Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-27 / 22. szám
Az útépítők idei tervei Próbaüzem Szendrősi Eredményes évet zárt 1975-ben a Miskolci Közúti Építő Vállalat. Jelentős vállalkozásokba kezdtek az elmúlt évben és azokat sorra teljesítették is. Pápai Márton igazgató elmondta: tervüket 10 százalékkal sikerült túlteljesíteni és ebben a vállalat szocialista brigádjainak, a törzsgárdának számottevő szerepe volt. Jelenleg is tart a géppark felújítása, a tavaszi munkákra való felkészítése. Az új központi javítótelepen Miskolcon, a drótgyár mellett jól felszerelt műhelyekben dolgoznak a szerelők. A gépek felkészítéséből maguk a gépkezelők is kiveszik részüket. Az enyhe időjárásnak köszönhető, hogy ilyenkor sem szünetéinek a külső munkálatok. Folyamatosan végzik a csatornafektetést Miskolcon, az Egyetemváros területén. Ezt a munkát már tavaly megkezdték. Az Egyetemvárosban 25—30 millió forint értékű útépítő, árokburkoló, csatorna korszerűsítő munka vár a miskolci KÉV-re, ugyanis ennek a városrésznek az úthálózata, csatorna- rendszere, meglehetősén elavult. Jóllehet az időjárás valóban kedvez az útépítőknek a különböző földmunkák folytatásához, azonban a nulla fok körüli hőmérséklet miatt a meleg aszfaltozást sehol sem lehet elkezdeni. A vállalat előreláthatólag 5 év alatt 300 millió forint értékű munkát végez az LKM acélmű építése során. Az igazgató szerint a KÉV előtt álló feladatok kitöltik a 340—345 millió forint értékű kapacitást. A vállalat korszerű aszfaltgyárakkal is rendelkezik, és mint ahogy eddig, az idén is igyekszik ezek termelését „lekötni” á korszerűsítésekre, felújításokra, bekötő-, mezőgazdasági- és üzemi utak építésére. Az elmúlt év végére készült el a Kazincbarcikai Sütőipari Vállalat szendrői üzeme: december 28-án volt az első próbasütés. A mintegy 6 és fél millió forintos költséggel épült sütőüzem Szendrő és a környező falvak kenyér- és pékáru ellátását biztosítja. Áprilistól teljes kapacitással termel az új üzem: 16 óra alatt — két műszakban — 6 és fél tonna kenyeret sütnek majd. Jól sikerült a gőzös kemence próbaüzemelése, amely a kétkilós kenyereket süti. Az FNK típusú, korszerű olajtüzelésű kemenAz ornitológusok megfigyelései szerint ezen a télen a Dunáptúl egyes részein hollók tűntek fel, amelyek pedig ritkaságszámba mennek azon a vidéken. Valószínűnek tartják, hogy hazánk északi hegyeiből húzódtak oda, s feltehetőleg a Zempléni-hegység holló fészkeinek néhány lakója is elvándorolt a délibb tájakra. Évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt a holló gyakori madár volt Magyarországon, amint ez a népköltészeti és irocéből kerül majd ki a kifli, a zsemle és a kalács. A sütőüzem épületében egyébként kenyérbőit is nyílik, ahol a község lakói a nap minden szakában vásárolhatnak friss pékárut. Ezenkívül az iskolai napközi otthonnak és a szendrői diákotthonnak is szállít pékárut az üzem. A próbaüzemelés idején még csak ketten sütik a na- ' pi négyszáz kiló kenyeret; ' áprilistól tíz pék termel majd a sütőüzemben. A női és férfi öltözők, a pihenőhelyi- ságek m-;- készen várják a : dolgozókat. dalmi alkotásokból is kitűnik. Különösen megyénk zempléni tájain fordult elő nagyobb számban a holló. Bizonyítja ezt a Hegyköz porcelángyáráról ismert községének, Hollóházának, a hegyközi erdőrésznek, a Hollórétnek vagy a Tállya közelében levő 531 méter magas 1-Iollós-tetönek a neve. Az utóbbi negyedszázadban azonban nemcsak a fehér holló lett ritka Zemplénben, hanem a fénylő tollú, fekete holló is. Ritka a fekete holló Sízők, róíllizók Uiínkúíon Zsúfoltak voltak a íuristgházak TELEX BOMBA Belfast közelében, Lis- burne-ben késő este bomba robbant egy katolikus klubban. Két ember életét vesztette és többen megsebesültek. 