Észak-Magyarország, 1975. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-22 / 170. szám
1975. július 22., kedd *mm. m. E5ZAK-MAGYAROR5ZAG 3 Az élet bz: élet sarkára lép zgepen a map < ipán A G—2-ES TÁBLÁT is simára borotvállak már az arató-, cséplőgépek Sajógal- góc határában. Tavkszi árpa volt a 3(1 holdas táblán, ahol a tűztől foltos tarlón nehézgépek, lánctalpas traktorok járnak, szántanak a kombájnok nyomában. A három arasznyi mélységből kiforgatod föld gyorsan elveszti zsíros fényét és friss szagát a tűző nap melegében. Fehér, fekete, szürke madarak, gólyák, galambok, varjak kísérik az ekék útját. Nagy Mihály traktoros mellett ülök a vezetőfülkében. Hiába a két,ablak leeresztve, hiába a fejünk fölött serénykedő kis ventillátor, a hőség —, amelyet alattunk a szaporán csattogó motor és fölöttünk a nap „termel'’ — egyre elviselhetetlenebb. A traktoros int és nevetve mutatja a rögről- rögre ugráló elhízott varjakat, amint látott szájjal lé- legzenek, hűtik tollal borított testüket. Igen, kánikula van. Meg sem rezdülneb a tábla végébe kapaszkodó vadkörtefa fényesen csillogó levelei. Nagy Mihály a gólyák lábának színéhez hasonló, pirosra festett traktort figyeli előttünk, amelyet munkatársa és „majdnem szomszédja” — kisközség Hét — Buri János vezet, s akivel a hőség már levétette az ingét. Fordulás után megállunk egy fél percre rágyújtani. — Ennyit megengedhetünk magunknak — néz rám Nagy Mihály. — Itt nem kell annyira pontosan betartani a követési távolságot, mint a Szojuz—Apollo- programnál — mondja és elmosolyodik. Mielőtt útba indítaná a gépet, még hozzáteszi: — De jólesne most egy korsó, jó hideg sör!... Jobbra dőlve folytatjuk utunkat a remegő gépen, ahogy az egyik lánctalp állandóan lejjebb, a barázdában jár. „Egyenesítsd ki magad Mihály!” — szokták mondani a munkatársai, mert menés közben is úgy dől a teste, mint itt a traktoron. így kopik munka közben, egymáshoz szokva és egyformán ember és gépe. Nem nehéz magam elé képzelni a habsüveges, füles, párától homályos teli söröskorsót... \ Csörögve, csattogva halad a gép, az ekesor nyomán, mintha hul- lámzana a föld, azon pedig szinte táncol a láncra fogott fogas, mint valami kis mentőcsónak a hajó sodrában. Majdnem forrponton a motor hűtővize — olvasom le a műszerről. Közöttünk a két fekete ülés szorításában nagy csalos üveg. Nagy Mihály félkézzel kiemeli, lelöki róla a csatot, egy kortynyit — ősi szokás szerint — kilöttyent belőle az ablakon a földre, iszik, aztán nekem nyújtja. Mohón meghúzom. A párás, teli söröskorsó látványa hirtelen eltűnik előlem a szélvédőről. Ahogy illik, egy kortynyit kilöttyentek a másik ablakon a földre és a helyére szorítom az üveget. A TÁBLA VÉGÉBEN Buri János megvár minket. A csendesen pihenő gépek mellett. állunk és azt az anyacsavart nézzük, amit tegnap a tengely törésnél hagyottéi. Hogyan figvelaet ez az ember, ha a vezetőfülkéből észreveszi a földön ezt a 10 forintos nagyságú földszínű vasdarabot ?! — A fene!... — mondja mérgesen nevetve, majd bedobja a szántásba. — Majd kikel tavaszra. Mint ahogy kikel majd az az őszi búza is, aki ebbe a földbe kerül. Most jól megszántjuk, fogatoljuk, tárcsázzuk, aztán meghcngereljük. Ősszel még kap egy tárcsázást, egy Buri János és Nagy Mihály a tábla végén, pihenőben. kultivátorozást, aztán kezdődhet minden elölről... — Hát itt nincs megállás — teszi hozzá Nagy Mihály. — Ezen a táblán nemrég még arattak, a vetőmag még meg sem száradt, máris készítjük az ágyát. Az élet szinte az élet sarkára lép ... Ezek a gólyák, mire itt újból földbe kerül a mag, majd már régen távol lesznek. És újra megjönnek a tengerentúli napsütésből, mire tavasszal itt kizöldül a vetés ... Egyenletes tempóban halad a gép egymás nyomában. A nehézgépek, a DT—75-ös lánctalpasok. „Borzasztó szeretem ezt a masinát — jut eszembe, amit Nagy Mihály mondott. — Pedig sokfajta gépen ültem már. Ez zajos is, ráz is, de hűséges”. A gép műszerfalán a felirat: Készült a Szovjetunióban. Volgográdi Traktorgyár. Gyárt, év: 1971. „Jó volna elmenni egyszer oda — mondta a 49 éves traktoros, amikor az iménti pihenőben beszélgettünk. — Elmenni, megköszönni nekik, hogy ilyen jó kenyér- kereső szerszámot készítenek. Elmesélni nekik, hogy nyolc esztendeje még toga- tos voltam, s amíg élek, emlékszem majd Gyurkára és Babára, a két lóra, akikkel dolgoztam, s akiket az elnök eladott, mert addig nem mentem traktoros iskolára. Elmondani nekik, hogy nagyon szerettem a lovakat, hiszen mellettük nőttem fel, de ma már nem kellenének. A traktorral, ezzel a traktorral becsülettel felneveltem a családomat és felépítettem a családi házamat.. Nagy Mihály kikapcsolja a ventillátort. A hőség úgy lepi el a vezetőfülkét, amelyben ülünk, mint forró víz a kád aj.. — Pihentetni kell, hogy le ne égjen a motorja — kiáltja, aztán csak néz hátra az ekékre, hogyan harapják a földet. A ventillátor motorját pihenteti, de ö nem pihen, keveset: pihen. Mint ahogy társai. Tizennégy—tizenöt órát dolgoznak naponta, mert így kívánja a munka. Nehézgépeikkel ott járnak mindenütt szorosan a kombájnok, a kenyérnek való, az élet nyomában, családjuk, közösségük, az ország jövő évi kenyeréért. Nem kímélik idejüket, erejüket, szaktudásukat, igyekezetüket. Hideg ételt esznek, naptól meleg vizet isznak hozzá. Alattuk, a motorban elég az olaj, szenved, pattanásig feszül az erős anyag, az acél. Az ember verejtékezik. Készül az új vetőmag új ágya. A PHTNOKI Egyetértés Termelőszövetkezet G—2-es. 36 holdas tábláján a kombájnok nyomában Nagy Mihály és Buri János traktoros három nap alatt, kiváló minőségben elvégezte a szükséges talajelőkészítő munkát. Oravec János Ipari kompozíció • • Ot martinász egy brigád Csapolnak a U-cs kemencénél. Szikrázva zúdul alá az izzó vas. Rövid, pattogó szavakkal, sokatmondó pillantásokkal irányítják egymást a kis kollektíva tagjai. A külső kánikulai meleg megduplázódik, a Siemens— Mariin acélműben 70 fok körüli a hőmérséklet. A Lenin Kohászati Müvek martinászai naponta birkóznak a hőséggel. Gyorsan, összehangoltan dolgoznak, vizsgálódó szemmel, elégedetten nézik sötét üvegjükön keresztül a kiömlő vasal, öten vannak az ifjúsági szocialista brigádban. A brigádvezetö. Gál Sándor és Derecskéi Miklós miskolci, Horváth János Mezőkeresztesről, Izsvák József pedig Kistokajból jár be minden nap az „A” műszakba, öt, év alatt kétszer érték cl a szocialista brigádmozgalom ezüstkoszorús elismerését és kétszer kapták meg a zászló fokozatot. Az idén. az első hat hónap eredményei alapján sokkal. jobb kilátásaik vannak. Nevüket, teljesítményüket a Siemens—Mariin üzem legjobb szocialista brigádjai között tartják számon, Kemencéjükben a három műszak alatt, január 1-töl június 30- ig 42 907 tonna acélt csapoltak. — Átlagéletkorunk 30 év alatt van — mondja két csapolás között a maga 33 évével fiatalnak számító Ke- mecsei István brigádvezetö. — Jórészt ennek is tudható, ,l°gy fiatalos lendülettel végezzük munkánkat, A brigád magja az alakulástól. 1970- töl dolgozik együtt, csupán a két — NDK-ba ment — f>o- tal helyett kellett új tagoke.t beszervezni. Mennyiségi tervteljesilésük mellett; nagy gonddal vigyázzák a minőségi követelmények betartását is. A népgazdaság megnövekedett acéligénye a korábbitól többet kíván a Kemecsei brigádtól is. Az első fél évben 115— 118 százalék között mozgott teljesítményük, de áprilisban a 129 százalékot is elérték. — A munkasikerek nemcsak rajtunk múltak, hanem a kiszolgáló részlegeken is. Hiába az igyekezet, a fiatalos lendület, ha nincs anyag, ha nem tudunk dolgozni. Munkánk komplex jellegű. Az acélgyártáson kívül értenünk kell a különféle karbantartó javításokhoz is. Júniusban például. 2 napig el- söfaljavitást végeztünk, ami tulajdonképpen kőműves- munkát jelent. Sok figyelmet fordítunk arra, hogy minimális legyen az állásidőnk, s ez — úgy hisszük — teljesítményünkben is megnyílván ul. De hátra van még n 11. fél év, amelyet az eddigiekhez méltón kívánnak, befejezni. A brigádlagok fogadkoztak: rajtuk semmi sem múlik, és a szocialista brigádmoz- galomban is előbbre akarnak lépni. Szemes I. János Fotó: Larzó József 1977-töt / a Disznósbércnél Az egykor csendes, Tardo- na-patak völgyében gépek zajától hangos a vidék. Bányát nyitnak itt, a Disznósbércnél, 70 milliós költséggel. — Az anyagbeadó aknából 255, a szénszállító aknából 245 métert hajtottunk ki eddig — tájékoztatott, az irodában az ügyeletes aknász. Megmutatja a 1 érképen, merre haladnak a vágatok. Elmondta: az anyagbeadó akna lejtése 276 ezrelékes és hosszát 385 méterre tervezik, a 250 ezrelékes dőlésű szénszállító akna pedig 400 méteres lesz. S hogy miért van szükség a két és fél éve tartó beruházásra? A kérdésre a tervtár ói akna vezetője, Horváth József így felelt: — A régi, jelenleg is üzemelő bánya bejárata messze van a művelés alatt álló szén- mezőtől. Emiatt hosszú a föld alatti szállítási útvonal, nagyok a költségek, s a levegőellátás, a szellőztetés sem megfelelő. Az aknamélyítők nem kis feladatra vállalkoztak, amikor megígérték, hogy — a későbbi kezdés ellenére — ez év végére eleget tesznek a megbízatásnak. Kezdettől víz hátráltatja ugyanis a munkájukat. A percenkénti vízfolyás az aknában 300 liter. — Az első napok óla fokozott gonddal kell biztosítanunk — panaszolta Kormos István szakvezető vájár, aki a szénszállító aknában dolgozik. Elmagyarázta, hogy újszerű, úgynevezett Fritz-fé- le vasas biztosítást alkalmaznak. Ezután építik be a 3200 milliméter átmérőjű vágatba az idomköveket. A víz egyéb gondot is okoz. Arról van szó, hogy puhává, sárossá válik a kőzet, s beletapad a PML—5- ös gép rakodókanalába. Így aztán nem is tudják használni a masinát, ott árválkodik a külszínen. A kőzet jövesztése egyébként, lazító robbantással és sűrített levegős kalapáccsal történik. — A nehézségek ellenére is álljuk szavunkat, időre elkészítjük az aknát — hallottuk a szakvezetőtől, s hihetünk neki. Dobos Béla és Balázs Miklós szocialista brigádjának nagy tapasztalata van már a hasonló műn kábán. Az aknák mélyítése felett a KtSZ vállalt védnökséget. Az erről szóló szerződést tavaly nyáron írták alá a bányaüzem és az aknamélyi- tők vezetői. A majdani tulajdonos, a Bükkaljai Bányaüzem is igyekszik elvégezni a rá jutó teendőket. Az építési részleg ácsbrigádjának tagjai ott jártunkkor a 24 vagonos tárolóbunker munkálataival voltak elfoglalva. Vezetőjük, Viszlóczki Ferenc szerint, bányásznapra. szeptember első vasárnapjára felépítik a tárolóbunkert. Nem kis feladat a 2200 méter hosszú. 7,5 méter széles müút és a közbeeső két; kisebb híd elkészítése sem. Erre a Miskolci Közúti Építő Vállalat kapott .megbízást. A 10—11 milliós költségű munkálatokhoz januárban láttak hozzá. Mostanra lebetonoztak 700 méter úttestet, s áll már a két híd is. Bajor István művezetőtől megtudtuk, hogy szeptember vége helyett bányásznapra vállalták a műszaki átadást. Az üzem jövőjét meghatározó bányában 1977-ben kezdik meg a termelést. Teherautók .szállítják majd a föld fekete kincsét a tervtáréi feladóállomáshoz, hogy aztán a szén kötélpályán folytassa útját a berentei osztá- lyozóba. Kolaj László
