Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-22 / 170. szám
SPORT . SP CRT ♦ SPORT . SPORT * SPORT ♦ SPORT Vívó VB tenyerei iiélisiil fejezőül te... Sokunknak kesernyés maradt a szájíze, amikor vasárnap este 1c- vívták az <uloIsó döntőt is u budapesti, sorrendben XXXII. vívó- világbnjnokságon. A .hazai pályán (!) versenyző magyaroknak ugyanis ezúttal nem sikerült egyetlen aranyérmet sem szerezniük. Erre utoljára l!i«9-bcn volt példa... Igaz, bogy a nemzetek pontversenyében a Szovjetunió mögött a második lelt együttesünk, s ez hűen tükrözi az erőviszonyokat, ám az éremtáblázaton már csak az 5. hely jutott válogatottunknak a két ezüst- és 4 bronzéremmel. Egyetlen dolog kívánkozik még ide megjegyzésként: fegyvernemenként általánosan megállapítható, hogy az eddig legtöbb sikert elért női tőr- és párbajtőr- csapatunk fölött bizony eljárt az idő... A versenyzők az évek múlásával ugyan nem veszítettek tudásukból, most is a legjobbak közé tartoznak, ám a fiatalos lendület, a kür.denlludás mintha alaposan megkopott volna. Egyetlen kivétel ez alól kardválogatottunk, amely a mezőny többi csapataihoz mérve is igencsak fiatal. Es a döntőben csak rosz- szabb találatarányával szorult a Szovjetunió mögé a második helyre! Férfi tőrözőink fiatalok, ám az ő tudásuk meglehetősen szerény . . . összevetve mindent az idei világbajnokság meglehetősen vegyes érzelmeket keltett bennünk. Az eredmények elmaradtak, s ez egyáltalán nem biztató jel a montreali olimpia előtt. Egyes fegyvernemekben nem ártana némi frissítés, fiatalítási Az utolsó versenynapra egyébként egyetlen döntő, a párbajtőrcsapatok fináléja maradt. Együttesünk az elődöntőben vereséget szenvedett Svédországtól, s így csak a 3. helyért mérkőzhetett Svájccal. Biztos magyar győzelem született, válogatottunk a bronzérmet szerezte meg. A döntőben Svédország megvédte világelsősegét, miután az NSZTv-t megverték, továbbra is Edlingék maradlak „uralmon”. Kajak-lens Szombaton és vasárnap rendezték meg Ráckevén, az Angyali sziget és, a Duna-híd közötti phna-szakaszon az országos junior. ifjúsági, serdülő eszkimó-indián kajak-kenubaj-, nokságot. Általában nagyszerű versenyeket vívtak a részvevők, kielégítő volt a színvonal. A borsodiak közül a leninvárosi sportolók szerepeltek a legjobban, akik remek eredményekkel a tarsolyukban tértek haza. A diósgyőriektől többet vártunk, az MVSOsck pedig azt nyújtották, amire számítottunk. Az első napon a serdülő PK— 1. 500 méteres távon Rakusz Eva (LMTK) győzött. A kenu egyes 1000 méteres versenyben az ifjúsági fiúknál az MVSC-s Hajdú crt elsőként célba, aki 500 méteren második lett. a serdülők PK—I. 500 méteres távon a diósgyőri Juhász—Irmai páros a 3. leti. PC—1. 1000 méteren az ugyancsak diósgyőri Szabó a második helyet szerezte meg. Vasárnap, a befejező napon már több helyezés jutott versenyzőinknek. A serdülő PK—TV. 1000 méteren a DVTK négyese győzött. Tagjai: Juhász. Irmai. Graffjódi, Váraljai. A PC—VII. 500 méteren ugyancsak diósgyőri győzelem született, a Kalina. Sipos, Juszel, Kaiser, Orosz, Kertész, Bigda hetes, magabiztos versenyzéssel lett első. Rakusz úlnbb győzelmet szerzett a serdülő leányok PK—I. 2000 méteres versenyében. Az eszkimó EK—I. 2000 méteren, a 4. korcsoportban a diósgyőri Cseh bronzérmet nyert. Az ifjúsági fiúk K—II. 5000 méteres versenyében a Várföldi—Valkó- (DV- TK) páros második lett. A C— Vll. 5000 méteres hosszútávon a diósgyőrieknek a 2. hely jutott. Az eszkimó fiúk EK—I. 2000 méteres versenyében Volcsányi (DVTK) a győztes mögött ért célba, ezüstérmet nyerve. A 2. korcsoportban a leninvárosi Bodnár bronzérmet szerzett. Az egyesületek közötti pontversenyben a borsodiak nem kerültek a legjobb hat közé. Nyári stverseny BökkszsHlkereszten A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Papp J. BE aiszak- osztálya szombaton/és vasárnap nagy sikerű görsíverqényt rendezett megyei és fővárosi sportolók részvételével. A magyar sí válogatott keret tagjai is szerepeltek. Az első napon az óriás műlesiklást rendezték meg. 303 méteres távon, 34 kapuval nehezített pályán. Pompás látványt nyújtottak és ' igen hasznosan „mutatkoztak be” a BVK-ban gyártott színes műanyag rudak- ból készült kapuk. Az első nap szépséghibája, a verseny közben alázúduló nyári zápor volt. Emiatt mintegy másfél órán keresztül szünetelt a verseny, örvendetes eseménye pedig a Papp J. SE versenyzőinek nagyszerű szereplése volt. Az első nap végeredményei, óriás műlesiklás, női serdülő: 1. Apjuk 1. (OSC), 2. Apjok Zs. (OSC), 3. Tavassy (Papp .1. SE). Csapatversenyben: 1. Papp .1. SE. Fiú serdülő: 1. Kékesi (Papp ,1. SE), 2. Völgyesi M. (Bp. Honvéd), 3. Völgyesi R. (Bp. Honvéd). Csupatverseny- ben: 1. Bp. Honvéd, 2. Papp ,T. SE. Férfi ifjúságiak: 1. Krlston (Papp J. SE), 2. Fejér (Bp. Honvéd). 3. Rózsa (Papp J. SE). Férfi felnőttek: i. Tamás (Papp J. SE). 2. Kovács (Papp J. SE), 3. Csermák (Bp. Honvéd). Az első versenynap női 'abszolút győztese Apjok (OSC) a férfi győztes Kriston (Papp J. SE). Vasárnap nagy érdeklődés mellett, kitűnő időbon. jó talajú pályán, a műlesiklással folytatták a sízők nyári versenyét. A pálya hossza 260 méter volt. Az , első futamban 35. a másodikban 20 kapuval nehezítették a versenypályát. Az előző napi győztesek győzelmüket megismételték. A végeredmény ígv alakult, női serdülők: ). Apjok I. (OSC). 2. Tnvassy (Papp J. SE). 3. Apjok ZS. (OSC). Fiú serdülők: 1. Kékesi (Papp .1. SE), 2. Völgyesi A. (Bp. Honvéd). 3. Gönczi (Bp. Honvéd). Ifjúsági fiúk: i. Krlston (Papp J. SE), 2. Szkaszkó (Papp .1. SE). 3. Fejér (Bp, Honvéd). Felnőttek: 1. Tamás (Papp J. SE), 2. Kovács (Papp .1. SE), 3. Tamás (Papp J. SE) eredményesen szerepelt Tóth (Papp J. SE). Valamennyi kategória csapatversenyét a Papp j. SE nyerte. Az abszolút sorrend így alakult: l. Krlston, 2. Tamás, 3. Kovács, 4. Kékesi, 5. Szkaszkó (valamennyi a Papp J. SE versenyzője). A versenyen jelen volt Kovács Barna, a Magyar Si Szövetség/ kapitánya, aki a látottak alapján a közeljövőben az úgynevezett gleccser táborba meghívta a magyar válogatott kérd tagjaként, a legeredményesebb miskolci versenyzőt, Kris- ton Sándort. Atlétika Szegeden ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a 10. nemzetközi maratoni futóverseny. Huszonnégy "külföldi és 41 magyar versenyző sorakozott fel a rajtnál. Kellemes időben, nagyon lassan kezdett a mezőny. Tíz kilométernél két lengyel versenyző húzott el, de később felzárkózott melléjük a magyar Tóth Gyula is. Hatos élboly alakult ki, majd a vége élőit a lengyelek újból erősítettek, s az első. valamint a 3. helyet szerezték meg. Közéjük egy román futó ékelődött be. Tóth Gyula a legjobban szerepelt a hazai sportolók közül, a 4. helyen érkezett cé'bn. Vinezc * (DVTK) a 7.. Bán (ÖKSE) a 13. iett.. Csapatversenyben 1. az ÖKSE. A Népstadionban n. osztályú atléták részére országos bajnokságot rendeztek, melyen általában elég népes mezőnyök vettek részt. A borsodiak közül a férfiaknál a súlylökő Varga (DVTK) a 2. lett. eredménye: 17.06 méter. A folytatásban sem nagyon ment a versenyzés atlétáinknak, s a női 300 méteres síkfutásban mindössze egy szerény 4. helyezésre futotta a DVTK-s Fcjjelné Jóvoltából. ★ A felnőtt középtávfutók részére a ll. o. bajnokság után vasárnap meghívásos versenyt rendeztek. A 2000 méteres nkndályfutást a kazincbarcikai Siető nyerte. Falusi tallózók spartakiódja Kaptár Nem fogadta kegyeiig az időjárás a falusi fiatalokat. Ugyanis a XXrv. falusi dolgozók spar- takiádia atlétikai megyei döntőjét megelőző napon hatalmas zápor zúdult a leninvárosi sporttelepre. ahol a megyei döntőt rendezték és a versenypályáról még- a verseny kezdete előtt sem sikerült a vizet eltávolítani. Az egyik kanyarban hatalmas tócsa éktelenkedett. A figyelmes vendéglátó mező- csáti járás és Leninváros sportvezetői hatalmas transzparenseken üdvözölték a vendégeket. Zászló- díszt öltött az LMTK sporttelepe és a zászlóvivők egész sora haladt be elsőnek a pályára az ünnepélyes megnyitó alatt. Zászlófelvonás után dr. Greiz László, a járási hivatal elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük Varga Gábornét, a megyei tanács elnökhelyettesét. Havasi Bélát, a megyei pártbizottság munkatársát. Papp Gázsi Imrét, a megyei sporthivatal elnökét. A színpompás megnyitót 3 órás verseny követte, melynek keretében nagy küzdelmet vívtak n falusi fiatalok, akik főleg az ugró és dobó számokban értek cl kiemelkedő teljesítményeket. A nyári spartakiád pontversenyét az ózdi járás, míg a nyári és téli spartakiád összetett pontversenyét n vendéglátó mezőcsáli járás hódította el hosszú Idő után. a harmadik helyezett miskolci járástól. Az atlétikai verseny megyei döntője a következő eredményeket hozta. Nők: 100 m: 1. Tóth (Mezőkövesd j.), 2. Szűcs (özd j.). 3. Bor (Encsj.), 400 m: 1. Hajdú (Mezöcsát j.), 2. Huszár (Mezöcsát j.). 3. Ru- zsinszky (Özd j.). Spartakiád váltó: 1. Mezőcsáli járás. 2. Ózdi járás, 3. Sátoraljaújhelyi járás. Magasugrás: 1. Tóth (Mezöcsát j.). 2. Bor (Encs j.), 3. Ciprus (özd j.). Távolugrás: 1. Ruzsinszky (özd j.), 2. Tóth (Mezöcsát j.), 3. Ligeti (Encs j.). Súly lökés: 1. Lakatosné (Miskolc j.), 2. Do- moszlainé (Miskolc j.), 3. Petrus- ka (Mezöcsát j.). Gránát dobás: 1. Langó (Mezöcsát. j.), 2. Lakatos (Encs j.), 3. Tóth (Özd j.). A férfi versenyszámok eredményei. 100 m: l. Fáklya (özd j.), 2. Bártfai (Mezöcsát j.), 3. Szűcs (Encs j.). 400 m: 1. Fáklya (Özd j.). 2. Papp (Mezöcsát j.). 3. Müller (Szerencs j.). 800 m: l. Maycr (Miskolc j.). 2. Kádár (Mezöcsát j.), 3. Kállai (Miskolci j.). 1500 m: l. Kállai (özd j.). 2. Fekete (Mezőkövesd j.). 3. Ondó (Sátor- aljaűjh. j.). Távolugrás: l. Mayor (Miskolc j.). 2. Csombók (Mezöcsát j.). 3. Kemény (Mezöcsát j.). Magasugrás: 1. Kasza (Özd j.), 2. Czókoly (Özd j.). 3. Sütő (Sátoraljaújhely j.). Súlylökés: 1. Szabó (Sátoraljaújhely j.). 2. Kasza (özd j.). 3. Kemény (Mező- esáti j.). Gránátdobás: 1. Kulcoró (Édeleny j.). 2. Kovács (Mezőkövesd j.). 3. Dudás (özd i.). Spar- takiád váltó: l. Ózdi járás, 2. Miskolci járás, 3. Mezöcsáti járás. A nyári spartakiád pontversenyében: l. ózdi járás 108 pont, 2. Mezöcsáti járás 99 pont, 3. Miskolci járás 54 pont. A téli és nyári spartakiád pontjainak összevetésével a végső sorrend: 1. Mezöcsáti járás 155.5 p., 2. Ózdi járás 125 p., 3. Miskolci járás 101,5 pont, 3. Edelényi járás 57 pont, 5. Sátoraljaújhelyi járás 55.5 pont. 6. Mezőkövesdi járás 51 pont. 7. Encsi járás 45 pont, 8. Szerencsi járás 39.5 pont. Nemes Péter 4 LaliarÉps Ózdi Kohász-Sátoraljaújhelyi Spartacus MiJDOSZ MÁV 4 :1 (2:0). Sátoraljaújhely, 300 néző. Vcz.: Kuümár. Végig jó iramú, változatos mérkőzés.. A vendégek nagyszerűen használták ki kevés gólhelyzetüket, míg az újhelyiek ezúttal hadilábon álltak a góllö- véssel. Gl.: Ligeti, Márton, Do- lczsál, Tóth. illetve, Tokár. .Tok; Ligeti, Bácskái, Csuhány, illetve Toronyi, ICurucz, Tclcnkó. Borsodi Bányász—Záhonyi VSC 3:2 (2:1). Záhony, 400 néző. Vcz.: Tóth B. Közepes iramú, de küzdelmes mérkőzésen n sajószent- póteriek jobb esatárjátéka döntött. Gyors, korszerű támadásaik sokszor állították megoldhatatlan feladat .elé a. záhonyi védőket. Gl.: Szőr, Fazekas. Grolmusz. Jók: Grolmusz. Fazekas. Kagybátonyi Bányász—Hudabá- nyal Ércbányász 6:0 (2:0). Nagybátony, 300 néző. Vez.: Füzesi. Az újonc NB Il-es nagybátonyi együttes nagy becsvággyal küzdött. remekül kombináltak, s mindkét félidőben jobbak voltak. Jó: Sütő. A csoportban a Borsodi Bányász vezet 5 ponttal a 4 pontos ÖKSE előtt. Harmadik a Nagy- bátony, utána következik a Záhony, a Sátoraljaújhely, s a sort a Rudabánya zárja. Osztályozó mérkőzések: A vasárnapi forduló eredményei: Borsoclbóta—Vorbó 1:0 (1:0). Edclény. 