1976 januárja eddig a legvéresebb hónap volt a belső viszály dúlta tartomány történetében: 26 nap alalt. 39 embert gyilkoltak meg. TŰZ Mexikóváros nyomortelepén tűz ütött ki. Leégett ezer, fából és kartonpapírból összetákolt . kalyiba, s három gyerek lelte halálát a lángokban. A nyomortelep lakói arra gyanakszanak, hogy a tűz gyújtogatás következményé j volt, mert a kormány már S régóta ki akarja toloncolni onnan a hontalanokat. i i KÉNYSZERLESZÁLLÁS i ] A PANAM amerikai lé- I gitársaság egy óriás gépe vasárnap 245 utassal a fedélzetén, röviddel a felszállás' után kénytelen volt yyorsan visszatérni Isztam- | óul repülőterére, mert a j gép két hajtóművébe sirá- i ívok repültek és mindket- iő nyomban meghibásodott. ÖNOS ESŐ ! Az erős iiavazás és az 'mos eső súlyos zavarokat okozott az NSZK országútiam. Baden-Württemberg tartományban erősen lelassult a forgalom az autópályákon és több baleset 'ürtént. Köln külvárosában i repülőtér közelében az mos eső nyomán rövid idő platt 30 gépkocsi ütközött egymásnak. PERONISTÁK Az argentin rendőrség szabadon bocsátott hét pe- "onista szakszervezeti vezetőt a közül a kilenc közül, akiket Mar del Platá- ■ ban tartóztattak le. „Ak- t ció” közben érték őket tel- | len: Peron elnökasszony t támogatására plakátokat j ragasztottak ki. Vasárnap már a kora reggeli órákban százak és százak indultak el, hogy pihenőnapjukat a Bükk még havas tájain töltsék el. Emiatt aztán zsúfoltak voltak a bánkúti lesiklópályálc, — ródlizók hada lepte el a bükkszentkeresztj lejtőt. A sífelvonók megállás nélkül üzemeltek, a turistaházban alig győzték a vendégek kiszolgálását, így az ebédidő Az autósok, motorosok most már joggal reménykedhetnek, hogy a nyári hónapokban nem kell lemonda- niok a „folyékony kenyérről”, mert több országban sikerül már alkoholmentes sört gyártani. Legújabban a szomszédos Csehszlovákiában is megkezdték a szeszmentes sör gyártását. A bratislavai (pozsonyi) sörgyárban kéis meglehetősen hosszúra nyúlt. Fokozta a téli sport kedvelőinek örömét a vasárnapra frissen esett hó és ez hozzájárult ahhoz, hogy korábban helyenként 3—5 centis hóréteg sokfelé ismét alkalmassá vált a sportolásra. Sokan keresték fel a bükki síparadicsomot a környező városokból, sőt még Budapestről is. szült első 200 hektoliter „Pilo” elnevezésű alkoholmentes 6ör állítólag megnyerte a fogyasztók tetszését. íze nagyon hasonlít az „igazira”. A tavaszi-nyári idényben mór ötezer hektolitert hoznak belőle forgalomba. Egy másik „italkülönlegesség- ből”, a diabetikus sörből tízezer hektolitert készítenek az1 idén Csehszlovákiában. ■ Figyelmetlenül vezette motor- kerékpárját a. Bács megyei Kunszállás külterületén a közúton Szabó Imre 39 éves tsz-állatgon- dozó és halálra gázolta F. Tóth József 75 éves nyugdíjas, kecskeméti lakost. Szabó Imre a baleset után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség őrizetbe vette. A Heves megyei Ecséd és Hort között a lejtős úton borult fel kerékpárjával