Észak-Magyarország, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-30 / 304. szám

ra ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1975. dec. 30., kedd Fegyveres összecsapás Nigériában Hazaérkeztek a szovjet pilóták Kínából Karácsonykor fegyveres összecsapás zajlott le kato­nák és parasztok között Ni­géria délkeleti részén. Az Ütközetnek 13 halottja és mintegy száz sebesültje volt, s több mint hétezren hajlék nélkül maradtak — jelen­tették be vasárnap Lagos- ban. A nigériai kormány há­romtagú bizottságot küldött ki az összecsapás körülmé­Az algériai Hassi-Mes- saoudban vasárnap váratla­nul csúcstalálkozót tartott Kadhafi líbiai elnök és Bu- medien algériai államfő. Az előre be nem jelentett talál­kozón az algériai hírügy­nökség közlése szerint poli­tikai jellegű kérdéseket vi- . tattak meg. Az algériai hírügynökség jelentése szerint a két ál­lamfő a nap folyamán két­szer is találkozott, s átte­kintette a közel-keléti hely­zetet, valamint az észak-af­rikai térségben lezajló ese­ményeket. Kadhafi és Bu- medien ezt megelőzően ta­valy decemberben tartott eszmecserét Tripoliban. Huari Bumedien algériai elnök hétfőn Hassi Mes- saoudban, ismét találkozott Mohamed Kadhafival. Dip­lomáciai körök szerint Algé­ria Líbia támogatását sze­retné megszerezni a Spanyol- Szahara ügyében Marokkó­val támadt konfliktusához. Más források szerint az al­gériai—líbiai csúcstalálkozó­nyeinek kivizsgálására. Szem­tanúk állítása szerint a vé­res incidens úgy kezdődött, hogy katonák rátámadtak egy településre és felgyúj­tották a házakat. Feltehe­tőleg meg akarták bosszulni egy társuk két nappal ko­rábbi halálát. A rend helyreállítására kivezényelt rendőrök őri­zetbe vették a lármadásban részt vett katonákat. val egyidőben Algéria csa­pa terősítéseket küldött a ma­rokkói határra és behívták a hadsereg tartalékosait. Algírban hétfőn közle­ményt adtak ki Bumedien algériai és Kadhafi líbiai államfő másfél napos meg­beszéléssorozatáról. A közleményben bejelen­tették, hogy a két ország „intézményesíteni” fogja kapcsolatait, s ennek során „forradalmi kormányzataik védelmének és az arab or­szágokkal szembeni fenye­getés visszaverésének cél­jait” tartják szem előtt. Ki­nyilvánították továbbá azt a szándékukat, hogy a két or­szág — egyébként köze­lebbről nem körvonalazott — új típusú kapcsolatát ál­lamfői szintű konzultációk során dolgozzák ki. Bumedien elnök — aki hétfőn visszatért Algírba — újságíróknak elmondta: tár­gyalásaik során elhatároz­ták, hogy a palesztinai né­pét és Spanyol-Szaharát fe­nyegető veszélyek ellen kö­zösen lépnek fel. Hétfőn reggel véglegesen lezárult három szovjet ka­tonatiszt huszonegy hónapos, kényszerű kínai raboskodá- sa. A menetrendszerű Pe­king—Moszkva járaton el­hagyta Kínát annak a szov­jet helikopternek a sze­mélyzete, amelyet a kínai hatóságok 1974. márciusá­ban, egy szándékolatlan be­hatolás közben tartóztattak fel kínai területen. Kurba­tov repülőgép-parancsnok, Uszkov hadnagy és Bucsel- nyikov alhadnagy majd két évig volt kénytelen várni, amíg a kínai állambizton­sági szervek valósnak is­merték el a kínai határ vé­letlen átlépéséről szóló nyi­latkozatukat. Szombaton ad­ták át őket Vaszilij Tolsz- tyikov pekingi szovjet nagy­követnek, helikopterük egy on aa———i ———ma—i későbbi időpontban kerül vissza a szovjet fél birtoká­ba.. A hétfő reggeli hazaindu­lásnál a három tisztet kí­nai részről Jü Hung-liang, a külügyminisztérium szov­jet és kelet-európai ügyek­ben illetékes osztályának he­lyettes vezetője, valamint a külügyminisztérium több vezető beosztású munkatár­sa búcsúztatta. Szovjet rész­ről Vaszilij Tolsztyikov nagykövet és a pekingi szov­jet kolónia számos tagja in­tett búcsút a távozóknak. Hétfőn hazaérkezett Moszkvába a kínai hatósá­gok által 1974. március 14 óta törvényellenesen vissza­tartott szovjet helikopter ^személyzetének három tagja — Alekszandr Kurbatov, Alekszandr Uszkov és Vla­gyimir Bucselnyikov. Asszad szíriai elnököt a leheráni Golcsztán-palotában fo­gadta az iráni sah Bfimeieíi—XaNhali taláikizé i3 ES L153 B 13 M S Miskolc megyei városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a XVIII—186/1975. V. B. számú határozatában a 36/1975. XI. 5. PM. sz. rendeletben megadott értékhatárok kö­zött — Miskolc város területén — az ebadó évenkénti összegét az alábbiak szerint állapította meg: a) a házőrző, valamint nyáj, erdő, mező, hal, gát és egyéb közületi létesítmény őrzése céljából tartott eb után 70 Ft b) vadászeb után ' 200 Ft c) kedvtelésből, tenyésztés céljára, valamint kereső foglalkozás céljából, tartott eb után 800 Ft A második és az ezt meghaladó számú eb után az alapadó másfélszererést kel! fizetni. Az ebadó magá­ban foglalja a csoportos védőoltásra elővezetett eb ve­szettség elleni kötelező védőollás díját is. Az adómentes ebek oltása díjtalan. Mentes az adó alól: a) a közületi szervek állományába tartozó, szolgálati és kísérleti célokra használt valamint a hivatásos va­dász tulajdonában levő eb, ha azt szolgálati fel­adat ellátásához használják; b) a vakvezető, jelző, figyelő eb, ha tulajdonosa az elő­írt orvosi bizonyítvánnyal igazolja, hogy maga vagy hozzátartozója testi fogyatékossága miatt van szük­sége az ebre. Az ebadó az év első napján esedékes és március 15-ig az a), b) pont alatti ebek után egész évre, a c) pont alatti ebek után félévenként — egyenlő részletekben — március, illetve szeptember 15-ig fizethető pótlékmen­tesen a lakóhely szerint illetékes kerületi hivatal pénz­ügyi osztályán. Minden ebtulajdonos, akinek 1976. január 1-én három hónaposnál idősebb eb van tulajdonában — ha az men. I (esség alá nem esik — cbadót köteles fizetni. [ Aki a tulajdonát képező ebet nem kívánja megtartani — vagy másnak szándékozik átadni — köteles az ille­tékes kerületi hivatal pénzügyi osztályának bejelenteni az eb elszállítása, illetve az új tulajdonos bejegyzése céljából. Az eb tulajdonosa — leadás esetén — nyugta ellené­ben — 15 Ft, szállítási hozzájárulást köteles fizetni. Az ebek nyilvántartása, veszettség elleni védőoltása, a tartásukra megállapított szabályok betartása mindany- nyiunk számára fontos közegészségügyi érdek. Szabálysértést követ el és 5000 Ft-ig terjedő pénzbír­sággal sújtható, aki az ebek tartására, a védőoltásra, a bejelentési kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseket megszegi. A város lakosságának egészsége, testi éosége és nyu­galmának megóvása érdekében — a feladatok elvég­zéséhez — kérjük minden ebtulajdonos segítségét és