Észak-Magyarország, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 10 1974. dec. 25., szerda Az uborkamag példá ja Kedvező körülményektől el nem kapatott község is szolgálhat országraszóló példával az okos gazdálkodásban. A honi térkép szélére szorult bodrogközi Riese például az uborkatermesztésben jeleskedik. Ügyannyira, hogy amikor ennek a különleges ismereteket kívánó művelési módnak nagyüzemi elterjesztését szorgalmazták az illetékesek, az országos szakmai bemutató színhelyéül is Kiesét választották. Az itteni Üj Élet Termelőszövetkezet ugyanis teljes sikerrel oldotta meg azt a bogos feladatot, hogy a tá j termesztési hagyomány miként hasznosítható az új követelményeket támasztó nagyüzemi feltételek között. A MAGTERMELÉS ÉS A SZORGALOM A mai helyzet pontosabb megértéséhez tanácsos kissé visszapillantani az időben. Nyomasztó szükségből segítette ki az uborkamag a ri- cseieket a nagy gazdasági válság idején, az 1930-as években. A kevésföldű, szívósan szorgalmas falubelieknek — akik a fejük művelésével ugyanúgy törődtek, mint a földjükével — néhány hozzájuk húzó gazdasági tanár tanácsolta a kertészeti magvak termesztését. Már akkor az uborkamag vált be itt a legjobban. Ki is tartottak mellette a ricseiek. Csakhogy a nagy változást hozó szövetkezeti gazdálkodásba kezdetben nem tudták beilleszteni a hagyományos mód szerint sok aprólékos munkát kívánó magtermesztést. Előbb alkalmas, új művelési rendszert kellett kimódolni. Leghamarabb a vetést sikerült gépesíteni — a szemenként ültető kukoricavetőgépre szerelt speciális berendezéssel. A gyomirtásra még ma sincs igazán hatékony vegyszer, ezért a nagy táblákon legalább kétszer kell í'ogatos és kézi kapálást végezni. Ezt a munkát úgy biztosítják, hogy tagonként osztják fel a táblát. (Segítenek a kapálásnál az érdekelt családtagok is!) Ugyancsak kézzel gyűjtik kupacokba az érett uborkát. Ettől fogva azonban már ismét gépek segítenek. Az elmés magfej- tőgép megkíméli az embert a hajdani legriasztóbb munkától, a kézi fejtéstől. (Az uborkalé bizony kiszívta a kézen a bőrt, s a segítségül használt fakanállal sepi volt könnyű kikaparni a magot a kettévágott, érett uborkákból.) Most öt fejtőgépe van a szövetkezetnek. Egy gép 7— a kezelővel és 3 kiszolgálóval — naponta 1 hektár uborkából fejti ki a kocsonyás magvakat. Még mindig maradt azonban egy kritikus szakasz a nagyüzemi munkafolyamatban: a szárítás. A legutóbbi évekig napon szárították — a kistermelők most is csak így száríthatják — az előbb gondosan kimosott magot. Csakhogy így teljesen az időjárás szeszélyétől függ az értékes mag további sorsa. Ráadásul az átvevő s az értékesítő keresekedelem — a felhasználók különleges igényeihez igazodva — egyre kényesebb minőségi követelményeket támaszt. Csak a csontfehér mag számít kiváló árunak. (Ha eső éri a magot, megbarnul a színe, s hiába marad nagyon jó a csírázó képessége, már sokkal kevesebbet fizetnek érte.) EGYEDÜLÁLLÓ SZÁRÍTÓBERENDEZÉS A ricsei szövetkezet az egyedi szárítóberendezés megalkotásával tette igazán biztonságossá az uborkamag nagyüzemi termesztését. — Egymillió forintunkba és pénzzel nem mérhető, rengeteg közös töprengésünkbe került a szárító, de megérte — mondja Kocsi József elnök. — A mi gyakorlati elképzeléseinkhez adta hozzá szakmai segítséget ragaszkodó földink, Daku András főenergetikus, aki most a Nagymiskolci Állami Gazdaságban dolgozik. Az ő tervének kivitelezésében sokat segítettek a szövezetkezetün- ket patronáló, a Lenin Kohászati Művekből való szerelők is. Persze, még évekig tartott a szárító tökéletesítése. Mostani formájában, az üveg- ház-szerű csarnokban meleg levegő befúvatásával történik a szárítás. De előbb itt is gondosan kimossák a vontatókon behordott magot, majd a szintén saját tervezésű és megoldású centrifugával kicsapatják a rátapadt vizet. Csak ezután terítik szét a magot vékony rétegekben a szitalapú szárítóasztalokra. — Ilyen nagyteljesítményű és ilyen jó minőségű munkára képes uborkamag-szárí- tó berendezés nincs még egy az egész országban. Ezt viszont már Koleszár János, a Vetőmagtermelő és Értékesítő Vállalat területi felügyelője jegyzi meg, aki egész éven át rendszeres szaktanácsadással segíti a szövetkezetét. A szaktanács- adáson felül a vállalat, hosz- szúlejáratú szerződés alapján, 450 000 forint fejlesztési hozzájárulást is adott a szövetkezetnek, speciális gép- beszerzésre. A ricsei szövetkezet évről évre 100 hektáron termel uborkamagot. S bár a Tisza árvize 10 hektárt, a belvíz pedig 24 hektárt tönkretett: ebben az évben az ültetvényből, a megmaradt 66 hektáron termett majdnem 200 mázsa uborkamag 4 és háromnegyed millió forint bevételt hozott a közös kasz- szába! A szövetkezet egész gazdálkodásában központi tényező az uborkamag-ter- mesztés. Ennek jó tapasztalatai bátorították a gazdaságot egyéb aprómagvak — például' 45 hektárnyi konyhakömény — termesztésére is. S az így szerzett tapasztalatok — valamint a szintén korábban meglevő lucernaszárító és -őrlöüzem teljesebb kihasználása, — ösztönözték még újabb vállalkozásra: a Datura innoxia nevű gyógynövény nagyüzemi, 60 hektáron való termelésére. A KÖSZÖNET SZAVAI — Messze esünk minden nagyobb várostól, nehézkes innét a szállítás is, hiszen a bodrogközi utak közismerten nem kényeztetik a járműveket. Ezért mi a földrajzi hátrányunkat csak azzal ellensúlyozhatjuk, ha olyan árut viszünk piacra, amely kis helvet foglal el és nagy az értéke. A szállítás szószerinti megrázkódtatásait is minőségi romlás nélkül viseli el — összegezi a gazdasági indokokat Kocsi József. — A gazdasági számadáshoz az idén szorosan odakívánkozik a köszönet szava — toldja meg a beszélgetést Körmöndi István, a szövetkezet főmezőgazdásza. — A próbatevő nehéz őszben a nagy értékű és a fagyra igen érzékeny maguborkát nem győztük volna csupán a tagság erejével mind betakarítani. Ezért különösen sokat jelentett nekünk, hogy a miskolci 101. számú Szakmunkásképző Intézet tanulói az első hívó szóra a segítségünkre siettek. S velünk együtt iparkodtak minél több uborkát megmenteni. Ezzel az emberi kiegészítéssel válik igazán hitelessé Riese idei helyzetképe. Berecz József — közművelődésünk néhány kérdése és gondja — A közelmúltban két művelődéspolitikai tanfolyam hallgatóival volt alkalmam találkozni; két-két előadáson és egy- egy kerekasztal-beszélgetés egyik válaszoló részvevőjeként. A hallgatók a gyakorlati élet sodrából közvetítették munkások és kul- túrmunkások közművelődési gondjait és kérdéseit. Ezekből néhány jellegzetes észrevétel közzététele: figyelmet érdemelhet . .. Egy hónappal ezelőtt, midőn e találkozások és beszélgetések történtek, még nem olvashattuk a Központi Bizottságnak a XI. pártkongresszusra kiadott irányelveit. Mégsem tartom meglepőnek, sőt, egészen természetesnek tekintem, hogy most, amidőn futólagos jegyzeteimet rendezem, úgy látom: az akkor felvetett kérdések, szóvá tett gondok „egybevágnak” az irányelvekkel. Közelebbről: az ideológiai és művelődési feladatokról szóló V. fejezet 4. és 5. pontjának egy-két mondatát szinte előrevetítették a gyakorlati életből. „Az állami oktatásban szé'esebb rétegek számára kell biztosítani a feltételeket az általános és szakmai ismeretek magasabb szintű elsajátításához, a rendszeres továbbképzéshez.” — „Érjük el, hogy mind többen folyamatosan művelődjenek, vegyenek részt általános és szakmai oktatásban, továbbképzésben, önképzésben.” — „Fordítsunk különös gondot a munkásosztály tudásának gazdagítására, kulturálódá- sára”: Ezek a termelőmunkában közvetlenül dolgozók művelődési szükségletei és gondjai! — De lássunk néhány eredeti szemelvényt magukból a hallgatói véleményekből és kérdésekből. „Cselekedni csak anyagiak birtokában lehet” — mondta egyikük, arra célozva, hogy akad gazdasági vezető, aki nem azt látja, hogy hosszabb távon megtérül, hanem csupán azt, hogy pillanatnyilag „áldozatnak” tűnik a művelődési célokra „költött” anyagi ráfordítás... Volt olyan — elgondolkodtató, de teljes egészében el nem fogadható — vélemény is, mely szerint „nem egészen illendő dolog”, hogy csaknem harminc évvel a felszabadulás után még mindig „közadományozásokból is kell segíteni az oktatási intézményeket” ... Ügy látták, s ebben van igazuk is, hogy gyakran a „helyi sovinizmus” helyzeti előnyt teremt, és így a szerencse tüntet ki egyes oktatási intézményeket, a hátrányosabb helyzetűek rovására, holott azoknak kellene több társadalmi támogatáshoz jutniok... Ezen — gondolták — akár a gazdasági szabályozók módosításával is (!) lehetne, kellene változtatni... Sokakat, elsősorban a közművelődés mindennapi gyakorlati munkájának végzésére függetlenített népművelőket izgatja az a kérdés, hogyan lehetne „bevonni” ilyen vagy olyan társadalmi rétegeket, csoportokat, korosztályokat stb. a művelődésbe. Végül abban állapodtunk meg, hogy ne a „bevonásban” gondolkodjunk, hanem a kedvébresztés, az elindítás, a művelődés útjáh legyen a célunk, hiszen: az önművelés is része a közművelődésnek... A kerekasztal-beszélgetéseken, bár „nyílt titok”, hogy lehetséges, de mégis felvetődött a kérdés: egyesíthető-e a felnőttek szakmunkássá képzésével általános műveltségi képzésük? Ez a vita magában foglalta a sajátos oktatási módszerek, az egyéni tanuláshoz szükséges áldozatvállalás és készség, továbbá a törvényekben, rendeletekben is biztosított, szabályozott kedvezmények átgondolását... Ez, de a mozi- és színházjegyeknek, az értékes könyveknek viszonylagos olcsósága hazánkban — szemléletesen bizonyítja, hogy a művelődés anyagi terheinek egy részét maga az állam vállalja; a szocialista állam, amelyben nem lehet „üzlet” a kultúra, a művelődés ügye 1... „Hogyan lehet hatékonyan és helyesen végezni akár az ismeretterjesztést, akár a szakmai továbbképzést olyan munkahelyi közösségekben, ahol a közönséget, a hallgatóságot alacsony és egészen magas képzettségű egyének együttese alkotja?” — hangzott az úgynevezett „jó kérdés”. Jó kérdés, mert minden oktatás, közlés, kapcsolatteremtés (előadás, szónoklat, cikkírás