Szurdi József 45 éves traktoros, cesédi lakos és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A Fehérgyarmati Téglagyár előtt ráomlott a föld a kotrógépet kezelő Jakó Gyula 31 éves gépkezelő, jánkmajtisi lakosra, aki a helyszínen az életét vesztette. A baleset okát a rendőrség vizsgálja. Ittas állapotban közlekedett a vasúti sínek között Sárospatak és Bodroghalászi vasútállomások között éjszaka Pocsai János 24 éves kubikos, cigándi lakos és egy lehervonat halálra gázolta. Ugyancsak a vasúti sínek között közlekedett és egy gyorsvonat kerekei alatt lelte halálát a kisvárdai MAV-álIomás közelében Nagy Tibor János 27 éves autószerelő, nyíregyházi lakos. Békés megyében a gyomai vasútállomáson Czirják Balázs 51 éves segédmunkás, szolnoki lakos leesett a mozgásban levő személyvonatról és a helyszínen életét vesztette. A nyírbátori MÁV-állomáson a beérkező gyorsvonat kerekei alá esett Győrfi Istvánná 69 éves nyugdíjas, helyi lakos és olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. Ittasan közlekedett a vasúti sínek között a balatonszemesi MÁV-állomás közelében Kovács József 50 éves segédmunkás, ba- latonöszödi lakos és egy személyvonat halálra gázolta. * Az elmúlt hét végén kedvező útviszonyok fogadták azokat az autósokat, akik télen sem álfít- ják garázsba járműveiket. Csupán néhány hegyi út, mint például a Bükkszentkercszt, BUltlc- szcntlászló közötti összekötő szakasz volt rendkívül síkos, jeges. Ez okozta, hogy a kevésbé óvatos autósok közül többen „koccantak’* úgy. hogy személyi sérülés nem történt. Az Állami Biztosító kárrendezőinek így a hétfői napon sok dolga akadt. Dr. Gál Zoltán, a miskolci kárrendező telep vezetője elmondta, hogy hétfőn délig lilén jelentkeztek kiscbb-nag.yobb karosszéria-károkkal. A legsérülékenyebbek ezen a hétvégén a Zsigulik, Wartburgok és Trabantok voltak. Miskolcon a Bajcsy-Zsilinszky utcában szabálytalanul akart megfordulni ZA 36-78-as rendszámú gépkocsijával Kardos Béla inari tanuló és közben nem adta meg az elhaladási elsőbbséget a vele azonos irányban haladó csuklós villamosnak. Az összeütközés következtében a gépkocsi vezetője és utasai, Kardos Béláné és a 16 éves Kardos István 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sérülteket a miskolci Szcntpéteri kapui kórház baleseti sebészetére szállították. Az anj’agi kár körülbelül 30 ezer i forintra tehető. I Interjú egy tárlaton... — Mi a kép címe, mester? — „Feleségem”. — de itt még 22 éves volt. A Ikoholmentes sör liiiili a miskolci fgiin Nyolc évre tervezett felújítási munka harmadik szakasza kezdődőit meg a közelmúltban a Pamutfonóipari Vállalat Miskolci Gyárában. A folyamatos felújítás csaknem 150 millió forintba kerül, és 1978-ban fejeződik be. A rekonstrukció befejezése után a Miskolci Pamutfonoda évente 6200 tonna terméket állít elő. Mindig „akad” munka a gyűrűsfonó „utcában”. A még újnak számítolt nyújtómű üzemben Az úgynevezett „mini” fonodában, a B, D üzemben a leg* modernebb csehszlovák gyártmányú gépekén dolgoznak Az orsózóból kerül ki a késztermék Laczó József felvételei ESZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIUTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132. 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pórtrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 30-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.