Észak-Magyarország, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-09 / 288. szám
TELEX TÁMADÁS Fegyveresek nagyobb csoportja vasárnap támadást intézett az Argentin Acélipari Dolgozók Szakszervezetének irodája ellen La Plata közelében. A bejáratnál őrködő rendőrök közül kettőt agyonlőttek, egy harmadikat megsebesítettek. A hatóságok szerint a támadók három teherautón érkeztek az épületek elé és azonnal gépfegyvertűz alá vették a környéket. Az akció után nyomtalanul elmeneküllek. WILDER. HALÁLA Vasárnapról hétfőre virradó éjjel a Connecticut állambeli New Havenben 78 éves korában elhunyt Thorton Wilder világhírű amerikai drámaíró. Kórházba szállítás közben érte a halál, melynek oka egyelőre ismeretlen. Wilder a harmincas években „A mi kis városunk” című drámájával vált ismertté, ezért a művéért Pulitzer-díjjal tüntették ki. HOLTPONTON Holtpontra jutottak a tárgyalások a holland kormány és a túszokat fogvatartó dél-malukui fegyveresek között, mind a kedden nyílt pályán „eltérített” vonaton, mind az indonéz főkonzulátus két nappal később megszállt amszterdami épületében. A Beilen közelében veszteglő vasúti szerelvényen 31, a főkonzulátuson 24 személyt tartanak fogva a jelenleg Indonéziához tartozó holland gyarmatról menekült malukui kommandó tagjai. A VESZTES Sorozatosan veszített kockán egy thaiföldi férfiú, Korát északkeleti tartományban. Balszerencséjén annyira feldühödött, hogy puskát ragadott és agyonlőtte négy játékostársát, valamint azt a két fiút, alti italt szolgált fel a szerencsejátékosoknak. A gyilkos elmenekült, a hatóságok egyelőre nem akadtak nyomára. Korszerű gépek A Miskolci Háziipari Szövetkezet három ketli/.őgé-. pet vásárolt. Hatására tovább javult a minőség és a mennyiség; olyan nagy a külföldi igény, hogy a kollektíva nem is bírja kielégíteni. Jövőre újabb öt gépet szereznek be. ÉSZAK-MAGY ARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: W1 RTH LAJOS. Szerkesztőség: ?527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36- 132, 16-672. 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 18-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hőnapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN a III. formáciős táncbemutatón A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem botanikuskertjében elkészült az új növényház, ahol háromezer növényfaj található. A debreceni botanikuskert elsődleges célja a biológusok szakképzésének elősegítése, de ezen túl áz érdeklődők rendelkezésére is áll. Kép: Az Etióp Musa cnsctc trópusi gazdasági növény. . Miskolci siker úi edénycsalád A Lam part Zománcipari Művek bonyhádi gyárában megkezdték a Budapesti Nemzetközi Vásáron díjat nyert Varia főzőedény család sorozatgyártását. Az edény- család „tagjai”- az Alice, Barbara, Dóra és Diana fantázianevet kapták, s különféle méretekben és színekben készülnek. A tálalásra is alkalmás lábasok és fazekak nemcsak szebbek, hanem lényegesen jobb minőségűek is a régebbi formájú edényeknél. A fedővel pllátott típusokon páravezetőrésen távozhat a gőz. Egyes típusaink peremét rozsda- mentes acélszalag védi a sérülésektől, más típusok alját pedig feketére zománcozták, ami a gázzal való főzésnél előnyös. Az új típusú edények karácsony előtt a budapesti üzletekben már kaphatók. A korszerű edényekből a jövő év első felében mintegy 70 ezret gyártanak Bonyhádon. Solt voll a baloséi a bét végén A meglepetésszerű gyorsasággal változó útviszonyok a szokásosnál nagyobb figyelmet igényelnek a gépjárművezetőktől. A változatos domborzatú vidékeken szakaszosan jelentkezik a síkosság, a ködlecsapódás, a fagy. Szombaton este Ernődön Volga típusú személygépkocsival Does Béla gyorshajtás következtében elütötte a kerékpárt toló Birinyi .Bélát és a mellette haladó Büdi Ferencet. A két gyalogos közül Biicli Ferenc olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. Birinyi Béla kisebb sérüléseket szenvedett. Vasárnap délelőtt az elsőbbségadó» elmulasztása miatt történt közlekedési baleset Miskolcon az Almos utca sarkánál. Aranyosi József személygépkocsival nem adta meg az elsőbbséget egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak. A szabálytalanul közlekedő Aranyosi József nyolc napon túl gyógyuló, két másik személy nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett. Kazincbarcikán az új PVC-mű területén a hűtőtorony zsaluzása közben ifi méter magasból lezuhant és a helyszínen meghalt Pivnicskó Zoltán 31 éves ács, kazincbarcikai lakos. A felelősség megállapítására szakértők bevonásával vizsgálat indult. Penyige és Fehérgyarmat között Pcnczc Sándor 27 éves főelőadó. fehérgyarmati lakos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját és elütötte az úttest szélén, gyalog szabályosan közlekedő Bihari Bertalan 67 éves nyugdíjast, penyigei lakost. A szerencsétlen ember a kórházba szállítás után meghalt. Hajdúböszörmény külterületén a sorompó nélküli kereszteződésben. Dombi Sándor 47 éves egyénileg gazdálkodó, hajdúböszörményi lakos lovas kocsijával körültekintés nélkül ránaj- tott a vasúti sínekre, s egy személyvonat elütötte. Dombi Sándor a