Észak-Magyarország, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-05 / 30. szám
I SPORT ♦ SPORT . SPORT ♦ SPORT * SPORT * SPORT Küldöttközgyűlés j a SÜMSt-nól Kedden, tartotta a Sajó- szentpéteri Üveggyár Sportegyesülete küldöttközgyűlését. Domoszlay Rezső, az egyesület elnöke számolt be a küldötteknek az egyesület eredményeiből, terveiről. Elismeréssel szólt a tömegsport terén elért eredményekről. A 12 gyár dolgozói részére kiírt tömegsportversenyt ismét a sajószentpéteriek nyerték. A minőségi sportban szereplő labdarúgó-csapat, a megerősített megyei I. osztályban a 9. helyen áll. Üj edzőt kapott ez a szakosztály Szamosi Ferenc személyében, akinek ;jó szakmai munkája bizonyára az idén fog kamatozni. A másik népszerű szakosztály, a női kézilabda-csapat, az NB II-ben szerepel. A jelenlegi 4. helyezése a csapatnak nem elégítette ki az igényeket, mert ez az együttes a vezetőség vélerhénye szerint többre képes. Gond az utánpótlás neve- i lése Sajószentpéteren, mert csak az általános iskolásokra számíthatnak és mert a középiskolai tanulmányuk idején más városokba mennek a fiatalok, legtöbbjük eltávozik a szakosztályból, ahol az alapokat kapta. Probléma a be nem feje- ■ zett öltöző és fürdő é,vek óta húzódó építése, melyet az idén szeretnének befejezni. A küldöttközgyűlés befejezéseként megjutalmazták a sportegyesület legeredményesebb sportolóit és legtevékenyebb társadalmi aktíváit. HW> «II Labdarúgás Ózdi Kohász—Tátrán Prcsov 2:1 (1:1). Ózd. 40 j néző. Vez.: Hangonyi. özd: Fekete (Szabó) — Marton. Murányi. Fükő I. (Machai), Barna (Ligeti), Biró, Csuhány, Tiba, Fükő II.. Bálint (Dolezsál), Tóth. Edző: Kertész János. A barátságos és mindvégig sbortszerü találkozón mindkét csapat nagy ambícióval vetette magát a küzdelembe. A hazai csapat mindkét félidőben fölényben játszott, ami megmutatkozott a találkozó végeredményén is. Gl.: Fükő (2). ill. Subota. DVTK—Edelényi Bányász 5:0 (2:0). Diósgyőr. Vez.: Sir. DVTK: Veréb — Marlis (Hajdú), Salamon (Tóth), Halas. Kutast — Oláh (Tatár), Váradi, Görget (Fükő) — Horváth E.. Tatár (Földesi) Kolcszárik. A mély talajú, sáros pálya alaposan próbára tette a játékosokat. Folyamatos játék nem alakulhatott ki, mert sokszor elakadt a labda a sárban. Kolcszárik szép gólja hozta meg a vezetést Diósgyőr számára. Túlkombinálták a diósgyőriek a játékot, emia t újabb gól csak fél óra elteltével esett. Ezt Váradi lőtte. 2:0. Fordulás után szinte állandóan az edelényiek térfelén folyt a játék, de a góllövés ekkor sem ment a diósgyőrieknek. Fükő közeli lövése a léc alatt kötött ki a hálóba. 3:0. Szabadrúgás után újabb Váradi-öól következett. Kolcszárik állította be a végeredményt. 5:0. Mezőnyben valamivel jobban játszott a DVTK, a befejezéssel legtöbb esetben adósak mjirndtok a diósgyőri csatárok, sok gólhelyzet maradt kihasználatlanul. «■PTOg^ngcaBiia^ Sakk Megkezdődtek az OB I. és OB II. csapatversenyek. Az OB ll- ben Szentes—M. Spartacus 7.5:6,5. Nagyarányú győzelemre állt a miskolci csapat, de az utolsó négy mérkőzésen durva hibák miatt csak fél pontot szerzett, és így veszített. Győztek: Nagy. Kiss, Hájer, Bodrogi. Döntetlen: Nyíri J., Kovács, Keczel, Nyíri L., Maczkó. VIMELUX—DEAC 6.5:5,5 (2 függő). Jó mérkőzésen nyerésre áll a VIMELUX. Győzött: Labancz, Král, Gáti, Érsek. ikanov, Deliéi*. Döntetlen: Bernáth. •k Vasárnap kerüli sor Sátoraljaújhelyen az 1975. évi városi- járási bajnokságra. 20- részvevővel. Eredmények, nők: 1. Sípos, 2. Nyakus. Férfiak: 1. Havasi, 2. Diczánszki (Sárospatak), 3. Mészáros. A járási bajnokságban csak férfiak indultak. Végeredmény: l. Lukács (Füzér), 2. Balogh (Bodroghalom), 3. Sti- vák (Füzér). Kedden délelőtt a Magyar Néphadsereg központi klubjának tanácstermében országos konferenciát rendeztek, amelyen a sportolók eszmei, politikai és erkölcsi nevelésének aktuális kérdéseit vitatták meg, továbbá szó esett a közelmúltban elkészült nevelési irányelvekről. Dr. Beckl . Sándor államtitkár, az OTSH elnöke üdvözölte a megjelenteket. Ezután dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese megtartotta vitaindító előadását. Hangoztatta, hogy fiatalságunk szocialista nevelése érdekében társadalmunk igen sokat tett és tesz es ebből a testnevelésben és a sportban dolgozók is kiveszik a részüket. Mégis önkritikusan le kell szögezni: a szocialista pedagógia, a testnevelés és a sport terén is elmarad a követelményektől. • — Mit tartunk nevelőmunkánk aktuális feladatainak? Többet és folyamatosan kell foglalkoznunk sportolóink hazafias nevelésével, versenyzőknek, játékosoknak, ugy anúgy a vezetőknek ismerniök kell az egészséges, szocialista érdekrendszert. Szó esett a KlSZ-szerveze- tek, illetve a ICISZ-tagok szerepéről is. Mit vár el a szocializmust építő társadalmunk fiatal sportolóitól? Erre a kérdésre dr. Csanádi Árpád így válaszolt: — Azt akarjuk, hogy a sportolók legyenek testileg és szellemileg harmonikusan fejlett, a szocializmus eszméitől, hazafias érzelmektől vezérelt, aktív közösségi életet élő, kulturáltan viselkedő, a kultúra .iránt érdeklődő, művelt és hasznos állampolgárai hazánknak. Fiatal sportolóinknak a tanulásban és a munkában, de a sportban is, ha kell. erejüket megfeszítve kell helytállniuk, s küzdeniük a legjobb eredményekért. Személyiségük sokoldalú kibontakozásáért és sportsikereik eléréséért sportoljanak, ami járhat lemondással, de semmi esetre sem előjogokkal. A sportolók tiszteljék törvényeinket és sportáguk belső törvényeit, szabályait. Ügy szerezzenek maguknak dicsőséget, hogy az hazánk számára is dicsőség legyen. Dr. Csanádi Árpád a továbbiakban kitért arra, hogy a sportegyesületi nevelő munkában milyen fontos szerepet játszik a nevelői példa- mutatás, továbbá arra, hogy a sportegyesületi, sportiskolái nevelőmunka hatásosságának további feltétele, hogy azt következetesen és szorosan össze kell hangolni a nevelés egyéb területein folyó munkával. — A nemrégiben elkészült nevelési irányelvekkel kapcsolatban még a következőkre hívta fel a figyelmet a vitaindító beszéd előadója: — A nevelési irányelvek meghatározzák a testnevelés és a sport területén végzendő nevelő munka célját, feladatait, a sportoló ifjúsággal szembeni követelményeket, s emellett az egyes sportszer-- j vekre, azok vezetőire, szakembereire és tagjaira háruló kötelezettségeket. Segítséget nyújtanak a nevelő . munka szervezettebbé, tuda- tosabbá és rendszeresebbé tételéhez. Ezek a korszerűsített nevelési irányelvek azonr ban csupán szólamok maradnak, ha ezek alapján nem készülnek el a helyi szükségleteket és adottságokat figyelembe vevő konkrét nevelési tervek, illetve, ha ezek alapján nem következik hatásos gyakorlati nevelő munka. Ne felejtsük el, hogy a magas követelmények felállítása és megkövetelése nem mechanikusan értelmezett feladat, hanem a szocialista pedagógia humanizmusából, a jobbra, szebbre törekvésből fakadó olyan követelés, amelynek célja az értelmes, egészséges testű és lelkületű, világnézetileg szilárd szocialista ember kialakítása, — fejezte be beszédét dr. Csanádi Árpád. ökölvívásról „Jancsikám!... Mondd meg az Orbánnak, hogy..— s Adler Zsigmond újabb hasznos tanácsokkal látja el egykori tanítványát, a ma már edzősködö Kajdi Jánosi, Egyetlen menetet sem mulasztott volna el... Sajószentpéteren végignézte az elődöntő és a döntő valamennyi mérkőzését. Ott ült, szinte „testközelben” a szorító mellett. Néha felállt, magához intette valamelyik edzőt és magyarázott, mutogatott. Hogyan kell, hogyan kellett volna ... Adler Zsigmond, a magyar ökölvívás „nagy öregje” töretlen lendülettel, fáradhatatlanul dolgozik. S mintha a kedve is jobb lett volna a sajószentpéteri versenyen ... — Elégedett? — kérdeztük a verseny után. — Is-is... — válaszolta a maga bőbeszédűségével. — Mikor és hány fős kerettel kezdett a válogatott? — Január 6-án, a szokásos helyen, a szabadsághegyi síházban kezdtük mega felkészülést. Tizenhat versenyzőt hívtunk meg. — A tizenhatból viszont csak nyolcán indultak Sa- jószentpétaren. A többiek? — Sérülés, betegség és egyéb okok miatt maradtak távol. Kemény fizikai terhelést kaptak a fiúk az edzőtáborozás alatt. Ezen a versenyen csak azoknak tettük kötelezővé a részvételt, akiknek a fejlődésére kíváncsiak voltunk. — Kik azok, akiknek a teljesítményével elégedett? — Elsősorban Badarit említem ... Vele vagyok a legelégedettebb. Bizonyítani akar a fiú, s ha semmi nem jön közbe, nem Is fogunk benne csalódni. Még néhány mérkőzésre szüksége lenne... Botos ugyan nem nyert, de biztató formát mutatott. Az ő súlycsoportjában nagy a rivalizálás, s erre az ökölvívásunk jelenlegi helyzetében nagy szükség van. Orbán taktikailag igen sokat fejlődött, okosabban bunyózik. Juhász a szokásos teljesítményt nyújtotta, még nála is technikát kell csiszolni. — Nincs nagy „űr” a jelenlegi élvonal és az utánpótlás között ? ... — Egyes súlycsoportokban igen... De például a kis- váltósúlyban a jelen pillanatban öt azonos képességű versenyzőnk van. A mutatott formától és az eredményektől függően a 16 tagú válogatott keret is változhat. Nincsenek bérelt helyek. Az igazság szerint van egy harminctagú „bő” keretünk, akiket állandóan figyelemmel tartunk. — És a Papp Laci? — A havannai világbajnokság óta nem találkoztunk. Viszont hétfőtől már ismét együtt dolgozunk, folytatjuk a munkát. A jövőben valamennyi válogatott keret, tehát az ifjúsági és az utánpótlás is a mi irányításunk, úgy is mondhatnám, hogy útmutatásaink szerint készül fel a versenyekre. — Ebben az évben Euró- pa-bajnokság lesz. Lehet már most „jósolni”? — Katowicében júliusban rendezik az EB-t. Addig még hosszú az idő, viszont az ökölvívósportunk jelenlegi helyzetét ismerve csak annyit tudok mondani: nem szabad lebecsülni az ellenfeleinket. Én személy szerint két-húrom dobogós helyezést várok a versenyzőinktől ... — Mi a felkészülés további menetrendje? — Négy versenyzőnk utazik Belgrádba, az Oscar- díjas versenyre, hárman pedig Minszkben vesznek részt egy nemzetközi versenyen. A közvetlen utánpótlás-váló- ! gatott pedig a miskolci Ha- 1 bony Sándornak, a megyei ökölvívó szövetség elnökének vezetésével 19-én, Poznanba utazik egy nemzetközi tornára. Márciusban újabb edzőtábor következik, majd pedig versenyek, versenyek ... Felföldi György ISaptár 1975. február 5.. szerda A nap kelte 7.06, nyugta 16.50 órakor A. hold kelte 2.50, nyugta 11.42 órakoi Névnap: Ágota EvIorsSifió Hetven évvel ezelőtt. 1905. február 5-en zajlott le a budapesti proletariátus hatalmas rokonszenvtüntetése az orosz forradalom mellett. Időjárás---------V árható időjárás ma estig:, az ország délnyugati, déli részén időnként megnövekvő felhőzet, legfeljebb egy-két helyen kisebb havazással. Máshol általában kevés felhő, havazás nélkül. Mérsékelt, időnként megélénkülő északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 1, plusz 4 fok között. — Munkánk, eredményeink címmel politikai vándorkiállítást szervezett az MSZMP KB agitációs és propagandaosztálya. A napokban az ország különböző városaiban — egyszerre 44 helyen — megnyitják a kiállítást. A megnyitók időpontját és színhelyét sok helyen összekapcsolják a járási és a városi pártértekezletekkel. — Rekordidő — hét perc — alatt deríthető ki a beteg szervezetének öt fontos fiziológiai jellemzője: vérnyomása, elektrokardiogramja, testsúlya, derékbősége és testmagassága az amerikai General Electric-cég szakemberei által Ittdolgozott új, szellemes berendezés segítségével. — 28 milliárd forintos forgalmat bonyolított le 1974- ben a vendéglátóipar — előzetes adatok szerint —, 8 százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban. Különösen az ételforgalom növekedett nagymértékben, s ugrásszerűen nőtt az üdítő italok iránti érdeklődés is. — Agyonlőtte volt munkaadójának fiát egy munka- nélküli fiatal ács a kaliforniai Oceansideban. A 15 éves fiú meggyilkolása után három gyereket túszként magával vitt egy házba, ahová három órára bezárkózott. A helyszínre érkező rendőrökre tüzet nyitott, s mielőtt elfoghatták volna, öngyilkos lett. — A börtönből való szabadulása után több napig a fővárosban csavargóit Gecse Mátyás 33 éves budapesti lakos. Egy éjszaka a Tanács körúton feltörte egy divatáru kiskereskedő kapu alatti vitrinjét. Pulóvereket és egyéb ruhaneműt lopott el A bíróság egyévi és kéthó- napi szabadságvesztésre ítélte a visszaeső bűnöst. — Fenyőrigók — amelyek Európa és Ázsia északi tájain költenek — jelentek meg tömegesen a Dél-Alföl- dön. A hazánkban vendégeskedő szárnyasok korábban csak lakatlan területeken, főleg a Fehér-tói rezervátumban tanyáztak. A madarakat a havazás bekényszerítette a városokba. Szeged utcáit és tereit több ezres csapatokban lepték el. — A „Győri nyár” kulturális rendezvénysorozatot tizedik alkalommal rendezik meg az idén. Ez alkalommal vendégül látják a pármai operaház művészeit. Az olasz művészek Verdi: Traviata című operáját adják elő. — Szupertörpe elektronikus számítógépet tervezett a japán Hoszi Denki-cég. A számítógép belefér egy töltőtollba, elvégzi a négy alapműveletet. gyököt von és kiszámítja a százalékot. A számítások eredményei egy na- gyitóüveggel fedett nyílásban jelennek meg. A számoló- toll hossza 15 centiméter, átmérője 1,4 centiméter. — Az Omega együttes február 13-án is tart koncertei a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központban. Az eredetileg csak 21-re tervezett két koncert iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy 13-án, délután fél 6 és fél 9 órai kezdettel még két fellépést tartanak a városban. — 67 millió forintot költ út felújításra, járdák kiépítésére idén Miskolc város Tanácsa. A tavalyinál csaknem 8 millió forinttal magasabb összegből' mintegy húsz utcát, kisebb útszakaszt, illetve járdát korszerűsítenek. — Tovább építik a kazincbarcikai jubileumi parkot. A város fennállásának 25. évfordulója tiszteletére megkezdett létesítményre idén több mint 400 ezer forintot költ a tanács. — A magnózás igazi rajongói a férfiak. Kölni piackutatók vizsgálatainál kiderült: egy-egy férfinak átlagosan 78 óra anyaga van hangszalagon. A zenei felvételek 66,5 százaléka tánczene, a klasszikus hangversenyek csak 19,4 százalékot jelentenek. — Üsző daruk segítségéve!. sikerült „fogságából” kiszabadítani a 90 tonnás Solida- rita nevű kirándulóhajót, amely a Moldva folyón, Prága központjában zátonyra futott. A hajót szombatra virradóra ismeretlen személyek szabadították el a kikötőből. — La tin-amerikai szolidaritási gyűlés volt kedd délután Kispesten a Hazafias Népfront XIX. kerületi bizottságának székházában. Az eseményt — a Magyar Szolidaritási Bizottság és a HNF Országos Tanácsa kezdeményezésére — közösen rendezte a budapesti és a XIX. kerületi népfrontbizottság, azzal a céllal, hogy Jose Marti kubai költő születésének évfordulója alkalmából kifejezésre juttassa a latinamerikai népek antiimperia- Usta harcával vállalt szolidaritásunkat. — Elbarikádozták magukat a rendőrök ,öt rendőrőrsön Lima körzetében. A rendőrök magasabb béreket és társadalombiztosítási kedvezményeket követelnek. A rendbontókat a köztársaság: gárda egységei vették körül, a helvi sajtóban pedig hírzárlatot rendeltek el. Közlemény A Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat értesíti a lakosságot, hogy csatornaépítés miatt 1975. február 7-én <> órától a Testvériség utca forgalma*. a Torontáli utcára tereli. A Testvériség utca felbontása és a célforgalom telles kizárása ?*>Tí» február j7-é« u órakor kezdődik. Fel hív luk a Test várisi g utca lakóit, hogy a fenti időpontig szállítási problémáikat ftflzelÖ- anva« stb.> rendezzék A forgalom megnyissa elfirc- iáfbntólag 1975. Június 30-án várható.