500 néző. Vcz.: Juhász I. Jajhalom—iMakkoshotyka 2:1 (1:1). Sárospatak, 400 néző. Vcz.: Ludányl. Szír mabesenyő—Mezö- csáti Kinizsi 3:1 (1:0). Nyéklácl- háza, 1000 néző. Vcz.: Kreisz. A járási ba jnokok három csoportban ( megrendezett mérkőzéseinek végeredménye a következő: beosztását. Érdekesség, hogy eltérően a tavalyi kiírástól, ezúttal az élvonalbeli együttesek tar- talckcsapalait is besorolták a küzdelcmsorozatba. A borsodi együttesek közül az NB 1-es DVTK a IH. csoportba került, ahol az SBTC II., a DVSC. a DMTE, a Nyíregyházi Spartacus Petőfi, a Záhony, a Hajdú Vasas, a Rakamuz és Balmazújváros társasagában mérkőzik majd a továbbjutásért. A VII. csoportlan a következő borsodi csapatok kaptak helyet: DVTK U., Rudabánya, ÖKSE, Leninváros, Kazincbarcika és Sátoraljaújhely. Mellettük van az SBTC, a Nagybátony és a Salgótarjáni KSE. A XVI. csoportban is vannak borsodiak: Hejőcsaba. MVSC, Borsodi Bányász, Borsodi volán. Rajtuk kívül csak fővárosiak kerültek ide: a Csepel, a Vasas IT., a KKFSE és az újonc NB IT-cs Vasas Izzó. A sorsolás később készül cl. ★ Elkészült viszont az Országos Ifjúsági Bajnokság csoportbeosztása. A borsodiak a keleti csoportban kaptak helyet, s itt a ; következők mérkőznek az au- j gusztusban kezdődő új bajnoki I sorozatban: I}VTK. ÖKSE. MVSC, | ICVSE. LMTK, Borsodi Bányász, Borsodi Volán, Hejőcsaba. Egri Dózsa, Egri Vasas. SBTC. Nagy- bálony, SKSE. Balassagyarmat, Pásztó, Gyöngyös. Folytatódott a sátoraljaújhelyi járásban kiirt labdarúgó Falusi Kupa küzdelemsorozata. A forduló eredményét: Kácsárd—Mak- koshotyka 4:3, Györgvtarló—Nyíri 1:1, Károlyfalva—Füzérradvány 3:1. I. csoport: 1. Borsodbótai R. 2 11-1-03 2. Varból Bánvász 2 1 — 11-12 3. B.-szlráki Tsz 2 — 1 10-11 II. csoport. 1. Jaibulomi Tsz 2. Gönci V. M. 3. Makkosh. Tsz III. csoprt. 1. Szirinnb. Tsz 2 2. Mezöcsáti K. 2 3. Bogácsi Tsz 2 2 1 1-4-3 3 2 — 2-2-2 2 2 — 1 11-2 1 2--------11-3 4 1 — 1 2-3 2 ------- 2 3-10 — E nnek alapján a Borsodbótai Bányász, Jajhalomi Tsz és a Szlr- basenyői Tsz csapatai jutottak a megjtci I B. osztályba. Elkészítették a Magyar Labdarúgók Szövetségében az 1975-76- os Felszabadulási Kupa csoportBefejezödött Egertvn a serdülő-torna. A Felszabadulási Kupában Borsod megye csapata végzett uz első helyen annak ellenére, hogy utolsó mérkőzésén 2:1 arányban vereséget szenvedett Szabolcs megye együttesétől. A borsodiak gólját Kéri szerezte. A harmadik mérkőzésen egyébként Fnggyas cs Fodor játszottak jól. A csoportban Borsod megye 3 mérkőzésen szerzett 4 pontjával lett az első, megelőzve Heves megyét, jobb gólkülönbsége révén. Ónodon vendégszerepelt a csehszlovák Tahanovce labdarúgócsapata. Háromszáz néző előtt. Klima I. bíráskodása mellett a hazaink nyertek 2:1 arányban. Végig jó iramú mérkőzésen méltó ellenfél volt a vendégcsapat. Gl.: Hegyi, Túrái, illetve Klima II. 1975, július 22., kedd A nap kelte 4.OS, nyugta 19.32 órakor A hold kelte. 18.44, nyugta 3.24 órakor Névnap: Magdolna Évforduló________ K étszázhúsz évvel ezelőtt, 1755. július 22-én született és éves korában. 1795. május 20-án vérpadon fejezte be életét Martinovics Ignác apát, a magyar jakobinusmozgalom vezetője. Időjárás---------' Várható időjárás ma estig: felltóátvonulások. szórványosán előforduló zápor, egy-kcl helyen zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő nyugati, cszaknyu. gáti szél. Várható legmagasabb körül. — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte I. Baudouin belga királyt, Belgium nemzeti ünnepe alkalmából. — PANTOMIM-EST lesz ma 20 órai kezdettel a diósgyőri várban. Költő Miklós mutatja be Az öreg halász és a tenger című Hemingway- múre komponált pantomim- játékát— A magánautók gépjármű- felelősség-biztositásának félévi dija esedékessé vált. A szükséges postai utalványokat az Állami Biztosító még tavaly decemberben eljuttatta a gépjármű-tulajdonosokhoz. Akik esetleg elvesztették, az elmúlt évi díj befizetését igazoló feladóvevény bemutatása mellett kaphatnak újabbat a lakóhelyük szerint illetékes Állami Biztosító fióknál. — A XVI. SZEGEDI NYÁRI TÁRLATOT vasárnap nyitotta meg a városi képtárban D. Fehér Zsuzsa művészettörténész. A 118 művész 228 alkotását bemutató tárlat megnyitásakor adták át a Szegedi városi Tanács díját Szathmáry György szobrásznak, a fesztivál intéző bizottságának díját Gácsi Mihály grafikusművésznek, a csongrádi SZMT diját pedig Szalay Ferenc festőnek. — Befejezéséhez közeledik az edelényi közlekedési park építése, melyet augusztus 20-án adnak át a nagyközség óvodás és iskolás korú gyermekeinek. — Üj könyvtár és KISZ- klub megnyitására kerül sor augusztus 20-án Abodon. A 600 ezer forint beruházással épülő létesítmény költségeihez a fiatalok 30 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. — Pcskó György orgonaestjét rendezik meg a Collegium Musicum keretében ma este nyolc órai kezdettel, a miskolci avasi templomban. Az est műsorán Bach-művek szerepelnek. nappali hőmérséklet 25 fok — Űj hatalmas öntözőberendezés építése kezdődött a Szovjetunióban a Volga mentén. Az 50 kilométer hosz- szűságű csatorna újabb, több tízezer hektárnyi terület öntözését teszi majd lehetővé. A Szovjetunióban a jelenlegi (1971—75) ötéves tervben 27 milliárd rubelt fordítanak talaj javítási munkálatokra. — Üj Gclka-szerviz épül Szerencsen. A javítóállo'más 2 millió forintba kerül, és remélhetőleg megoldja majd azokat a gondokat, amelyeket a mostani korszerűtlen épület okoz. Az új szerviz minden igényt kielégit, egyebek közt megtalálható lesz benne a korszerű mérőműszerekkel felszerelt műszerszoba, s több speciális javító terem is. i i i Kocsmában: — Higgye el kérem, i egy fillért sem kere- J síink a boron. , — Tudom, tudom, azi ért igyekeznek a vizen [ keresni — válaszolja a i vendég. i — Dunaújvárosban, a fennállása 25 éves évfordulóját jubiláló városban rendezte meg a Magyar Országos Horgász Szövetség az idei horgász-csapatbajnokságot, amelyen 90 versenyző három óra alatt összesen 9450 halat fogott ki, s azok összsúlya 122,2 kilogramm. — SZÍNPOMPÁS záróünnepséggel fejeződött be vasárnap Szegeden a nemzetközi folklórfesztivál, majd bejelentették, hogy a Nemzetközi Folklórfesztiválokat Rendezők Világtanácsa az elkövetkező napokban itt tartja szokásos évi tanácskozásait. — Idegenforgalmi napokat nyitottak vasárnap Hajdúszoboszlón. Már az első napon tízezernél több hazai és külföldi vendég fordult meg a városban. — Nemzetközi vöröskereszÖkölvívás Csehszlovákiai túrán vett részt Borsod megye Ifjúsági válogatottja, mely szombaton este Érsekújváron. a Szokol Ifjúsági \ Házban lépett szorítóba Dél- Szlovákia ifjúsági válogatottja ellen. A küzdelemre több mint ezer néző volt kíváncsi —, s ha az idő nem szól közbe, többen is lettek volna, hiszen az érdeklődés nagyobb volt szabadtérre —, s nem is csalódott. A borsodi fiatalok közül Boza. F.n- gi. Bánkúti (MEMTE), Taizs (B Bányász) és, Vidovenvecz (MVSC) győzött/ Az utóbb! a nap legszebb összecsaoását vívta .1 n- roslaw Botyánszkival, a csehszlovák ifjúsági bajnokkal, aki megjárta már az IBV-t Is. A közönség, mely az első menetben még a hazai bajnokot biz- tattn. a TT. menetben elcsönde- sedett, ám a III. menetben már felállva tapsolt Vidovenyecznek, aki káprázatosán öklözött, s nyert. Végeredményben igazságos döntetlen született a két ifjúsági válogatott mérkőzésén, amely I0:10-re végződött. Salgótarjánban rendezték meg a Szondi György emlékversenyt, serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoportban. összesen 22 egyesület ISO ökölvívója lépett szoritö- ba, s a mérkőzések általában jó színvonalúak, izgalmasak voltak. A borsodi versenyzők közül a felnőtteknél Jeszenszky (Borsodi Bányász) szerepelt a legjobban, aki súlycsoportjában az első helyen végzett. Az ifjúságiaknál nem sikerült győzelmet kiharcolni Versenyzőinknek, a serdülőknél viszont az ózdi Bulik révén ugyancsak lett borsodi győzte*. — Totótájékozlató. A Sport- fogadási és Lotlóigazgatóság tájékoztatása szerint a 29. játékhéten egy darab 13+1 találatos szelvény volt, ennek nyereménye 659 041 forint, a három 13 találatos 201285, a 116 darab 12 találatos 3470, a 11 találatos 320, a 10-es 64 forintot ér. — KOSZORÚZÁS! ÜNNEPSÉGET rendeztek vasárnap a Vörös Meteor Természet- barát Egyesület szigetmonostori erdei telepén, mely egykor az illegalitásban dolgozó kommunisták találko- • zóhelye volt. tes találkozó kezdődött vasárnap Budapesten 20 európai ország fiataljainak részvételével, melyen azt vizsgálják, miként lehetne nemzetközi méretekben kiszélesíteni, egyetemesebbé tenni a fiatalokat is fenyegető soksok baleset megelőzését. — Egy londoni bíróság csütörtökön kimondta a válást Ringó Starr, „polgári nevén” Richard Starkey — a hajdani Beatles-együttes dobosa és 28 éves felesége, Maureen közölt. Maureen, aki a már gyakorlatilag rég felbomlott házasság végére pontot akart tenni, házasságtörés címén beperelte lÜAgÓt.