Észak-Magyarország, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-04 / 103. szám

I T975. május 4., vasárnap ÉSZAK ÚJSÁQÍRÓ STÚDIÓ —— MISKOLC —— Ahogy a pódiumon látják Ülünk a diósgyőri martin- océlmű kettes kemencéjének műszerházában. Véghső János, a B műszak brigádvezetője ennél a ke­mencénél öt, az acélműben pedig huszonkét éve dolgo­zik. — A huszonkét évbe a ta­nulóéveket is beleszámol­tam. 1955-ben tettem szak­munkásvizsgát. Nekem ez az egy munkahelyem volt, és remélem, hogy nyugdíjba is innen megyek... A NAGYBÁTYJA UTÁN JÖTT Bialics József mindössze húszéves. Nemcsak éveivel, de az itt bedolgozott munka­napjaival is a legfiatalabbak közé tartozik. — A nyolcadik osztály el­végzése után nem akartam tanulni, hát dolgozni men­tem. Ezen a helyen tavaly októbertől vagyok. Emlék­szem, sokan megpróbáltak lebeszélni, mielőtt ide elhe­lyezkedtem. Azt mondták, hogy ez nem nekem való, nem fogom bírni... Ennek hét hónapja. Anyám öccse is itt dolgozik két éve. Egv műszakon vagyunk, kijövök vele is, a többiekkel is, nem panaszkodhatom. Egyébként úgy ét-zem, megtaláltam a számításomat. A keresetem három, három és fél ezer fo­rintot tesz lei havonta. Igaz, ezért a pénzért meg kell dolgozni, de megéri. Ha el­végzem az olvasztárképző tanfolyamot, még emelnek is valamit. TÍZBŐL KETTEN MARADTAK ( A hatos kemencénél dol­gozó brigád vezetője Varga Lajos. — Két éve vagyunk együtt, de én már tizenöt éve csi­nálom ezt a szakmát. Ez a gárda csak fiatalokból áll. Jó így, hiszen könnyebben megértjük egymást, gördülé­kenyebben megy a termelés. Kovács Zoltán bólogat. — Amikor elvégeztem a kohóipari szakközépet, felvé­teliztem a műszaki egyetem­re. Nem sikerült. Tízen jöt­tünk ide az acélműhöz dol­gozni. Maradtunk ketten. Hogy miért? Fiatal korában az ember szereti, ha van pénze, szabad ideje, és nem hajtja le magát. No, itt pénz van, de az állandó vállómű- szak sokakat elijeszt. En nem vagyok ijedős, hát ma­radtam. A tanulásról persze nem mondtam le. Az idén is jelentkezem a műszakira. Ha sikerül, levelezőn végzem el. Így csak jól járok, hiszen dolgozom is, tanulok is... MEGTARTANI A FIATALOKAT — _________és jól járunk mi is — mondja Fejti Sándor, a műszak alapszervi KISZ-tit- kára. — Sokszor beszélnek arról, hogy nincs utánpótlás. Ez nem egészen igaz, hiszen sok fiatal jön ide dolgozni. A baj akkor kezdődik, ami­kor valaki bevonul, s nem biztos, hogy ide jön vissza. Elhatároztuk tehát, hogy megpróbálunk ezen segíteni. A bevonulókat, illetve azo­kat, akik sorkatonai szolgá­latukat töltik, rendszeresen támogatjuk, s tartjuk velük a kapcsolatot. Itt, a hatoson, hárómne- gyed ötkor csapoltak elő­ször. Még innen a délutános műszak leién. Azt mondják, ha jól kijön a lépés, egy műszak alatt kétszer is csa­polhatnak. Amíg a kilencven tonna lágyacél kifolyik a két üstbe, vap egy kis szabad idejük. A pódium másik vé­gében, a kettesen is csapo­láshoz készülnek. Kóródi Jó­zsef műszakvezető elégedett. — Szívesen dolgozom ve­lük. Innen, a pódiumról néz­ve könnyű különbséget ten­ni. Vagy jól, vagy rosszul dolgozik valaki... Ezek a fiúk pedig jól dolgoznak. Tudják ezt ők is. Mint min­den „kemény” szakmának, ennek is vannak előnyei, hát­rányai. S itt csak egy igaz­ság van: ahogyan ezek a fiatalok a pódiumon önma­gukat látják. Pusztafalvi Tivadar Az autójavítóban Fotó: Ilollósy E. i Náci bácsi I Mint ő maga, mosolya is szerény, ami azért mégis el­árulja: sok mindent tudna mesélni, ha akarna, de azt is csak akkor, ha kérdezik: — Nagyapámékat Német­országból telepítették ide az 1750-es évek táján. A tele­pülés akkor még német aj­kúnak számított. Magyarrá válásunk az iskolában kez- dőtött. Szüleim és jómagam is földműveléssel foglalkoz­tunk, s ha a föld becsapott bennünket, veszteségeinket kárpótolták a jószágok. Ke­servesen éldegéltünk akko­riban! Aztán jött a háború! Sen­kinek nem hiányzott se az első, se a második, nekünk meg igazán nem! A felsza­badulásra pontosan vissza- emlékszem: 1944. december 16-án a nemzetőrség polgárőrséggé alakult; fegyvert kaptunk. Igaz, magyarságunkat ekkor bizonyíthattuk: a falu 500 lakosa közül egy sem volt, aki németnek vallotta vol­na magát. Mindnyájan a szovjet parancsnoksággal hozzánk érkező román csa­patokat támogattuk. A felszabaduláskor azt hittük, most minden meg­változik majd, a háborúval gondjaink is megszűnnek. Földet, több földet remél­tünk. Igaz, meg is kaptuk, ötvenkilenc telén a téesze- sítés hulláma hozzánk is el­érkezett. Az agitálásban én is részt vettem. Az ered­mény? Mindenki belépett. Már senki nem venné visz- sza a földet, ha ingyen ad­nák, akkor se! Könnyebben élnek most az emberek és jobban is! Nézze meg az „értelmiségi utcát”! És itt a tanácsháza, könyvtár, mozi, orvosi ren­delő, járda... ez mind az­óta van ám! Igaz, mindez a fiatalokért van, mert mi, öregek, nem sokáig élvez­zük már! Más ez a mai fia­talság, más az élet is, de így van ez jól: minden megy a maga útján, csak az én nemzedékem született rossz­kor! Így köszön el Burger Ig­nác bácsi, s amikor 67 évét kigörgeti az ajtón, úgy tű­nik, mintha vele Károlyfal­va egész múltja tűnne el a kutyavonításos estébe. Lakatos Judit 4 harmadik Már órák óta görnyedez- tek a hatalmas tervezöasztal fölött, jelentéktelen módosí­tásokat végezve az egyszer már kész rajzokon. Ketten voltak, jó barátok, munka­társak. Az egyik vizsgázott építész, a másik gépészmér­nök. Még a keresztnevük is egyforma volt, csak éppen a kihúzólányok hívták megkü­lönböztetésképp , a magasab­bikat Andrásijának, a kiseb­biket Bandikénak. Együtt is érettségiztek, az egyetem után megint azonos helyre kerültek. Terveik, életük szinte egyforma volt. Fele­ség, lakás,' kocsi. Ugyanígy együtt is viselték el az ál­taluk tehetségtelennek ítélt „vén trottlit” — azaz főnö­küket. — En most azonnal bero­hanok — mormolta fojtottan Andrásba — és egy az egy­ben kitálalok mindent. Hogy kinek dobja vissza a' terve­ket, meg hogy műszaki meg­oldásait egy pancser óvodás is homokvárnak nézné, ő meg basáskodilc! — Nono! — csitította Ban­diba, bár benne is jócskán forrt már a vér — gondolj csak a papírodra, ami nála van. Mi lesz, ha nem enge­délyezi a harmadállást? Mi­ből fizeted majd ki az új Polski—FIAT-odat? És tu­dod, hogy Liácskának is új nyári göncök kellenek. Em­lékezz a jelszóra: Nem fej­jel a falnak, hanem felmász­ni rá...! Elhallgatott, mert közele­dett a főnök. Azért nersze tovább mondták a magukét, csak éppen gondolatban ... — Tiszteletem — kiáltot­ták egyszerre, amikor Várj’', az első építész megállt fölöt­tük. — Jó napot — mondta. Andráska siessen, telefonja van. — Igenis, rohanok. — Fogadok veled, lila gő­zöd sincs, hogy ki telefonált — mondta mosolygó arccal a néhány perc múlva vissza­térő Andráska. — Csak nem Liácska, a barátnőd ? — Hideg! — Akkor hát minek örülsz ennyire? — Nem örülök, csak mo­solygok. A harmadik!... — Te jómadár, már me­gint felszedtél egy kis etye- petyét? — Ugyan, félnótás! A har­madik, gimnázium vitaköre, a vérszerződés... — No, csak nem Miklós volt az? — De igen. Es képzeld, az még mindig ugyanolyan, mint akkor diákkorunkban volt. Még mindig meg akar­ja váltani a világot... Egy kis művezetöcske a vasgyár­ban, de most azért hívott, hogy megünnepeljük a fia születését! Lakása nincs, órákat buszozik naponta, de gyerek az már van. No, el­megyünk? Hatra mondta, a régi helyen, a Törpében. — Elmennék, de a másod­állás ... Ha nem lesz kész az az istenverte átépítés, nát megnyúznak! — Akkor én sem. Hívjon akkor, amikor ráérünk! Még egy fél órát nyűg­lődtek a rajzokkal. Aztán bevitték a főnökhöz, aki mord arccal vizslatta át a módosításokat. A dicséretet már alig-alig hallották. Rohantak, mert letelt a munkaidő, és a má­sodállásból sem illendő el­késni. Ketten voltak, jó ba­rátok, munkatársak. S mind­ketten — de ez azért közel sem biztos — talán egyre gondoltak: jó lenne egyszer úgy élni, ahogy diákkoruk­ban elképzelték, úgy, ahogy most a harmadik. Udvardy József MAGYARORSZÁG 9 ' <b Hz fill tel­es till utói aiíÉíai: KEDVEZMÉNYES ÜDÜLÉS A BALATONNÁL 1975. május 15-től június 15-ig. 4 napos üdülés: (szállás + reggeli) 195 Ft-tól 405 Ft-ig 7 napos üdülés: (szállás + reggeli) 325 Ft-tól 675 Ft-ig KÜLÖNVONAT KESZTHELYRE 4 napos társasutazás vonattal, üdülés, fürdés, pihenés. Időpontja: 1975. augusztus 7—10. Részvételi díj: kb. 300 Ft, elhelyezés magán- szállásokon. BARANYAI KÖRUTAZÁS 3 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról. Időpontja: 1975. augusztus 14—17. Részvételi díj: kb. 1000 Ft, teljes ellátással, szállodai elhelyezéssel. Jelentkezési határidő: május 30. KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRUTAZÁS 3 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról. Időpontja: 1975. július 11—13. Részvételi díj: kb. 830 Ft, teljes ellátással, szállodai elhelyezéssel. Jelentkezési határidő: május 30. HORTOBÁGYI LOVASNAPOK 1 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról. Időpontja: 1975. június 29. Részvételi díj: kb. 180 Ft, ebéddel és belépővel. Jelentkezési határidő: május 30. NAGYVÁRAD 1 napos társasutazás autóbusszal MiskolcróL Időpontja: 1975. június 2. Részvételi díj: kb. 170 Ft + költőpénz + útlevélköltség. NAGYVARAD—KOLOZSVÁR 3 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról. Időpontja: 1975. június 29—július 1. Részvételi díj: kb. 850 Ft 4- költőpénz + útlevélköltség, félpanziós ellátással. BÉCS 4 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról, csak vállalati csoportok részére! Időpontja: 1975. július 22—25. és július 29— augusztus 1. Részvételi díj: kb. 2100—2300 Ft + költőpénz \h útlevélköltség, félpanziós ellátással. PORECS 7 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról, 2 napos belföldi programmal. Időpontja: 1975. augusztus 16—22. és szeptember 13—19. Részvételi díj: kb. 2100—2300 Ft + költőpénz + útlevélköltség, teljes ellátással. OPATIJA 9 napos társasutazás autóbusszal Miskolcról, 2 napos belföldi programmal. Időpontja: 1975. június 2—10. és aug. 1—9. Részvételi díj: kb. 2800—3000 Ft + költőpénz + útlevélköltség, teljes ellátással. Jelentkezés és felvilágosítás: IBUSZ Utazási Iroda MISKOLC, SZÉCHENYI UTCA 56. Telefon: 16-440, 35-150, valamint az ózdi, kazincbarcikai, leninvárosi, sárospataki és sátor­aljaújhelyi kirendeltségeinken.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom