Észak-Magyarország, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-21 / 144. szám
1775, június 21., szombat ESZAK-MAGVARORSZAG 3 »I 1375: a nők nemzetközi éve 30 milliós felvásárlás kiskertekből, háztájiból Az SZMT megyei titkárának nyilatkozata „A nőkérdés vitájára eddig is több tintát pazarollak már az elégnél, a vita lezárni), ne is beszéljünk róla többel.” így kezdte „A má- sodik nem” című könyvének bevezetőjét Simon de Bea- voir. Hogy ez mennyire másként van. arra elég megemlíteni, hogy bár már (15. alkalommal ünnepeljük —elég sokszor csupán formálisan — a nőket az év egyetlen napján, must először történik meg, hogy az ENSZ — az egész, évet — l!)75-öt a nők nemzetközi évének nyilvánítóiul. Tette ezt azért, hogy a nők társadalmi szerepének fontosságára — amely országonként és rétegenként eltérő gondokat és nehézségeket jelent —, így is felhívja a figyelmet. Kovács Kálmánná t, az SZMT titkárát kerestük fel és kérdeztük meg; mit telt az elmúlt években és mi), tesz ma a Szakszervezetek megyei Tanácsa a nők érdekében ? — Kicsit régebbről, mesz- szebbről indulok el —»kezdte válaszát _az SZMT titkára. — Az MSZMP Központi Bizottságának 1970 februári határozata is kifejezi: nem tekinthető befejezettnek nálunk sem a nők egyenjogúságéit vívott „harc”, nem lehetünk elégedettek az intézkedések eredményeivel. A szakszervezetnek a szocialista társadalom felépítése érdekében számos — az alapszabályban is rögzített teendője van. Érthető tehát, hogy nagy gondot fordítunk a nőpolitikái határozat végrehajtásának ellenőrzésére is, hiszen a nőkre nehezedő nagy igénybevétel, teher; — a feleség, családanya, dolgozónö — hármas szereposztás a határozat következetes végrehajtását igényli. Az ellenőrzésben, s így az újabb és újabb feladatok megjelölésében, komoly segítséget jelentenek a szakmák megye- bizottságainak jelzései. — A Szakszerveztek megyei Tanácsa többször napirendre tűzte már a nőpolitikái határozat végrehajtásának elemzését, szorgalmazta a konzervatív szemléletmódok megváltoztatását — az óvodai férőhelyek számának növelését —, a gyermeküket egyedül nevelő anyák és a nagycsaládosok anyagi támogatását y—, valamint a szolgáltatási tevékenység, a közellátás fejlesztését is. Az elt—————W——WWIM A miskolci December 4. Drótművek kollektívája — élen a 83 szocialista brigáddal — sok kezdeményezés Indítását és megvalósítását jegyezheti fel. Most ismét új. a társadalmi ügyek iránti felelősségérzetről tanúskodó vállalás van itt kibontakozóban. A kezdeményező 27 tagú Bánki Donát szocialista brigád így tömöríti ennek lénvecét. „...az 1975-ös évet a nők v 11 ág évén ek nyilvánították. Olyan szocialista műszak megszervezését kezdeményezzük. amelynek bérét valamely miskolci kórháznak szeretnénk juttatni. Mi, a Bánki Donát szocialista brigád tagjai felajánlunk egy- cgy 8 órás műszakot és szeretnénk, ha az ezért kapott bér összegét a kórház a nőgyógyászat és a szülészet bővítésére, vagy korszerűsítésére fordítaná”. A kezdeményezés voltaképpen a brigád vezető Palócai Elemértől, Párkányt Elemértől, valamint Kemény Istvántól — ö az igazgatói tanács tagia is — indult ki. Az ifjú emberek —, akik múlt években növekvő figyelmet fordítottunk a nőknek a gazdasági és a politikai vezetésben betöltött szerepére. A sok nőt foglalkoztató ágazatok — az ÉDOSZ, a KPVDSZ és az orvosegészségügy — területén szakmánként is vizsgáltuk a nőpolitikái határozat következetes, minden posztra kiterjedő végrehajtását. A HVDSZ-hez tartozó vállalatoknál — amelyek túlnyomó részében nőket foglalkoztatnak — átfogó munkavédelmi ellenőrzést tartottunk. Rendszeresen beszámoltatjuk az egyes megyebizottságokat. hogy meg- felelőek-e a kollektív szerződések nőket érintő fejezetei. s az abban foglaltak realizálódnak-e? — Az irányelvek, határozatok és ellenőrzések nyomán milyen eredményekről