Észak-Magyarország, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-03 / 102. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 2 1975. május 3., szómba! Ózd. Húszezres tömeg kö­szöntötte felvonulással a munka ünnepét. A város dolgozói Ózd új szocialista jellegű lakónegyedében, a Kun Béla Művelődési Ház előtti téren felállított dísz­tribün előtt haladtak el, majd a stadionba kanyarod­tak. A felvonulást az úttörők és a KISZ-fiatalok díszszá­zada nyitotta meg, a város üzemeinek sorát pedig az Ózdi Kohászati Üzemek dol­gozói vezették. A gyár közel 14 ezres kollektíváját külön köszöntötték abból az alka­lomból, hogy a kongresszusi munkaversenyben elért nagy­szerű eredményük jutalmául , május elseje előestéjén ve­hették át a kongresszusi zászlót és a jelenlegi terv­időszakban negyedszer a Ki­váló Vállalat kitüntetést. A stadionban Kecskés Ist­ván, az ÓKÜ nagyüzemi pártbizottságának titkára kö­szöntötte a felvonulókat. Délután a szocialista brigá­dok nagyobbrészt közös programokat szerveztek, so­kan felkeresték a város kör­nyéki kirándulóhelyeket. * Leninváros. Az ifjúsági parkot már kora délelőtt be­népesítették a város és a környező községek lakói. Számos üzem, vállalat dol­gozói, szocialista brigádok kollektíván vettek részt a majálison. Az ifjúsági park­ban felállított szabadtéri színpadon a Derkovits Gyu­la Művelődési Központ ön­tevékeny művészeti csoport­jai, az általános és középis­kolák diákjai kultúrműsor­ral szórakoztatták a dol­gozóik ezreit. Az ünnepi prog­ram az esti órákban utca­bállal ért véget. * Mezőkövesd. A város leg­nagyobb közös gazdasága; a Kossuth Termelőszövetkezet a Művelődési Központban tartott ünnepi megemléke­zést. Itt adták át a terme­lőszövetkezet Teleki Blanka szocialista brigádjának a megyei pártbizottság . kong­resszusi oklevelét, amelyet a kongresszusi és a felszaba­dulási munkaversenyben el­ért kimagasló eredményéért kapott. A kongresszusi okle­velet Dudla József, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője nyújtotta át a bri­gádnak. * Mezőcsát. Mintegy négy­ezren vonultak fel, majd a sportpályán megrendezett nagygyűlésen Gulyás Sándor, a járási NEB elnöke mon­dott beszédet.' Nemesbikken —, ahová Hejőbába, Hejő- papi dolgozói is eljöttek — dr. Greiz László, a járási hivatal elnöke köszöntötte az ünneplőket. Tiszapalko- nyán szocialista brigádok ta­lálkoztak, Ernődön, a Ta­nácsköztársaság Vörös Had­seregének egykori főhadi­szállásán elhelyezett emlék­táblát koszorúzták meg. * Mezőkeresztes. Itt rendez­ték meg a mezőkövesdi já­rási központi ünnepséget. A nagyközség dolgozóinak fel­vonulása után a Népkertben nagygyűlést tartottak, ahol Maicó József, a Mezőkövesdi járási Pártbizottság első tit­kára mondott ünnepi beszé­det. Az Aranykalász Tsz lo­vasiskolája nagy sikerű be­mutatót tartott. * Sátoraljaújhely. A legere­detibb látványosságban min­den bizonnyal Sátoraljaúj­hely lakosságának volt ré­sze május előestéjén és a munka ünnepnapján. Az ün­nepi rendezvénysorozathoz ikapcsolódott ugyanis a II. észak-magyarországi gyer- mektáncfesztivál, nyolc jó hírű együttes részvételével. Országos jellegűvé tette a bemutatót a nevezetes Ka­locsa gyermektáncegyüttes vendégszereplése. Az ünnepi felvonulás után a Kazinczy Ferenc Általános Iskola ud­varán nagygyűlés követke­zett, amelyen dr. Bartha István, a városi pártbizott­ság első titkára mondott ün­nepi beszédet. Az újhelyi járás központi ünnepségét a Hegyköz szí­vében. Pálházán rendezték meg, Vnunkás—paraszt talál­kozó keretében. A nagygyű­lésen dr. Németh Pál, a já­rási pártbizottság első titká­ra tartott ünnepi megemlé­kezést, i * Sárospatak. A Bodrog par­ti városban, ezrek sereglet- tek az utcára az ünnep dél­előttjén. Külön helyi. ün­nepnek számított, hogy a felvonulással avatta fel a lakosság a teljesen korsze­rűsített főutcát. A felvonulás tanúsította: milyen gyors iramban növekednek a vá­ros új ipari üzemei, meny­nyire fejlődnek a tágas ha­tár termelőszövetkézetei, s hogy Patak azért megma­radt a diákok kedves váro­sának is. Az iskolakert új lombú fái alatt rendezett nagygyűlésen Koszorús Fe­renc, az MSZMP KB mun­katársa mondott ünnepi be­szédet. * Encs. A járási székhelyen rendezett felvonuláson a kör­nyező községek lakói közül is sokan részt veitek. Az ünnepségen Nagy Zoltán, a járási pártbizottság első tit­kára mondott beszédet. Gön­cön, Szikszón ugyancsak fel­vonulással köszöntötték má­jus elsejét, a járás néhány községében több falu lakói is összegyűltek az ünnepre. * Szerencs. Az ünnepet meg­előző napon játszóteret avat­tak. melvnek elkészültét a lakók 600 ezer forint érté­kű társadalmi munkával se­gítették. A felvonuláson mintegy tízezerén vettek részt, majd az ezt követő ünnepségen dr. Juhász György, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője mondott beszédet. Tokajban ugyan­csak felvonulást rendeztek és az ünnep alkalmából ad­ták át a 24 lakásos, új szö­vetkezeti lakótömböt. * Edelóny. Mintegy 8000 em­ber vonult fel, akiket dr. Sándor Dezső, Edelény nagy­község tanácselnöke köszön­tött. A főként bányászok lakta nagyközség fejlődését híven tükröző felvonulás résztvevői most is a kas­télykertben ünnepeltek, ahol árnyékot adott már az év­százados fa is, melyet nem­régiben éppen a bányászok óvtak meg a pusztulástól. A járás valamennyi közsé­gében szintén megünnepel­ték május elsejét. * Sajóbábony. A délelőtti tin néni nagygyűlésen Juza Károly, az ÉMV igazgatója méltatta a gyár kollektívá­jának múlt évi eredményeit, s azokat a sikereket, ame­lyekkel kiérdemelték a VDSZ és a Nehézipari Minisztéri­um dicsérő oklevelét. Itt ad­ták át a megyei pártbizott­ság kongresszusi oklevelét a gyár B-üzemi Május 1. szo­cialista brigádjának. A ki­tüntető oklevelet Bialis Jó­zsef, a járási pártbizottság első titkára adta át Vaszil Tibornénak, a brigád veze­tőjének. Ugyancsak az ün­nepségen vette át Juza Ká­roly igazgató a vállalat egész kollektívájának szóló elis­merést, a VDSZ és a NIM dicsérő oklevelét Ez alka­lomból dr. Odor Géza, a Nehézipari Minisztérium fő­osztályvezető-helyettese gra­tulált az EMV vezetőinek és kollektívájának, a szocialista brigádok tagjainak. II CT I tmBpotttikat 11L i 1 iHs&Tefogiató Hatalmas, színes, politikus és lelkes! •— így jellemezte Kádár János negyedmillió dolgozó május 1-i budapesti felvonulását. És azt hiszem, ha más-más arányokban is, ugyanez állapítható meg az összes többi ünnepségről is, amiről — e sorok írójához hasonlóan — a televízió csü­törtök esti híradóiból is any- nyian meggyőződhettek. Az ünnepségek, természetesed, elsősorban