Észak-Magyarország, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-13 / 189. szám
! Kevés és elavult Csökkentett munkaidő! és a nyitva tartás A közművelődési könyvtárak gyermekkönyvi á r-ájlo- manya a mai napig sem „heverte ki” azokat a visz- szaeséseket, amelyek az 1970- es évek elején érték, s amikor a könyvbeszerzési keretek csökkénése miatt elsősorban a fiatalok részére vásárolt könyvek körét és számát „zsugorították”. S ha mindehhez hozzátesszük még azt is, hogy a könyvtárellátó által forgalmazott gyermekirodalom az összes kiadott műveknek csak 7 százaléka, talán még inkább érzékletessé tesszük: nem kis erőfeszítést .kíván, hány a gyermekkönyvtárak, illetve könyvtári részlegek állományát legalább szinten tartsák a könyvtárosok. Már csak azért is, mert a könyvtári állománynak éppen ez a része avult el a leggyorsabban, s egy felmérés adatai szerint három újonnan beszerzett könyvvel szemben kilenc kerül törlésre. Azaz, ennyit ki kell selejtezni legalább az állományból azel- rongyolódás miatt. Jelenleg Borsodban, a kiselejtezésre kerülő könyvek 50—70 százaléka a gyermekirodalom kategóriájába tartozik. S talán még magasabb is lenne, há néhány helyen — nem tartva az állománycsökkenéstől — nemcsak lényegileg, hanem formailag is leírnák a már használhatatlanná vált könyveket. • Sok helyen ugyanis évek óta raktárban. vagy pincékben őrzik becsomagolva azokat a könyveket, amelyek a leltár szerint még a könyvtári polcokon varinak, Igaz, az elmúlt két esztendőben ismét növekedett az az összeg, amelyet a könyvtárosok vásárlásokra fordíthatnak, de a gyermek- könyvállomány gyarapodása rendkívül. lassú, csakúgy, mint a megrendelt új könyvek beérkezése a könyvtárba. Pedig nem új megállapítás, hogy a közművelődési, önművelődést, s ezen beiül az olvasási igény felkeltését már gyermekkorban kell megkezdeni. A közművelődési munkát elemezve , az MSZMP Központi bizottsága olyan megállapítást tett. hogy „nem kielégítő az ifjúság — és különösen a gyermekele —. a jövő közösség érdeklődésére számot tartó, igényeiket. ízlésüket kielégítő és jó irányba befolyásoló művészeti alkotások száma és színvonala". Nos, ezt a megállapítást látszanak igazolni a gyermekkönyvtári ellátásban a már idézett adatok, tényeit, amelyeket egy közelmúltban megtartott szakfelügyeleti vizsgálat is rögzített. S ha már hivatkozunk erre a vizsgálatra, akkor érdemes idézni azokat a javaslatokat is, amelyek épp a tapasztalatok birtokában születtek meg. Mindenekelőtt figyelemre méltó az a javaslat, hogy évente bizonyos összeget biztosítani kellene a könyvtárakba a gyorsan elhasználódó, de még megmenthető könyvek költeté- sére. Ugyanakkor a valóságos állapotnak megfelelően kellene selejtezni a gyermekrészlegekben is. S ami a, legfontosabb, jó lenne, ha az állománygyarapításon beiül a közművelődési könyvtárak nagyobb figyelmet szentelnének a gyermekirodalom beszerzésére. Ehhez azonban a kiadóknak is többet kellene törődniük azzal, hogy a 14 éven aluli fiatalok számára megfelelő szépirodalmi és ismeretterjesztő műveket jelentessenek meg. Mert igaz ugyan, hogy a gyermekek részére elsősorban az iskola az ismeretszerző forrás, viszont . épp az oktatáspolitikai határozat szorgalmazza az önművelődési igény felkeltését. S bár iskolai könyvtáraink örvendetesen gyarapodnak, a közművelődési könyvtárhálózat feladatai sem kisebbedtek a gyermekek és a fiatalok olvasóvá nevelésében. Cs. A. Egy évvel ezelőtt vezették be a kereskedelemben a 44 órás munkahetet. Egyikr másik kereskedelmi vállalat érthető aggodalommal nézett a premier elé, hiszen addig is létszámgondokkal küszködlek. A 44 órás munkahétre való átállás az 1600 bolti eladót foglalkoztató Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál azt jelentette, hogy hét nap alatt 6400 óra kiesésével kellett számolni. Mátyás Lajos, a vállalat igazgatója elmondta, hogy egy évvel ezelőtt körülbelül hetvennel nőtt a bolti dolgozók létszáma és a korábbihoz képesten agy óbb ütemben gépesítették az élelmiszerüzletekben adódó munkákat. Ennek köszönhető, hogy a nyitva tartási idő mindössze két-három százalékot csökkent a megyeszékhelyen levő 223 boltban. A fővárosban nemrégiben új nyitva tartási rendet vezettek be, amelyik lehetővé teszi, hogy a kétműszakos boltok szombatonként korábban zárhatnak. Várható-e Miskolcon is hasonló változás? — Bizonyos módosításokra Miskolcon is szükség lesz, ami nem azt jelenti egyértelműen, hogy csökkentjük a nyitva tartási időt. Az igényeknek megfelelően előfor-. d.ulhat, hogy egyes boltokban az eddiginél is tovább lehet majd vásárolni, mint eddig. Az ésszerűség határain belül változtatni, csökkenteni kell a vasárnapi nyitva tartás idejét. A szomszédos szocialista országok kereskedelmi tapasztalatai is bizonyítják, hogy semmi sem indokolja az áruházak, vagy boltok vasárnapi félműszakos nyitva tartását. Jószerivel úgy néz ki, hogy vasárnap már csak azok a vevők keresik fel az üzleteket, akik elfelejtettek valamit megvenni, vagy éppen azért mennek be, mert lái- ják, hogy a bolt nyitva vari. — Indokolja a vasárnapi . nyitva tartás csökkentését az is. hogy emiatt túlórát kell elrendelni, hiszen a vasárnapi fél műszak is egész napnak számít. A bolti dolgozók a fél műszakért járó szabadnapot különféle indokokkal lehetőleg akkor veszik ki, amikor az üzletekben közismerten a legnagyobb a forgalom. Emiatt aztán éppen a nehéz napokon kevés az eladó. Nagy gondot vett le a vállalat központja a boltvezetők, helyőitesek válláról azzal, hogy helyettük bizonyos adminisztrációs munkákat elvégeznek. Az ügyvitelgépesítés magas színvonalát bizonyítja, hogy napjainkban a bolti készletek nyilvántartását, az áruforgalmi jelentést is a központ vállalja az Élelmiszer Kis- kex’eskedelmi Vállalatnál. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál a létszámbővítés egyúttal azt hozta magával, hogy nőit a szakképzetlen bolti eladók száma. Mivel az új dolgozók többsége fiatal, számukra a szakmai képzettség megszerzéséhez szükséges feltételeket is biztosítani kell. Az évente 1 milliárd 250 millió forintos forgalmú vállalat az ellátás színvonalának javítása érdekében az oktatási költségeket is fizeti. Amíg a fővárosban az alig egy hónapja érvényben levő új tanácsi rendelet következtében egyes kerületekben érezhetően változott, átmenetileg romlott az ellátás színvonala, Miskolcon a 44 órás munkahét bevezetése csak igen kevés bolt nyitva | tartását érintette. Reméljük, ! hogy a várható intézkedések után sem szenved csorbát a vásárlók érdeke. Ugyanakkor nem lehet közömbös, hogy az 1600 bolti eladó mennyire rendelkezhet nehéz munkája után a szabad idejével. Hiszen többségük. — 80 százalékuk — nő, gyermekeket nevelő édesanya. Nagy József APROHIRDETESEK Megbízható ügyes kislányt felveszek. Kézimunkaüzlet, vásárcsarnok, Búza tér. Két db nagyméretű kerti ernyő, kél. db permetezőgép, három db agy, kel. db szekrény es több aprosag eladó. Cím: Dugonics utca 21. fiz. Megtekinthető délután 5 órától. Olcsón eladók használt Danuvia es Pannónia motorkerékpárok. Érdeklődni lénél: 18-288. Cím: Posta , munkásszállás. Reptéri bekötő út. Camping (lengyel, sátras) utánfutói Mádon 1600 négyszögöl szülő terméssel is eladó. Tel,: 38-182, 18 órától. ____ 1 700-as Opel I: ■■ , 1964-es, alkatrészként eladó. Miskolc. Zom- bőri u. 3. Illés.______ K étszemélyes összerakható POUCH túrakajak, vadonatúj, eladó. Erd. du. 15-től. Gagarin u. 32., I. cm. 2. Nagyméretű oln.i- e s tin é i vy ek el a d o k. Érdeklődni csle. fél 7- töl 8-ig. Telefon: 38- 077. Törzskönyvezett ku- v«sz kan kölyökkutya eladó. Érd.: 13- 880, du. Mély gyermekkocsi eladó. Kossá Tslván u. 39. Martin telep. Fikusz ccá. 200 levéllel eladó. Schiller, Rudabánya. Rózsa- völgy u. 57. sz^ Eladó 223-as War- szawa, a lka trés 7 k é n t is, rendszám nélkül, 1 db sárvédő, 2 db új gumi és egy‘éb alkatrészek. Érd.: szombat-vasárnap egész nap. Ernőd. Kossuth v. ion. Tas nádi. Törzskönyvezett szülőktől dobermann- kölykök eladók. Miskolc, in. kér., Bodrogi Zsigmond u. 24. rcl.: 51-857. Érd. 16 óra után» Jó állapotban levő P—20 eladó. Árpád u. 11. __Diósgyőr._ J ó állapotban levő 4 személyes rekamió eladó,. Érdeklődni: Pásztó .Jenő u. 88. Eladók: háromajtós barna (bolgár) szekrény, négyszemélyes rákamié, étkezős asztal, Zsuzsi kötőgép, gyermekkerékpár (variálható 3 kerek űré), fényképnagyító, 90x 150-es subaszőnyeg. Katowice u. 27.. i/i. Hálószoba, kombinált szekrény, asztal, székekkel, festmények eladók Kapósban n c, Petőfi 31. __ E ladó egy világos hálószobabútor, 1 re- kamié, egy cbedlő- szekreny, sezlon. Tetemvár, Felsősor 160. GAZ fiO-es raj kocsi eladó. Miskolc, MáVx K. 29.______ E ladó 1 db tizedes- mérleg súlyokkal. Hc- iőctíaba, Szirma u. >3. Üj Velorex gépjármű, rokkantnak való, most vizsgázott, cinci ó. Mohácsi József. 3508 Miskolc, XT., Kő u. 33._____________. K ovácsiéról - vennék, ha nem működik is, megfelel. Kóla, Edc- lény. Borsodi_u_.__H6. B écsi zongora 8000 Fl-ért eladó. Miskolc, Széchenyi u. 83., E/6. PáncéltOké* rövid zongora igényesnek eladó. Tel.: 72-001. Jáwa 350-es eladó. Sárospatak. Sáliul u. <it. sz. Érdeklődni tel.: Sárospatak 309. 11—14 óráig. Eladó egy jó állapotban levő olajbojler és egy Minikalor olajkályha. Miskolc. Dérte ovit s Gyula u. 11. Másfél szobás szövetkezeti lakást cserélnék nagyobb* tanácsiért. Napközben: 36- 134-es tel.; este: 36- 422. Bútorozott szoba külön bejárattal, 2 diákfiúnak kiadó. Miskolc, Bacsó Béla u. 18._________ __________ K étszobás családi ház sürgősen eladó. Sajószentpéter, Kossuth__u. 89. sz.__alatt. E gy szoba albérletet keresek fürdőszoba- és konyhahasználattal, Lenin város, vagy közelében, 3 gyermekes családnak 1 évre. Felsözsolca, Zalka Máté u. 14. Fiatal házaspár egy gyerekkel bútorozol t albérleti szobát keres, fürdőszoba-használattal. Ajánlatokat 13-513-ás telefonon, mindennap 18 órától. Beköltözhető belvárosi kétszoba-komfor- los, gázfűtéses lakás átadó. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérem, „Vidéki is érdeklődhet” j éjig érc_____ Kct ipari tanuló fiú szállást kaphat. Középszer U. 6., 4/1. Avas-dél.______________ k étszobás kertes ház, 750 négyszögöl víkencltelek eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Göiömböly, Szoláresik Sándor 10.. esti órákban. Jól termő szőlő és szántó az emődl szőlőhegyen, főútvonalhoz közel, öregség miatt, megosztva is eladó. Érd. személyesen, vagy levélben. özv. Tirkala Ferenc- rié, íi' lőkeresztúr. Elcserélném Torontáli utcai egyszobás tanácsi lakásomat egyszobás, kertes lakásra. megegyezés szerint. Leveleket a Magyar Hirdetőbe kérem, ,,Sürgős 293 062’’ jeligére. Kiadó lakás Szirmán. Magyar László u.__40. sz.___________ K i lián-dél! kétszo-. bús, összkomfortos szövetkezeti . lakás készpénzért és hitelátvállalással eladó. ,,Szeptern bér 293 026” jeligére a hirdetőbe.. Pince eladó. Nagy- avas, Lajos sor 309. Érdeklődni: Miskolc, Hadigokkant u. 60. Kertes családi ház ftladó. Diósgyőr, Tölgy u. 1/a. Érdeklődni: egész nap.___________ Erényében 310 négyszögöl kiskert szerszámtárolóval eladó. Víz bevezetve. Tel.: 73-704, 17 óra ulán._ Tízhó n após ki s fi a primal albérletet keresünk. Lehetőleg családi ház és külön bejáratú szobát. „Sürgős 287 962” jeligére a hirdetőbe, _ G yermektelen házaspárnak fizuterén szoba-konyha kiadó. Miskolg, III., Árnyas u. 16. Selyemréti kétszobás TI. emeleti lakást cserélek, 2 vagy 1+2 félszobásra. BÚlgárföldtöl Diósgyőrig V. emelet- ig. Telefon: 38-948. Menyasszonyok, figyelem! Elegáns ruhákból kölcsönözhetnek „Csillánál". Kun Béla 2.________________ E lveszett egy sárga német boxer kan, vasárnap este a Pet- neházy bérházaknál. Megtalálóját, .nyomravezetőjét magas jutalmazásban részesítem. Kulcsár, Park u. 19. Tejelőn: 34-699.__ Í Jj menyasszonyi ruhákban válogathat Nagyné kölcsönzőjében. Rákóczi u. 1., I. SÖtéf kapunál.________ 8 —10 éves fiaim mellé pótnagymamát keresek, családtagként. Érdeklődni este 18—io óra között. Bernáth Béláné, Győri kapu 71., III. cm. 2. 41/173, dvátt fór1*i ismeretség hiányában ezúton keres korban hozzáillő egyedülálló dolgozó nőt. házasság céljából, aki szereti a jó és 6zép társas- életet és 14 éves fiamnak megértő édesanyja lenne. Lakás van. Csak • fényképes levélre válaszolok. Leveleket „Így élni jó 293 027” jeligére a hirdetőbe várom. Csccscmömcrlcgct kölcsönzők. Kun Béla u. 13., fszt. 9., hátul balra. 57/172, magányos özvegy nyugdíjas keres szintén magányos özvegy myugidijas asz- szonyl, 60 évesig, aki miskolci berendezett lakásomba jönne, házasság céljából. Csak kézzel írott levelekre válaszolok. „Jön a tél 287 994” jeligére a hirdetőbe. Orosz nyelvből korrepetálást, vizsgára felkészítést vállalok. „Orosz” jeligére a kiadóba. Delpzáka! alkalmaznak Felveszünk tetőfedő, bádogos, szigetelő, üveges szak-, vagy betanított munkásokat, vízvezeték-szerelőt, kubikosokat, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: LKM XII. sz. kapu, KGYV, Bernjén elvtárs. Telefon: 34- 215, 7—15 óráig. A Pamut fonóipari Vállalat Miskolci Gyára felvételre keres gyors- és gépírókat, azonnali belépéssel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a munkaerő-gazdálkodáson. Felveszünk gépírni tudó 1 fő női munkaerőt szerződéses munkaviszonnyal, hosszabb időre. Érettségi szükséges. Jelentkezni lehet a Miskolci Vizvczcíék- szerclő Szövetkezet elnökénél. Miskolc, Baross Gábor u. 21—23. Azonnali belépéssel felveszünk a csatornaépítő részleghez gyakorlattal rendelkező gyors- cs gépírót, kalkulátort szakvizsgával rendelkezők előnyben, továbbá csatornaépítő betanított és segédmunkásokat. Jelentkezni lebet a B.-A.-Z. megyei Talajé rő-gazd á Ik od ási Vállalatnál, Miskolc, Fonoda ti. 2. sz. alatt a részleg vezetőjénél. A Beton- és Vasbetonipari Müvek azonnali belépéssel alkalmaz nehézgépkezelőket, valamint közúti jogosítvánnyal rendelkező munkagépkezelőt. Jelentkezés a gépkocsiclöadónál. József A. u. 23—27. Kezdő gyors- és gépírót felveszünk. KTV, Miskolc, Hunyadi u. 14. Férfi segédmunkásokat felvesz a Miskolci Likőrgyár. Miskolc, Partizán u. 13. Tapolca, Iglói úti turistaházba éjjeliőrt azonnal felveszünk. Jelentkezés a helyszínen a gondnoknál, Borsod Tourist idegenforgalmi Hivatal, Miskolc, Széchenyi u. 56. A postagarázs felvesz katonai szolgálatot letöltött gépkocsivezetőket, szcrvizmunkásokal, au- l ószerelőket, autóvillamosság- szerelőt. Cím: Posta Gépjármű Szállítási Üzem, Miskolc, Blas- kovics u. 3. A Miskolci Nemzeti Színház azonnali belépéssel díszlet festőt és fcslékkeveról keres. Jelentkezés a színház műszaki felügyelőjénél történik. Rái M KláSlifás KOSSUTH RADIO 8.20: Operakórusok. — 8.40: A Rádió Kabarészínházának különkiadása. II. rész. — 10.05: Gye- ' ' rekeknekf — 10.30: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 13.40: 11.1. Magyar! Imre népi zenekara játszik. — 14.19: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. — 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.10: Harsan a kürtszót — 15.50: Polkák. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A Kalocsai pol-beat együttes felvételeiből. — 16.16: Nód- dalok, néptáncok. — 17.05: Külpolitikai figyelő. 4j- 17.20: Liszt zongoramüvei — XXVII. rész. — 17.42: Bérspirál. — 17.57: Zenekari muzsika. — 19.25: Kovács Lajos nótákat énekel. — 19.42: Gondolat. — 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 21.30; Háttérbeszélgetés. — 22.20: Vers és dal. — 22.57: Zenés játékokból. — 0.10: Két B ritte n- kórusmü. PETŐFI RADIO 8.05: Klasszikus operettrészletek. — 8.50: Tíz pere külpolitika. — 9.03: Kamarazene, — 9.50: A szakszervezet tárgyalta. Riport. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: Mezők, falvak éneke. — 12.19: De Falla: Pedro mester bábszínháza. Egy- i'elvonásos opera. — 12.55: Néhány perc tudomány. — 13.03: Kórusok, hangszerszólók. — 13.40: Orvosok a mikrofon előtt.. —■ 14.00: Kettőtől hatig... — 18.05:. Külpolitikái figyelő. — 18.20: Fiatalok hullámhosszán. — 20.00: A svájci ünnepi játékok zenekarának hangversenye. — 20.55: Ady Endre versel. — 21.10: A hangversenyközvetítés folytatása. — 22.00: Verbunkos muzsika. — 22.20: Szórakoztató zene Moszkvából. — 23.15: Olasz kamaramuzsika. A MAGYAR radio miskolci stúdiójának műsorából (a 189 m-es hullámhosszon, 17.30—19 óráig) 17.30: Műsorismertetés, hírek 17.35: Üzemeink életéből: A Sátoraljaújhelyi Dohánygyárban A Miskolci M üanyagfeldoí- gozo Vállalatnál . Nótacsokor 18.00: Borsodi tökőr — * stúdió krónikaműsora 18.15: Sanzonok Női dolgok, női gondok: Pedagógusnők két. tanév között. — Jakab Mana riportműsora A megye sportéletéből Előadó: a szerző! 18.55: Hírösszefoglaló, időjárás jelentés, műsorismertetés Televízió Miskolci Galéria: Anatóliai szőnyegek. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Jubileumi karikatúrakiállító« » miskolci Kossuth Művelődést Házban. Megtekinthető délelőtt ni órától este 6 óráig. Dómján József grafikai kiállítása a sárospataki galériában. Megtekinthető délelőtt 8 órától «sie 6 óráig. Rendezvény ___ B eal-műsor a diósgyőri várban este 7 órakor. Nyári gyermekfoglalkoztató*» a Rónai Sándor Művelődési Központban délelőtt 9 órától. Térzene a Győri kapui lakótelepen . délután 5 órakor. A Sprint együttes előadás« a diósgyőri várban este 7 órakor. Mozi BÉKE DK, HÉT TONNA DOLLÁR Szí. magyar film 16 éven felülieknek 1 Kezdés: 10 órakor DU. VOLT EGYSZER EGY ZSARU Mb. szí. francia—olasz film Felemelt helyár! Kezdés: f. 4, hn. 6 és fi órakor HÍRADÓ MOZr Béke filmszínházban MAGYAR HÍRADÓ * RÖVIDF1LMEK Előadás de. 9—10 óráig Egységes 3 Ft-os helyári KOSSUTH DE. Mr. SÜKET TRÜKKJEI Szt. amerikai film Kezdés: X» 9» f. 11 és f. 1 órakor DU. Mr. ,SÜKET TRÜKKJEI Szí. amerikai film Kezdés: í. 3, hn. 5 és 7 órakor TAPOLCA-KBRT MACKENNA ARANYA Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 8 ^irakor SAGVAKI A UTÓ Szí. magyar film Kezdés: 7 órakor STADION KEBTMOZí BALSZERENCSÉS ALFRED Mb. szí. francia film Kezdés: 8 órakor SZIRMA SIVATAGBAN, ŐSERDŐBEN I—JT. Mb. lengyel film t Dupla helyár! Kezdés: £. 7 órakor BUDAPEST 1. MŰSOR 9.00: Tévétorna ílsm.). — 9.05: Delta (ism.). — 9.30: Az aranyrablók. XI. rész: Az arany csináló (ism.). — 10.20: .Játék a betűkkel (ism.). — 1,0.45: Hazánk, Magyarország (színes). A falu (ism.). Dokumentumfilm-sorozat. — 11.10: Kaktuszok, kolibrik, orchideák (6zínes). NSZK dokumcntumfilm (ism.). — 17.13: Műsorismertetés: — 17.15: Hírek. — 17.21: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 17.35: Júlia (színes). A Szovjet Televízió rövidfilmjc. — 18.05: Radar. — 18.50: Nyolc óra tíz percben (színes). Dokumentum- film-ctűd. — 19.00: Reklámműsor. — 19.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.J0: Esti mese (színes). — 19.30: Tv-hir- adó. — 20.00: A nagy szünet (színes). Magyarul beszélő szovjet film. — 21.45: Csepel (színes). Dokumentumfilm-sorozat. II. rész. — 22.10: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Még egyszer! Ismétlés a júliusi műsorokból. — 20.0t: Veszély az utakon. Dokumen- lurnfilm-sorozat. 1. „Az embernek elpusztulhat így a családja”. 2. „A járdán megy egy ember” (ism.). — 20.30: Csehov: A dohányzás ártalmasságáról (ism.). — 20.50: Tv-hiradó 2. — 21.10: „Nekünk találkozni kellett.” Záray Márta és Vámosi János műsora (ism.). — 21.40: Hubay Miklós: Római karnevál (színes). Tévéjáték (ism.). BRATISLAVA 17.30: Fiatalok szemével. — 18.10: Autó-motor revü. — 18.40: Esti mese. — io.Oí): Tv-híradó. — 19.30: Mezőgazdasági magazin. — 20.00: A nagy győzelem. Bolgár film. — 21.40: Népdalok. — 22.10: Hírek. üözlesnéiiv A Miskolci Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy folyó hó 13-án 13.45 órától 15 óráig a Lenin téren tartandó nagygyűlés minfi az 1-cb, 1/A-s és az 1/D-s jelzésű autó- buszjáratokat a vasgyár érintése nélkül közlekedteti. A vasgyár és környéke villa mosszerel vényekkel közelíthető meg. Marx tér—vasgyár viszonylatban az autóbusz menet- és bérletjegyek a villamosokon Is érvényesek. Miskolci Közlekedési Vállalat CSEPEL 350-es, rendszám nélküli tehergépkocsi sít» a alkatrészként eladó Cím: AEÉSZ, Bodrog keresztül'. GYASZHÍnEK. halálozás , Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, rokon, munkatárs Székely László munkavédelmi felügyelő hamvasztás utáni búcsúztatása 1975. augusztus 14-én du. 4 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozójában. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk. anyósunk. nagymamánk és déd- mamánk özv. Jobbágy László- né szül. Csórni Veronika nyugdíjas mozijegyszedő 1973. augusztus 11-én elhunyt. Te- metése augusztus 13-án du. 4 órakor lesz a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy u legdrágább feleség, édesanya, nagymama és ló rokon Csengery Déncsné (néhai Ilronyeez Pál lelkész özvegye) életének 77. évében elhunyt. Temetése augusztus 14-én, csütörtökön 16 órakor az evangélikus temető ravatalozójából. A gyászoló család. Táviratcím: Jávorkai László- né, 3525 Miskolc, Szabó Lajos u. 5. Konyháim, étterembe női dolgozókat 1975. október 8-ig szer* •'édessel, 1 fő fiatal női dolgozót presszósnak állandóra, azonnal felveszünk SZOT-üdii- lök, Miskolc-Tapolca, Győri «*, 8.