Észak-Magyarország, 1975. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-22 / 274. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGTEI BIZOTTSÁGÁNAK {.APJA XXXI. évfolyam, 274. szám Ara: 80 fillér Szombat, 1975. november ZZ. HÍREK képekben Az új parancsnok A lisszaboni rádió péntek reggeli híradásában közölte, hogy a forradalmi tanács úgy döntött, hogy átalakítják a kormányt. A hír szerint a tanács kinevezte a lisszaboni katonai körzet parancsnoká­vá Vasco Lourcnco kapi­tányt, az Anlunes-csoport tagját. Az új uralkodó Juan Carlos, Spanyolország uralkodója szombaton teszi le az esküt Megnyílt Leningráttan a BVT-konferencia Leonyid Brezsnyev üzenete Leningrádban pénteken ünnepélyes keretek között meg­nyílt a Béke-világtanács nemzeti szervezteinek értekezlete. Az öt kontinensről érkező küldöttek a történelmi városban tanácskozást folytatnak az enyhülési folyamat további elmé­lyítését célzó közös akciókról. Romesh Chandra, a BVT főtitkára ismertette a világszer­vezet titkárságának határozatát, amelynek értelmében Leonyid Brezsnyevnek — az SZKP főtitkárának — a béke­harcban vállalt kiemelkedő szerepéért, az emberiség javára kifejtett fáradhatatlan tevékenységéért a BVT Joliot-Curie Emlékérem arany fokozatát adományozták. A béke megszilárdításáért és a népek közötti barátság el­mélyítéséért, a békeszerető erők együttműködéséért kifejtett tevékenysége elismeréséül, a Népek Barátsága szovjet ér­demrenddel tüntették ki szerdán Romesh Chandrát, a Béke­világtanács főtitkárát, a szervezet fennállása 25. évfordulója alkalmából. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára üdvözle­tét küldött a Béke-világtanács nemzeti bizottságai lenin- grádi értekezlete résztvevői­nek. Brezsnyev eredményes munkát kívánt a Béke-vitág- tanácsnak, valamint a nem­zeti békemozgalmaknak és szervezeteknek a széles de­mokratikus néptömegek mozgósításához, a békéért, függetlenségért, barátságért és a népek közötti együttmű­ködésért folytatott küzdel­mükben. Brezsnyev üdvözletében hangsúlyozta: „Ezt a konfe­renciát olyan időszakban tart­ják, amelyben az enyhülés útján bíztató jelek mutat­Vietnam újraegyesítéséről koznak. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet sikeres eredményei növelik a békeszerelő erők aktivitá­sát, amely arra irányul, hogy a különböző társadalmi rend­szerű országok között végle­gesen megszilárdítsák a bé­kés egymás mellett élés felté­teleit, és haladást érjenek el a fegyverkezési verseny megszüntetése, a leszerelés terén.” „Törvényszerű, hogy éppen most, amikor a gyarmatosító és fajüldöző rendszerek utol­só pillérei is összeomlanak, a népek további sikereket ér­nek el nemzeti függetlensé­gük megvalósításáért, vala­mint az érdekeik védelméért folytatott küzdelmükben.” — húzza alá az SZKP KB fő­titkára. Saigonban pénteken befe­jezte munkáját a Vietnam újraegyesítésével foglalkozó politikai konzultációs konfe­rencia. A záróülésen a VDK kül­döttségének vezetője. Troung Chinh, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságá­nak tagja, a VDK nemzet- gyűlése állandó bizottságá­nak elnöke, valamint a dél­vietnami fél vezetője. Pham Hung, a VDP Politikai Bi­zottságának tagja, a VDP délvietnami irodájának tit­kára aláírták a Vietnam új- raegyestíésével foglalkozó konzultációs konferencia zá­róközleményét. A történelmi jelentőségű konferencia befejezése alkal­mából Nguyen Huu Tho, a DNFF KB Elnökségének el­nöke üdvözölte a konferen­cia résztvevőit. Az ÉÁÉV negyedszázados jubileumán Büszkeségre jogosító eredmények • • Ünnepség az SZMT székházában Pecsenye Miklós, az EAEV pártbizottságának titkára köszönti az ünnepség részvevőit. Negyedszázados jubileumát ünnepelte tegnap az Észak- magyarországi Állami Építő­ipari Vállalát. A Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának székhazában megtartott ün­nepségen összegezték a 25 esztendő alatt végzett mun­kát, az elért nagyszerű ered­ményeket. Az elnökségben helyet foglalt — többek kö­zött — Csépányi Sándor, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Lenin Kohá­szati Művek vezérigazgatója, dr. Juhász György, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Uhereczki Ottó, az MSZMP Központi Bizottságának mun­katársa, Juhász Ottó, az épí­tők szakszervezetének titká­ra, Novák József, a Miskolc városi Pártbizottság titkára, Török László, a KISZ me­gyei bizottságának első tit­kára, Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese. Szé­kely László, a városi tanács elnökheyettese és Hegyi Im­re, a Hazafias Népfront me­gyei titkára. Az Építésügyi- és Városfejlesztési Miniszté­riumot Csáki János főosz­tályvezető képviselte. A jubileumi ünnepséget Pecsenye Miklós, az ÉÁÉV pártbizottságának titkára nyitotta meg, majd Juhász László, a vállalat igazgatója mondott ünnepi beszédet. — Ünnep’eljük negyedszá­zados munkánk eredményeit, ünnepeljük dolgozóinkat, akik büszkélr lehetnek ezek­re az eredményekre — mon­dotta. A továbbiakban az elmúlt negyedszázad alatt végzett munka eredményeit méltat­va arról szólt, hogy az ÉÁÉV égjük legfőbb tevékenj'sége a gj'árak építése volt. Az el­ső 15 esztendőben többnyire rekonstrukciós megbízatáso­kat kaptak, az utóbbi 10 év­ben azonban’ már új gyárak építése volt a feladatuk. Ki­fejtette: az elért eredmények kedvesek és drágák a válla­lat dolgozói számára. Mint mondotta „Nagj' család let­tünk, annak örömeivel és gondjaival. Az összetartozás érzését a csaknem 2000 tagú törzsgárdának a vállalathoz való ragaszkodása fémjelzi.” ígérte: jövőbeni feladataik­nak is nagy felelősségtudat­tal tesznek majd eleget. A megyei és a városi párt­bizottság, valamint személy szerint; dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsá­ga tagjának, a megyei párt- bizottság első titkárának üd­vözletét dr. Juhász György. a megj'ei pártbizottság osz­tályvezetője tolmácsolta a vállalat dolgozóinak. I-Iang- súlj'ozta: — E jubileumi ünnepségen olyan számvetésről van szó, amelyből nem hiánj’ozhat- nak a negyedszázad alatt megtett utat kísérő gondok; problémák sem. Égj’ biztos: a vállalat kollektívája min­dig derek&s helytállásról tett tanúbizonyságot. Az ÉÁÉV nagy fejlődésen át jutott el a jubileumhoz. A követel­ményeknek korszerűbb fel­tételek és körülmények kö­zött tudnak eleget tenni. — Elismeréssel beszélt arról, hogy lényegesen megnőtt a vállalatnál a munka haté­konysága, ami egyik biztosí­téka az ötödik ötéves terv­ben várható feladatok meg­oldásának. Juhász Ottó — miután tolmácsolta az építők szak- szervezeti elnökségének és a szakszervezet megyei bizott­ságának üdvözletét — elis­meréssel szólt a végzett munkáról, a figyelemre mél­tó eredményekről,. A vállalat dolgozóit, s az ünnepségen részt vevőket az ÉVM képviseletében és sze­melj' szerint Bondor József, az MSZMP KB tagja, az épí­tésügyi- és városfejlesztési miniszter nevében Csáki János köszöntötte, majd öt dolgozónak átnyújtotta az „Építőipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést. Éten kívül — a délelőtt folyamán megtartott házi ünnepségen — 300-an kaptak munkájuk elismeré­seként kitüntetést és jutal­mat. k"' ,,M .z;,— JA. ;• -r-- ' ' , ...........................................^ f ? •ZERELOK Fotó: l.aezo József

Next

/
Oldalképek
Tartalom