a 30 éves jubi­leum jegyében folytak. Ami nem zárta ki, hogy itt-ott ezen a napon tegyék fel a koronát valami kiemelke­dően fontos munkára, mint például Salgótarjánban, ahol az eredetileg tervezett ter­minus „félidejére" sikerült tető alá hozniuk az üveg­gyár hatalmas új olvasztó- kemencéjét, s ezzel megkét­szerezni az üzem termelé­sét. Az ünnep alkalmából egyébként Gáspár Sándor mondott rádió- és tévébeszé­det a párt Központi Bizott­sága és szakszervezetek ne­vében. Egyetlen mondatát idézem: „Nem látványos megnyilvánulásokra, látszat­eredményekre, hanem szívós és, fegyelmezett munkával elérhető, tartós eredmények­re van szükségünk.” Ilyene­ket jutalmaznak a kongresz- szusi zászlók, amelyek a hé­ten sorra jogos tulajdono­saik birtokába kerültek. Ezekben a napokban újabb rendelkezés született a raun- káslakás-építkezések támoga­tására, tervpályázatot hirdet­tek gazdaságosan kialakítha­tó, kellemes megjelenésű, új­fajta lakóházak alkotására, és — ami már tény — a jö­vő hónapban esedékes pró­batermelésére készül az or­szág tizedik házgyára, Kecs­keméten. A gyors városiasodás és az ezzel párhuzamosan fejlődő közlekedés, automobilizmus azonban „sok álodzatot kö­vetel”, legalábbis gyakran fogalmazunk így a balesete­ket említvén. A Közlekedés­biztonsági Tanács sajtótájé­koztatóján nem így fogal­maztak amikor a közúti bal­esetek növekvő számait és jellemzőit ismertették, hi­szen nem kell és nem is le­het belenyugodni a balese­tek folytonos növekedésébe. Az országos átlagnál is na­gyobb mértékű a baleseti hányad Bács-ICiskun, Győr- Sopron, Zala, Vas, Borsod és Komárom megyében. Ilyen a tavalyi mérleg. És idén, az első negyedévben, országosan újabb 7,8 százalékkal nőtt a balesetek száma, ezen be­lül a halálos baleseteké 24 százalékkal! Ehhez bem kell kommentár — szokták volt ugyancsak mondani effajta adatok hallatán. Ellenkező­leg! Kell hozzá magyarázat, mégpedig tárgyilagos, de szi­gorú és végre több komoly­ság és felelősség. Ezután pedig evezzünk de­rűsebb vizekre. Május van: megkezdődött a balatoni elő­szezon, sorra nyitnak a szál­lodák, üdülők (bár az időjá­rás, sajnos, ezt még nem mindig veszi figyelembe). És miután vetélkedőben nincs hiány, hírt adhatunk a ma­gyar fodrászbajnokság küz­delmeiről is, amelynek kere­tében kétszáznál is több fod­rász és kozmetikus mérte össze tudását Szombathe­lyen. Nem babra ment a já­ték: a legjobbak képviselik majd színeinket az ősszel Szolnokon esedékes nemzet­közi bajnokságon. S hogy más sportról is szó essék: a tömeges testnevelés­ről tárgyalt a SZOT elnök­sége, különös tekintettel a sportegyesülettel nem rendel­kező vállalatok dolgozóira. A megoldás: közösen építendő játékterek, kispályák. A SZOT különben ez évi dí­jait is kiosztotta a héten; s a napokban osztották ki a „Szép magyar beszéd” dí­jait is, amelyekért nem ke­vesebb, mint 12 ezer közép- iskolás versengett. B. J. et A győzelem gyökerei és wirág&iS (éU.) Egy emberpár életútja A nő, Szofija Leonardovna Tidman az orvostudományok doktora, a Lenin-rend tulaj­donosa, már két éve nyugdí­jas. A férfi, Szergej Arono- vics Kazmin, a Vörös Októ­ber gyár főmérnökeként ke­rült nyugdíjba. Volgográd- ban élnek és még most is sok társadalmi elfoglaltságot vállalnak magukra. Ennek az emberpárnak nem min­dennapi életútja van, az út­nak olyan szakasza is, amely az élet és a halál mezsgyéjén vezetett. Szofija Leonardovna Moszkvában született és mi­után egyetemi .tanulmányait befejezte, lepratelepre kérte magát. Szergej Aronovics szibirjak, vagyis szibériai származású és miután elvé­gezte a politechnikai főisko­lát, a Sarkkörön túl egy vá­ros építésének nehéz munká­jában vett részt. 