Észak-Magyarország, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1975, moréim 1% szerda Újabb munkasikerek Borsodban a XI. kongresszus tiszteletére Teltekkel bizesiyífanak Intelére! a December 1 Dróliivekten (Hilft az ÉHségta Kiemelkedő sikereket érnek el e középtávú tervidőszakban, főleg az utóbbi két évben a miskolci December 4. Drótművek dolgozói, vezetői. Az új vállalások szerint — mint erről már hírt adtunk — ez év június 30-ig befejezik a negyedik ötéves terv szerinti feladataikat. Az új vállalások megvaló- sításáhaz —, amelyet a legutóbbi párlértekezleten fogalmaztak meg — igen nagy ösztönző erőt jelentenek a kongresszusi felajánlások, kongresszusi műszakok. Mint korábban jeleztük, március 14-ére ígérték, hogy az eredeti vállaláson felül 20 tonna mennyiségű laposkötelet gyártanak Ukrajna egyik bányaüzeme számára. A kongresszusi versenylendület eredményeképpen ezt egy nappal előbb készítették el. Március 15-én, szombaton — mint erről is már előzőleg hírt adtunk — kongresz- szusi műszakot szerveztek és tartottak. Ezen mintegy 2 ezer dolgozó vett részt, s ez terven felül 3 millió forint termelési értékhez segítette a gyári kollektívát. A hét elején tartott igazgatói tanácsülésen Kollár László, a huzalmű I. gyáregység szocialista brigádvezetője javaslatára határozták el, — a kezdeményezés széles körben igen nagy visszhangra talált —, hogy kongresszusi hetet tartanak. A vállalások forintban, vagy tonnában kifejezhető értéke, tömege még ismeretlen. Az első lépés viszont igen sokat sejtet, hiszen a sodrómű gyáregység dolgozói már legyártották azt a 200 tonna acél-alumíniumkábelt, amelyet eredetileg március 31-ig kellett volna elkészíteniük. Kiss Béla, a December 4. Drótművek műszaki igazgatóhelyettese elmondotta, hogy az elmúlt évitől jóval több, szocialista címért versengő brigád, a gyár mintegy 1200 —1300 dolgozója, a párttagokkal az élen, a korábbiaktól is nagyobb aktivitással vesz részt a gyár előtt álló feladatok teljesítésében. Ez arra enged következtetni, hogy a miskolci December 4. Drótművek dolgozói, vezetői ebben az évben a tavalyi csúcseredményeken túlmenő kimagasló eredményeket érnek el. Ez mindennél jobban tanúsítja a párt iránti hűséget, a kongresszusi célkitűzések megvalósítását. Január közepén ott voltunk Kazincbarcikán a BVK Vili. számú alapszervezete — a beruházási igazgatóság — vezetőség- választó taggyűlésén. Az alapszervezet tagjainak sorában CKt láthattuk Körtvélyes István elvtársat, a BVK igazgatóját is, akit hé.lön délután az MSZMP Xi. kongresszusának elnökségében láttunk viszont. Tegnap reggel, a 11 milliárdos építkezésen felkerestük Búza Gyula eivtársat, az alapszervezet titkárát és megkérdeztük: mi a véleményük a kongresszus első napi eseményeiről. — Leírhatatlan öröm számunkra, hogy alapszervezetünk egyik tagját, Körtvélyes István elv- társat hétfőn a kongresszus elnökségében láthatjuk viszont. Ügy gondoljuk, hogy ez a nagy megtiszteltetés — Körtvélyes István személyes érdemeinek elismerésén kívül a BVK nagy kollektívájának, közte a PVC— III. építőinek is szól. — Nagyon jólesett, hogy a Központi Bizottság beszámolója név szerint is foglalkozott a BVK múlt évi eredményeivel, melyek egyenes következményei a X. kongresszus óta kialakított gazdaságpolitikai koncepciók megvalósításának, — sok gazdasági egység összehangolt tevékenységeinek. — Ami a Központi Bizottság beszámolójának egészét illeti, ezt természetesen* még tanulmányozni kell. Az eddig ismert vélemények szerint: Kazincbarcikán és a PVC—III. építkezésen messzemenő elismeréssel illetik pártunk politikájának eredményeit, amely a X. kongresz- szus óta folyamatosan biztosította a szocialista építőmunka nyugodt alkotó feltételeit. Ez a légkör, ennek a politikának a töretlen folytatása garancia rá, hogy a PVC—III. is — jelszavunknak megfelelően — határidőre, a tervezett költségszinten belül és kiváló minőségben megvalósul. — Munkánkhoz a kongresszus máris újabb lendületet, biztatást és bátorítást adott... (csé.) Levél a kongresszusról En Ifiül Ízesei brigádjának Kedves Elvtársak! Barátaim! Ma, hétfőn délben összeült pártunk XI. kongresszusa, amelyen én is küldött vagyok. Engadelmetekkel büszke vagyok rátok, a brigádra, mert ti, a brigád valamennyi tagja annak idején megfogadtátok ás végre is hajtottátok a X. pártkongresszus határozatait. 1970-től szocialista brigádunk vállalása mindig egyre magasabb rangú volt a termelésben, a társadalmi-közéleti szereplésben, az emberi magatartásban. Ezt várta tőlünk a párt, a népünk, a társadalom. Azóta valamennyien sokat tanultunk, fejlődtünk, tapasztaltabbak lettünk. Kedves Elvtársaim■! A párt XI. kongresszusára és felszabadulásunk 30. évfordulójára megszervezett munkaverseny jó eredményeket hozott már ez idáig is. De a verseny, mint ahogy a munka, nem ér véget. Megvan az adottságunk, kiváló dolgozótársaink, ahhoz, hogy benevezzünk a vállalat Kiváló brigádja cím elnyerésére. Kérlek benneteket, hogy amíg távol leszek, a kongresszus hetén verjetek rá a munkára, a termelésre. El kell érnünk, hogy a mi brigádunk évi termelési tervét 1975. december 24-ére befejezze. Kedves Elvtársak! Pártunk XI. kongresszusa nemcsak a. párttagok érdekében ülésezik. Az a programnyilatkozat, amelyet már az előzetes publikációból ismertek, és amelyet a kongresszus jóvá fog hagyni, az egész magyar nép jövőbeni programja. Az a cél, amit pártunk 1948-ban programjában megfogalmazott, ma már megvalósult. Most az a feladatunk, hogy eddigi eredményeinkre támaszkodva minden erőnkkel segítsük a szocializmus teljes felépítése programjának megvalósítását. Brigádunk is zárkózzon fel, mint eddig a küzdők, a munkások sorába, kövessetek el, kövessünk el mindent, hogy az előttünk álló feladatokat végre tudjuk hajtani. Míg távol leszek, kívánok nektek jó egészséget, eredményes, jó munkát és régi bányászköszöntéssel Jó szerencsét! Soltész István, a Mákvölgyi Bányaüzem Kinizsi szocialista frontbrigádjának vezetője, az MSZMP KB tagja, kongresszusi küldött Emlékszem, a beszámoló- és vezetőségválasztó taggyűléseken sok helyen szóvá tették az ipari munkásság és a termelőszövetkezeti parasztság nyugdíjkorhatára közti különbséget. Az alapszervezetek titkárai a legtöbb helyen a kongresszus irányelveire hivatkoztak, amely szerint „ ... tovább egységesítjük nyugdíjrendszerünket és csökkentjük a korábbról megmaradt különbségeket". Nos, a Központi Bizottság beszámolója a XI. kongresz- szuson mindenkinek tudomására hozta, hogy ez a törekvés nem várat sokáig magára. Ez év júliusában egymillió 100 ezer ember nyugdíját felemelik, a tsz-tagok nyugdíjkorhatárát pedig a következő öt év alatt fokozatosan leszállítják az ipari munkások és más állami alkalmazottak nyugdíjkorhatárának színvonalára. A bejelentés — éppúgy, mint a Központi Bizottság nyílt, őszinte beszámolója egészében — megyeszerte osztatlan örömet és elégedettséget váltott ki, főként az érdekeltek körében. Tegnap délelőtt az ózdi járás néhány községében és termelőszövetkezetében az alábbi véleményeket jegyezhettük fel. Nagybarca: „A nyugdíjak rendezése régi kívánságunkat váltja valóra ..., s hogy ebből már lesz is valami, arra akár mérget is vehetünk .. Sajópüspöki: „A termelőszövetkezeti tagok nyugdíjRekord iKiÉáiasifa A Borsodnádasdi Lemezgyár szocialista brigádjai a kongresszus tiszteletére kir bontakozott munkavérseny- mozgalomban nagy jelentőségű ífelajánlást tettek; vállalták, hogy az első negyedévi 21 200 tonna lemezáru- tervü.ket 23 ezer tonnára teljesítik. Ilyen magas termelésre még nem. volt példa a 111 éves gyár történetében. — S'ikerül-e teljesíteni a hengerész-brigádok felajánlását? — kérdeztük Molnár Lászlót, a lemezgyár főmérnökét. — Az eddigi eredmények alapján jogosan bizakodunk — mondotta. ~f A Hengerelt lemezáru-terv időarányos részét eddig 32 tonnával túlteljesítették a origá- dok. De nemcsak a hengerműben várható negyedévig rekord, hanem az acélműben is. A múlt ev azonos időszakában 2051 ionná volt az acélmű termelése, s most március J 31 -ig várhatóan 2360 tonnát csapolunk. Ami 15 százalékos termelésnövekedésnek felel meg. A negyedévnek még nincs vége. A borsodnádasdi brigádok máris új csúcseredménnyel köszöntheék az ülésező pártkongresszust. Hétfőn. 17-én a hengermű kikészítő üzemében rekord- »redrnény született^ A brikorhatárának leszállításával sok éves álmunk válik valóra". — mondotta egy idős párton kívüli tsz-tag a püspöki tsz-ben. Hasonló érzelmeknek és gondolatoknak adtak hangot a Csokvaomány—Csernely és Sáta községek közös termelőszövetkezetében, az arlói Nádasdvölgye Tsz-ben és Hangonyon is. A közös gazdaságok vezetői helyeslik az í intézkedés „lépcsőzetes” végrehajtását, amit az érdekelt tsz-tagok is megértenek — ismerve termelőszövetkezetük munkaerő- helyzetét és az utánpótlás gondjait. Csépányi Lajos Fotó: Szabados György Kilenciiüiós beruházás gáöok 400 tonnás teljesítményt értek el, ami minden eddigi eredményt felülmúl. — Ezen a héten hármas feladatot tűztünk magunk elé. Célunk — mondotta a lemezgyár főmérnöke — az első, a korábban említett magasabb termelési mutatószámok teljesítése, a második, hogy a magasabb termelést balesetmentes munkával érjük el. Nagyon aktuális célkitűzés ez, ugyanis az utóbbi időbeli magas volt a balesetek száma üzemünkA Tokaji Vas- és Fémipari Szövetkezet rekonstrukciójának II. lépcsőjében 9 millió forintot fordítanak a technika, a technológia fejlesztésére, új üzemcsarnokok építésére, technológiai berendezések beszerzésére, és a szociális létesítmények további fejlesztésére, korszerűsítésére. A szövetkezet rekonstrukció,ja II. lépcsőjének befejezésével nagy mértékben növekszik majd a termelékenység és így jól hozzá tudnak járulni az állami lakásépítési program megvalósításához. temaamammmmmmammmmmmmam 11 m ben. A harmadik követelmény is nagyon aktuális: az utóbbi Időben állandóan napirenden lévő téma Borsodnádas- dgn a nehéz fizikai munka könnyítése, a munkakörülmények további javítása. Az egyik legnehezebb munkafolyamat gépesítését fejezik be ezen a héten. A H-es számú hengersoron — saját erőből és saját kivitelezésben — a kemencétől a hengerekig gépesítik az anyag- mozgatást. A műszaki-fejlesztési osztály brigádjai vállalták a kongresszus tiszteletére. hogy a hét végére befejezik , a munkát, s a jövő hét első napján már gép szállítja a mázsányi súlyú acélokat a kemencéktől a hengerekig. it i.) TAVASZ A BORSODI FÖLDEKEN Öröm a termeliszövetkezetekben