adhat felvilágosítást? — Nagyon kedvező, hogy csökkent és egyre inkább csökkenőben van a nők és a férfiak közötti megkülönböztetés — például az anyagi elismerés tekintetében. — Ez főleg az 1973-as béremelések során realizálódott. —- Az erkölcsi elismerés tekintetében is javult a helyzet. De a jelentős változások ellenére sem lehetünk eléget- dettek. A kitüntetések száma például sokszor nincs arányban a dolgozó nők által végzett munkával. — örvendetesem emelkedik a nők aránya a politikai vezetésben. A szakszervezeti választásoknál is az volt az egyik cél, hogy több nőt vonjunk be a közéleti munkába, szereplésbe. A választások eredményeként várható, hogy a beválasztott nők aránya eléri majd a 30—35 százalékot, ami már jobban megközelíti az összes foglalkoztatottakon belüli arányt, hiszen 43,6 százalék a női dolgozók aránya az össz-foglalkozta- tottakon belül. Kedvező jelenség, hogy 30—40 százalékos a nők részaránya a szervezett oktatásban. Fokozódik tehát a tanulási kedv a nők körében és ezt támogatni kell. A munkában való helytállásuk is sok területen példaképül szolgálhat. A kongresszusi és jubileumi munkaversenyből is tevékenyen kivették a részüket, ami azért is figyelemre méltó, hiszen a női dolgozókat tekintve a munkásnők alkotják számban a nagyobb rétegei. A egy-, vagy többgyermekes családapák — elmondották, hogy e kezdeményezésre saját ügyük, gondjuk is ösztönözte őket. ök is átizgulták a gyermekvárással, a szüléssel járó gondokat. A kezdeményezés — a gyár politikai, társadalmi és gazdasági vezetőivel való egyetértésben — nagy visszhangot keltett a kitűnően munkálkodó üzemben, amely az elmúlt napokban fejezte be negyedik ötéves tervét. Számítanak a 83 szocialista brigád több száz tagjának támogatása mellett a gyár minden dolgozójának támogatására. A drótgyáriak úgy vélik, a kezdeményezés túlnő a gyárkapun, s Vibb más nagy kollektíva és brigád teszi magáévá, s az ügy talán mozgalommá erősödik. Ha a gyárkapun belül marad. a vállalkozás akkor is jó segítség a kórházak nő- gyógyászati osztályainak. S a nők nemzetközi évében „jó pont” a drótgyár szocialista brigádjainak. tm. b. munkások mintegy 39 százaléka nő! — Jelentős intézkedések születtek a fizikai munka megkönnyítésére, az igénybevétel, a fáradalmak csökkentésére, a gyermekes anyák segítésére. Minden üzemben és vállalatnál — rendszerint a tanévkezdéskor — jelentős anyagi segítséget nyújtanak a nagycsaládosoknak. A vállalatok növekvő mértékű hozzájárulásával óvodák épültek és enyhültek az óvodai férőhely-gondok. A bölcsődei férőhelyek iránti igény a gyermekgondozási szabadság lehetőségének kihasználása miatt már korábban csökkent.. — Milyen további tervei és tennivalói vannak az SZMT- nek? — Bár az ötödik ötéves terv feladatai még konkrétan nem ismertek, nyilvánvaló, hogy továbbra is nagy erőfeszítéseket kell tenni az óvodai és bölcsődei férőhelyek számának növelésére. Ez is egyik útja a munkaerőgondok enyhítésének, hiszen az anyák csak akkor dolgozhatnak nyugodtan, ha tudják, hogy gyermekeikkel képzett szakemberek törődnek, foglalkoznak. A „második műszak” terheit is tovább kell csökkentenünk a lakossági szolgáltatás fejlesztésével. A fejlesztés során előnyben kell részesíteni a családokat közvetlenül érintő szolgáltatási formákat: így például a gyermekélelmezés körének bővítését, a napközi- ellátás kiterjesztését. Fontos feladatnak tekintjük, hogy a jelenlegi arányoknál nagyobb mértékben vegyenek részt a nők a szalon a i és politikai oktatásokban. Ez is elősegíti majd nagyobb arányú részvételüket a gazdasági vezetés és általában a vezetés különböző területein. Ezután is megkülönböztetetten kell segítenünk az egyedülálló nőket, a gyermeküket egyedül nevelő anyákat. — A felszabadulás után a nők egyszerre kapták meg a politikai, a munkavállalási, a közművelődéshez való jogaikat, azaz az igazi emberi jogot és méltóságot. Társadalmunkon múlik, hogy ez a jog érvényesítése maradéktalanul realizálódjon, s ne alvadjon fel a beidegzett régi rossz reflexek és tradíciók falán. Bnchert Miklós A „recept” nem új: a helyi áruellátást, főleg a zöld- s eg - gy ü moles e 1 látást a helyi felvásárlás növelésével lehet megjavítani. De felvásárolni csak azt lehet, amit megtermelnek. Sok kiskert, házikert, háztáji gazdaság azonban még az „önellátást” is elhanyagolta. Nem tudta, mit érdemes, nem tudta, mi kifizetődő. És tegyük'hozza: a kiskerthez, a kisárutermeléshez is kell a szakértelem, a szaktanács. Ezért megyénk fogyasztási és értékesítő szövetkezetei nem a felvásárlás, hanem a termeltetés fokozására, fellendítésére irányították a figyelmet. Erre ösztönöztek, ezt: támogatták. És alig néhány év elteltével most már könnyebb beszélni a felvásárlás fokozásáról, mert van mit átvenni a kisáruterme- lőktől, a sok ezer szakcso- p őrt tagtól. © A kezdeményezés országos volt. Az úgynevezett „modellprogramban” fontos szerepet kapott a Mezőkövesd és Vidéke Áfész. Vállalták, hogy a háztájiban, parányi kiskertekben „megtanítják” primőröket, fólia alatti zöldséget termelni az áfész tagságát, És sertést tenyészteni,, hizlalni úgy. hogy az kifizetődő, gazdaságos legyen. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a mezőkövesdi modell példáját ma már megyeszerte követik. A megyében elért; fejlődés legjobb bizonyítéka: míg tavaly az áfósz-ek szakcsoportjaitól, a kistermelőktől csak 520 tonna zöldséget tudtak felvásárolni, az idén már 2320 tonna zöldárut, várnak az élelmiszer-ellátásnak e fontos csatornájától. Szinte természetes, hogy a mezőkövesdi modell, a jo példa eredményei helyben. Szép vállalások A kongresszusi munka- verseny második szakaszában a« áruforgalom 2 százalékos növelésést vállalták a Sajó- kaza és Vidéke Áfész dolgozói. Száz új szövetkezeti tag beszervezése, messzemenő takarékosság és a boltokban 50 mázsa papírhulladék őszit zegyű.itése is szerepel vállalásaik között, Mezőkövesden a legnagyobbak. 1974-ben a 19 szakcsoporttól és a kisárutermelök- től 20 millió forint értékű zöldséget, gyümölcsöt, hízott sertést, házinyulat, mézet tudtak felvásárolni. Az idei terv már 30 milliós. 1973-ban tízezer, egy évre rá húszezer, az idén már 32 ezer négyzetméternyi fóliasátor alatt termeltek primőröket az áfész körzetében. S idén március 20-tól már napi több ezer darabos tételekben szállították a íe- jessalátát. Szepesi Ferenc, az áfész osztályvezetője örömmel mondhatja el, hogy 280 ezer fej salátát adtak fóliasátraik nemcsak Mezőkövesd és a környék, hanem Miskolc. Leninváros és a főváros fogyasztóinak. A fólia alatti primőrtermelés első szakasza sikerrel zárult. A salátán kívül sok retket, karalábét, zöldhagymát szállítottak, a piacokra. A második szakaszban 70 ezer tő paradicsom. 90 ezer tő zöldpaprika ontja a termést. És már az uborkát is szállítják., Persze mindé-/, nem ment magától. Sok-sok fáradozás, türelmes felvilágosítás, munka. szaktanács és tetemes anyagi támogatás eredménye a kisárutermelésnek ilyen nagyfokú fellendülése. — Csak az idén 660 ezer forint értékű fejlesztési támogatást kapnak szakcsoportjaink — t udom meg Szepesi Ferenctől. — Ezen felül 80 ezer forint értékű közvetett támogatást is kapnak szaklapok, szakelőadások, szakemberek nyújtotta állandó segítség formájában. És az sem mellékes, hogy a legjobb minőségű, tápkockás palántát maga a szövetkezet biztosítja a termelőknek. A palántanevelő teKét hét van a Miskolci Húskombinát próbaüzemének kezdetéig. Megyénk több mint 800 millió forintos költséggel megvalósuló egyik legnagyobb élelmiszeripari beruházásán ezekben a napokban minden műszaknak, órának, percnek nagy jelentése van. Hiszen a próbaüzemig hátralevő napokban nagyon sok olyan feladatot kell megoldani, amely nélkül az „indítás” elképzelhetetlen. Kiss Sándor főmérnök a próbaüzem előkészületeiről és az elvégzendő munkáról beszél 1: —• Ezekben a napokban érkezett meg az NSZK-ból az a négy darabból álló speciális földkábel, amelyen a kombinát a Hűtőháznál levő 35 kilovoltos alállomás- tól az energiát kapja. A 11 centiméter vastagságú speciális védelemmel ellátott kábel lefektetését megkezdték. — Hogyan haladnak a hűtőkompresszorok és a hűtő- rendszer próbáival? Ügy tudjuk, ezeknek a berendezéseknek a sikeres próbája határozza meg a kombinát üzemelését is. — A hűtőkompresszorok forgatását valóban megkezdtük. ez azonban csak úgynevezett hidegjáratás volt Ammónia nélkül történt. Itt el kell mondani, hogy a tervek szerint a hűtőrendszer fellöltésének a hét végén kell megtörténnie és addig az apróbb munkákat el kell végezni. Ügy mondanám, hogy a hűtőrendszer „gyermekbetegségeit” meg kell szüntetni. A hűtőrendszer kifogástaleoet. az elmúlt évi 800-ről 1300 négyzetméteresre bővítették. A jóval több. mint. félmillió palántát önköltségi áron adták a termelőknek. A sertéshizlalás sikere is átütő. Az. idén áz öt szakcsoport 1100 tagjától 8000 bízót várnak. A három más á rész-szél közös húsüzemben pedig összesen 12 ezer sertés feldolgozását tervezik. Ez mintegy 40 millió forint értékű hússal, húskészítménnyel javítja a megye áruellátását. A mezőkövesdi modell mintakertjeiben. házkörüli kis mintahizlaldáiban mindennaposak a látogatók, a tanulni érkezők. A megye legtöbb fogyasztási és értékesítő szövetkezete igyekszik követni a mezőkövesdi példát, tanul az itteni módszerekből. Es nemcsak a mintakertekben. a jól működő felvásárló hálózatban érdemes körülnézni. A háztáji termelést is segíteni kell jó áruellátással. Erről is oéldát vehetnek Mezőkövesden. Az áruház vitrinjeit nem ..sajnálják” arra használni, hogy abban növényvédelmi eljárásokat, propagáljanak, szaktanácsot adjanak. Az AG- ROKER Vállalattal közös szaküzletben itt megkapható minden szükséges növény- védöszer, van metszőolló, égfű rész. permetezőgép, ásó es kapa. Egy szlovákiai szövetkezettel választékcsereakciót bonyolítanak le. s ebben a * kisáru termelők re is gondoltak. Húszezer méternyi olcsó locsolótömlő, 120 darab három mázsánvi árut elbíró, könnyen gördülő kézikocsi jutott olcsó áron ebből a nagyon hasznos választékcseréből a szakcsoportok tagiadnak. <!•■ *.) .lan működése egyébként a próbaüzem kulcsa. Ha valami okból a még hátralevő munkákkal az építő és szerelő vállalatok nem készülnek el, ez veszélyeztetheti a próbaüzem megkezdésének tervezett határidejét. — Általában milyen feladatok vannak még hátra a próbaüzem kezdetéig? — Azt kell mondanom, hogy ezekben a napokban valamennyi építőtől, szocialista brigádtól és vállalattól fokozottabb • munkál. nagyobb odaadást követel ez a néhány nap. Tulajdonképpen nagyon sok tennivaló van hátra. Igen sok feladatuk van a csőszerelőknek és az Országos Szakipari Vállalat dolgozóinak. Ugyancsak sok tennivalójuk van a Diósgyőri Gépgyár szerelőinek, akiknek munkájától a hűtőrendszer hibátlan működése függ. Persze nem kisebb a feladatuk az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat munkásainak sem. Nekik a létesítmény kom plett írozása terén van még néhány fontos tennivalójuk: — A munka tehát még tetemes. — Igen. De el lehet végezni. Val a men n y i ü n kri ek együttesen keli dolgoznunk, együttesen kell cselekednünk hogy a hártalevö időt, jól használjuk ki és július elsejéig elérjük azt a készültségi tokot, amelv a próbaüzemhez szükséges. Bízom abban, hogy a liúskombiná# megvalósításán dolgozók megértik ezt és a munka meggyorsításával lehetővé teszik a próbaüzem megkezdését. H. G. n Vasúti kerékpárok fulókör-átméröinek ellenőrzése a DIG ÉP alegységében. F„tó; Laczó József Próbaüzem elüti napok a Miskolci Húskombinátban \