Észak-Magyarország, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-08 / 185. szám
«PHÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 1S5. szám Ara: 80 fillér Péntek, 1975. augusztus 8. . Tűzijáték, tisztavalás, vízi- és légiparádé aignsztus 20-án Augusztus 20-án ismét megrendezik Budapesten a Parlament előtti Duna-sza- kaszon a hagyományos vízi- és légiparádét, a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen avatják néphadseregünk új tisztjeit, lesz tűzijáték ás — tájékoztatták az újságírókat csütörtökön a Magyar Néphadsereg, a Magyar Honvédelmi Szövetség és az Ifjú Gárda Országos Parancsnokságának képviselői. Elmondották, hogy a már esztendők óla kialakultaknak megfelelően délelőtt a Parlament előtti Kossuth Lajos téren sor kerül a Magyar Néphadsereg főiskoláin idén végzett lisztek ünnepélyes avatására. A hadnagyi, főhadnagyi csillagok büszke viselői 1971-ben kezdték tanulmányaikat a különböző főiskolákon, és négy esztendő alatt nemcsak a katonai ismereteket sajátították el, tanári, üzemmérnöki, üzemgazdászt diplomát is nyertek. A tisztavatást követően megkezdődik a vízi- és légi- parádéj amelynek rendezője ezúttal is a Magyar Honvédelmi Szövetség budapesti vezetősége. A bemutatón résztvevő katoták, MHSZ- sportolólc, ifjúmunkások, KISZ-fiatalok már javában gyakorolnak, gondos munkával készülődnek az augusztus 20-i bemutatóra. A parádé nemcsak szórakozást, látványosságot kínál — bemutatja a Magyar Néphadsereg és az MHSZ technikai eszközeinek egy részét is, és ízelítőt ad ■ abból, hogy vízen és levegőben milyen nagy felkészülést, ügyességet kíván a korszerű technika biztos kezelése. Délelőtt 11 órakor megszólalnak majd a fanfárok, elhangzik az ünnepi köszöntő, majd megkezdődik a budapesti honvédelmi nap. A Dunán zászlóval feldíszített szárnyashajók, motorcsónakok tűnnek fel, majd úszókompok hosszú során élp képek jelennek meg, köszöntik a fasizmus felett aratott győzelem, s hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját, pártunk XI. kongresszusát, alkotmányunkat. A nyitóképek felett a levegőben zászlós helikopterek húznak el, majd motoros- és vitorlázó repülőgépek következnek. A Duna-parton a korábbi esztendők tapasztalatai alapján félmillió érdeklődőre számítanak a rendezők. A nézők először láthatják majd a munkásőrök szárnyashajóit, utánuk nagy méretű vörös és piros-fehér- zöld zászlókkal tucatnyi motorcsónak következik. Ezután a levegő kínál látványosságot: Hollói Gáborné és Simon László motoros mürepülő- bemutalót tart, végighúznak a Duna felett néphadseregünk nagy sebességű harci repülői, majd helikopterekről csoportos ejtőernyős ugrásokat hajtanak végre. A parádé záróképeként a levegőben színes szalagokat eregető kétfedelű repülőgépek, a vízen színes füstöt húzó hajók vonulnak el. Augusztus 20-án este 9 órakor színpompás tűzijáték kezdődik, a petárdákat, röppentyűket hagyományos helyükről, a Citadelláról és a Gellért rakpartról lövik fel. Az idén egy Dunán úszó hajón is elhelyeztek kilövőcsöveket. Az augusztus 20-i parádé vendégei lesznek a VI. országos ifjúgárda-szemle résztvevői — a szemlét az idén augusztus 14—20. között rendezik meg. „Veszélyben a szabadság! Szét kell zúzni a reakciót!” — ezzel a címmel terjeszti a Portugál Kommunista Párt azt a röpcédulát, amelyen egységre szólítja ’fel az ország dolgozóit, demokratikus, antifasiszta érzelmű polgárait az ellenforradalmi erők féktelen támadásával szemben. Az MFA-val szövetségben mindenütt hozzanak létre népi védelmi és éberségi bizottságokat, hogy szétverjék a fasiszta bandákat, megvédjék a forradalom vívmányait, folytassák a szocializmus felé tartó demokratikus Portugália építését. A reakció nem győzött! A reakció nem fog győzni! — fejeződik be a PKP felhívása. A portugál miniszterelnöki hivatal csütörtökön bejelentette, hogy Vasco Gon- calves miniszterelnök megalakította új kormányát és a miniszterek pénteken letették a hivatali esküt. A kormányválság megoldásának bejelentését megelőzően, még szerdán késő este Lisz- szabonban ülést tartott az M FA háromtagú irányító csúcsszerve, majd Goncalves külön is tanácskozott Gomes elnökkel és az MFA más vezetőivel. A Copcon — a biztonsági erők — parancsnokságának szóvivője közölte: a parancsnokság fontos utasításokat küldött az alakulat valamennyi alcsoportjának az ország minden részébe. Ezek értelmében a legerélyeseb- . ben meg kell hiúsítaniuk minden további erőszakos cselekményt. Otelo Saraive •de Carvalho, a Copcon parancsnoka és Carlos Fabiao, a szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke csütörtökön Portóba utazott, a Portugália északi részében kialakult ■ helyzet tanulmányozására. A két tábornok az északi katonai körzet parancsnokaival megvitatja a fasiszta banditizmus ' megfékezésének módszereit! A Kismotor- és Gépgyár 3. számú mezőkövesdi üzemében i evolver esztergagépen készülnek a motoralkatrészek. Mai száraiéi iiiiiiiimiiiiiiiiniiiiiimm A létbiztonság reniszere (3. oldal) Hiányán és a megyében sokfelé (4. oldal) (5. oldal) Radioes tv-miser (7. oldal) A Miskolc városi Tanács vb«ülése apireÉn a távliellátás Tegnap — csütörtökön — délelőtt ülést tartott Miskolc megyei város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a városi tanácsháza kistermében. • A lejárt határidejű vb-ha- tározatok végrehajtásáról szóló jelentés után Miskolc távhöe Hálásának helyzete kerüli napirendre. A város hőellátási rendszere heterogén szerkezetű. Az új lakótelepek hőellátási szempontból zárt egységeit az összekötő területek fűtés- formája motiválja. Az egyedi és központi fűtésmód megosztása 78, illetve 22 százalék. (Természetesen a peremterületeken az egyedi fűtés jellemző.) Miskolc hőellátási rendszere két fő ’-észből tevődik össze: a táv- és központi fűtésből. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat „bérleményei” közül (21 510 lakás és 2389 egyéb bérlemény) 12 622 lakás távfűtéssel rendelkezik. A levegő tisztaságának védelmére szolgálna — nem beszélve a lakók kényelméről —, ha a további fűtéskorszerűsítéseket úgy oldanák meg, hogy a régi lakásokat bekapcsolják a távhőszolgáltatásba. Am erre még néhány ötéves terven keresztül — nincsen reális lehetőség. Egyébként a befejezéshez közelgő ötéves tervmost azon kell gondolkozni, hogy miként lehetne borsodi barna szénre építeni a távhőszolgáltatást? Ugyancsak megszívlelendő javaslat, hogy önálló lávhőszol- gáltaló vállalat megalakítása vált szükségessé. Mindenesetre ennek megvalósítása előtt is körültekintő tervezésre, felmérésekre lesz szükség, hiszen egyebek közt el kell dönteni, hogy városi, vagy megyei vállalat szükségesebb-e? Egyébként a közeljövő is sok gondot okoz a távhőel- látásban, hiszen az LKM már kiépített hőbázisa például csak a IV. ötéves terv végéig belépő lakások fűtését biztosítja. Az V. ötéves terv házgyári lakásépítéséhez új hőbázisok létrehozására és gerincvezetékek ki ép ilésére lesz szükség. Az LKM-ben éoülő fűtőmű a régi „keleti erőművel” összekapcsolva kiszolgálja majd az avasi ágon át az avasi városi-észt, valamint a „belvárosi ágon” keresztül a Győri kapui ösz- szekötő városrészt, a Bodó- tetót, a Jókai u. környékét, a belvárosi I. ütem és a Tetemvár alsó zóna területét, sőt szabad kapacitást biztosít a belvárosnak, melynek távfűtéses höellátása a légtisztaságot tekintve is tonlos. Ennek a kohászati höbáJönnek a Pénteken érkeznek Budapestre a kedves, várt vendégek, a lenini Komszomol tagságának küldöttei, s szombaton, augusztus 9-én ünnepélyesen megkezdődik az I. magyar—szovjet ifjúsági barátság fesztivál. A találkozót méltán minősítette a KISZ Központi Bizottsága az esztendő legszámottevőbb ifjúságpolitikai eseményének. Fesztivál, amely az előkészületekből ítélve, nemcsak nevében, hangulatában is vérbeli ifjúsági találkozó lesz. Hazánk felszabadulásának, a fasizmus felett aratott győzelemnek 30. évfordulója jegyében hívták ösz- sze, hogy kifejezze a magyar és a szovjet ifjúság békevagyát. demonstrálja a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt * bérpolitikájának támogatását. Á 'fesztiválon méltó módon emlékeznek majd meg á Szovjetunió történelmi szerepéről hazánk felszabadításában, s arról . a. felbecsülhetetlen segítségről, vendégeli amelyet a testvéri szovjet nép nyújtott a szocializmus építéséhez. Augusztus 8—16. között csaknem ezer szovjet fiatalt látnak vendégül a magyar ifjú kommunisták. A győzelem, a felszabadulás 30. évfordulója — ezt ünnepük a fesztivál résztvevői, így az első perceket az emlékezésnek szentelik. Szombaton reggel a két delegáció megkoszorúzza a Gellért-he- gyi Szabadság szobrot, s el- ( helyezik virágaikat a Szabadság téren is, a hazánk szabadságáért hősi halált halt szovjet katonák obeliszkjé- nél. A magyar és a szovjet fiatalok innen vonulnak át a Lenin-szoborhoz, ahol ünnepélyesen is bejelentik: megkezdődik a fesztivál. A vasárnap a városnézésé, vendégeink Budapest látnivalóival, nevezétésségcivei ismerkednek, majd az autóbuszok Törökbálintra indulnak, ahol a küldöttiek részt vesznek az ottani építőtábor munkájában. A Beton- és Vasbetonipari Müvek alsózsolcai gyárában a készterméket daruval rakják a vasúti kocsikba. Fotó: Laczó József ben 3422 lakás fűtéskorszerűsítése oldódik meg: majdnem kétezer lakás fűtéskorszerűsítésé például áz' altalános lakóház-felújítási munkákkal egyidejűleg valósult meg. (A kivitelezés dandárját a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat. miskolci üzemegysége végezte és végzi.) Nem vitás, hogy a levegőtisztaság szempontjából és hatásfokban is sokkal jobb a gáz, s az olaj is, .mint a szilárd tüzelőanyag, ám figyelembe vévé az általános eneraiaproblémákat, már zisnak az V. ötéves tervi fedezetigénye például több .mint 431 millió forint, a mostani' ötéves tervben pedig 187 millió forint. E két adat is hűen tükrözi, milyen roppant befektetés a távhő- ellátás fejlesztése, s már most további beruházásokon kell dolgozni. A végrehajtó bizottság ezután más napirendeket,, tárgyalt. többek között elfogadta az 1976. évi lakóház- felújítási címjegyzéket. Délben a vb-tagok autóbusszal a HCM-be, majd a húskombinátba látogattak. Világszerte ismerik Magyar eredményjelző táblák tájékoztatják majd a néhány hét múlva Algériában megrendezésre kerülő északafrikai játékok nézőit a legfrissebb sporteredményekről. A magyar szakemberek a napokban már felszerelték a VBKM VI LLESZ Gyára számítógéppel vezérelt eredményjelző berendezését. Ezek a gyár legújabb típusai, amelyek nemcsak a hagyományos állóképek, szám-, illetve betűcsoportok kivetítésére alkalmasak, hanem mozgóképeket is lehet rajtuk továbbítani, fekete-fehér technikával. Az algíri olimpiai stadionba, illetve a fedett sportcsarnokba szállított eredményjelző berendezés alkalmas filmek, televíziós műsorok egyenes, vagy felvett közvetítésére, sőt a versenyszámok döntő pillanatai lassítva vissza is játszhatók. Egyébként a magyar eredményjelző táblák és hangosító berendezések ma már szinte a világ minden táján megtalálhatók.