stb.) „művészetét”, a „titkok titkát” tirtatta!... — Hogyan is? — Ügy, hogy a legegyszerűbb hallgató, néző, olvasó is megértse, érdeklődéssel fogadja, ám egyszersmind adjon valami újat, valami elgondolkodtató többletet a legmagasabb kép- zettségűeknek is... Egyszerre színesen és tartalmasán, egyszerűen és színvonalasan... Ahogyan éppen a legkiválóbb tudósok teszik, akik többnyire igen jó ismeretterjesztőle, „népművelők” is egyben 1,.. — Mint minden fórumon, itt is szóba került az anyagi és erkölcsi megbecsülés összhangjának gondja. A művelődés munkásainak és társadalmi munkásainak egyaránt fájhat, ha akár az egyik, akár a másik marad el tartósan és méltánytalanul... A művelődési intézményeket — például a könyvtárakat — felelőssé tesszük, beszámoltatjuk és „elszámoltatjuk” olyan mozgalmak, akciók helyzetéről, melyeknek ök csupán egyik tényezői voltak, ám elindítói, néha szinte névadói is — rajtuk kívül több társadalmi és szakmai szervezet, szövetség, „övék a dicsőség, miénk a kötelezettség” — megfigyelhető ez a gyakorlati élet sodrában ... Csakugyan van ilyen jelenség. A közgondolkodásban az a nem egészen szocialista szemlélet eléggé egyoldalúan általános, hogy a társadalmi munkásoknak mindenképpen tisztelet és köszönet jár, de a „függetlenítetteket” tesszük felelőssé azért is. amit mások nem végeztek el... A művészetek és a művészeti műveltség köréből viszonylag (és sajnálatosan) kevesebb kérdést — gondot vetnek fel a gyakorlat emberei; ámde amit szóba hoznak, az lényegre mutat és figyelemre méltó. — íme: „Miért nincs a művészeteknek ma olyan vonzása, mint volt a felszabadulás előtt, vagy néhány esztendeig azután is az igényesebb munkások és más dolgozók sörében?” — A „benyújtott számla” részben „vissza is dobható”: csupán a művészet a vétkes ebben? Nem fogyatékos és kezdetleges szintű-e gyakran maga a művészeti nevelés és ismeretterjesztés is? nincs-e vaia- mi az okokból magukban a szánt szándékkal a művészetek elől elzárkózókban is?! A közérthetőség mechanikus felfogása, n valóság lényegének sajátos és tipikus mu- vészi ábrázolása helyett a fényképszerű 'ifi ségű visszatültrözés számonkérése a mC vészi alkotásoktól: fájdalom, még vezető kultúrmunkások körében is meg-megla’ál-' ható szemlélet. Szót kellett vesztegetnünk arra, hogy Petőfi szobra: nem Petőfi arcképe! (Különben is csak egvetlen hiteles fénykép maradt róia; ez ma sem eléggé közismert; arcképeként a köztudat emlékezetében a múlt századi megszépített, romantikus-idealista Petőfi-ábrázolások: rajzok, metszetek és festmények élnek!...) Arra. hogy egy Petőfi-szobor: Petőfi költészetének s benne a haladó, a forradalmi köl- tőknek-köitészetnek művészi érzékeltetése, „jelképe” is lehet, sőt. ha ez is. csak akkor jó igazán Petőfi szobrának is!... Joggal vetődött föl az a kérdés is: „Miért készül az irodalmi és művészeti kritikák jó része csupán a „beavatottaknak”, a szakmai és a hozzáértő közönség szűk körének?” — Megválaszolása, az „érthető” és ..érthetetlen okok” felsorakoztatása, a kritikusok mentegetése és elmarasztalása azonban messzire vezetne; túllépné e cikk illendő kereteit is ... A z említett íés nem említett) kérdések és gondok csak fejlettségünk mai szintjén jelentkezhettek. S bár megoldásuk és orvoslásuk figyelmet és törődést igényel, jó, hogy jelentkeznek’ Gyárfás Imre I pori éiel sonn...
