Észak-Magyarország, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-07 / 105. szám
V álét an apók, 1975 A Nehézipari Műszaki Egyetem gépész-, kohász- és bányamérnöki karának végzős hallgatói idén is megrendezik a hagyományos va- létanapokat. A háromnapos rendezvénysorozat kapcsán, május 15-én műszaki filmnapot tartanak az egyetemen, az NME KISZ végrehajtó bizottsága pedig tudományos diákköri konferenciát szervez. Az első napon tartják meg az orgonahangversenyt is. Május 17-én, délelőtt kerül sor a tudományos diákköri konferencia eredményhirdetésére. A pénteki napon lesz a program- sorozat egyik leglátványosabb eseménye, a diákkame- vál is. Az ötödéves egyetemisták, valamint három miskolci középiskola — a Földes Ferenc Gimnázium, a Gépipari Szakközépiskola, Kutak Az etműtt majpokfoa® * kedvezményes tüzelőolaj-akció kapcsán több olvasónk fordult szerkesztőségünkhöz a panasszal: Miskolcon és a megye több nagyobb városában be vannak zárva a tüzelőolaj árusítására felállított kutak. Azoknak, akik most, a tavasz és nyár folyamán szeretnék beszerezni a téli készletet, olykor nagyobb távolságról kell cipelni kannákban az olajat. Olvasóink kívánságára érdeklődtünk az arra illetékeseknél, az ÁFOR területi kirendeltségénél, s a következő tájékoztatást kaptuk: valamint a 101-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet — utolsó éves fiataljai vesznek részt a karneválon. Délután 4 órakor a középiskolások a Tanácsház téren adnak műsort, majd a mintegy hatszáz fiatal karneváli menetben vonul a sportcsarnokhoz, ahol az egyetemisták produkcióját láthatják az érdeklődők. Többele között ismét beszédet intéz a hallgatósághoz az idei UV- (utóvizsga) király. A karnevált — sl húsosán — utcabál zárja be. este 9-ig „húzzák a talpalávalót” a Kőtörő együttes tagjai. A va- létanapok harmadik napján, 17-én rendezik meg a hagyományos oktatók—végzősök focimérkőzést, majd a zártkörű valétabállal fejezik i be az eseménysorozatot. BgraaisamKimmfiuimii ................... z árva A tüzelőolaj árusítására létesített kutak csak a fűtési szezonban október 1-től április 30-ig tarthatók nyitva azokon a helyeken, ahol közúti üzemanyagtöltő állomások is működnek. Olyan községekben viszont, ahol ilyenek nincsenek, mint például Sajóbábonyban, ott ezek a kutak a nyári idényben is a vásárlók rendelkezésére állnak. Ez a rendszer már évek óta fennáll és bevált, akkor is, amikor a mostanihoz hasonló kedvezményes vásárlási akciókat szerveznek. Hatszor annyi cementet szállít a 3-as A cementszállítás fő gazdája hazánkban az ÉPFU. Az országos vállalat most már évi 2 millió tonna ilyen anyagot szállít speciális járművein az építkezésekhez. A cementszállításban korábban is jeleskedett az immár 19 Élüzem címmel kitüntetett 3-as számú ÉPFU. Ez évvel kezdődően kiemelt, nagy feladata van ebben. Bár a miskolci egység a gyár EPFV rekonstrukciója miatt most Bélapátfalváról nem szállít cementet — oda viszont igen —, éz évben mégis a műit évi mennyiség hatszorosát továbbítja a területén levő négy megye, elsősorban Borsod nagy építkezéseihez. Tonnában 1975-ben 220 ezerrel számolnak. A nagyarányú cementszállítást a HCM beindítása, működése biztosítja és egyben szükségessé is teszi. Régi falak Üj szovjet film pereg május elsejétől a premiermozikban. A Viktor Tregubovics rendezte játékfilm egy Moszkva környéki textilgyár „átmeneti” problémáit, az idősebb és a fiatalabb munkásgenerációk közötti konfliktusokat tárja fel. Képünkön a film egyik kockája tssps 1% <4^ Ú/Hs ü Fotó: f.aezö József A hidasnémeti Március 21. Tsz tehenészetében az egyik nyolcéves, magyartarka tehénnek hármas ikerborjai születtek. Az „újszülöttek” közül kettő üsző, a harmadik pedig egy bikaborjú. Mindhárom kis jószág szép és egészséges. Az ikerborjak nagyon szép súllyal születtek. Az egyik üsző 40 kilós, a kis bikaborjú és a másik üszőborjú pedig 25—25 kilós volt születésekor. Mindhárman szépen fejlődnek. Nem volt pénz Szikszón néhány utca vízvezeték-hálózatának megépítésére. Ám a lakók nem nyugodtak bele és társadalmi összefogással végül megvalósították a hálózatot. A családok három- háromezer forintot fizettek be és társadalmi munkát végeztek. Segített a Borsod megyei Vízművek is, mely nemcsak kivitelező brigádot adott, hanem csővezetéket is. A Fürst Sándor és a November 30. utcában már meg is történt az 1300 mé„A májusi eső aranyat ér” — összegzi a népi tapasztalat. Az eddig lepergett napok azt mutatják, hogy az aranyat érő eső nem csordul valami bőkezűen. A meteorológiai előrejelzések további felmelegedést, helyenként kisebb, nem jelentős záport várnak, jósolnalc. Igen, a csapadék ... A csapadék méréséről csak Miskolcra és környékére sikerült — elsősorban a repülőtéri szinoptikus állomás jóvoltából — némi adatot összeszedni. A múlt év és 1975 első négy hónapjának összehasonlítása pusztán az adatok tükrében is rendkívül érdekes és eltérő képet ad. 1974 januárjában 28,5 milliméter, februárjában 41,5 milliméter volt a csapadék. Ez év januárja és februárja a 6,7 és a 4,4 milliméterével csöppet sem volt mezőgazdaságunkhoz bőkezű. A múlt év márciusában alig, mindössze 0,3 milliméter volt a csapadék, áprilisban is 11,2. Az időjárás most jobban kedvezett, hiszen márciusban 52,8, áprilisban pedig 56,1 millimétert jegyezhettek fel. Nos, ha a kétszer négy hónapot összehasonlítjuk, akkor a statisztilca szerint a tavalyitól közel 40 milliméterrel jobban állunk. A májusi eső... Csodálatos és feledhetetlen volt 1974 májusa! Bő sugarakban ömlött a felhők könnye. A sok évi májusi átlaggal, a 64 milliméterrel szemben, tavaly 127,6 millimétert jegyezhettek fel. Most igen „szűkmarkú” hozzánk az égbolt, mindössze 5,6 milliméter csapadékot kaptunk május hat napjában. Felhőzetünk lehetne egy csöppet jobb is hozzánk... Cs. R. A IX. kerület, Soroksári út 95. szám alatt levő Földmunkát Gépesítő Vállalat telephelyén egy darus gépkocsi javítása közben a felemelt futómű megbillent és Lakatos Sándor, ' 23 éves autószerelő, budapesti lakos fejét a fekvőpadhoz szorította. Lakatos Sándor sérüléseibe a helyszínen belehalt. Győrben Bubanja Jovics 67 éves ügyvéd, jugoszláv állampolgár, belgrádi lakos személygépkocsijával gyorshajtás, figyelmetlen vezetés közben halálra gázolta Balaskó Jenő 72 éves nyugdíjast. Eljárás indult a személygépkocsi vezetője ellen. Törökszentmiklós és Fegyvernek között Bognár János 17 éves ipari tanuló, fegyvernek! lakos motorkerékpárral gyorshajtás közben az útmenti árokba borult. A baleset következtében a motorkerékpár utasa Bognár' Mihály, 16 éves ipari tanuló, légy verne ki lakos, olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A motorkerékpár vezetője könnyebben sérült meg, eljárás indult ellene. y « & Í3F0K egymillióval eV több tofás A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat mind jobb kapcsolatot épít ki a Debreceni Baromfi (eldolgozó Vállalattal. Ennek alapján kötötték rneg az 1975. évre esedékes szállítási szerződést. Ennek nyomán a debreceni mezőgazdasági üzem ebben az évben 10 vagonnal több baromfit, 1 millióval több tojást, összesen 140 vagon baromfit, 10 millió tojást szállít Miskolcra. Ez a megállapodás azt is jelenti, hogy a debreceni vállalat a tőkehúsban 30 százai étkban biztosítja az ellátást. .tér hosszú vízvezeték-hálózat műszáki átadása. A két utcát nemsokára véglegesen bekapcsolják: * rrarervdszerbe. Az evtórtetá két utca kezdeményezését még néhány követte, így a mozgalom tovább szélesedik. A Ságvári Endre utcában is nagyon előrehaladott állapotban van a szervező munka, a pénz nagy részét is befizették már. Téma: az idegenforgalom Május 9-én sas aggteleki kutt úrház ban ülésezik a megyei tanácstagi csoport Az edelényi járás idegenforgalma szerepel a napirenden és tájékoztató hangzik el a járás közlekedési helyzetéről is. Ez utóbbi témán belül kiemelten foglalkoznak majd az iskolai autóbuszjáratokkal. TELEX KOHÁSZOK SZTRÁJKJA Tízezer munkás sztrájkolt hétfő óta az Usinor tröszt Dunkerque-i üzemében, s teljesen szünetel a termelés a hatalmas francia kohászati kombinátban. Az egyik üzemrész dolgozói ugyanis a múlt héten sztrájkba léptek, hogy tiltakozzanak a termelés részleges szüneteltetése ellen, ami havonta csaknem egyhavi bér elvesztését jelenti számukra. t PARASZTOK TILTAKOZÁSA Feldühödött brit parasztok hétfőn éjszaka birtokukba kerítettek, majd feldöntöttek egy teherautót, amely mintegy húszezer darab francia tojást szállított. A gazdák áz olcsó francia import ellen tiltakoztak akcióikkal. A parasztok ezt megelőzően megszállták Southampton és Plymouth kikötőjét, hogy * hajószállítmányok kirakását megakadályozzák. vízágyúkkal Brüsszelben sok ezer köz- alkalmazott vonult fel a déli órákban a város központjába, hogy tüntessen követelései mellett. A rendőrség és a csendőrség vízágyúkkal oszlatta szét a tüntetőket. A tüntetők ezután megkísérelték, hogy a parlament épületéhez vonuljanak, de a csendőrök elzárták az odavezető utakat és — több száz fegyveres rohamrendőr és csendőr bevetésével — az egész belvárost lezárták a felvonulók elől. Az összecsapásnak néhány sérültje is van. ■, A DUNÁBA ROHANT Négy utasával együtt nagy sebességgel a Dunába rohant egy gépkocsi az ausztriai Weíssenkirchen- nél. A baleset szerencsés kimenetelű volt. Mind a négy személynek sikerült kiúsznia a partra. Májusi kirándulás ESZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 36-132. 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapki ac Vállalat, 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN