Észak-Magyarország, 1975. szeptember (31. évfolyam, 206-229. szám)

1975-09-09 / 211. szám

ESZAK-MAGYARORSZÁG 4 1975, szept. 9., kedd A képernyő előtt Nem ilyen játékot akartam Hirtelen meg sem tudnám mondani, az elmúlt háromne­gyed év során hány alkalommal hiányoltam a mai magyar eletet tükröző tévéjátékokat a képernyőről. Az elmúlt pén­teken sugároztak egyet, ami nagyjából mai életünkről szólt, nagyjából tévéjáték is volt. Hurrázásra azonban nincsen semmi ok: a Nincs többé férfi című produktum nem volt alkalmas a bevezetőben emlegetett hiány pótlására. Sajnálatosan korán eliiunyt nyíregyházi kollégánk, 'Sipkay Barna gazdag írói hagyatékából került át a képernyőre ez a történet, hogy másfél órán keresztül egyetlen gondolatkörre koncentrálni kényszerítsen: miért kellett ezt megcsinálni? Jóllehet, az alapmű legalább nyolc-kilenc éves, még lehetne nagyon is mai. Az alapvető baj, hogy már megírása idején is elavult, anakronisztikus, lombik-história volt. Ha a sok üres­járat között adódó, s egyre inkább eluralkodó unalmamban azt próbáltam magamban megfejteni, vajon a sok szereplő közül kivel kell azonosulnom, kit kell rokonszenvemmel megajándékoznom, nem találtam rá megfelelő figurát. A Rocki. névre hallgató fiatalember, úgyis mint főszereplő, nem kerülhetett közel hozzám, hiszen azon az egy többé-kevésbé rokonszenves vonásán kívül, hogy valami újításon töri a fe­jét, egyetlen jó vonását sem tudtam felfedezni, ráadásul még az újítását is otthagyta, amikor eltávozott a munkahelyéről, s vitte magával a barátját is. (Vajon hol van ma hazánkban olyan munkahely, ahonnan így lehet távozni?) A Tyutyu nevű leányzó sem, aki állítólag pedagógus, de ideje van bőven, s aki igy megy férjhez nem kerülhetett közel hozzám. A történet meg különösképpen nem. Erőltetett fordulatokkal vánszorgó időtlen mesécske a bosszúból háza­sodó, ifjú nejét „nászút hármasban” játékkal bosszantó himpellérről, akit a nej akkor szeret meg, amikor az szétveri az após rózsakertjét, mert az már férfivirtus, s végül — a zord atya ellenére — egy félnótás öregasszony, meg egy va­lahonnan előkerült brigád segítségével minden rendbejön. És mindezek közben valami rögeszme-szerű „filozófiai” gon­dolat a szabadságról, amit munkaviszonyban elérni nem le­het. De adódik közben üdülés is a szakszervezeti üdülőben, tagsági könyv nélkül, múlt század végi francia bohózatokból visszaköszönő kergetőzési jelenetsorral tarkítva. Talán túl sok szót is pazaroltunk erre a félresikeredett játékra, amely alapjaiban hamis, megoldásában sablonoktól és közhelyektől sem mentes, fárasztó, hosszadalmasan elnyúló. Amikor mai életünk tükrözését kérjük számon, nem ilyen művekre gondolunk. + Az elmúlt héten befejeződött a Balzac nagy szerelme című hétrészes, lengyel—francia tévéfilmsorozat. Hét héten ke­resztül kísérhettük nyomon egy élvhajhász, adósságot adós­ságra halmozó szerelmes úr életének epizódjait, míg végre az elérte nagy vágyát, feleségül vehette az elözvegyült len­gyel grófnőt, aztán meghalt. Feltehetően sokfelé szipogtak a képernyők előtt az elmúlt csütörtök estén. Véget ért a minden csütörtöki egyórás, önismétlő fordulatokban sem sze­gény, történetek sora, s aki eddig nem ismerte volna Honoré de Balzacot, most annyit tudott meg róla, mint a minap a vonatban egy fiatal lánytól, hallottam, hogy „az öreg, aki valami író volt, végül kivitte Párizsba a lengyel csajt, s mi­kor aztán meghalt, az ott maradt fiatal özvegyen”. Talán szélsőséges volt ez az értelmezés, de valamit megsejttetett e film értékeiből és fogadtatásából. Kár, hogy az egész mégis Balzacról, a XIX. századi realista regény egyik legnagyobb mesteréről rajzolt ennyire félreérthető képet. ★ Befejeződött az ötrészes NDK tévéfilmsorozat, Az „össze­esküvők” is. A német kommunisták és szociáldemokraták 1945 előtti megpróbáltatásairól, az új élet kezdeteiről, a szo­ciáldemokrata párton belüli árnyalatokról és a legjobbak­nak a kommunistákkal való egyesülést szorgalmazó harcáról szólt éz a mű igen őszintén, egyben felrajzolta a demokrati­kus német állam születésének kezdeti lépéseit is. Benedek Miklós Teliinger Islván munkája Finnugor kongresszus Kedden a Dózsa György úti MÉMOSZ-székházban nyitják meg tudományos éle­tünk egyik legrangosabb idei rendezvényét, a IV. nemzet­közi finnugor kongresszust. Az ülésen Ortutay Gyula akadémikus, a kongresszus elnöke mond megnyitóbe­szédet. Ezután a Magyar Népköztársaság nevében Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, a kongresszus fővéd­nöke köszönti a nagyszabá­sú tudományos tanácskozás résztvevőit, majd a Magyar Tudományos Akadémia ne­vében Erdey-Gruz Tibor, az MTA elnöke üdvözli a kong­resszust. A megnyitóünnep­ség keretében ezt követően Benkő Loránd akadémikus tart előadást „Az élő nyelvi múlt” címmel. A kongresszus délután ple­náris üléssel folytatja mun­káját, melyen Lakó György akadémikus Utak és módok a finnugor tudományokban címmel tart előadást. A ta­nácskozás második napjától — szerdától — pedig hat na­pon át különböző szekció­ülések keretében folytatja munkáját a kongresszus, amelyen 24 ország csaknem ezer szakembere vitatja meg a finnugor népek történeté­vel és kultúrájával foglalko­zó tudományos kutatások eredményeit. Művelődési házat avattak Herbolyán A bányásznapot már a felújított, új „ruhába” öl­töztetett herbolyai József At­tila Művelődési Házban ün­nepelték a Bükkaljai Bá­nyaüzem dolgozói. S öröm­mel látták:- nem fáradoztak hiába. A létesítmény korsze­rűsítésénél ugyanis jelentős értékű társadalmi munkát végeztek a bányász szocia­lista brigádok. A költségeket az üzem biztosította, a ka­zincbarcikai tanács pedig megvásárolta a bútorokat. A hatezer kötetes könyv­tárra nagy szükség van a bányatelepen. S hogy az ol­vasók a legújabb könyveket is megtalálják benne, - arra megfelelő biztosítéknak lát­szik: a városi könyvtár fiók- könyvtáraként működik. Egymással szemben talál­ható az ifjúsági klub és az idősebbek munkásklubja. Mindkettőben tervezik TIT- előadások. zenei esték, hang­versenyek rendezését. A jövőben a művelődést, pihenést, szórakozást szol­gálja már ez az 1922-ben úri kaszinónak épült, később is­tállóként. a második világhá­ború végén pedig kápolna­ként is használt építmény. (kolaj) A felújított művelődési házban tartották a bányásznapi ün­nepséget a bükkaljai bányászok. Jány Gyula üzemvezető át­adja az épületet a Kazincbarcikai városi Tanács képviselői­nek. Fotó: Kozák Az Avas Táncegyüttes bemutatóján Bevallom, nem valami nagy lelkesedéssel indultam vasárnap este a Rónai Sán­dor Művelődési Központba, hogy megnézzem az Avas Táncegyüttes bemutatóját, amelyen belgiumi útja előtt ad számot arról, mivel is kí­vánja reprezentálni a ma­gyar népi táncművészeiét a magyai- amatőr együttesektől eddig még nagyrészt érintet­len országban. Az idegenke­désem egyáltalán nem az Avas Táncegyüttesnek szólt, hanem elsősorban abból táp­lálkozott, hogy a számszerű­leg örvendetesen szaporodó íoiklórbe mutatók, versenyek már bizonyos stagnálás, ön­ismétlés jeleit is hordozzák, s oly sokszor haliunk együt­teseink külföldi vendégsze­repléseiről, hogy ritka érté­kes produkció legyen, amely különösebben izgalomba hoz. Már-már olykor a kétkedés is felbukkan; vajon indo­kolt-e minden együttes, cso­port, vagy csoportosulás kül­földre bocsátása, valóban a magyar folklór méltó képvi­selete esik-e a latba minden esetben, vagy erősen bele­játszik egyes fenntartó szer­vek bőkezű mecenatúrája is? Az Avas Táncegyüttest — még ha neve változott is — évtizedek óta jól ismerem, becsülöm, munkáját nagyra értékelem, s éppen mert nem a megalapozatlanul kül­földre járók közé tartozik, tálán indokolatlannak tű­nik, hogy éppen ez együttes bemutatója előtt merültek fel bennem a kétkedő gondola­tok. E gondolatok nemcsak most merültek fel. Most csak alkalom kínálkozott a megfogalmazásukra. Azért is, mert az Avas Táncegyüttes bemutatója bebizonyította, hogy mindenkor friss, érté­kes élmény tudja gazdagíta­ni nézőit, tisztelőit. Mint már hírül adtuk, xr. együttes a Belga—Magyar Táreaság meghívására, a SZOT-titkárság és a borsodi SZMT kijelölése alapján megy szeptember második felében Belgiumba, ahol Brüsszelen kívül további ti­zenkét városban ad műsort és fellép a televízióban is. Az Avas Táncegyüttesnek egyébként ez a tizenkilence­dik külföldi útja, amelyek során Jerevántól Algériáig — a baráti országokon kívül — Anglia, Svájc, Ausztria, Franciaország és a már em­lített Algéria népe előtt kép­viselte igen értékes módon a magyar néptáncművészetet. Idei hazai szereplése is vál­tozatos, értékes, sikerekben gazdag volt. A sok-sok vidé­ki fellépés mellett május el­sején a fővárosban, a Hősök terén lépett fel az együttes, majd a szolnoki, később a szegedi nemzetközi folklór- fesztiválon aratott nagy si­kert, s ez utóbbi helyről Sloller Antal koreográfus a zsűri különdiját is elhozta. Most Belgiumba készülve igen kemény munkával tö­kéletesítette, csiszolta az együttes műsorát, s vasárnap este mutatta be a miskolci közönségnek, amely zsúfolá­sig töltötte meg a hatalmas színháztermet, s őszinte öröm­mel tapsolta végig a ragyogó előadást Megbocsájtható talán a be­számoló lelkes hangja. Mert az együttes produkciója meg­érdemli a lelkesedést, az őszinte elismerést. A műsor tizennégy számból ól1, ben­ne négy önálló zenekari, il­letve egy szólóhangszeréé szám. Kitűnő az előadás szerkesztése, pergésc, sodra. Nem szakítják meg a mű­sort a számok közötti kon- ferálások, nagyszerűen kö­tődnek egymáshoz az egyes tánckompoziciók, szinte egy­másba kapcsolódnak, s csak azt sajnálhatjuk: arra sincs idő, hogy cgy-egy számot érdemének megfelelő ideig tapsolhassunk, hiszen máris pereg a következő. (Vajon hogyan tudnak átöltözni a táncosok e rövid idők alatt, mikor fújják ki magukat?) A tánékompozíciók között örömmel fedeztünk fel ko­rábbról ismerteket, elnyűhe - tetlen, öröksiker számokat, s nagy érdeklődéssel ismer- gettük az újabbakat. Nem egy kompozíció a hivatásos táncosokat is próbára tevő bravúrteljesítményt kívánt, tt kapott — ragyogó megoldás­ban. Feltétlenül ilyennek te­kintendő a jász-kun vidék folklórjából összeállított és Szegeden is díjazott verbunk, vagy a mezőségi két férfi­tánc, meg a Felsö-tiszavidé- ki táncok című, roppant vál­tozatos kompozíció. Nagyon tetszett a Leánykarikázó cí­mű játékos lánytánc, s a ré­gi Székely pontozó most is precíz, nagyon hatásos volt. Megragadott a Botos és üve­ges, a férfi- és a női kar két külön táncának bravúros egybekomponálása, a Duna menti verbunk és csárdás, s újra örömmel láttuk a Bor­sodi láncok című szvitet, meg a Jártatós kétszemélyes virtuóz játékát. Féltem a műsort záró Cigánytánclól. Oly sok cigány misztikum lengi körül nemcsak a ma­gyar folklórt, hanem egyes nyugati emberek tudatában az egész magyar életet, hogy nem oktalan az idegenkedés. Kellemes csalódás ért. Az i tt látott Cigánytánc mentes volt a mürongyoklól, csörgő réz- karikáktól, kebelringatások- tól, egyéb „cigánymotívumck- tót”, mégis kifejező, nagysod- rú, érzékletes. A zenekar nagyszerűen szolgálta a tán­cokat, önálló számaiban pe­dig igen magas felkészült­ségről tett bizonyságot. A ruháit ízlésesek, hivalkodás­tól mentesek, a magyar nép­művészetet híven képvise­lők. A táncosok között régről ismert arcok mellett újakat is fedezhettünk fel, nem is kis számmal. A produkciók mégis egységesek. Látszik, érződik az a műhelymunka, ami valóban együttessé ko­vácsolja a csoport táncosait, zenészeit. Bizton kísérheti rokonszenvünk őket új útju­kon: nagy felkészültséggel indulnak újabb sikerek, a magyar népművészet jó kép­viselete útjára. Kováts György, a művelődési köz­pont igazgatója rövid meg­nyitójában köszönetét mon­dott mindazoknak, akik tá­mogatták az együttes mun­káját, mi pedig köszönetét mondunk Stoller Antal ko­reográfusnak. az együttes művészeti vezetőjének. Rosso László zeneszerzőnek, az együttes zenei vezetőjének, Freiman Leona balettmester- nek, valamint Lenkei Csaba vezetőprímásnák, s végül, de nem utolsósorban az együt­tes kitűnő táncosainak és zenészeinek a szép estéért, azért az élményért, amely a bevezetőben idézett kétke­désre válaszol: a szívós, ki­tartó munka az együttesen belül olyan eredményeket hozhat, amely minden ké­telyt eloszlat, s bizonyítja; az Avas Táncegyüttes méltó rá, hogy népművészetünket a nagyvilágban képviselje. (benedek) Szigetvári ünnepség Szigetváron emlékünnep­séget rendeztek vasárnap az 1566-os hősi várvédelem 409. évfordulója alkalmából. A város népe egész nahos ese­ménysorozattal adózott Zrí­nyi Miklós és vitézei emlé­kének. Hazánkban ez a légy régibb világi jellegű ünne­pély. Zrínyi zászlótartójá­nak, Jurán,ics Lőrincnek cgv kései leszármazottja még 1833-ban alapítványt tett a várvédők emlékére és azóta minden év szeptember 7-ét —- Zrínyi“ és társai kirohaná­sának napját — a hősök tiszteletének jegyében ülik meg Szigetváron. A vár udvarán meggyúj­tották az ünnepi lángot a hősök emlékezetére. Majd látványos zászlójátékra került sor a Szigeti veszedelem cí­mű eposz V. éneke alapján. Miközben egy versmondó a költemény sorait recitálta, az úttörők különböző színű zászlókkal tették le Zrínyi és huszonnégy hadnagyának es­küjét, amellyel megfogad­ták, hogy utolsó leheletükig védelmezik a Szigeti várat a túlerőben levő törökök ellen. Koszorút helyeztek el a had­vezér: Zrínyi Miklós és a várkapitány: Horváth Márk szobrainál, valamint a hő­sök oroszlános emlékművé­nél. Szlovl-üiaiyar áruházi hetek 1975. SZEPTEMBER 8-TÖL 20-IG Mezőkövesden A MATYÓFÖLD ÁRUHÁZBAN — olajradiátorok, tűzhelyek, kályhák, •— férfi, női, gyermekcipők, — ruházati cikkek, — egyéb műszaki áruk, — édesipari termékek stb. A 300 Ft értéket meghaladó szlovák áru vásárlása esetén TOMBOLAJEGYET ADUNK vásárlóink részére Kisorsolásra kerül: 10 000 Ft értékben több értékes iparcikk és ruházati áru Sorsolás: 1975. szeptember 30-án de. 9 órakor A MATYOROZSA VENDÉGFOGADÓBAN MEZŐKÖVESD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom