Észak-Magyarország, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-16 / 269. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 6 1975, nov. 16., vasórnap Vadorzó a láthatáron A vadőr, a felvezetőn fürgén lépegetett a meredeken. Nekem minduntalan meg kellett logóznom, vissza ne csúsz- szam a sikamlós szőríüvön. Valójában nem is a lábam elé néztem, tekintetem megragadni való gally után kutatott, kéznél legyen, ha ki akar szaladni alólam a föld, testem hátramenetre kapcsol. Emberemben egy színész veszett el. Szavakban majd elolvadt az együttérzéstől, a szeme sarkában égő gúnyos mosoly azonban arról árulkodott, esetlenségem mulattatja, és sokért nem adná, ha gurulnék egyet. A tempó, amit diktált, síkságon is erőltetett menetnek számított volna, felpartnak kész ki- tolás, fújtattam, lihegtem, s már fele úton esküdöz- tem, lemorzsolódom a vadászok népes táborából. Ha nem volnék annyira önérzetes, megragadom erdészzubbonyát, „vontasson, barátom, vagy vegye le a gázt, mert nem bírom tüdővel”. A kifárasztás szándékát megérezve, bevetettem rejtett tartalékaimat, s fokoztam az elővigyázatosságot, mert ha baffingózom egyet, a vadászházban maradt cimborákat mi mással szórakoztatná? „Mekkorát esett az a híres vadász...” Ő bensejében visszhangzó nevetéssel, én elszánt daccal nyomtam a gombot, hogy a sarkában tudjak maradni. Pillantásom olykor' alászállt a magasból, s ha nem ilyen erőfeszítések árán jutok a látványhoz, bizony mondom, számat lelkendező kiáltás hagyja ei. De hát dühös, kedvetlen voltam. A homlokomból szemembe folyt izzadtság csípett és elhomályosította látásomat, ami nem- . csak mérgemet, idegességemet is fokozta, hiszen kiszolgáltatott egy ballépés beláthatatlan következményeinek. Persze, nyaktörés" ről szó sincs, ám bizonyos helyzetekben a tekintélyünkön esett csorbát is katasztrófának véljük. Én ott ilyen helyzetben voltam. Felérve a csúcsra, egyedül önérzetemnek köszönhetem, hogy nem rogytam össze, ahogy mondani szokás: ez tartotta bennem a lelket. — Mit gondol — kérdezte odafenn komolykodva — hányszor lőhet rá egy őzbakra, ha egyből nem talál ? Légy résen! Ezt a kérdést beugratásnak szánta, csínján tehát a válasszal. Életemben nem lőttem őzbakra. Hányszor is? Hangosan gondolkoztam: kétszer- háromszor. Közölte velem,. ha lesz időm egynél többre,, ő megeszi a kalapját,- s mivel rá is mutatott, önkéntelenül szemügyre vettem: nem is akadna a torkán, csúszna, ió zsíros. A leshelyre vezetett, egy szikla mögé. Kihajolva, jókora fennsíkra esett a pillantásom, melyet .köröskörül szikla vett körül. A réseket sűrű bozót nőtte be, kicsit beljebb tölgyerdő sötétlett. ki-kiszúrt belőle egy-egy megtermett fenyő- óriás. Lelkem re kötötte, legyek igen elővigyázatos. Az állat tudván tudja; az ember minden természetes ellenségét kiirtotta — jó hatvan éve lőttek itt utoljára farkast — és most már csak emberszagot szimatol, a szeme éles, s mert igen gyanakvó, a legkisebb moccanásra kereket old. Végre egyedül voltam, egyedül az irdatlan erdőséggel, a sziklavilággal, mely szinte a giccs édeskés „túlszépségét” árasztotta. Immár nem kellett megjátszanom magam, piron- kodás nélkül leroskadhattam, hátam nekivetve a sziklának, és teli szájjal habzsoltam a magaslati levegőt. A jóleső pihenés annyira kedvemre