Észak-Magyarország, 1975. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-15 / 242. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 2 .1975. okt. 15., szerda A magyar művelődéstörténeti és neveléstudomány kiemelkedő személyisége, Apáczai Csere János életének példáját, munkásságának tanulságait idézte tegnap Sárospatakon a Magyar Pedagógiai Társaság és a Pataki Tanítóképző Intézet által rendezett tudományos emlékülés. A jeles tudós és nevelő születésének 350. évfordulója alkalmából, a tanítóképző intézet dísztermében tartott ünnepségen részt vettek a pataki felsőoktatási intézmény lengyel és NDK- beli testvérintézményeinek képviselői is: W. Goriszow- sky, a katowicei egyetem pedagógiai tanszékének vezetője, Heinz Nagel, tanügyi főtanácsos, a bautzeni tanítóképző intézet első igazgató- helyettese. A tudományos ülésen dr. Károly István intézeti igazgató megnyitója után dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára ünnepi cml ékbeszédében Apáczai Csere János művelődéspolitikai örökségét méltatta. Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar tudomány a felszabadulás után megkülönböztetett figyelemmel vette számba Apáczainak, a XVII. század európai látókörű művelődéspolitikájának, az értekező próza első hazai mesterének, a magyar tudományos nyelv alapvetőjének szellemi hagyatékát. Annak az Apáczainak, aki a külföldi egyetemről azért tért haza, hogy Magyarországon ajtót nyisson az európai haladó eszméknek, s aki egy életre elkötelezte magát egész népe Művelésének szolgálatára. Részletesebben értékelte Apáczai fő müvét, a Magyar Enciklopédia tudománytörténeti jelentőségét, kiemelve, hogy az első magyar nyelvű tudományos mű a tudomány melletti alapvetésben is modern szemléletet tanúsít, hiszen teljes terjedelmének felében kora természettudományos ismereteit összegezi. Apáczai nevelői törekvése példamutató ma is a humán és a természettudományos műveltség egységes rendszerbe foglalására. Javarészt mindmáig érvényesek Apáczai Csere János nevelési elméletének a tanításai is. Érvényes az általa szorgalmazott „derűs iskola” j eszméje. Előremutató a tudásról vallott felfogása: nem szövegrészek mechanikus megtanulását szorgalmazza, hanem az ismeretek összefüggésének megértését tartja elsődleges jelentőségűnek. Ezután Apáczai Csere Jánosnak, a pedagógus hivatásról szóló tanításait, gondolatait Oláh Katalin intézeti tanár értékelte előadásában. A tudományos ülésen a lengyel és az NDK-beli pedagógusképző intézetekből érkezett vendégek is megemlékeztek Apáczai európai jelentőségű munkásságáról. Az emlékünnepséget zenés irodalmi műsor zárta, melyben a tanítóképző intézet irodalmi színpadának tagjai, valamint az intézet oktatói és hallgatói működtek közre. Bcrecz József Kedden reggel 7.50 órakor Hajdúsámson belterületén egy sorompó nélküli közúti-vasúti átjáróban a Volán Hajdúhadház—Hajdúsámson—Debrecen között közlekedő autóbusza ráhajtott a vasúti sínekre, s ösz- szeütközött a Debrecen—Máj tészalka között közlekedő személyvonattal. A szerencsétlenség következtében Csikós Károly 14 éves, Csikós (Tamás 8 éves, Szakály János 13 éves, Juhász László 8 éves. Katona Sándor 14 éves, Vezendi .János 13 éves iskolai tanulók, hajdúsámsoni lakosok. Nagy István 19 éves géplakatos hajdúsámsoni, Varga Gábor- né 25 éves háztartásbeli, hajdúhadházi, Ari Józsefné 45 éves háztartásbeli és Nagy Istvánné 60 éves háztartásbeli hajdúhadház-fényestele- pi lakosok olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. Szabó Tibor héthónapos csecsemő orvosi rendelőben, Varga La- josné 39 éves hajdúhadházi lakos kórházba szállítás után meghalt. Nagy Sándomé 39 éves háztartásbeli, hajdúhadházi, Sándor Ferencné 39 éves varrónő, hajdúsámsoni lakosok életveszélyes sérülést szenvedtek. Tizenegy személyt súlyos sérüléssel a mentők kórházba szállítottak, egy személyt orvosi ellátás után a kórházból elbocsátottak. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a balesetet Kovács János 28 éves autó- buszvezető, józsai lakos okozta —, aki maga is súlyosan megsérült —, mert a vasúti átjáróra történő ráhajtás előtt nem győződött meg az áthaladás veszélytelenségéről. A szerencsétlenség ügyében a rendőrség a vizsgálatot tovább folytatja. IS KPM és a Volán Tröszt részvétnyilvánílása A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a Volán Tröszt mély megrendülését fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak. Megrendülésünket növeli a szomorú tény, hogy a tragikus szerencsétlenség áldozatainak többsége iskolás gyermek. A gyászban, a szülök, a hozzátartozók fájdalmában együttérzően osztozunk. Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Volán Tröszt AZ ESZAK-MAGYARORSZÄG SZERKESZTŐSÉGE azonnali belépéssel keres perfekt ps- és pépírúnöt Jelentkezés a szerkesztőség titkárságán. Szovjet-francia tárgyalások „II vizsgáié! lezárult, felejtse @1?” I gen, a címet a nálunk is nagy sikerrel bemutatott olasz film nyomán ismerjük. De azzal, amit a cím sugall, tehát a tartalmával, ha úgy tetszik, mondanivalójával más, komolyabb vonatkozásban, többször is találkoztunk. Például azután, hogy az alabamai Memphisben megölték dr. Martin Luther Kinget, az amerikai polgárjogi mozgalom világhírű vezetőjét és a vizsgálat beérte a feltételezett gyilkos, James Earl Ray zűrzavaros személyével. De ennek a „vizsgálat lezárult”-módszernek messze a leghíresebb és legsötétebb példája az, ami 1963 őszén Dallasban történt — és mindaz, ami utána következett. A Warren-jelentés félreérthetetlen, egyetlen célja az volt, hogy ellentmondást nem tűrő hangon odakiáltsa az amerikai és a nemzetközi közvéleménynek: „A vizsgálat lezárult, felejtse el”. Az állítólagos gyilkos nem jutott el szinte a kihallgatásig sem, a gyilkos gyilkosa állítólag betegségben halt meg, csaknem harminc lehetséges tanú pusztult el fantasztikusan rövid idő alatt, a világ csak úgy sistergett a kombinációktól — és a felháborodástól is, amikor a bizottság odavetette neki a „magányos gyilkos” minden ízében recsegö-ropogó bizonyítvány magyarázatát. Amerikában is sokan akadtak, akik nem nyugodtak bele ebbe a véglegesnek kikiáltott „ítéletbe”, az igazságügyi szerveket beadványokkal bombázták. Mindhiába. Egészen mostanáig. Washingtonból ugyanis azt jelentették a hír- ügynökségek: a kongresszus úgy döntött, hogy hivatalos vizsgálatot indít John Fitzgeraíd Kennedy meggyilkolásának ügyében. Miért született meg a döntés és miért most? A jelek szerint az okok a következők: 1, néhány hete a dallasi Times Herald szenzációs, megcáfolhatatlan új leleplezést közölt. Eszerint a gyilkosság előtt néhány nappal Oswald a dallasi FBI-irodában írásban (!) „egész Amerikát megrázó tettel” fenyegetőzött. Az írás sohasem került a War- ren-bizottság kezébe és most sincs meg. Az FBI jelenlegi igazgatója beismerte, hogy elődei az írás megsemmisítésére (!) adtak utasítást Washingtonból a dallasi irodának! 2. Gerald Ford csak a legutóbbi hetekben 362 életveszélyes fenyegetést tartalmazó levelet kapott és kétszer kíséreltek meg ellene merényletet. 3. Indul az elnökválasztási kampány és az amerikai közvélemény felkészül az újabb tragédiákra. 4. A Demokrata Párt egyetlen győzelemre esélyes jelöltje, Edward Kennedy nyilvánvalóan Dallas árnyékában döntött úgy, hogy nem indul a választásokon. Dallas előkészítői alapos munkát végeztek. Nem biztos, hogy a vizsgálat bármilyen eredménnyel jár. De maga a törvényhozási döntés is érzékelteti, mi volt — és maradt a tét napjaink Amerikájában. A PFSZ nem vesz részt Az Egyesült Államokban tartózkodó szovjet űrhajósok a Fehér Ház rózsakertjeben tartott találkozón a Szojuz—Apollo- programban részt vett asztronauták arcképével díszített emlékplakettet ajándékoztak Gerald Ford elnöknek. A képen: Kubászov, Leonov, Brand, Ford és Stafford. A Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet kedden Bej- rútban hivatalosan bejelentette, hogy nem vesz részt az Arab Liga rendkívüli külügyminiszteri értekezletén. Faruk Kaddumi, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának tagja a Wafa palesztin hír- ügynökségnek adott nyilatkozatában azt mondotta, hogy a szerdára Kairóba összehívott találkozó másodrangú jelentőségű problémákkal akar foglalkozni, miközben e térség valóban fontos eseményeit, például az egyiptomi—izraeli megállapodást figyelmen kívül hagyja. Huszonöt év a tanács szolgálatában fl város pénzének jó gazdája Két órával Giscard d’Es- taing Moszkvába érkezése után a Kreml Katalin-ter- mében plenáris ülés keretében megkezdődtek a szovjet —francia hivatalos tárgyalások. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a szovjet Minisztertanács kedden este a moszkvai Kremlben vacsorát adott Giscard d’Estaing francia államfő és a kíséretében levő személyiségek tiszteletére. A fogadáson Leonyid Brezsnyev és Giscard d’Estaing beszédet mondott. — A szovjet és a francia vezetők legfelsőbb szintű .találkozói mindig telítve voltak politikai tartalommal, mindig előrelendítették az országaink közötti kapcsolatok fejlődését — állapította meg a vacsorán elhangzott beszédében Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. A nemzetközi életben végbement változásokról szólva az SZKP főtitkára elmondotta, hogy különösen erőteljesen nyilvánultak meg -áz európai biztonsági konferencián, amely valóban történelmi arányú feladatokat fűzött ki. Kicsúszott a talaj azok lába alól, akik kételyt akartak támasztani a mai'Európa realitásai iránt. Az értekezlet résztvevői kidolgozták az együttműködés széles — Ha belegondolok, hamar eltelt ez a negyedszázad. Sok munkában gyorsan telik az idő. — Így tűnődött visszatekintve a huszonöt esztendőre dr. Kiss József, Miskolc város Tanácsa pénzügyi osztályának vezetője. Az elmúlt évtizedek a még korábbiakban gyökereznek. Amikor most arról az emberről szólunk, aki a tanácsok megalakulása óta az apparátusban dolgozik, nem közömbös az sem, honnan indult. — Apámnak öt holdja volt. öt holdra öt gyerek. Az 1937-es esztendő volt a legnehezebb. Zöld-hitelt vett fel, s árverezés lett a vége. Elvitte a végrehajtó a lovakat is, elvettek még abból a kis földből is ... Az adósújtotta nyomorgó kisember öt gyerekéből az egyik maga is „adószedő” lett. Talán furcsa is lenne ez így, ha közben nem változik meg gyökeresen g világ. Már 1949-et irtunk, amikor Kiss József a miskolci adóhivatalhoz került, s kinevezték a diósgyőri adóhivatal vezetőjének. De milyen másféle emlékei vannak ennek az adóügyi embernek! — Messze volt Diósgyőr, igen hosszú időt vett igénybe az utazás a városból. Egyszer azt mondja nekem az egyik gépgyári munkás; — programját a béke és a haladás nemes céljai nevében. A helsinki záróokmány aláíróinak felelősségéről szólva Leonyid Brezsnyev a megállapodás végrehajtásának fontosságáról beszélt. Az államközi kapcsolatok további átalakítása a helsinki elvek alapján, a gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatok további elmélyítése a kulturális, oktatási információs együttműködés erősítése, az i emberek közötti kontaktusok szélesítése természetesen erőfeszítéseket, kölcsönös és tartós erőfeszítéseket követel — hangsúlyozta. — Az enyhülés materiaii- zálása egyszerűen elképzelhetetlen a folyamatnak a katonai területre való kiterjesztése nélkül — azt hiszem, hogy ennek feltételei most javultak — állapította meg a főtitkár. — Az államok jóindulatára és kezdeményezőkészségére — mondotta ezután — most különösen szükség van az európai szembenállás további csökkentéséhez és különösen a leszerelési intézkedésekhez. Véleményünk szerint mind időszerűbbé válnak olyan nemzetközi megállapodások, amelyekben "az államok kötelezik magukat, hogy nem hoznak létre új tömegpusztító fegyvereket és fegyverrendszereket. Tudja mit, vegyen egy kerékpárt — Vennék, de miből? — A gyár ad nekünk részletre. Én megveszem, maga meg havonta nekem törleszti a részletet. — így vettem kerékpárt. Tizenhét forint 59 fillérbe került havonta. Sor került Miskolcon is a tanácsok kialakítására, az apparátus megszervezésére. Kiss Józsefet főelőadónak hozták be az osztályra, ahol 1954-ben osztályvezető-helyettes, majd 1957-ben osztályvezető lett, s az ma is. Ami ebben a városban á tanácsok megalakulása óta épült, létrejött, abban mindben benne van Kiss József munkája. Milliárdok fordultak meg a kezén, — persze nem közvetlen pénzformában. Az adóügyi, pénzügyi munkának is vannak sajátosságai. A miskolci tanács pénzügyi osztályának tevékenysége, légköre olyan, amilyet az osztályvezető sok év munkájával, tapasztalatával, igen sok emberséggel kialakított. Ezen a poszton ilyen köztiszteletben helytállni csak igen magas politikai és szakmai képzettséggel lehetett. Kiss József az eltelt huszonöt esztendőt munkája mellett állandó tanulással töltöt_ te. — A könyvelés különböző fokozatait végeztem el, majd beiratkoztam a közgazdasági egyetemre. Ilit szereztem a doktorátust. Később kedvenc tárgyamból, a politikai gazdaságtanból is doktoráltam. Eat a tárgyat tanítom is az esti egyetemen. Félévenként két. alkalommal a közgazda- sági egyetemen a tanácsi költségvetésről tartok előadást, és 10 éve oktatok a pénzügyi főiskolám. A pedagógus és a pénzügyi szakember szerencsés találkozása ez, s bizonyíték rá, hogy lehet a pénzügyi munkát is hivatásnak tekinteni, s felsőfokon művelni. Ez a képzettségi szint jól érvényesül Miskolc város Tanácsa pénzügyi életében. Nagyon igaz az a megállapítás, hogy csak kis stílű, alacsony képességű emberek válnak bürokratákká a közigazgatási munkában. Dr. Kiss Józseffel szívesen tárgyalnak szakemberek, ügyfelek egyaránt. Neki köszönhető, hogy Miskolc városában valóban talaja van az intézmények önállóságának. Teret enged a kezdeményezésnek, bátran felkarol mindent, ami új, ami korszerű, mert mer kezdeményezni. mer elszakadni ha kell a nehézkesebb megszokottól a jobb érdekében. Ezt a rugalmasságot csakis a magas fokú tudás, biztos fel- készültség alapozhatta meg. ............................. — A pénzügyi apparátus sok változáson ment át huszonöt év alatt. Nőttek a feladatok, egyre nagyobb ösz- szegekkel gazdálkodott a város — mondja dr. Kiss József. — Mindig az volt osztályunkon a cél, hogy ami pénz rendelkezésünkre áll, azt okosan kölfsük el. Hogy jó-e a mi pénzügyi munkánk? Ezt szerintem azon lehet lemérni, hogy milyen Miskolcon az iskolák, óvodák, kórházak felszereltsége. Még előbbre is juthatunk ugyanolyan összegből. A társadalmi összefogás mindig sokat segített, sokat fog segíteni ezután is. A társadalmi erőkkel az új ötéves terven is úgv számolunk, mint pénzzel. Mert ha jól szervezünk, az pénzt jelent a városnak. — Van-e ebben a városban valami olyan, amiről elmondhatja, ezt én akartam, én csináltam? — kérdem végezetül. — Nem tudok ilyet mondani, ... volt, amin vitatkozni kellett, de végül is a közös akarat döntött így, vagy úgy. Az sem biztos, hogy mindig mindent a legjobban csináltunk. Hiszen nem egy visszásságot az Észak-Ma- gyarország is szóvá tesz olykor, de hát ilyen az élet, a mindennapi munka. Készítettünk egy gyors számvetést, amelynek alapján kitűnt, hogy 1968 óta, a két ötéves terv idején 16 milliárd forint felhasználása, elosztása volt az osztály feladata. Ezzel a pénzzel, a város pénzével, jól gazdálkodik dr. Kiss József. / Adaiuuvics Ilona