1938-ban kerültek mindketten Volgog- rádba, Szofija Leonardovna a klinikára, ahol sebész lett, Szergej Aronovics pedig a Vörös Október gyárba, ahol mérnökként dolgozott. Ek­kor ismerkedtek meg, háza­sodtak össze. Lakásukon fogadtak, igazi orosz vendégszeretettel és vendéglátással. Sokáig érin­tetlen volt a gazdagon és szépen megterített asztal, hiszen életútjuk legnehezebb időszakáról folyt a szó. A háború kitörését követő na­pon kellett volna Szofija Leo- nardovnának Leningrádba utaznia, hogy megvédje disz- szertációját. Nem mehetett. Nem a klinikára ment, ha­nem az 1584-es számú eva- kuációs kórházba, és katona­orvosnak jelentkezett. Ami­kor 1942-ben ideért a front, ez az intézmény átalakult tábori- kórházzá. Szergej Aro­novics, a Vörös Október gyár szállítási vezetője lett. Ami­kor 1942. augusztus 23-án a gyárat lebombázták, neki is Cseljabjinszkba kellett volna evakuálnia, de megbetegedett és így nem mehetett. — A sztálingrádi csata leg­kritikusabb napjaiban — mondotta az orvosnő — ren­geteg súlyos sebesültünk volt. Ezeket kellett állandó tüzér-1 ségi tűzben, bombázások kö­zepette a Volgán túlra szállí­tani. A férjem, miután itt maradt, ' önkéntesként beállt ezt a munkát segíteni. — Tudomásom szerint — emlékezik Szofija Leonardov­na — ez volt az egyetlen kórház, amely nem ment át a Volgán túlra. Rengeteg se­besültet kellett a harc idején ellátni. Nem volt egyszerű a munkánk, hiszen nekem, mint sebész-főorvosnak a bombázás és a tüzérségi tűz ideje alatt is operálnom kel­lett, meg kellett mentenem az emberek életét. Tudja, hogy milyen volt a mi mun­kánk? Emlékszem, egyszer bombázás közben súlyos has­sebet operáltam, amelyet nem lehetett abbahagyni, Életve­szedelembe került az életet mentő orvos is. Amikor az operációt normálisan befe­jeztem, a sebesült katonát elvitték. Néhány perc múlva a szomszédban bomba oltot­ta ki az altatásból soha nem ébredő katona életét... De mi a legnehezebb körülmé­nyek között is folytattuk a munkát, hiszen a legdrágább­ról, emberéletről volt szó. Kevés emberpárnak ada­tott meg, nekik igen, hogy akkor, életútjuk legnehe­zebb időszakában, mindvégig együtt lehettek. Még akkor is, ha útjuknak ez a szaka­sza akkor az/élet és a halál mezsgyéjén vezetett. A sike­res ellentámadás, a 6. né­met hadsereg Sztálingrádnál való megsemmisítése után a ■,y- .-i í : ,, tábori kórház követte nyu­gatra a frontot. Szófia Leo­nardovna sebész-főorvosként, Szergej Aronovics Kazmin pedig, mint a kórház műsza­ki vezetője. Így jutottak el harcolva, gyógyítva Magyar- országra. Hosszabb időt töl­töttek Kiskőrösön, voltak Várpalotán, Pécsett, Pápán, Baján, Budapesten, a győzel­met pedig Székesfehérváron ünnepelték közösen a magya­rokkal. Szofija Leonardovna átvezetett a másik szobába. Az egyik asztalon egy csil­lárra való kristályüveg-füg- gőre mutatott: — A romokban heverő bu­dai várból való. Amikor a nagy csillár leesett a földre, ez a függője nem sérült meg. Fölvettem, megőriztem és a hazafelé tartó hosszú úton is magammal hoztam, mint ma­gyarországi háborús emléket és így is őrzöm. A nehéz idő­szak ellenére elmondhatom, hogy nagyon jó volt a kap­csolatunk mindenütt a lakos­sággal, nem egyszer igénybe vették tábori kórházunkat és volt eset, amikor orvos hiányában nekem kellett egy szülést levezetni. Székesfe­hérváron töltöttük el a leg­több időt és még mindig emlékszem az önök speciali­tására, a paprikás csirkének az ízére, melyet búcsúzáskor magyar házigazdáink készí­tettek számunkra. Aztán előkerül a napló, amelyet az orvosnő vezetett, végig a hadak útján és amelyben a különféle magyar népviseletek is le vannak raj­zolva, hiszen Szofija Leonar­dovna másik nagy szerelme az orvostudományon kívül, a rajzolás, a festés. — 1945 nyarán indultunk el vissza Székesfehérvárról — mondotta Szergej Arono­vics. — 1946 áprilisában tér­tünk meg a romokban heverő Sztálingrádba. Mindketten leszereltünk, és nekiálltunk háborús sebeket gyógyítani. Minden sebet... Miután Szofija Leonardov­na disszertációja annak ide­jén az ostromban elégett, újabb disszertációt írt, amit meg is védett. Szergej Aro­novics törzshelyére, a Vörös Október gyárba tért vissza, amelyet akkorra már nagy­jából újjáépítették, és már folyt a normális termelő- munka. Harminchárom esz­tendő után innen ment nyug­díjba. A késő délutánba nyúló szombati beszélgetés és orosz vendéglátás után a szálloda felé haladva a híres Pavlov- ház előtt mentem el, amelyet egy maroknyi hős annak ide­jén 58 napig tartott. A ház azelőtt is lakóház volt, most is így szolgál. Udvarán gye­rekek játszottak. A város legmagasabb pontján, az egykori Mamaj tatárvezérről elnevezett Mamajev kurgá- non, amely az ostrom idején oly sok szovjet katona vérét követelte, ott magasodik a monumentális, 86 méter ma­gas emlékmű női főalakja. Friss házasok érkeznek gép­kocsival. A fiatalasszony hó­fehérben, a fiatal férj feketé­ben. Csak a virágcsokor vö­rös, amellyel az elesett hősök emlékművéhez zarándokol­nak. Mert ez szerte a Szov­jetunióban így szokás. A há­zasságkötés után a fiatal pá­rok első útja mindenütt az elesett hősök emlékművéhez vezet... Bent. a város szívében, kö­zel a főpályaudvarhoz, Sztá­lingrád védelmi múzeumá­ban még mindig sok a láto­gató. Ismerkednek és cso­dálják a fiatal szovjet köz­társaság Cáricinjának hős cselekedeteit, a sztálingrádi csata kiállított emlékeit. Kint, az utcán teljes pompá­jában és szinte nyári mele­gében zajlik a szombat esti élet. Egy rozsdás, golyóktól, és szilánkoktól sérült régi villanyoszlopot látok. Rá van írva, hogy a múzeum tu­lajdona. Szerény kis emlék­műve ez a világtörténelem egyik legnagyobb csatájának. De nerpcsak emlékmű. Mert az utca ,túlsó oldalán levő íjj társával még most is szolgái. A kettőjük között kifüggesz­tett vezetéken működni kez­denek a forgalmat szabályozó jelzőlámpák. Oravcc János (Folytatjuk) A kép Székesfehérvárott készült, 1945. május 9-én, a győze­lem napján. A szovjet katonák és a magyar lakosság együtt ünnepelt. A katonák között középen virágcsokorral Szofija Leonardovna Tidman orvosnő, aki rendelkezésemre bocsátot­ta a képet Ilf iiiepÉei isiéi fiola, községeiben

Next

/
Oldalképek
Tartalom