megértő támogatását. Miskolc megyei városi Tanács V. B. pénzügyi osztálya, J mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya Taaacsksztas a Mfarilis kizpsstsk vszetei Hétfőn a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának székházában megbeszélést tartottak a szocialista or­szágok budapesti kulturális központjainak vezetői. A ta­nácskozáson dr. Szentistvá- nyi Gyuláné a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára értékelte a moz­galom és a kulturális köz­pontok 1975. évi közös mun­káját és körvonalazta az 1976. évi együttműködés főbb lehetőségeit. A kultu­rális .központok igazgatói kifejezték elismerésüket a népÉronttestületek segítségé­ért és javaslatokat tettek a jövő évi közös munkára. A tanácskozáson részt vett dr. Molnár Béla, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Meivóltozialják u indiai sMiányl Az Indiai Nemzeti Kong­resszus Párt vasárnap fel­hatalmazta Indirá Gandhi miniszterelnököt, a rendkí­vüli állapot fenntartására, valamint az alkotmány meg­változtatására. A párt leg­felsőbb vezető szerve, az úgynevezett munkabizottság határozatában hangsúlyozta, hogy a rendkívüli állapotot mindaddig fenn kell tartani,! amíg fennáll a külső vagy belső felt'orgatás veszélye. A munkabizottság határo­zatában sfkraszállt az indiai ; alkotmány megváltoztatása mellett és követelte egy i olyan alkotmány létrehozá- j sát, amely „megfelel az idő követelményeinek”. Uifaila lakásbiztosítás (Folytatás az 1. oldalról) kodnak a vállalatok tényle­ges kockázatához — több díjosztályt vezettek be, és kedvezményt nyújtanak ha a vállalat teljes vagyonát biztosítják. Ma már szinte mindenki igénybe veszi az utasbizto­sítást, s ez tette lehetővé, hogy azonos díjtételek mel­lett nagyobb kockázatot vál­laljon a biztosító. A baleset­ből eredő betegség, munka- képtelenség esetén naponta 50 forintot fizetnek minden károsultnak. A poggyászká­rokat 8000 forint helyett 12 OOO forint értékig térítik meg. A poggyászokra vállalt anyagi felelősség belföldön a balesettel kapcsolatos ká­rosodásra érvényes, külföl­dön akkor is, ha a poggvász elvesz, vagy ellopják. Kül­földi balesettel kapcsolatos gyógykezelési költségekre az eddigi 5000 forint helyett 10 000 forintig térítik meg a kiadásokat, új szolgáltatás­ként a hirtelen betegség, gyógykezelési költségeit is vállalja a biztosító. A népgazdaság startja 0 népgazdaság 1976. évi terve — melyet a lapok, így lapunk is hétfői számukban közöltek — az ötö­dik ötéves terv első tizenként hónapjának céljait, a népgazdaság startjának teendőit tárja elénk. A nép­gazdaság éves terve már hosszú ideje szerves része a kö­zéptávú programnak, azaz főbb irányaiban megegyezik azzal. A főbb irányokat azonban részleteire bontja, vilá­gosabban mutatja meg az egyes feladatcsoportokat, azok jelentőségét a terv egészén belül, számadatokba sűríti mindazt, amit közös dolgunk lesz elérni, megteremteni. Ahogy az ötödik ötéves terv, úgy a jövő esztendei nép- gazdasági program is minden tekintetben a realitásokra alapozódik, olyan célokat fogalmaz meg, amelyek ke­mény munkával elérhetőek. Miért fontos a realitásokhoz való ragaszkodást ennyire hangsúlyozni? Azért, mert óhatatlanul számolni kell a közvélekedésnek azzal a — jobb kifejezés