Észak-Magyarország, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-19 / 16. szám
Metszik a szőlőt Tokaj-Hegyalján Tél az ózdi piacon Soha nem láttuk olyan néptelennek a piaci vásár- csarnokot Ózdon, mint amilyen tegnap, szombaton délelőtt volt. Hiányzott a csarnokból az áru és a vevő egyaránt. Pedig a ködös, kedvezőtlen időjárás ellenére is sokan kisétáltak a várostól távoileső piacra. De az emberek nagyobb része nem a zöldségboltokból is megvásárolható télies cikkek miatt tette meg az utat. Nagy volt a nyüzsgés a kisiparosok sátrai között, különösen a kötöttáru és pamutfélék között turkáltak sokan. 9 órakor futott be egy kék színű Skoda, amiből kabátra való szőrmék, műszőrmék kerültek elő. Alig telt el fél óra, s a Sko.'t üresen indulhatott el. De nézzük, mit vásárolhatott az, aki a vasárnapi ebédhezvalót is a piacról szerezte be? A hagyományos télies árucikkeken kívül volt karfiol 14 forintért. A kelkáposzta kilója 4 forint volt, a burgonyát 2,90-ért árulták. Kuriózumként lehetett venni sóskát, igaz 80 forint volt egy kilogramm. Az erős csípős paprikát 4,80-ért árulták. Aki gyümölcsöt akart venni, almából válogathatott: volt starking és jonatán egyaránt. A minőségtől függően 4—8 forint között ingadozott az ára. Volt bőven tojás is 2 forintért, a baromfi kilóját 30 forintért árulták. A nagyüzemi szőlőföldeken is sok — régen kézzel végzett — munkát gépesítettek már, de a metszést még a hajdani szőlőmívesek módszerével — metszőollóval kell végezni. Az enyhe tél most lehetővé teszi a korai metszést, s történelmi borvidékünkön, Tokaj-Hegyalján ki is használják a munkára alkalmas időt, s már hetek óta dolgoznak a metsző brigádok az állami gazdaság, a tsz-ek "'és a szakszövetkezetek tábláin. Nem egy helyen női brigádok alakultak, és a lányok, asszonyok kezében Ugyancsak ügyesen, „férfi” módra csattognak a metszőollók. Nehezebb, aprólékosabb most a metszés, több időt kíván, mint más években. Ez idén nem csupán egyszerű metszést végeznek, hanem gyakran teljesen új kordonokat kall kialakítani. A múlt téli fagyok ugyanis sok kordont, venyigét elpusztítottak, s alaposan megritkították a kordonkarok rügyeit is. Különösen tapasztalható volt ez a mélyebben fekvő, úgynevezett „szoknyaszőlőkben”. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tavaszi esős időjárás következtében a rejtett rügyek később kifejlődtek, és ha a legtöbbjük nem hozott is termést, de ősz végére kellőképpen beéredtek a vesszők. így a jól fejlett, olykor a tőkefejből, kihajtott venyigékből ki lehet alakítani az új kordonokat. Feledj Gyula Fonok A szavak is élik a maguk életét. Egyesek idővel elavulnak, mások pedig „divatba” jönnek, olykor a kelleténél is jobban, ahogyan ezt — hogy a temérdek közül egyet kiválasszunk — mostanában például a főnök szó gyakori használata bizonyítja. Nem összetett szavak utótagjaként, mini osztályfőnök, hivatalfőnök, állomásfőnök, reklámfőnök, detektívfőnök és társai, hanem önálló, egyszerű szóként vált „népszerűvé”, még pedig határozott névelővel, így — a főnök . . . Főnök a boltvezető, az áruházigazgató, a vezérigazgató, a tsz- elnök, a vállalatvezető, de hallottam már főnöknek nevezni-a főorvost, a családapát, sőt a párttitkárt is. Mi más ez az „uniformizálás”, mint elszürkítése, elsze- gényítése szókészletünknek? És mivel az ifjúság tanulékony, nem volt meglepő, amikor néhány diákkal egy kocsiban utazva, egyikőjük azt panaszolta társainak, hogy délelőtt nagy „balhé” érte. Behivatták az igazgatói irodába, ahol is a „főnök” — mármint a gimnáziumi igazgató — valami csínytevéséért „lelki masz- százsban” részesítette fiatal barátunkat, és egy „oltári" igazgatói megrovást „akasztott” a nyakába. Tehát már a gimnáziumi igazgató sem úszhatja meg „szárazon”. Hajdanvolt diákkorunk félelmetes „dirijéből” is íme — főnök lett... (hej) A schesséqkorlátozás cgv hónapja 11 ezer cieízés az iln ... cs az előadáson December 15-én lépett életbe a7. új sebességkorlátozási rendelet, amely szerint személyautóval autópályán 120, egyéb országúton legfeljebb 100 kilométeres sebességgel szabad közlekedni. A motorkerékpárok legnagyobb megengedett segessége autópályán 80, egyéb országúton 70 kilométer óránként. A Borsod megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya január 15-én értékelte egy hónap megyei tapasztalatait. A borsodi kocsivezetők többsége fegyelmezetten betartja az előírásokat. Ezzel párhuzamosan a baleseti helyzet is javult. Rendőri szerveink az elmúlt egy hónap alatt összesen mintegy 11 ezer járművet ellenőriztek. Szabálysértési feljelentést mindösz- sze 37 esetben kellett tenniük. Ebből 19-et a TRAFFIPAX-os autó felvétele alapján, kilenc gépkocsivezetőt lakott területen belüli gyorshajtás miatt jelentettek fel, a kilencet pedig a lakott területen kívüli meg nem engedett sebességhasználatért. Helyszínbirságot december 15. és január 15. között összesen 370 esetben szabtak ki, ebből 279-cn követtek el lakott területen belül gyorshajtást, 91-en pedig a lakott területen kívül vezették járműveiket a megengedettnél gyorsabban. Érdekes a járművek szerinti megoszlás is. Százhetven személygépkocsi vezetője nem tartotta tje az új rendelkezést. Meglepő viszont, hogy a hivatásos tehergépkocsi-vezetők közül 188-an igyekeztek gyorsabban a megengedettnél úticéljuk felé. Mindössze 12 motoros nem tartotta be a sebességkorlátozásra vonatkozó új rendelkezést. A próbán ,,. tárlata Karancslejtős 1944 címmel ma nyílik meg Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban Feledy Gyula kétszeres Munkácsy- díjas grafikusművész kiállítása. A tárlat címe egyben a kiállított művek tematikáját is tartalmazza: a nógrádi bányászok 1944-es mártíruma ihlette a műveket, s azokkal a bányászok emléke előtt kíván Feledy tisztelegni. A kiállítás február 16-ig tart nyitva. las szemcséié Carol Lynley fiatal amerikai színésznő csaknem minden filmjének forgatásán történik valami baleset. Ö alatta bokrosodik meg a legjám- borabb ló is, mert valami váratlan incidens megijeszti. Ha egy díszlet összedől, Carol Lynley-t találja el, és így tovább. Az Aventures Poseidon című film felvételei veszélyes kalandok sorozatából álltak: nemcsak Carol Lynley sérült meg, de a többi szereplő is, ami persze enyhe vigasz ... Házi divatboinutató Szép cipők Felvétel — színész szakra EMdrmikm rendszámtábla A Színház- és Filmművészeti Főiskola az 1975—76- os tanévre felvételt hirdet színész szakra. A felvételre érettségizett, vagy az 1974— 75-ös tanévben érettségiző 18—22 éves fiatalok jelentkezhetnek. A jelentkezés írásban történik, melyhez mellékelni kell jelentkezési lapot, iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt, életrajzot, 50 forint vizsgadíj befizetését igazoló postai csekkszelvényt. (Az érvényben levő miniszteri utasítás értelmében a művészeti főiskolákra pályázók egyidejűleg egy másik egyetemre, vagy főiskolára is jelentkezhetnek). Jelentkezési határidő: február 28. Cím: Színház- és' Filmművészeti Főist kola Rektori Hivatala, 1088 Búd pest, Vas utca 2/c. Jelentősen megnövelheti az autópályák forgalmának1* biztonságát az amerikai RCA laboratóriumban kifejlesztett elektronikus rendszámtábla, amely rádiójeleket felfogó 6s kibocsátó bonyolult antennarendszert tartalmaz. Az autópálya mentén elhelyezett elektronikus „kikér- dezőnek” válaszolva, kijelző készülékeken közölheti a kocsi azonossági számát — így teljesen automatizálhatják az úthasználati díjak beszedését, köny- nyen megtalálhatják az ellopott, elrabolt autókat. Az út mentén elhelyezett Doppler-rendszerű radarállomások révén leleplezhetik a gyorshajtókat, de azt is közölhetik önműködően a gépkocsivezetőkkel, hogy gyorsan hajtanak. Az elektronikus rendszámtábla révén az autópályarendőrség fontos üzeneteket is közölhet az autósokkal, figyelmeztetheti őket a balesetekre, sebességük csökkentésére, a fokozott elővigyázatosságra. A 30 centiméter hosszú, 15 centiméter magas tábla mindössze néhány dollárba kerülne, ha sorozatban gyártanák. A szép cipőiről híres külföldön is ismert Bonyhádi Cipőipari Szövetkezet exportkilátásai örvendetesen növekedtek. Az idén a tavalyinál 100 ezerrel több, mintegy 300 ezer pár divatos női cipőt gyártanak kivitelre. A tetszetős és jó minőségű bonyhádi szandálokból és zárt női cipőkből elsősorban a Szovjetunióba és Csehszlovákiába szállítanak a külkereskedelmi vállalatok közvetítésével. A 11 ezer pár női cipőből álló első szállítmányt már elküldték Csehszlovákiába. A bonyhádi szövetkezet házi divatbemutatóján 70 divatos cipőmodellt szemléltetett, melyeket rövidesen a bel- és külkereskedelmi vállalatok szakértői előtt is felvonultat. ' Íj leni anyag Űj korrózióvédő anyagot állítottak elő a Veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet szakemberei klorosil néven. A szilikát tartalmú újdonság az Egészségügyi Minisztérium engedélye és minősítése alapján kiválóan alkalmas ivővízrendszerek védelmére. Biztonságosan megóvja majd á korróziótól a nagy kapacitású csőrendszereket, tárolókat, hidroglóbu- szokat. Az új korrózióvédő anyag olyan szilárd belső réteget képez, amely két atmoszféra nyomásig nem szakad át és az esetleges csőmeghibásodáskor is megakadályozza a hirtelen vízkitö- rést. Az elmúlt évi kísérletek után a klorosil gyártását ebben az évben kezdi meg a Budalakk. TELEX ALAGÜT A CSATORNA ALATT Londoni lapok szerint ismét meg fog bukni a La Manche-csatorna alatti alagút építésének terve, mert | Anglia túl magasnak találja a mintegy 30 mérföld hosszúságú víz alatti létesítmény építésének költségeit. Hivatalos részről még nem erősítették meg, hogy Anglia kilép a Franciaországgal vállalt tervből. Crosland fejlesztésügyi miniszter holnap nyilatkozik a képviselőházban a kérdésről. FEGYVERSZÁLLÍTÁS Az amerikai külügyminisztérium és a Fehér Ház hivatalosan bejelentette: az Egyesült Államok úgy határozott, hogy korszerű fegyvereket ad el Libanonnak és az omini szultán- ságnak. Hozzátette azonban, hogy az erre vonatkozó szerződések „szerény” mennyiségekről szólnak. Nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy Washington hivatalosan ez alkalommal ismerte el először Libanonnal kötött fegyverszállítási, ügyleteit. BÁLNA A KAUKÁZUSBAN Nemrégiben bálnacsontváz maradványaira bukkantak a Kaukázusban. Semmi csodálatos nincs abban, hogy a tengertől oly távol eső vidéken bukkantak a hatalmas vízi emlős maradványaira. A geológusok régóta tudják, hogy a Kaukázus számos más hegyláncolathoz hasonlóan a tengerből emelkedett ki. A most feltárt bálnacsontváz is ezt bizonyítja. AUTOMATIZÁLT DIAGNOSZTIKA Rekordidő — hét perc! — alatt deríthető ki a beteg szervezetének öt fontos fiziológiai jellemzője: vérnyomása, elektrokardio- gra.r.ja, testsúlya, derékbősége és testmagassága annak az új, szellemes berendezésnek a segítségével, amelyet az amerikai General Electric cég szakemberei dolgoztak ki. 40 óra leforgása alatt két berendezéssé) 1300 személyt tudtak megvizsgálni. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. sz. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. Telefonok. Központ: 30-132. 16-672. 35-380. 36-579. Titkárság: 16-830. Gazdaságpolitikai rovat: 13-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkásleveiezés. panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszkv u. 15 Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17, Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készüli; a Borsodi Nyomdában. Felelős' vezető: SZEMES ISTVÁN. V Edéit