való volt, amikor megláttam a bakot, a szó szoros értelmében nem értettem, hogyan kerül ez ide. Érzékeim belefeledkeztek a pihenés örömeibe. Hirtelen nem kapcsoltam. A sziklához támasztott puskáról nem jutott eszembe semmi. Elnyúlva heverésztem. Vadászkalapom — mindent beszereztem a kivételes alkalomra, hiszen, mint már mondottam, a látszatra sokat adok, — igen, a kalapomat fejem és a szikla közé gyűrtem, ne legyen olyan kemény, és bámészkodtam. Igen, a szó passzol, nem bámultam. — bámészkodtam. Életemben először látok őzbakot, megnézem magamnak, jól megnézem. Cseppet sem hasonlított arra a vadra, amit a vadőr elém festett. Felütött fejjel, orra likát tágítva nem szimatol, nem félénk, esze ágába sincs gyanakodni, még csak nem is megy, inkább lépeget, s mint egy tág legelőre kicsapott tehén, nyugodtan, a legkisebb sietség nélkül válogat a fűben, ide harap, oda harap. Otthon érzi magát. Válóban, otthon van, a betolakodó ki más, mint én?! Százötven-kétszáz méterre lehet, s azon kapom magam, hogy agancsa ágait számolom: egy, kettő, három, négy, bumm! Arcomat ökölcsapásként érte a durva, erőszakos dörej. Ügy éreztem, a csend szétrobbant szilánkjai fel- sebzik bőrömet. Hirtelen rámszakadt a felismerés szörnyű bizonyossága: cimboráim vaskos tréfát eszeltek ki, suttyomban a szemközti oldalba húzódtak, és bumm! Az állat felütötte fejét, hátsó lábára ágaskodott, hogy vad vágtába fogjon. Szájából lángként csapott ki a vér, messzire lövellve Erejéből egyetlen ugrásra sem futotta, ösz- szeomlott. Vége. A telitalálat haláltusát se engedett neki. — Nyomorultak! — sziszegtem — én kaptam a kilövési engedélyt, életemben először és alighanem utoljára és ezt tettétek velem . .. Hát ezt nem viszitek el szárazon, úgy összekáromkodom a társaságot. Felmarkoltam fegyverem, mint valami dorongot, hogy azzal veriek végig rajtuk, és lelkemben csordultig telt gyűlölettel az állat felé vettem utamat. Néhány pillanat és a szikla mögött lapulok. Hát ez több a soknál! A golyó alig.méterre csapott a bazaltba, a szétfreccsent kő kabátomon porzott. Ilyen komisz játékot egyetlen vadász sem engedhet meg magának. Mindennek van határa! Elordítottam magam: — Vedd tudomásul, elvétetem a puskád! Megbolondultál?! Bújj elő, le... A harmadik lövés azt a helyet érte, ahol az imént feküdtem, beletúrt a. vékony földrétegbe, s mert köbe talált, gellert kapott és vijjogva elszállt, leverve néhány falevelet. Mit mondjak? Kezdtem félni. S a negyedik golyó I meggyőzött róla: ha cimbora, őrület tört ki rajta, any- nyira agyára ment a vadászszenvedély, most már emberre tüzel. Sziklámat odahagyva, hason csúsztam egy másikhoz, mely egy még nagyobbhoz támaszkodott, csöppnyi rést hagyva a kitekintéshez. Kétség nem férhet hozzá, őrülttel van dolgom, aki mindenre képes. Sietve csőre töltöttem fegyverem. Ha valóban egy meghibbant alakkal állok szemben, nemsokára odahagyja búvóhelyét és felkutatásomra indul. Cimbora, nem cimbora, az én bőröm— az én bőröm! Igyekszem úgy találni... Hogy is? A karját veszem célba, Beleborzadtam a gondolatába is: ha csontot ér, elbúcsúzhat a kezétől. Gyors egymásutánban hármat lőtt, bele vélt búvóhelyembe. Nincs más választásom, vissza kell vonulnom. Mire ő átszalad a mintegy 400 né teres fennsíkon, hűlt helyemet találja. Mivel én vagyok begyufázva, az én lábam biztos gyorsabban fog járni. Ötven-hatvan méternyi csúszás után elértem a lejtőt. Felugrottam és nyakam közé kaptam a lábam. Arcomba ágak csapódtak-, belekaptak vadonatúj vadászruhámba, estem néhányat, gurulásomban megfogtak a fák. Amikor sarkig vágtam a vadászház ajtaját, a négy cimbora hiánytalanul meredt rám, a vadőr kezében megállt a sörös üveg, eltá- tott száját becsukni se tudta az ijedtségtől, úgy kérdezte : — Hát magával meg mi lett?! — Rámlőttek. — Micsoda?! — Hetet! — Nimród! — kiáltotta a vadőr. Vizslája az udvarról rohant be. — Vadászok, utánam! — csattant a parancs. — Ha igazat mond, vadorzó van a láthatáron. I érdekes, alig lihegtem, \ mire felértünk a fennsíkhoz, pedig eszeveszettül hajtottunk. Az őzbaknak nyoma veszett. Nem a tisztáson vágtunk át. Sziklától szikláig, fától fáig szökellve megkerültük, és csakhamar rábukkantunk az orvvadász leshelyére, a letaposott növényzet között megtaláltunk öt hüvelyt. A kutyának nem volt nehéz dolga. Pórázra kötve mutatta az utat, amerre a vadat cipellek. Jó kilométert gyalogolhattunk, amikor egy dű~ lőúthoz értünk. Az árulkodó . vércseppek eltűntek. Egy szekér nyomán haladtunk vagy 500 métert. A dűlőút gyakrabban használt útba torkollt. A keréknyom beleveszett a többibe. Éjszaka esett. A nyomozó kutya nem fogott szimatot. Az orvvadászt elnyelte a föld, szekerestől, őzbakostól. ,. Egyik cimborám megállapította: második világháborúban használt német katonapuskából lőtték ki a töltényeket. Van valahol egy ember és egy puska — a kettő együtt életveszélyes. Felhagytam a vadászattal. Átpártoltam a horgászokhoz. Gulyás Mihály Dűlőnevek titkai Minden települést, várost és ialut körülöleli a határ; szántók, erdők, rétek, dűlők sokasága. Amióta ember él a tájon, összenőttek, elválaszthatatlanok egy-. mástól. Az ember a tájban él. A föld. a vidék munkát adott neki és küzdelmes életei. A dűlőnevek, a közöttük, az ember és az adott hely közötti viszonyt fejezik ki hűen. Felvilágosítást adnak arról a hosz- szú fejlődésről, amely a letelepült nép munkája nyomán a település bel- és külterületén végbement. Szólnak talajról, domborzatról, éghajlatról, tulajdonosokról és birtokviszonyokról. Sokfélék, ezerar- cúak. Titkuk keresése izgalmas feladat, összegyűjtésük hatalmas munka. A vidék szeretete kell hozzá, és kutatási vágy. Dobos Károlyból, a színi iskolaigazgatóból egyik tulajdonság sem hiányzik. Már egyetemista évei alatt hozzákezdett .a .1 északborsodi község; Jósvafő, Színpetri és Szín hely- és dűlőneveinek gyűjtéséhez. Munkájában a szülőföld ismerete, a néphagyomány és a nyelvészet segítette. — Gyűjtőmunkám során, mivel okleveles anyag nem állt rendelkezésemre, először a községek kateszteri térképeit tanulmányoztam. Azokból, kiírtam az ott feltüntetett földrajzi neveket. Ezután idős embereket ke- setem fel, és a velük folytatott beszélgetés alapján kiegészítettem a névanyagot. A határbejárás ezután következett. Ezzel a módszerrel 346 földrajzi nevet sikerült összegyűjtenem ... A névadás eredetének megállapítása sokszor nehézségekbe ütközött. Több névnél (Bolyamér, Zselyéb, Tugyis), még a legidősebb adatközlők sem emlékeztek az elnevezés eredetére. Akadt olyan kéttagú elnevezés is, ahol az előtagra a néphagyomány, az utótagra a nyelvészet adott választ. Ilyen a Csehik-hács- kó elnevezés is. A Csehik- hácskó Színpetriből a Szö- vetény völgy felé vezető meredek út neve. Az út a Csehik család háza és kertje mellett vezet el. Innen kapta az elnevezést. A hácsko a hág ige származéka. A hág ugor eredetű szó. Az első adat 1323-ból származik. Jelentése: mászik, hegynek megy. Hágcsó alakban a XIV. századtól szerepel. Érdekes elnevezés a Kajla is, amely Jósvafő községben a cigánytelep neve. A névadás eredetére csak feltevések vannak. Valószínű. hogy a kaj (jelentése: ferde) tőből származik, a kajla szóhoz hasonlóan. A község dimbes-dömbos voltával magyarázható, hogy gyakori az alja utótagú dűlőnév. A Peresalja kaszáló Szín határában. A kateszteri térképen Kígyó- hagymás néven szerepel. Ez a névadás a területen termő gyomnövényről, a kígyóhagymáról kapta nevét. A Peresalja népi elnevezés. A névadás eredete elhomályosult, de a feltevések szerint a mellette fekvő földbirtok körül támadt vita, per miatt nevezik így. A Bad-föld szántóterület. Valószínűleg a német Baad (magyar jelentése: fürdő) szóból származik. Erre utal a mellette levő Fuder nevű vízduzzasztó is. Elképzelhető, hogy a duzzasztott vizet egykor fürdésre is használták. Az Aranyhegy kaszálóról sem gondolná az idegen, hogy nevét az arankáról kapta. Ez á dűlő Színben hosszú ideig jó lucernater- mő terület volt, mígnem az aranka annyira elszaporodott, hogy teljesen kipusztította a kultúrnövényt. A Színpetri határában levő Löcshegyet nem szerethették a petri gazdák, mert bizony a hegyre vezető meredek úton sok szekér lőcse eltörött. •A kút utótagú földrajzi nevek egyike a legrégibb vízrajzi közneveinknek. A legrégibb adat 1055-ből való. A Jósvafő határában levő forrás a Hazug-kút, nevét arról a jelenségről kapta, hogy esőzések ideién hirtelen felbuzog belőle a víz. máskor pedig még a helye is alig látszik. Ehhez hasonló az ugyancsak Jósvafő határában található másik forrás, az Imád- ságos-kút is. Érdekessége, hogy csak karácsony tájáig ad vizet, utána egészen tavaszig pihen. A jelenseg a felszín alatt húzódó barlangrendszerrel magyarázható. Az öregek szerint a névadás onnan ered, hogy csalt imádkozásra ad vizet a különös forrás. A jósvafői Köszvényes- kút története is érdekes. A néphit szerint gyógyító erejű vizet ad. A betegnek a fájós testrészét a vízben meg kell áztatnia, és valamilyen ruhadarabját a forrás mellett kell hagynia. Abban ottmarad a betegség. A környéken a mai napig is találni ruhafoszlányokat. A Mál-oldal értelmének megfejtésekor a szerzőnek nyelvészeti ismeretei nyújtottak segítséget. A mái finnugor eredetű, a mell szó alakváltozata. A magyar földrajzi nevekben az emberi, illetve az állati test szinte minden része megtalálható, így tehát a mell sem hiányozhat. A mell- mái alakváltozat nem meglepő. mert például a Száj testrész nevének is legtöbbször a d végződéses szád alakja terjedt el. (Szádellő) A Koponya-völgy kaszáló Színpetri határában. Az egész völgy mocsaras, vizenyős terület. A szó jelentése: vizes gödör, vízállás. A Bonifikáció erdőrész Jósvafő határában. Régen Szilice község (ma Csehszlovákia) határához tartozott ez a terület. Kaszálóért cserélték el a jósvafői - ek. Erre utal a név is. A bonifikáció latin eredetű szó, annyit jelent: jóvátétel. A színi Erészvény, szántóterület neve. Az Ereszvény középkori magyar szó, sarjadozó, tilalmas erdőt jelentett. A szántó helyén valamikor erdő állott, amit a tilalom ellenére kipusztított az egyre növekvő földéhség. Tekerület, Szűzpál, Lip'é- nye, Kis Kuhóny, Nagy Kulióny... és sorolhatnák tovább a neveket. A neveket. amelyek szépen csen- gőek, kedvesek, sokszor titokzatosan idegenek. Fennmaradtak a jelenkornak, szájhagyomány adta tovább apától fiúig, és a nevek együtt éltek az emberekkel. Velük, akiknek nem csupán térkép volt ez a táj... Hajdú Imre Előkészületben a tizedik magyar nyelv hete A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Országos Nyelvi Választmánya a napokban Budapesten a Kossuth Klubban plenáris ülésen összegezte a magyar nyelv hete ez évi nagy sikerű rendezvénye: a ,.debreceni program” tapasztalatait. és felvázolta az 197ti. évi, tizedik, jubileumi ünnepségsorozat tervezetét. Lőrincze Lajos akadémikus, a Nyelvi Választmány elnöke megállapította, hogy a Debrecenben ez év áprilisában kezdődött, majd a Hajdúság számos intézményében folytatott műsor minden előzőt fölülmúlt, gazdag volt, sok témát dolgozott föl és az ország csaknem valamennyi. neves előadóját foglalkoztatta. Nehéz lesz hasonlóan magas fokon folytatni ezt a hasznos ismeretterjesztő hagyományt, összeállítani a tizedik, jubileumi év anyagúi. ★ A folytatásra, c nagyszerű feladatra Szabolcs-Szat- már megye vállalkozott. Bachát László, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára közölte, hogy Nyíregyháza város vezetői 30 ezer forintot ajánlottak fel pályázat kiírására, a megyei anyanyelvi szakosztály pedig zömében már kidolgoztaaz egy hét programját, amely március 22-től 28-ig tart Nyíregyházán és a Nyírség más településein. A választmány tagjai a vitában javaslatokkal egészítették ki a nyíregyházi szakosztály elnökének előterjesztését. Kimondták, hogy a jövő évi program vezérgondolata a „KÖZÉLETI MEGSZÓLALÁS FELELŐSSÉGE” legyen. Ez a megfogalmazás Deine László szegedi egyetemi tanszékvezető tanártól származik, aki az említett napon. a. plená.ris ülésen módszertani előadást is tartott e gazdag témából, amely- lyel a jeles nyelvész már több mint húsz éve foglalkozik. ★ A vitában annak az igénye is fölmerült, hogy már most meg kell kezdeni a többi megyében — így Borsodban és Miskolcon is — a szervező munkát, hogy minél több intézmény, gyár, üzem, társadalmi szervezet nyújtson segítséget e fontos művelődési ügyhöz. A munkába kapcsolódjanak be az újságírók, a művészek, írók. Az egyetemeken, főiskolákon a megyei nyelvi szakosztályok irányításával, megkezdik ■ a nyelvi szakcsoportok kialakítását, fölveszik a kapcsolatot, az MTESZ-szel, hogy segítségei kapjanak a műszaki nyelvműveléshez, továbbá már most megkezdik a szervezést az üzemekben. termelőszövetkezetekben és más közösségekben megtartandó nyelvi előadásokra. Így leszünk Borsodban mi is. Mindebből természetesen az általános és a középiskolák sem. maradhatnak ki. A magyar nyelv hetének megyénkben rendezvényeit szokásunk szerint áprilisra tervezzük Ennék sikerétől nagymértékben függ, mikor kapja meg a mi megyénk az országos ünnepség megrendezésének jogát. Szeretnénk tehát társadalmi mozgalmat indítani a nyelvművelés fejlesztésére. Borsodi Gyula l