híján — tehe­tetlenségi erejével, mely elmossa a választóvonalat a szükséges, és a lehetséges és a kívánatos, a kívánatos és az óhajtott között. A terv, például a nemzeti jövedelem 5—5,5 százalékos növelésének előirányzatával azt szám- szerüsíti, amit a gazdasági növekedés törés nélküli fenn­tartásához, a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javí­tásához mindenképpen szükséges elérni. Ettől viszont el­választhatatlan nemcsak az ipari és a mezőgazdasági ter­melés program szerinti bővülése — hat illetve négy szá­zalék —, hanem a nemzeti jövedelem korábbinál szeré­nyebb mértékű felhasználása is. Ez utóbbi érthetően ki­hat — a többi között — az egy keresőre jutó reálbér, s az egy lakosra jutó reáljövedelem emelkedésére. Azaz a népgazdasági tervben foglaltak így válnak személyes üggyé. Hajiunk arra, hogy engedve emberi gyengeségünknek, csak azt jegyezzük meg, ami nekünk kedvező, ami gya­rapodást ígér. Jó néhány ilyen alkotóelemre lelhetünk az 1976. évi népgazdasági tervben — így például a 82 ezer felépítendő új otthonra, a társadalombiztosítási kiadások tízszázalékos növekedésére, a tanácsok fejlesztési alap­jának 25 milliárd forintra rúgó összegére —. ám mivel alkotóelemek, nem választhatjuk el azokat a többitől. Attól, hogy — sok egyéb más mellett — külkereskedel­mi kivitelt nagy iramban, 11—-12 százalékkal szükséges bővíteni, vagy attól, hogy a termelésnövekedés egészét a termelékenység emelkedésének kell fedeznie. Meri; az ilyen és hasonló, sikerrel végrehajtott teendők nyitják meg a forrásokat, melyekből a felhasználás minden for­mája táplálkozik. Ügy mondják, s jóggial: a népgazdasági tervben mind- annyiunk sorsa benne van. A járműgyártásban, a vegy­iparban dolgozó megnyugodva látja, a dinamikus fejlő­dés iparágában töretlenül folytatódik, a beruházók kény­szerűen tudomásul veszik, hogy a beruházásra felhasz­nálható pénz nem haladhatja meg a 150 milliárdot. a bölcsődei, óvodai alkalmazottak meg örülnek, mivel bér­emelésben részesülnek. Nincs abban semmi hiba, hogy elsőként mindenki azt keresi, ami a tervből személyesen érinti, itt azonban nem érhet véget a gondolatmenet. Másodikként azt is fel kell fedezni, ami egyszerre sze­mélyes és közös, ami mindannyiunklól többet követel, ami nélkül a terv papírom maradna. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: a gazdasági élet jó startjára az első naptól, január első hetétől szükség van I A tétlenül telt munkaórák ezrei, az előírtnál kisebb ered­ményt felmutató műszakok százai, a fölösen fogyasztott anyagra, energiára fordított milliók valamennyiünk vesz­tesége. Ne véljük tehát úgy, hogy ami elillant a kezdő napokban, hetekben, majd meglesz később. A fegyelem­nek — érive ezen mindenfajta fegyelmet — nincs óra­rendje, hogy csak ettől eddig érvényes, s előtte, utána jöhet a szünet. A népgazdasági méretű realitások arra serkentik a munkahelyi közösségeket, hogy ők is szem­benézzenek a realitásokkal helyben, s megtegyék mind­azt, amit elvárnák tőlük társaik, a többi közösségek. Az 1975. december 2!)-én meg­tartott lottó-tárgy nyeremény sor­soláson az 51. beli lottószelvé­nyek vettek reszt. 5 732 609. utalv. 5 742 517 utalv. 5 750 163 tv 5 780 607 színes tv 5 796 828 textil ut.„ 5 813 316 Utalv. 5 820 200 Utalv. 5 847 342 utalv. 5 848 016 hűtőgép 5 865 428 grill­sütő 5 857 476 hűtőgép 5 873 236 tv 5 873 806 tv 5 894 132 textil Ut. 5 894132 grillsütő 5 897 917 textil ut.. 5 902 529 táskarádió 5 929 809 utalv. 5 959 763 letöltő talpig ut. 5 974 970 tv 5 980 3116 textil Ut. 5 995 849 utalv. 6 001 985 utalv. 6 022 237 bútor-lakbér 6 035 908 utalv. 6 047 154 utalv. 6 055 706 utalv. 6 060 639 táskarádió 6 077 609 színes tv 6 081 056 utalv., 6 0112 164 grillsütő 6 083 392 kónyháfelsze- relés ut. 6 101 702 utalv. 6 139 345 textil ut. 0 144 241 utalv. 6 154 749 utalv. 6 173 141 utalv. 6 195 691 ' magnó és ut. 6 198 296 sztereó- rádió. sztereómagnetofon cs ut. 6 207 531 utalv. 6 209 274 magnó és ut. 6 213 434 tetőtől talpig ut. 6 230 446 tetőtől talpig utalvány .6 241 857 julalv. (i 274 029 rádió 6 336 700 utalv. 6 338 932 sztercó- rádió, sztereómagnetofon és ut. 6 351 368 magnó és ut. 6 352 054 tv 0 353 145 utalv. 6 384 249 utal­vány 6 368 154 Utalv. 6 378 192 utalv. 6 383 020 tetőtől talpig ut. 6 383 334 színes tv 6 390 309 utalv. 6 395 062 táskarádió 6 42S 245 üdü­lőtelek B a 1 a l o n s z á bad i - S ót ó n ruházzál és 10 00« Ft-os paran- rlnmegváll ássál 6 428 103 lei mit Vál. 6 429 761 tv 6 431 850 utalv. 0 443 553 sztereórádió,, sztereó- magneloron és ut. 6 444 312 hű­tőgép 6 457 072 Utalv. 6 4,95 015 sztereórádló és szlereómagneto- fon ut. 6 483 072 sztereórádló. sztereómapnetofon és ut. 6 485 015 ■tetőtől talpig 6 487 034 telőtói talpig 44.550 75 színes Ív 44 554 643 utalv'. 44 803 816 utalv. 44 817 852 textil utalv. 44 833 539 tetőtől talipg ttlalv. 44 836 903 tetőtől tal­pig utalv. 55 539 375 utalvány 55 551 352 utalv. 55 844 581 textil utalv. 55 844 950 színes televízió 55 846 905 utalv. 62 200 812 tv 62 210 127 színes tv 62 217 657 grill­sütő 62 225 504 tv 62 226 810 kony- hatolsz, utalv. 62 227 817 utalv. 62 233 729 utalv. 62 244 135 utalv. 62 261 829 utalv. 62 263 370 textil utalv. 62 263 722 textil utalvány 02 266 756 textil utalv. 62 282 755 utalv. 62 285 423 konyhalódsz, utalv. 62 285 863 magnó és utalv. 62 286 071 textil utalv. 62 289 490 1CXÜ1 utalv. 63 408 764 bútor- lnkber. (13 409 588 ut. 63 413 211 ut. 63 413 413 ut. 63 429 315 hűtő­gép 63 481 450 szlerrorádió. szl<- reómagnelofon és ni. 63 448 016 magnó és ut. 63 <53 042 utalv. 63 456 115 ut. 63 467 831 utalvány 63 470 703 ut . 63 4"0 092 hűl őrén 63 481 180 bútor-lakbér. 63 492'UO tv 63 490 309 tetőiéi tálul" ut. 63 500 357 konyhafclsz. Utalvány 63 507 835 Zsiguli személygépko­csira utalvány 63 524 416 textil ut. 63 528 072 tv 63 552 621 tllálV. 63 562 847 táskarádió 113 582 371 konyhafclsz. ut. 63 504 489 magnó ős ut. 63 580 726 táskarádió 63 599 118 textil Ut. 63 612 226 tv 63 615 414 textil ut. 63 624 136 ut. 64 021 095 tetőtől talpig 64 023 413 Ut. 64 034 125 IV 04 038 109 textil Uh 64 064 150 Ut. 64 101 589 magnó és ut. 04 112 899 tv 64 138 348 ut. A nyertes szelvényeket 1976. Január 29-lg kell a toló-lottó kirendeltségek az OTP-fióltok, vagv a posta útján a sportfo­gadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest, v.. Müímluh Ferenc u: 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az eset­leges hibákért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom