Észak-Magyarország, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-07 / 287. szám

iSZAK-MAGYARORSZAG 6 1975, dee. 7,, vasárnap Minden vasárnap bábszínház Evek óta egyre gyakrab­ban és egyre sürgetőbben megfogalmazott igény, vágy teljesül a rövidesen „beko­pogtató” új esztendőben. Január 4-én „kaput nyit” — immáron bizonyosan — a miskolci bábszínház. A Miskolci Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat Régi­posta utcai kultúrházában minden vasárnap délelőtt tartanak előadásokat. Egye­lőre a legjobb miskolci bábcsoportok feladata lesz, hogy programot biztosítsa­nak a bábszínházát láto­gató gyerekeknek. Az Ady Endre Művelődési Ház, a Molnár Béla Ifjúsági és Űttörőház, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és a Mis­kolci Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat bábcso­portjai adnak — meghatá­rozott rendszerességgel — műsort, de sor kerül majd a legjobb borsodi csoportok bemutatkozásaira is, sőt minden bizonnyal néhány országosan is ismert báb­csoport is fellép majd itt. A bábszínház működésé­ről, támogatásáról egyéb­ként tegnap írták alá a szo­cialista szerződést az érin­tett intézmények és válla­latok a Miskolc városi Ta­nács művelődésügyi osztá­lyán. A Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa évi 15 ezer forinttal, a Miskolc városi Tanács pedig évi 30 ezer forinttal támogatja a bábszínházát, melyet egye­lőre az Ady Endre Műve­lődési Ház fennhatósága alá utaltak. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a korszerűen ki­alakított bábszínházát díj­mentesen bocsátja a hét vé­geken a város rendelkezé­sére, s nemcsak a vasár­napi előadást, hanem a szombatonként! próbát is biztosítja. A szervezés és a koordinálás az Ady Endre Művelődési Ház feladata lesz. Mindezek azonban — bár nagyon fontos kérdések — kevésbé érdeklik az óvo­dáskorú nagyközönséget. A gyerekeket — akik eddig is bizonyították már bábsze- retetüket, s szinte mindig, minden művelődési intéz­ményt zsúfolásig megtöltöt­tek egy-egy bábelőadás al­kalmával — csak az ér­dekli, hogy ha vasárnap délelőtt bábelőadást akar­nak látni, akkor láthassa­nak. S bár az elmúlt év­ben Miskolcon megsokszo­rozódott a bábelőadások száma, erre mégsem volt lehetőség. Januártól lesz. A Régiposta utcai kultúr- házban levő kis teremben egyszerre 150 apróság néz­heti kedvelt figuráit. Bizto­san ... S emellett még meg­maradnak a művelődési házakbeli alkalmak is. A város ennél aligha adhat kedvesebb ajándékot legki­sebb lakóinak az új eszten­dőre. Ebben biztosak va­gyunk. Aki ugyanis látott már bábelőadást, csupa áhítat, csupa lelkesedés, csupa izgalom gyermekkö­zösséget is látott. Nincs gyerek, aki ne szeretné sü­nikét, nyuszikát, macit, Vi­téz Lászlót, s sorolhatnám tovább. S ők ugyan nem tudják, de mi, felnőttek igen, hogy a báb — bármilyen formá­ban éljen is — hallatlan nevelési eró. Lemondanunk egyszerűen nem lehet róla, Miskolc az amatőr báb­csoportokra épülő bábszín­házzal e téren nagyot lép előre. Hatását talán most még fel sem tudjuk mérni igazán. Minden esetre az anyukák és az apukák a jövő évben már ígérhetik csemetéiknek: vasárnap bábszínházba megyünk. («s. aj A község krónikása Magyar Királyi Csendőrség Parancsnokságának helyi Örséről 1920-ból... Vagy nézze ezt a kézzel írott meghívót. — Van itt aztán fiatalabb dokumentum is.' „Földigénylők összeírási- íve” őrzi a földosztás pil­lanatait,. Előkerül egy ter­melőszövetkezeti belépési nyilatkozat is, aztán ismét megsárgult, rojtos szélű pa­pírok. 1848-as keltezésű levél, aztán két lap a kas­sai nemzetőr zászlóalj nap­lójából ___ — Ezt meg a Szilveszte­rék padlásán találtam. A Szepességből idetelepült gépész emberek, talán elő­deik vehettek részt a sza­badságharcban. A sok írásos emlék las­san nem fér a polcokon, fiókokban ... — Ezért is kellene már egy helyiség, melyet mú­zeumnak rendezhetnénk be. Persze, amit itt látott, az még nem minden, de jöj­jön nézze meg az iskolai úttörőszobát, ott is van lát­nivaló. A Gazdasoron jutunk az iskolához, s közben megtu­dom, hogyan segít a község lakossága a gyűjtésben, a pincék, padlások átkutatá­sában, miképp értette meg az emberekkel Varga Fri­gyes, hogy a község rég­múltját közkinccsé kell tenni. Az iskolaudvarból nyíló úttörőszoba a múlt tárgyi emlékeit őrzi. Rokka, ken- dertiloló, súlykoló, gatya- madzagkölő — mert ilyen is volt valamikor — böl­cső, faéke, s a falon szögre akasztva ütött-kopott köpö­nyeg. Talán az itteni föld- birtokos parádéskocsisa fe­szített benne egykor a ba­kon ... Valóban méltó hely kel­lene ennek a gyűjtemény­nek. Így van ez, hogy a múlt öröksége gondokat ad a mának. És a jelen gondjai, örö­mei is bekerülnek Tornyos­németi krónikájába. Tár­gyak és az írás őrzi majd meg az utókor számára mindazt, amely napjaink­ban létezik, történik. R. Nagy István A tornyot —, melyről új jelzőjét kapta az egykori Közép-Németi — még egy XVIII. századi földrengés döntötte a porba. Azóta sem építették olyan magas­ra, azóta sem emelkedik .úgy a falu fölé, hogy akár Miskolc, akár Kassa felől jövet mór messziről láthas­sa az arra járó. Így aztán csak a valamikori Gazda­sor elejéről vagy végéről láthatja az ember a község gótikus stílusban épült mű­emlék templomát. A mo­nográfiák szerint 1447-ben emelték a falait. Magáról a településről az 1200-as évek elején tesz említést a krónika. Vajon ki írhatta, kik Írhatták csak­nem nyolc évszázadon át Tornyosnémeti történetét? Nyolcszáz év krónikásait bizonyára nehéz lenne fel­deríteni, ám, a ma króni­kását, aki a múltat őrzi, s 'ápolja a jelent, megtalál­tuk ... A szikár, bajuszos férfi beljebb invitál, s már az előszoba látványa hosszas nézelődésre késztet. A falon kardok. Az egyikkel Napó­leon ellen hadakoztak a győri csatában, a másik egy altiszt oldalán függött, a szúette fahüvely meg ne­mesi díszkardot rejteget. A fal másik részét népi fes­tésű tányérok borítják, a polcokon ósdi mécses, mo­zsarak, kenderfonó alkal­matosság, régi-régi haszná­lati tárgyak. Valóságos mú­zeum Varga Frigyes tor- nyosnémeti pedagógus há­za.... — Tíz évvel ezelőtt kezd­tem ezt a „gyűjtögető élet­módot”. Tudtam, hogy van összeszedni, hiszen itt születtem, itt voltam gye­rek, itt nevelkedtem, s most itt nevelek. Gyermekkorom­ban a bíró fia a játszópaj­tásom volt, így alkalmam adódott többször is bete­kintenem a bíróládába. Eb­ben aztán volt minden­féle ... Került is a gyűjte­ményembe például egy ítélet, őfelsége a király ne­vében, melyet a kassai já­rásbíróság hozott 1873-as keltezéssel, Ellennyugta a Lwhorszky László munkája BALOGH ATTILA: XXX Kezed ötágú csillag markodban őrződ a fényt, hogy tenyered medréből ki ne fusson. Mosolyt rabJó szád két sarkában rózsák virulnak. Hajad az éjszakából fonták, tanúskodnak róla a féllábú bakák, kik esténként vissza-vissza,járnak. Szép vagy, mert anyám tanított énekelni, lélek tested közelségétől. LABOHA KÁLMÁN: Bartók a tenyérnyi .márványlapot mit a század sírodra rakott szelíden eltolod s felszállsz izzón égve csillagnak korunk egére LÁTOGATÁSI NAP vér folyt volna a szürke linó­in uuitA leumpadlón. A virágok vérez- tek: egyetlen szál sem maradt épen, vörös bimbójuk összetörtén keveredett a nedvező' kocssányukkal. A halott virághalom elborí­totta az egész kórtermet. Tört szemek fé­nyének zenéje kísérte a temetést. S az egészben mégsem volt semmi romantika. Két takarítónő beleseperte a szemetet egy tartályba, aztán az egészet egy kukába bo­rították. Másnap szerda volt, látogatási nap. Er­zsébet a rádió hangjaira ébredt.. — „Ma, november 19-e, szerda vau. Sze­retettel köszöntjük névnapjuk alkalmából minden kedves Erzsébet nevű hallgatón­kat”. Meglepte a dátum. Betegsége alatt gyak­ran megfeledkezett a mindennapos dolgok­ról. Gondolatai, képzelt emlékképei kötöt­ték le. Pedig felejteni hozták. Félni kezdett. Önmagától. Attól, hogy ma is ingerült, rossz kedvű lesz a látogatás alatt. És attól, hogy ismét letöri Tibort, aki mosolyogva érkezik, és másfél óra múlva lehajtott fej­jel megy el. Mert két világban élt. ' Reggel mindig frissen," tiszta fejjel éb­redt. — Ma talán már elmúlik — gondolta mindennap. De délután, úgy két óra körül mindig megérezte, hogy elfárad ismét... Ilyenkor hirtelen, valahonnan az agyalapi mirigyektől kezdve tompa zúgás indult. Erősödött, majd elhalkult. Valaki kikapcsolta a rádiót. Csend lett Már mindenki felébredt. Erzsébet is telje­sen. Szemei még vörösek' voltak a tegnapi sírástól. Nem nézett senkire, egy pontot bá­mult sokáig a mennyezeten. Karjait szoro­san a teste mellé szorította, titkolni próbál­ta, de vékony ujjal finoman, mégis megál­lás nélkül remeglek. A virágokat Ä hogy valaha is ilyet tesz. Olyan volt, mint a neve: csendes, törékeny, álmodozó. Ö volt a legcsendesebb a betegek között. Egy feketébe öltözött öregasszony járt hozzá. Állandóan befőtteket hozott. Erzsé­bet nem szerette, de örömmel rakosgatta be szekrényébe. Aztán, ha elment az édesany­ja, körbejárta a szobát és elosztotta. Nekem nem kelt már — mondogatta. A következő alkalommal visszaadta az üres üvegeket, újakat kapott. Mintha a fe­kete, öreg nénikének lett volna nagyobb szüksége rá, hogy elhozza. Tiboron kívül soha nem jött más, csak ő. Már több mint két hónapja. Bejött a nővér, az ablakhoz lépett, fel­húzta a rolót. Becsukta a szemét. Erzsébetet tegnap látogatta meg először a férje. Külön engedéllyel jött be, nem ma­radhatott sokáig. Hatalmas csokor vörös szegfűt hozott, kínosan harsány volt, nyi- korgatta a széket, szavai csörömpöltek. — Jól vagy? — kérdezte. — Igen. — Nem hiányzik semmid? — Nem. Ennyit beszéllek. A férfi hozott magával egy vázát, beletette a virágokat. Tíz per­cig igazgatta, hogy minél szebben álljon. Erzsébet nem szólt hozzá, csukott szemmel feküdt, úgy mint most. Aztán a férfi elő­kerített egy kártyát „NÉVNAPRA” — és a virágok közé tette. Erzsébet nem búcsúzott el tőle. Fél óra múlva csöndes módszerességgel összetapos­ta a virágokat. Senki sem tudta megakadá­lyozni. Dél volt, harangoztak valahol. Erzsébet megpróbált harcolni önmaga el­len. A főorvos szavait ismételgette. — Vigyáznom kell magamra — gondolta. — Az orvos szerint még egy kezelést már nem bírna el a szervezetem. Minden attól függ, hogyan próbálom irányítani gondola­taimat. Ä skizofrénia ellen önmagámnak kell harcolni. El kell szakadni attól a má­sik világtól. A földön kell maradnom. Az orvos szerint csak egyetlen pillanat felett kell győznöm. Nem sikerült. — Jaj, nekem! — sikoltott fél, majd ösz- szefüggéstelen szavakat kiabált. Még érezte az injekciós tűt, később a virágillatot. Elaludt. Először még a régi alakok villantak fel néhány pillanatra. Aztán szürkévé vált, el­mosódott minden. Majd fekete lett, mozdu­latlan, hallgatag fekete. Bársony sötétség. A színeik csak később jöttek. A virágil­lattal kezdődött. Aztán a vízesés. Szárnyai voltak, a levegőből közeledett hozzá. Fény­lő volt, kicsi, majd egyre nagyobb ás na­gyobb, vízsugár, patak, folyó, áttetszőén tiszta víz. Partjait nem látta. Aztán megtört a víz. Esni kezdett. Millió apró cseppre porlott, amelyek lassan lebeg­ték a meghatározhatatlan világra. Csillog­tak a napfénytől. A zuhatag a fényt ragyogó szivárvánnyá, földöntúli fényekké törte. Elkülönült tiszta színekre. Egyetlen árnyalat sem volt köztük — életében ilyenekkel még nem találko­zott. Ügy érezte, hogy áll, és tágra nyílt szemmel bámul. Hangokat nem hallott. Amikor felébredt, kimondhatatlanul fáradtnak érezte magát. Az oldalára fordult. Anna, a szobatársa az ágyán ült, őt fi­gyelte. — Olyan szépet álmodtam — mondta Er­zsébet. — Tudom, mindent elmondtál. Csak már nem emlékszel rá. A virágok miatt. — Milyen virágok? — Nem emlékszel? Tegnap hozta neked — válaszolt Anna. — Odaadtam neki a vá­zámat. — Odaadtad Tibornál?? — Igen. Miért kérdezed? — Mert én .. . tegnap ... — Az más. Ö mindennap hoz virágot. — Hozott? ___Í’e«ilí vetted észre. Nézd meg, L SiUi HUil a múltkori is ott van a vázában. Fehéret hozott. — Beszéltem vele? — Nem tudtál. Elaltattak. — Anna megtennél valamit? —■ Persze.-— Ha legközelebb jön, mondd meg neki, hogy nagyon köszönöm. Udvardy József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom