Észak-Magyarország, 1975. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-29 / 151. szám
1975. június 29., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 V jsághir: „M e.rik óvárosban egyes nyugati delegációk azon mesterkednek, hogy a nők világkonferenciáját, a vidám női találkozó irányába tolják el”. int ismeretes, a nők világkonferenciáját az ENSZ a nők nemzetközi éve alkalmából szervezte Mexikóvárosban. A konferencia munkájában száznál több ország küldöttei vesznek részt, s a fórum napirendjén tulajdonképpen a nők gazdasági,' politikai és társadalmi egyenjogúságának kérdései, valamint a nőknek a béke és a népek közötti barátság megszilárdításában betöltött szerepük fokozása szerepel. Feladata — többek között — olyan javaslatok kidolgozása, amelyek elősegítik a nők nemzetközi éve legfontosabb célkitűzései nek, mi ndenekelőtt a női egyenjogúság megvalósításának előbbre haladását az egész világon. Mindezek ismeretében és tudatában — bevallom — az írás apropójaként idézett újsághír a konferencia megkezdésének másnapján enge- met is majdhogy nem „vidámságra ingerelt” __ N em is rossz ötlet! —gondoltam magamban: a nők legyenek csak vidámak, kedvesek, gondtalanok ezen a konferencián, és mindig, mindenütt a széles és kerek világon! Kerülje el őket minden gond, bánat,\ de még a szomorúságnak az árnyéka is, — hisz Clara Zetkin, Auguszt Bebel, Marx, Engels és Lenin óta tulajdonképpen minden tisztességes ember ezt akarja, erre törekszik ... És akkor itt van most, 1975-ben a nők nemzetközi éve, a nők mexikói világ- konferenciája, ahol az Egyesült Államok delegátusa már a tanácskozás első napján előhozakodik mondanivalója lényegével: „időfecsérlés lenne, ha ez a találkozó politikai fórummá válna... —• Legyen ez a találkozó vidám, gondtalan... — Node — ne vesztegessük tovább a szót! Az ilyen — meglehet tetszetős és hangzatos, de végeredményben naiv és bárgyú — javaslatokról nálunk, a szocialista Magyarországon már a tinézser korosztályú lányok is tudják, hogy ügyetlen politikai manőverről van szó! Kísérletről, hogy a több mint száz ország nőtársadalmát és törekvéseit képviselő delegátusok figyelmét eltereljék a konferencia tulajdonképpeni céljáról, a nők igazi vidámságának, boldogságának ügyét előbbre vivő kérdésekről. Mert nálunk, Magyarországon — hála az elmúlt három évtized nagy politikai, gazdasági, társadalmi vívmányainak! — ma már gyakorlatilag a nőtársadalom minden rétege, az asszonyok és lányok többsége tudja, hogy a valóságos „vidámságnak” minimálisan olyan „prózai” feltételei vannak, mint a nők felszabadítása az évezredes — és rájuk nézve nagyon is hátrányos — előítéletek súlya alól; a férfiakkal — a dolog lényegét tekintve — teljes politikai, gazdasági és társadalmi egyenjogúságuk megvalósítása; foglalkoztatásuk, képzésük, művelődésük, kulturált szórakozásuk feltételeinek megteremtése; „második műszakjuk” terheinek könnyítése, és — nem utolsósorban — az „anyasági” funkciókkal”, a gyermekneveléssel együttjáró szociális gondoskodás. De folytathatnánk is: a háborús félelemtől, a háborúk következményeitől — a nőket különösen súlyosan érintő következményektől — való megszabadításuk, stb., stb. És végeredményben attól sem lehet eltekinteni, amire már Engels 'j felhívta a figyelmet: ahhoz, hogy szemberek bármilyen társadalmi