Észak-Magyarország, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-31 / 305. szám
SPOUT ♦ SPORT ♦ SPORT a jégen... A magyarok a téli olimpiákon — és Innsbruck előtt Újsághír: a februárban Innsbruckban sorra kerülő teli olimpián bárom magyar sportoló vesz részt — a férfi műkorcsolyázásban Vajda László, a jégtáncban a Kcgöczy Krisztina— Sallai András kettős. Rohamosain közeleg a téli olimpia, amely eddig csak a jeges számokban hozott több-kevesebb sikert a magyar sportnak. Igaz, hogy valamennyi téli ötkarikás játékon ott voltak versenyzőink, de elég korlátozott számban, ami különösen az utóbbi években volt érthető. Hazánkban nagyon mostohák lettek a hóviszonyok, a jégpálya is kevés. Ez is magyarázza, hogy a mind nagyobb és nagyobb versengéssel nem tudtunk lépést tartani. Érdekesség, hogy míg például 1964-ben az Innsbruckban rendezett olimpián még 11 versenyzővel indultunk, most ugyanitt csak hárommal... összeállítást készítettünk eddigi szerepléseink mérlegéről, amely egészében nem is olyan rossz, de amely azt is mutatja, hogy 1956 óta egyetlen érmet sem sikerült nyernünk. A téli olimpiák történetében pontot érő helyezéseink így alakultak: 2. hely: egy. 3. hely: négy, 4. hely: három, 5. hely: kettő, 6. hely: egy. A LENIN KOHÁSZATI MŰVEK épületkarbantarló gyáregysége felvesz ács, tetőfedő, kőműves, betanított ács, bádogos, festő, címfestő, vizvezcték-szerclö, traktor- és targoncavezető, irodatakaritó és építőipari segédmunkás dolgozókat, valamint a decemberben beinduló betanító jellegű 1 éves ács tanfolyamra segédmunkás dolgozókat Ezeket a tanfolyam elvégzése után betanított ácsként alkalmazzuk. Bérezés a kollektív szerződés szerint, személyi bér, teljesitményszázalék és teljesítményprémium. Dolgozóink és hozzátartozóik részére MÁVAG- igazolványt biztosítunk. Jelentkezés a gyár munkaerő-gazdálkodási osztályán. Az ÉMASZ Kazincbarcikai Üzemigazgatósága ÖZDRA és KAZINCBARCIKÁRA felvesz 4—5 éve végzett villamosipari technikusokat. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, Kazi ncbarcika, Dimitrov u. 41. szám. Felsorolásunkból az is kiderül. hogy az eddigi téli olimpiákon hány sportolóval vettünk részt, és milyen helyezésekhez jutottunk. 1932. Lake Piacid, 4 sportoló: Páros műkorcsolyázás; 3. Roller Emília—Szollás László dr.. 4. Orgonista Olga—Szalai Sándor. 1936. Garmisch-Partenkirchen, 25 sjxH'toló. közte a jégkorongcsapat: Páros műkorcsolyázás: 3. Rotter Emilia—Szollás László dr., 4. Szekrényessy-teslvér- pár. 1948. St Moritz, 22 sportoló: Páros műkorcsotyázás: 2- Kékessy Andrea—Király Ede, 10 000 m gyorskorcsolya: 4. Pajor Kornél. Férfi mükor- csolvázás: 5. Király Ede. 1952. Oslo. 12 sportoló; Páros műkorcsotyázás: 3. Nagy-testvérpár. 1956. Cortina d' Ampezzo,' 2 sportoló: Páros műkorcsolyázás: 3. Nagy-testvérpár. I960. Squaw Valley. 3 sportoló. 1964. Innsbruck, 11 sportoló. I960. Grenoble. 10 sportoló: Női műkorcsolyázás: 6. Al- mássy .Zsuzsa. 1972. Saporro. 1 sportoló: Női műkorcsolyázás: 5. Al- mássy Zsuzsa. A Miskolci Vasipari Szövetkezet AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZ az ózdi autószervizébe 5 év feletti iparvállalati gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt. Jelentkezés: Ózd. Zrínyi u. 9. sz„ a szervizvezelőnél. A DVTK vivószakosztálya igen nehéz, de ugyanakkor az utóbbi évek legeredményesebb évét zárja. A szakosztály vezetőjével, Tóth Józsefjei, elnökével Árvái Zoltánnal és edzőjével Mándy Tamással a napokban ültünk le beszélgetni az év eredményeiről, a versenyzők teljesítményéről. Tóth József: — Ügy hiszem, nyugodtan állíthatom: emelkedőben van a sportág, a jövőben egyre szebb eredmények elérésére lesz képes a szakosztály. Árvay Zoltán: — örvendetes a fiatalok fejlődése és még igen sok örömet okozhatnak. ha továbbra is szorgalmasan dolgoznak az edzéseken. Mándv Tamás: — Én is elégedett vagyok, bár még nagyon sok a tennivalónk. Nos. az elégedett szavak után halljuk az' eredményeket. beszéljünk arról, mire legbüszkébb a DVTK vívószakosztálya. — Mindenekelőtt a kardcsapatunk szereplésére — mondja Árvái Zoltán. — Huszonhárom éve nem volt példa arra, hogy ebben a fegyvernemben el6ő osztályú csapata legyen a DVTK- nak és most sikerült egy osztáUyal feljebb lépnünk. Érdemes megemlíteni, hogy a csapat tagjai között szerepel a két fiatal edző öccse — Mándy Ákos és Patócs Zsolt —7, valamint Gellért Ákos (aki jövőre Szegedre költözik) és Mándy Tamás. Az utóbbi kard egyéniben vidék bajnokságot nyert. A másod osztályú férfi tőrben is majdnem kellemes meglepetés ért bennünket, hiszen hajszálon múlt,, hogy csapatunk nem került az élvonalba. — Párbajtőrben hogyan szerepeltek a DVTK vívói? — Gyengébben, mint vártuk. Csupán a hatodik hely sikerült, pedig évek óta ez a legkiegyensúlyozottabb gárda és már régen megérett az 013 i-re, de. .. mindig csak a közelében jártunk. Ne feledkezzünk meg azonban a fiatalabb korosztályról sem és itt elsősorban a serdülő leány tőrcsapatra gondolok, amely harmadik lett az országos bajnokságon. A tehetséges lányok (Nagy, Scholtz, Márkus és Hornyák) 1976-ban is ebben a korosztályban versenyeznek és így minden esélyük megvan, hogy „csillogóbb” éremhez jussanak. — Ha már az utánpótlásról beszélgetünk, hol tart a DVTK a jövő reménységeinek nevelésében? — Szakosztályunknak 114 versenyzője van — veszi át a szót Tóth József — túlnyomórészt a még általános, illetve középiskolába járó diákok. A kél edző, Patócs Béla és Mándy Tamás, az alig néhány éve még igen elhanyagolt utánpótlásképzést tartották elsődleges tel- adatnak, így munkájuk a vártnál korábban hozta meg az eredményt. Elég. ha a fent említettekre utalok és megemlítem, hogy ez évben hét arany-, tíz ezüst-, és harminc bronzjelvényes versenyzőt neveltek. Külön kiemelném Simányi Judit, Uray Zsolt (kard) és Hídvégi Attila (párbajtőr) nevét, akik ugyan még alig tizenötévesek, de tőlük a jövőben sok szép eredményt várunk. Mándy Tamás: — Mikor ide kerültem, csupa fiatal gyerek járt ide, akik köny- nyen tanultak. Jó baráti kapcsolat alakult ki köztünk és talán ezért jobban is hallgattak . rám, mint az előző edzőre. Így érhettünk el országos szinten is jelentős eredményeket és azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a megyében visszaszereztük vezető helyünket. Jövőre elsősorban a serdülő női tőrben és az ifjúsági párbajtőrben várok előre lépést. Az edzőknek és a versenyzőknek egész évben, de különösen az utóbbi hónapokban nem volt sok pihenésük, egyetlen szabad hétvégük sem. A sikerért, mely ebben az esztendőben „bejött” a DVTK vívószakosztályában, bizony nagyon meg kellett dolgozni. Tcmcsi László EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNÓ K minden kedves barátomnak cs megrendelőimnek. i C s ó ( a i vésnök, Miskolc, Széchenyi u. 87. Értesítés Értesítjük kedves fuvarozta tóinkat, hogy a közlekedés- és postaügyi miniszter az Anyag- és Arhivatal elnökével egyetértésben 1976. január 1-től a tÉitaxi módosította. Kérjük ezért kedves tuvaroztatóinkal, hogy a taxióra által mutatott díjtételeket a gépkocsivezetőnél levő szorzótáblával egyeztetni szíveskedjenek és a fuvardíjat ennek figyelembevételével fizessék ki. Volán 3. sr„ Vállalat Miskolc 1975. december 31., szerda A nap kelte 7.32, nyugta 16.01 órakor A hold kelte 0.0!), nyugta 13.15 órakor ‘Szilveszter napja Évforduló Százhúsz évvel ezelőtt. 1855. december 31-én született — és 57 éves korában, 1012-ben hall meg — Giovanni Pascoli olasz költő, kritikus, irodalomtudós. Időjárás——Várható időjárás ma estig: borult, párás éjszaka és reggel sokfelé, napközben kevesebb helyen ködös idő, elszórtan Uödszitálás, ónos szitálás. Gyenge, napközben mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 4 fok között. — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Karsai Lajost, hazánknak a Vietnami Demokratikus Köztársaságba akk- redikált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. — Iskolaszövetkezetei alakítottak a 'szakmunkástanulók a nyíregyházi kereskedelmi oktatást központban, amelyben kereskedelmi szakközépiskolásokat és szakmunkástanulókat képeznek. Az iskolaszövetkezel tagjai egy termet kaptak, s ebben a nyíregyházi áfész egész nap üzemelő boltot rendezett be részükre, ahol élelmiszereket — édességeket, tejet, péksüteményt — árulnak a diákok. de berendezkednek iskolaszerek, könyvek árusítására, is. — Az argentin képviselőház hétfőn 193:92 arányban bizalmatlansági indítványt szavazott meg Nicasio. Sanchez Toranzo, á képviselőház elnöke, Perón elnökasszony egyik legközelebbi kongresszusi szövetségese ellen. — A Népköztársaság Elnöki Tanácsa László Gyula írónak, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja igazgatóhelyettesének írói és irodalomszervező tevékenysége elismeréséül, nyugállomány Í ba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. 1 Pozsgay Imre kulturális mi- • niszterhelyettes kedden ad- j ta át. ■ — A Volán Tröszt végrehajtási utasítása szerint január 1-töl 93 ezer dolgozó ingyen utazhat minden olyan autó- buszjáraton, amely abban a megyében közlekedik, ahol vállalata működik. Azoknak a dolgozóknak, akik tartósan kihelyezett részlegnél, telepnél ^teljesítenek szolgálatot, az adott megyére is ■ érvényes szabadjegyet adnak. — Új lucernászárito berendezést helyeznek üzembe a következő évben a hernád- nérneti Hernádvölgye Termelőszövetkezeiben. A beruházással párhuzamosan beta- karitógépeket is vásároltak. — Hol dolgozol? — .4 konzervgyárban. , — Es milyen kopier- '• veket csináltok? [ — Nyúlhús konzerve- • két. \ — Csak nyúlhús kon- t zerveket? — Nem. Lóhússal ke- * verjük. Egy nyúlhoz egy J lorat... i — Ötmillió forint értékű többletterméket állított elő éves tervének teljesítése után a BVK szekszárdi gyáregysége. Ilymódon 120 millió forintot érő műanyag edényt, ajtót és falburkolatot gyártottak 1975-ben. — AZ ÓZDI D ERKOV1TS GYULA KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR tagjainak munkáiból rendeznek kiállítást Ózdoii. a Kun Béla Művelődési Házban. A tárlatot Barcsi Pál grafikusművész nyitja meg január 3-án. szombaton délután öt órakor. — Háromezer tonnával teljesítik túl előreláthatólag éves exporttervüket a Lenin Kohászati Müvek durvahen- gerdéjében. A tervezett 22 150 tonnás tervüket már befejezték és az év végéig jelentős többletet fognak gyártani. — A Diósgyőri Gépgyár és a Lenin Kohászati Művek 30 ezer dolgozójából mintegy 13 ezren rendszeres könyvtárlátogatók. Ebben az évben mintegy 290 ezer volt az általuk kölcsönzött kötetek száma a vállalat központi könyvtárából, illetve az üzemekben elhelyezett letét -könyvtárakból. — Az ötödik ötéves tervben 930 millió forintot fordítanak fejlesztésre a Borsodi Hőerőműben. Ebből többek között korszerűsítik a tíz kazánt, új gőzvezetéket építenek a PVC—lll-hoz, per- nyeleválasztókat építenek be a kazánokhoz. — Megkezdték a talajvédelmi karbantartó munkákat, a sátoraljaújhelyi Üj Erő Termelőszövetkezeiben. A múlt évi árvíz a gazdaságnak sok gondol okozott. így az eltö- mődött talajokat csak talaj- lazítással tudják ismét termelőképes állapotba hozni. — Eredményesnek bizonyul a próbaüzem az Ózdi Kohászati Üzemek közelmúltban felavatott új rúd-dróthen- germű vének rúdsorozatán. Ez a hengermű — a IV. ötéves terv egyik kiemelt nagy beruházásaként — a tervezettnél három hónappal korábban kezdhette meg a próbaüzemelést. Így október 31-től december 30-ig tízezer tonna jó minőségű hengerelt árut gyártott, melynek termelési értéke közel 80 millió forint, — BECSI EST szerepel a Filharmónia diósgyör-vasain! ri koncertsorozatának: soron következő programján: január 5-én. hétfőn este fél nyolc órai kezdettel a Budapesti MÁV Szimfonikusok koncerteznek a Vasas Művelődési Központban. Emst; Märzendorfer osztrák karmester vezényletével. r SUfatorvosí üwve'et Ügyeletes állatorvos Miskolc? tn. város területén lD7ö. december 31-én (szerdán) U» órától 1976. január 2-án (pénteken) reggel (> óráig: dr. Nagy Pál, Miskolc?. 11 . Vörös Hadsereg útja 17. sz. Telefon: 16-605. Boiolcntcs: u—9 és 13—14 óra között.