helyszínen meghalt. Debrecenben Damu Béla 23 éves MAV-dolgozó, debreceni lakos a lezárt vasúti sorompót megkerülve ment át a síneken, b egy személyvonat halálra gázolta. Agárdon egy tehergépkocsi elütötte Vajda István 70 éves nyugdíjas, dinnyés! lakost, kerékpárost, aki irány jelzés nélkül, féktávolságon belül kanyarodott a jármű elé. Az idős ember kórházba szállítás után meghalt. Mátészalkán egy vágánygépkocsi elütötte Páskugy Tibornc 54 éves köztisztasági hivatali alkalmazott, mátészalkai lakos, gyalogost, aki a helyszínen meghalt. A balesetet az asszony figyelmetlensége okozta. Székesfehérvár és Sárbogárd között Braun Josci 40 éves gépkocsivezető, NSZK állampolgár, frenkofeni lakos tehergépkocsival, amelyet figyelmetlenül vezetett, elgázolta az úttest közepén haladaó Juhász István 65 éves kőfaragó kisiparos, abai lakost, alti olyan súlyosan sérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat folyamatban van. A Szolnoki Állami Gazdaság Piroskai üzemében J&liner József 25 éves villanyszerelő, tisza- tenyöi lakos a silótorony tetejéről lezuhant és a helyszínen maghalt. Szombaton délután három órakor hatalmas érdeklődés mellett kezdődött meg a hagyományos december eleji miskolci rendezvény, a for- mációs táncbemutató. Hazánkat tizenhárom táncklub mintegy kétszáz táncosa képviselte, s rajtuk kívül a szomszédos Csehszlovákiából is eljött két együttes. A délutáni ifjúsági bemutató keretében egymást követték a gyermek- és felnőtt csoportok. Láthattunk az előadás során csárdást, angol- és bécsi keringőt, latin-amerikai táncképeket, tangót, menüettet, divattáncokat. A bemutatóval párhuzamosan zajlott a most első ízben kiírt koreográfiái pályázat is, ahol a produkciókat csehszlovák és magyar táncszakemberek értékelték. A zsűri által legjobbnak ítélt csoportok az este folyamán fél nyolc órai kezdettel gálaesten mutatták be tudásukat. Vasárnap a miskolci Művészklubban került sor a társastánc-pedagógusok és népművelők konferenciájára, ahol az együttesek vezetői, koreográfusai és a rendezők beszélték meg a szombati verseny tapasztalatait. Dr. Kaposi Edit, a szombat esti zsűri elnöke értékelte az egyes műsorszámokat, majd kihirdette a koreográfiái pályázat eredményeit. Eszerint az első (gyermek) kategóriában nem adtak ki helyezéseket. Egyaránt jónak bizonyultak a díjazottak: a szombathelyi Magyar László Űttörőház, a miskolci 6. számú Általános Iskola és a győri- MÁV Művelődési Ház csapatai. A felnőtt kategóriában I. díjat nyert a szombathelyi Savaria Táncklub, másodikat a szentesi Móricz Zsigmond Művelődési Ház és harmadikat megosztva a budapesti Danuvia és HVDSZ táncklub együttese. r r r ■ A Budapesti Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi gyáregységében az idén mintegy 90 millió forint értékben állítanak elő elektroakusztikai berendezéseket. A termékek 90 százalékát a KGST-országokba, elsősorban a Szovjetunióba exportálják. Képünk: Karsai Ilona erősítőt szerel. Rádiói tv, mosógép A gelkások ajándéka BMHIimiKllt Idegenvezetők képzése Borsod megyét évente több százezer hazai és külföldi turista látogatja, számuk évről évre emelkedik, ezért iontos feladat az idegenve- 'zetők létszámának megfelelő biztosítása. A Borsod Tourist négy év kihagyás után most ismét idegenvezető tanfolyamod indított. A pénteken megtartott első foglalkozáson- 44, túlnyomórészt fiatal hallgató vett részt, tájékoztatott Ács Sándor, az Idegenforgalmi Hivatal helyettes vezetője. A magyar és külföldi turisták jövendő vezetői az elkövetkezendő hetekben húsz előadást hallgatnak meg, és három napon át mintavezetésen bizonyíthatják be tehetségüket. Politikai, műveltségi, epikai, művészettörténeti és természetesen helyi ismereteket bővítő órákon vesznek részt a hallgatók. Az idegenvezetőknek ehhez a szakmához az állagot meghaladó műveltségre, különleges szakmai ismeretekre és külföldiek kalauzolás^ esetén alapos nyelvismeretre, nyelvtudásra van szükség, de igen fontos még a jó modor, a jó megjelenés. A hallgatók a tanfolyam elvégzése után idegenvezetői jogosítványt kapnak. A jövendő idegenvezetők — van köztük tanár, adminisztratív dolgozó és munkásfiatal —, másodállásban, szabad idejükben vállalják ezt a munkát. Ez igen hasznos szabad időtöltés, nem beszélve arról, jó mellék-jövedelemforrás is. Jövőre 200—250 csoport vezetését tervezik, — ícmesi — Kommunista műszakot tartottak vasárnap a GELKA borsodi kirendeltségének dolgozói. Megtudtuk, hogy ezúttal második vasárnapjukat töltik munkával a szerelők, mivel november utolsó napján is a lakosság rendelkezésére álltak. — Személyenként két műszak bérét ajánlottuk fel a megyénkben levő öregek napközi otthonainak megsegítésére — mondta dr. Du- valovszky Zoltán kirendeltségvezető. — Az összegből rádiót, televíziót és mosógépet vásárolunk, illetve ajándékozunk az intézményeknek. Az országszerte kibontakozó nemes mozgalomból a GELKA 220 dolgozója egyöntetűen kiveszi a részét. Ez tehát 440 műszakot jelent. — Tavaly a nagycsaládosokat patronáltuk — újságolta a kirendeltségvezető, aztán megemlítette, hogy a jövő vasárnapra is kommunista műszakot szerveznek. /