tevékenységet folytassanak, de még ahhoz is, hogy a leghétköznapibb értelemben vidámak lehessenek, előbb enniük, inniuk, lakniuk, gyermeket kell nevelniük ... Végeredményben tehát a nők kizsákmányolásának és kiszol gáltatottságának megszüntetéséről, elemi életfeltételeikről, a békés, vidám élet alapvető feltételeinek megvalósításáról. —, a női emancipáció megvalósításának a politika rangjára emeléséről van szó! S, hogy e tekintetben ma hol tart a világ, hol tartanak a különböző társadalmi rendszerek, országok — vagy hazai környezetben maradva, hol tartanak az egyes megyék, járások, városok, községek, munkahelyek, — azt érdemes és tanulságos lenne egyszer tételesen és konkrétan is szemügyre venni. Azt mindenesetre tudjuk, hogy e tekintetben is, a társadalmi haladás élvonalában jelenleg a Szovjetunió és a szocialista országok állnak. Es nekünk, magyaroknak sincs ma már szégyenkezni valónk a világ előtt. Ha felszabadulásunk óta, az elmúlt három évtized alatt csak keveset tettünk volna a nők egyenjogúságának megvalósítása érdekében —, persze nagyon is sokat tettünk! —, akkor is büszkén és önérzetesen mutathatnánk fel a Magyar Szocialista Munkáspárt. 1970. február 18— 19-i ülésének állásfoglalását és határozatát és mindazokat az eredményeket, amelyek a magyar nők társadalmi helyzetének javítása, 1 tényleges egyenjogúságuk megvalósítása terén születtek hazánkban, vagy szűkebb pátriánkban, Borsod megyében is. Ez a határozat — mint ismeretes —, nálunk a politika. színvonalára és rangjára emelte a nőkről való fokozottabb gondoskodást, a nők teljes egyenjogúságáért folytatott következetes harcot. S az MSZMP Központi Bizottságát követték a megyei, a járási, a > városi, a községi és üzemi pártbizottságok, pártszervezeteink, követték állami, társadalmi, gazdasági s ervezeteink, követte szolgáltató iparunk, s követték művelődési, egészségügyi és szociális intézményeink is. álunk, Borsodban — nem is olyan régen — a megyei pártértekezlet megállapíthatta: „A nők politikai, gazdasági, cs szociális helyzetének javítására hozott, határozat, végrehajtása eredményesen folyik. A nőpolitikái feladatok a párt- szervek. és -szervezetek munkájának szerves részét képezik. Sok irányú politikai, gazdasági, szoéiális, kulturális intézkedések történtek a nők helyzetének javítására. Javult a nők körében végzett politikai nevelőmunka, szélesedett a nők közéleti tevékenysége. Növekedett a párt-, állami és tömegszervezetek vezetőtestület eiben a nők aránya. Tervszerűbb a nők képzése, továbbképzése, a vezetőposztokra való bc- állitusuk” stb. Ezeket a megállapításokat természetesen a statisztikai adatok, a tények is hitelesítik. | Ugyanakkor látjuk a további tennivalóinkat is. Figyelmeztették erre pártszer- vezteinket, a beszámoló és vezetőségválasztó taggyűléseken, a pártértekezleteken és a XI. pártkongresszuson a felszólalók, s még fülünkben csengenek Kádár János elvlársnak a kongresszus vitazáró beszédében elhangzott szavai is: „Pártunknak, mindent meg kell tennie, hogy a nők helyzete tovább javuljon ... A kongresszuson nem azért esett oly sok szó a nőkérdésről, mert az ENSZ határozatot hozott a nők. évéről, hanem azért, mert ez társadalmunk — és hozzátehetem: szocialista forradalmunk — egyik alapkérdése ...” Ugyanakkor tudjuk — rámutatott erre a nők világ- konferenciájának megnyitó ülésén Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára is, — a világ számos országában még nem valósult meg a női egyenjogúság, s ez a nők emberi méltóságának, a személyiség jogainak megsértését jelenti. A diszkrimináció súlyos következményeket von maga után a népek gazdasági és társadalmi fejlődésében — mondotta az ENSZ főtitkára. Igaza is van: A világ sok országában még elemi feltételeit sem teremtették meg a nők egyenjogúságának. A mexikói konferenciára még sok ország nőtársadalmának képviselői magukkal vitték súlyos, megoldatlan gondjaikat, terheiket, problémáikat is. Más szavakkal szólva: jelenleg még a világ sok-sok országában hiányoznak a nők „vidámságának” feltételei ... iért akarja hát az Egyesült Államok delegátusa, hogy a mexikói konferencián mindenki mosolyogjon?! Persze tudjuk — meg vagyunk győződve róla, hogy egyszer majd a valóban joggal „vidám” világkonferenciának is eljön az ideje ... Csépányi La'jos Dús k>mbú, ö»-eg fák alatt nagyszerű aszfaltúink kígyóznak a gondozott, sárga épületek között. Szanatóriumi környezetben él, lüktet, dolgozik a Sátoraljaújhelyi Dohánygyár. Itt gyártják az ország filter nélküli füstölnivalójának számottevő részét. \ Ahogy Kovács Gyula, a gyár igazgatója elmondta, termelésük kétharmadát a Symphonia, a fennmaradó egyharmadál pedig a Kossuth cigaretta adja. A három éve kezdődő folyamatos rekonstrukció érkezésünk idejére már befejeződött. A 20 millióba kerülő beruházás során kicserélték a gépek túlnyomó részét, és új NDK-gépsokorat helyeztek űzőmbe. Az automatikus berendezések növelik a gyártási kapacitást, lehetővé teszik a termelés bővítését. Előnyük még, hogy javítják a „szivnivaló” minőségét is. Jobb, egyenletesebb a cigaretta töltése a korszerűbb technológia alkalmazásával. Amint a raktárak feltöltött készletei kifogynak, erről — a legfőbb minőség- ellenőr — a vásárló is meggyőződhet. Eddig elég „hangos” volt a cigarettagyártás. A magas zajszint pedig, mint közismert, a hallószerveken kívül az idegrendszert is megterheli, korai, fokozott fáradtságot okoz, és végső soron hailláskái'osodásra is vezethet. Az új gépsorok „halkabbak”, lényegesen kisebb zajt okoznak, komoly mértékben javítva ezzel a dolgozók munkakörülményeit. A korszerű géppark nemcsak örömet okozott, hanem megoldandó feladatokat, gondokat is felvetett. A műszakilag bonyolultabb berendezésekhez, az ezeket kezelő dolgozókat is „korszerűbbé”, képzettebbé kellett tenni. Ezért megkezdték a szakmunkások folyamatos átképzését. Az elmúlt évben és az idén is összesen mintegy 50 fő vett, illetve vesz vészt szervezett oktatáson. Nagyon fontos feladat volt a jó és gazdaságos cigarettagyártáshoz a géobeállitó műszerészek továbbképzése is. A gazdasági megfontolások — a dohányárak emelkedése — és a magasabb technikai színvonal is ebbe az irányba hatott, A gyártási önköltségben eddig az alapanyagár, a dohány ára mintegy 63 százalékot tett ki. Ez ma már eléri a 70—60 százalékot is. Csak eredményesebb gazdálkodással lehet fedezni a hazai és a tőkés dohányárak emelkedését. Lényeges teendő ezért a fokozott takarékosság." A dohány előkészítése — a vákuumozás, a vágás és a kocsányozás — során jelentős hulladék keletkezik, ösz- szeson a feldolgozandó do- hány mennyiség 10 százalékát teszi ki a hasznositha- tafclan hulladék (dohány), ami a feldolgozás teljes folyamata alatt jött léire. A jelenlegi, mintegy 5 milliárd darabos termelés növelésével a hulladék mennyisége szintén emelkedne. — Sokat gondolkodtunk — magyarázta az igazgató —, hogy mit lehetne tenni a dohánnyal való takarékosság fokozása érdekében. A technikai színvonal emelése, ami a berendezések üzembe helyezésével adódott, a töltőképesség javítását is eredményezte. És a cigaretta teljesebb kitöltése jobb minőséget és kis súlyt eredményez. A dohány előkészítésének egyes fázisaiban — például a vágásnál és kocsánvozás- nál — még alvad sok tennivaló. Megoldható lenne az is. hogy a hulladékból fóliát készítünk, amit visszari- szünk a gyártási út elejére, és így ez a hulladék uira feldolgozható, hasznosítható lehetne. Ezeket a gyártó berendezéseket — csakúgv, mint hasonló pécsi társaikat — ki lehetne egészíteni filterfelrakó gépekkel is. Mindezek az intézkedések persze fejlesztést és végső soron pénzt igényelnének. Terv, elképzelés tehát, a megvalósult beruházás után is van elég. Az élet nem all meg egy pillanatra sem, mert a dohányosnak csak egy a lényeg,, filterrel, vagy filter nélkül, de meg legyen a szívni- és füstölnivalója. Buchert Miklós Három óra az ózdi acélműben Csütörtök. Délelőtt kilenc óra. A hőmérő higanyszála már most is csak egy-két vonásnyira áll a 30-as számtól. A jelek szerint olyan kánikula lesz ma is, ami az utóbbi napokban gyakran megkeserítette a tűzimunká- sok életét. Hűs vizű strandról álmodozik ilyenkor az ember, de az üzemekben nem a vágyak, a tervszámok diktálják az ütemet. A percekért harcolnak a legnagyobb kánikulában is az Ózdi Kohászati Üzemek acélgyártói. A 3-as számú kemence brigádjával nem először találkozom. Bódi Sándor olvasztár Kovács Zoltán brigádvezetőt helyettesíti, ~Zol- monl Lajos csapoló, Péter László első segéd és Elek Géza második segéd a brigád tagjai. Kérdőn néznek, amikor benyitok a műszerházba. — Jöttem egy kicsit melegedni — mondom, s igyekszem feltűnés nélkül megtörülközni, mert ez a 35 Cel- sius-fok meleg, műszerekkel telezsúfolt „üvegkalitka” hűvös helynek számít az acélműben. — Akor a legjobbkor érkezett — mondja az olvasztár. — Mindjárt befütünk egy kicsit. Csapolunk... Az előkészületek gyorsan megtörténnek. Erősítés érkezik a csapoláshoz másik három kemencétől is. Kol- mont Lajos csapoló „hátra” invitál. A pódiumon a „hátul” az az öntőcsarnok felőli részt jelenti, itt történik a csapolás. Hátul csak a több éves gyakorlattal rendelkezők dolgozhatnak, az acél- patak megindítása, majd a csapolónyílás újbóli elzárása a legnehezebb, legveszélyesebb feladat. — Itt jól még lehet melegedni — magyarázza mosolyogva Kolmont Lajos, miközben felöl.1 váltig érő azbeszt kesztyűjét. — Újabban többnyire ezer fokra előmelegített üstökbe csapolunk. Az új technológia lényege, hogy alacsonyabb hőfokon csapolhatunk, így 20—25 perccel csökken az adag „főzési’ ideje. Viszont nemcsak a kemnce, alulról az előmelegített üst is fűti az acélgyártókat. Értékes perceket nyerünk, de bőséges verejték árán.., Két kemence között jutunk el „hátra”. A kemencék, a csövek, alulról az átizzított kokillák ontják a meleget. A daru éppen leengedi a hatalmas üstöt, Kolmont Lajos már a melegítőcsövet igazítja bele, de az olvasztár liaingja megállítja. — Nem kell meggyújtani. 1620 fokon csapolunk... Nyomasztó a levegő, harminc fokon felül már sac- colni se igen tudom a hőmérsékletet. — .Hány fok lehet? — kiabálom át- a sokféle zajt. — Nincs több, mint hatvan, legfeljebb hatvanöt — nyugtat meg a csapoló, s karjával törli le a verejtéket az arcáról. Néhány korty szóda a kemencétől távolabbi huzatos helyen. Csapolás előtt a daru még néhány „kanál” frissítőt rak be a kemencébe. — Miért nem melegítik elő az üstöt? — Nincs rá idő. Meleg az acél, mindjárt csapolható. Az üstöt legalább 30 percig kell melegíteni. Akkor kapcsoljuk ki a gázt, amikor a csapolónyílás áttörését megkezdjük. Utána tíz perc alatt kell az acélt megindítani, ha nem sikerül, oda a külön prémium. Ezalatt nagyon sokat hül ugyanis az üst, kár- bavész az energia. Cokszor persze a jó szerencsén múlik ... Minden kész, kezdődik a csapolás. Kolmont Lajos int, ha akarok menjek utána. Már mindegy, semmi se száraz rajtam. A kemencesegéd közben bontott a nyíláson, a csapoló még néhány gyors mozdulattal a hosszú nyelű kaparószerszámok segítségével igazít valamit a csatornán. Átnyújtják neki az oxigéncsövet, messze csapódó szikraeső jelzi, hogy átfújta a csapolónyílást. 9 óra 40 perc. Széles sugárban folyik több mint 100 tonna acél az üstbe. Ezzel még korántsem jutottak pihenőhöz az acélgyártók. Tíz perc alatt lejön az acél, s utána húsz perc van még kemencejavításra. A kemence ajtaján „javítóanyagé i” szórnak a meglazult bélésre. Nem kis rutin kell hozzá, hogy az anyag pontosan oda repüljön, ahová szánják. Nagyrészt ezen múlik a kemence tartóssága. * Tíz óra harminc. A daru még megállás nélkül kanalazza a kemencébe az ötvö- zőket és az ócskavasat, a műszerházban kézről-kézre jár a jéggel hűtött szódavíz. Műszakonként tíz liter folyadékot: is elfogyasztanak a tűzimunkésok a nyári hónapokban. S minden bizonnyal a verejtéküket is literes mérőeszközzel lehetne mérni. — Mennyi idő alatt lehet megszokni ezt a meleget? — Megszokni nem lehel, csak elviselni — mondják többen is. — Kétségtelen viszont, hogy erős szervezet kell hozzá, nem mindenki alkalmas acélgyártónak. — Szép szakma ez, annak ellenére, hogy nehéz. Sajnos mégis utánpótlási gondokkal küzdünk. S gyakran igen nagy feladatot jelent egy- egy ember pótlása ... — Maguk szerint miért nincs elég utánpótlás a kohász szakmákban? A kis lélegzetvételnyi szünetben vita alakul ki. A vélemények: nem kis áldozatot követel ez a mesterség. Nincs szombat, vasárnap, karácsony és más ünnepnap, a magánéletet teljesen a gyári munka alá kell rendelni. Nem keresnek rosszul már a tűzimunkésok, de a kedvezmények szempontjából már nincs az a nagy megkülönböztetés, ami régen jellemző volt. — Szóval, csak az marad meg az acélműben, akinek van kitartása — mondja a csapoló. — Ahhoz is legalább hat hónap kell, hogy az új emberek megszokják az üzemet, ott honosán mozogjanak a pódiumon. Ahhoz pedig sok év. hogy valakit „hátra” engedjünk, végig kell járni a ranglétrát, fokról, fokra ... * A témán vitatkozni nincs idő. Péter László első segédei elszóltiják a 2-es '■-e- mence csapolásához séf » ?- ni, s más kemencénél is csapolásra készülnek. Egymáson segítenek, miközben fél szemmel az órát fisvelik. Mert az óra dirigálja az acélgyártók munkáját, s a percekből lesznek a többlet tonnák az év végén. Tóth István
