es telefonon. Egyedülálló nő egy kisgyermekkel különálló üres szoba-konyhát keres, sürgősen. Tel.: 31-360. Kislokaj községben, a 3-as főút menten víkcndtcleknck való földterület eladó, érdeklődni: Kislokaj. Petőfi u. 32. sz. Kupái Barna. Fiatal értelmiségi házaspár keres albérletbe üres szobát fürdőszoba- és konyhahasználattal, vagy üres garzont. Jelentkezést 34-625 telefonon kérünk, 13 órától. Eladó Miskolc, 11.. Szirma u. 4. sz. 3 szobás családi kertes ház. Bérházit beszámítok. Egyéb megoldás is érdekel. 30 000 Ft készpénzzel lakásmegoldást keresek. ..Megbízható 493 463” jeligére a hirdetőbe. Egyetemváros felett, Nagycsermőkén panorámás helyen goo négyszögöl víkendte- lek eladó, megosztva is. Telelőn: 73-490. Iparos (délelőtt). 111. kér.. Szarkahegy 62. sz. ház eladó. 2 szobás. összkomfortos, gázfűtéses, nagy kerttel. Szövetkezeti garzont beszámítok, Szent Annától Marx térig, IV. emeletig. Érd.: 111. kér.. Tavasz u. 6. Elcserélném 2 1/2 szobás tanácsi lakásom -hasonlóra, vagy kétszobásra. esetleg magánház is crdekpl. Kuruc u. 35. IX/3/ Nyckládházán két- szoba-konyhás. spá.i- zos lakás eladó, 700 négyszögöl telekkel, a telek megosztva is. Érdeklődni: id. Sárai László, Nyékládháza, Szabadság tér 29. Mályi-tónál vennék vikendházal, esetleg Üres telket. Telefon: 15-704. Garzon-, vagy másfél szobás lakást egy évre bérelne értelmiségi házaspár egy gyermekkel. ..Előre fizetés 495 363” jeligére a hirdetőbe. Garázssoron garázs eladó. Miskolc. 1.. Desscwffv 18. l/l. Telefon: 36-047. Érdeklődni: mindennap. 576 négyszögöl beépíthető telek eladó. Mal.vi, Ady Endre u. Érdeklődni: ivánkánc- nál, a telekkel szemben. * Miskolcon, vagy Tapolcán albérletet keresek. hol kutyám elhelyezése is biztosit- ható. Lehetőleg bútorozatlan. Dr. Kiss Arpádné, Riese. Föbérlctbc kiadó kétszoba-konyhás lakás belvárosban. Víz, gáz van. ..Idősebb házaspár” Jeligére a kiadóba. Eotlóházban levő másfél szobás, 50 négyzetméter alapterül et ii örök laka som a t elcserélném tanácsi kétszobás lakásra. Esetleg más megoldás is érdekel. Telefon: 15-690, délután 6-tól 7 óráig. 200 négyszögöl telek eladó Forrócncsen, a József Attila utcában. Érd.: Ináncs, Kossuth u. 3- sz. Eladó nagy családi ház. 2x2 szobás bérházi lakást beszámítunk. Miskolc, Hl., Csillag u. 4. Üveggyár felé. Pvc-, gumi-, szőnyegpadló-. parkctla- fcktctcs. csiszolás, lakkozás. Halászi. Pozsonyi u. 80. Tel.: 31- 536. 18 óra után. Heti egy alkalomra bejárónőt keresünk. Tel.: 71-184. Angol, orosz nyelvoktatást vállalok. Telefon: 34-917. 55/183, saját lakással rendelkező, társaság hiányában megismerkednék 30—45-ig özvegy, vagy elvált, egyedüli. független, intelligens növel. Házasság lehetséges. Csak kézzel írott fényképes levelekre válaszolok. .«Barcikai 495 334” jeligére a hirdetőbe. 172/32, elvált, érettségizett szakmunkás 5 eves kisfiával házns- ság céljából megismerkedne nála fiatalabb növel. ..G.ver- mekszeretö 495 417” jeligére a hirdetőbe. 31'16.9, elváltán nevelem ötéves kisfiámat. zenét, irodalmat, természetet kedvelem, lakásom van. ezúton keresem korban hozzám illő nő ismeretségét. hfzássáe céljából, ki gyermekemnek édesanyja, nekem hű feleségem tudna lenni. ..Tavaszi napsugár” jeligére a kiadóba. ötéves gyermekem részleges gondozásáért szobát biztosítok. Válaszokat ..Szerelek játszani 495 418” jeligére a hirdetőbe. Kaptár ________ 1 970. január 14., szerda A nap kelte 7.29, nyugta 16.17 órakor « A hold kelte 13.54, nyugta 4.45 orakor Névnap: BOdofi Évforduló________ H etvenöt évvel ezelőtt, 1901. január 14-én született Nagy- ajtán Bihari József, kétszeres Köss ulti-díjas színművész, kiváló művész. Időjárás----------V árható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, átfutó csőkkel, záporral. Az élénk, többleté erős nyugati, északnyugati szél szerdára mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 5 fok körül, délen helyenként 10 fok közelében. — Battériás malacncvclő kialakítását tervezik a liejö- menti Állami Gazdaságban. A kiemelt padozatú ketrecek a leválasztás utáni betegségmentes malacnevelést oldanák meg. — Ismét színvonalas zenei rendezvényre kerül sor január 14-én a putnoki művelődési házban. A Bartók -Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai délután ifjúsági hangversenyt tartanak. Ebben *a hónapban egyébként könnyűzenei hangversenyre is sor kerül: január 21-én Koncz Zsuzsa és a Korái együttes látogat el ide. — Egymillió forint értékű úthálózat építési munkát végeztek 1975-ben Serényfalván. Az új lakótelepen ezzel megoldódtak a helyi közlekedési gondok. — Debussy: Egy faun délutánja című művét elemzi Frideczky Frigyes zeneesztéta a miskolci múvészklub január 15-i előadásán. A délután öt órakor kezdődő előadás része a Képzőművészeti alkotások zenei interpretálása sorozatnak. — Ivét koncertet tartanak ebben a hónapban Encsen. A Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Gál Vonósnégyes közreműködésével január 15-én és 23-án lesznek hangversenyek, délután 1 órai kezdettel. — A megyénkben épülő 2400 bányászlakásból több mint ezer Kazincbarcikán kerül majd átadásra. Az ehhez szükséges kapacitás lekötő, sére a városi tanács már megkezdte a szükséges lépéseket és intézkedéseket. — Kábclgépckböl új sorozatok gyártását kezdték meg a Diósgyőri Gépgyárban. E termék iránt megnőtt a kereslet a világpiacon. Éppen ezért a vállalat nagy gondot fordít az export arányának növelésére. — Negyvenezer féle anyaggal gazdálkodik az Ózdi Kohászati Üzemek. Ennek precíz, pontos nyilvántartásához a végleges megoldási a számítógép üzembehelyezése jelenti majd, amire várhatóan 2—3 év múlva kerül sor. — Divatbemutatót tart Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban a Magyar Divat Intézet 16-án. pénteken. Az idei tavaszi— nyári divatirányokat ismertetik. — Hét százalékkal növelte éves tervét a Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegvi- áru Nagykereskedelmi Válla_ lat. Tavaly 3 milliárd 385 millió forint értékű árut forgalmaztak, a bázisévhez mérten ez 10 százalékos forgalomnövekedésnek felel meg. — Huszonöt éves a Bőrön- dös és Bőrdíszműves Szövetkezel miskolci táskaszervize. Négy ember végzi a javításokat, tavaly 408 ezer forint értékű munkát végeztek. — tlj székházba költözött az Országos Takarékpénztár sá_ rospataki fiókja. A város központjában levő épületben korszerű, kényelmes körülmények között végezheti a fiókintézet egyre bővülő szolgáltató tevékenygégét. — Szocialista szerződést kötött a putnoki Mezőgazda- sági Szakközépiskola és a kompolli kutatóintézet putnoki kihéhelyezett csoportja. Az iskola diákjai segítenek a kísérleti parcellák termésének betakarításában, míg a kutatócsoport tagjai a gyakorlati oktatásban nyújtanak segítséget. I i Bíróságon. s i — Vádlott, azzal rá-j i | dőljük, hogy betört egy j i üzletbe. i — Nem igaz! I — Vannak tanúk, akik , [ látták. ] i — Mindnyájan hazud- , i vak. A közelben egy le- > J lek sem volt! i ___________________________i — Rákóczi-cmlcktúrát szervezett a putnoki Mezőgazdasági Szakközépiskola KISZ-szervezete. A 60 kilométeres Sárospatak — Füzér. — Füzérkomlós, — Re- , géc — Telki bánya útvonalat az iskola tanulói két naoas kirándulás keretében, gyalogosan tették meg. — Sárga színű városi autóbuszok közlekednek a go- römbölyi vonalon. A Miskolci Közlekedési Vállalathoz az év elején 39 új autóbusz érkezett. ebből négy darab sárga' színű. Ezek többnyire a 4-es vonalán közlekednek, de előfordulhat, hogy ..beugróként” más útvonalon 's bonyolítják majd a forgatnia!. — A szakmunkástanulók és a középiskolások kedvelt KISZ képzési formája a „Kilián kör”. A tavalvi 238. cal szemben az idén 304 ilven kör indult be. menyei szintén öszsesen 7163 taggal. TEKINTSE MEG ÖN IS! 1976. JANUAR 12—28-IG üoerkecskícalfifltcasscBl egybekötött uasair11 Miskolc, Széchenyi u. 109. sz. (regi bútorbolt helyen) Nyitva mindennap 10—18 óráig 15 órától szaktanácsadás tmi BORSODI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VALLALAT © muhi KERESKEDELMI vaurlrt I